Sziasztok!


Ma egy manga kritikával jövök nektek, méghozzá egy olyannal, amihez foghatóhoz már rég nem volt szerencsém!

Kedvelem a fantasy műveket és az sem baj, ha romantika is van benne, ha viszont túlzásba viszik a nyáladzást, akkor ott komoly bajok vannak. Mai alanyom a Kannazuki No Miko című manga lesz, amiről sokáig nem is hallottam, csak véletlenül akadtam rá és gondoltam miért ne olvassam végülis nem valami hosszú.

kannazukinomiko2.jpg

A Kannazuki No Miko egy Fantasy-Mecha-Romantikus manga, ami a Shounen Ace című havi magazinban jelent meg és 2004-2005-ig futott, a mangakái pedig Hitoshi Ota és Terumasa Shichinohe voltak, akik az UFO Princess Valkiryie és a Steel Angel Kurumi mangákat is csinálták, illetve érdekesség, hogy ennek a mangának van egy alternatív változata is Zettai Shoujo Seiiki Amnesian címmel, ami 2009-2011-ig futott, csak már egy másik magazinban. A műfaji leírást elnézve először bizakodtam benne, hogy kapunk is valamit az időnkért, csak hát hamar bebizonyosodott, hogy szó sincs róla.

Történetünk főhősei két középiskolás lány Himeko és Chikane. Chikane egy gazdag és neves család egyetlen gyermeke, Himeko pedig egy csendes és visszahúzódó lány.

p013.jpg

Ez a 2 lány csak elvétve találkozik egymással, ám amikor Chikane megmenti Himeko életét gyorsan összebarátkoznak és jó barátnők lesznek, ám az idill nem tart sokáig ugyanis egy nap furcsa és hatalmas robotok támadják meg az iskolát.

p034_035.jpg

A harc során Chikaneban és Himeko-ban is felébred egy különleges erő és kiderül, hogy ők ketten tulajdonképp a Hold és a Nap Papnőinek a reinkarnáció és ezek a robotok tulajdonképpen a 7 Gonosz Szolga harci fegyverei és ezekkel akarják a lányokat elpusztítani, hogy a vezérük Orochi elpusztíthassa a világot, csakhogy mielőtt megölnék őket az egyikük, Souma a lányok mellé és megmenti Himeko-t, de közben kiderül hogy Orochi vér csörgedezik benne és az bármikor feléledhet.

p029_1.jpg

A lányokra vár tehát a feladat, hogy megállítsák a gonoszt és a szolgáit.

Hát halljátok, ennél összeb*szotabb és sablonosabb keretsztori-t már régen nem olvastam, látszik, hogy az alkotók a műfajok rajongóinak a kedvében akartak járni, de nem vették észre, hogy micsoda egy eszetlen marhaságot hoztak össze. De azért titokban reménykedtem benne, hogy kihoznak belőle valamit, de arról majd később.

Nem akarok már így az elején nagyon ócsárolni, de most nézzétek meg a látványt, annyira olcsó és minimalista az egész manga látványa, hogy az hihetetlen - jó a végére azért picit fejlődik még, de akkor se nevezhető pazarnak. Olyan az egész, mintha a mangakák 5 perc alatt dobták volna össze az egész mangát. A szereplők kidolgozatlanok, a harcok még csak látványosnak sem mondhatóak, de ott legalább próbálkoztak valamivel, a robotok kinézetén meg már meg se lepődik az olvasó, ugyanazokkal operálnak, mint az összes többi Transformers vagy Gundam sorozat.

Nézzük a szereplőket, na azok se piskóták. Ugyebár itt van nekünk a 2 főhősnő Himeko és Chikane, Chikane-ban kellemeset csalódtam, neki van legalább valami karaktere, de a többiek eszméletlenül sablonosak, de aki kiveri a biztosítékot az Himeko. Az csak a kisebbik gond, hogy a csaj eszméletlenül irritáló és idegesítő, a nagyobb baj az, hogy ő még huszadrangú karakternek se menne el, főszereplőnek meg egyenesen kiábrándító. Ugyanis ő az a tipikus gazdag kislány, aki annyira életképtelen, hogy mindig meg kell őt menteni és mindig másokra támaszkodik. Na az ilyen karakterek tudják nagyon elrontani az egész művet. Persze azért Chikaneról is kiderül egy és más dolog, de nem akarom lelőni a poént.

aqs_kannaduki_no_miko_vol_02_167.jpg

A negatív szereplők sem akármilyenek, van itt nagymellű tancsinéni apácaruhában, moe-nekololi akit csak azért raktak bele, hogy legyen valami "cuki" is benne (megjegyzem kb annyira édes mint egy savanyú cukor) és még sorolhatnám tovább de aki olvasott hasonló mangát az el tudja képzelni a gonoszokat. Soumáról nem is tudok mit mondani, mert gyakorlatilag csak annyi a szerepe, hogy legyen egy férfi szereplője is ennek a katyvasznak.

p116.jpg

Akkor most pedig jöjjön a feketeleves, az, ami ezt a mangát úgy hazavágja, mint a huzat.

p092.jpgNem azzal van bajom, ha egy mangába romantikát csempésznek, rakjanak, legfeljebb fintorgunk rajta. De amit ebben leművelnek az sz*rabb mint a Twilight és ez esetben nem is kis módon sz*rabb.

Merthogy ebből a papnős dologból ki lehetett volna hozni valamit, de nem, mert az egész átmegy egy újabb idióta keretsztorival rendelkező szerelmi háromszög sz*rba, ami úgy csöpög mint egy sárga-házi elmebeteg nyála.

De ezzel nem érték be a készítők és végleg elcseszték az egészet ezzel:

p066.jpg

Igen, az egész művet ráhelyezték egy yuri alapra, már az elejétől fogva, tehát ez a manga nem más, mint egy hasznavehetetlen leszbikus manga, egy röhej kerettörténettel. Szóval a 2 csaj szerelmes egymásba, de Souma szerelmes a gazdag p@csába, de az meg a csajba is szerelmes, aki később az ellensége lesz, de az ellenség csaj is érez valamit iránta. A végén ki is nyalják egymást, de ez nem is meglepő.

wtf_1.jpg

Szerintem többet nem is kell elárulnom erről a mangáról, nem veszítetek vele semmit, ha kihagyjátok. Viszont egy pozitívuma mégis van, mégpedig az, hogy nagyon pörgős az egész habár ez annyira nem meglepő, elvégre csak 2 kötet az egész. Istenem bele se merek gondolni, hogy akkor az anime milyen lehet!?

[Mangekyo022 véleménye:

"Huh, Istenem, de egy rakás barna mackó az egész! Tény, két kötet csak, de azt is végig kell szenvedni!" ]

Kannazuki No Miko

-Idő: 2004-2005

-Író és Rajzoló: Hitoshi Ota és Terusama Shichinobe

-Magazin : Shounen Ace

-Műfaj: Fantasy-Mecha-Romantikus

-Hossz: 2 Mangakötet

Tetszett:

- Nagyon Pörgős.

- Chikane.

- Rövid.

Nem Tetszett

- Röhejesen sablonos kerettörténet.

- Abból semmit nem hoztak ki.

- Himeko.

- A Szereplők sablonosak és idegesítőek.

- A Látvány nagyon minimalista és kidolgozatlan.

- Nyálas és csöpögős szerelmi jelenetek.

- Yuri alap.

Értékelés:


-Rajzolás: 2/5

-Karakterek: 2/5

-Egyediség: 0/5

-Humor: 0/5

-Mondanivaló: 0/5

-Hangulat: 2.5/10

-Történet: 2/5

-Karakterfejlődés: 0/5

Értékelés:

-Százalékban: 8%-Szar

-Pontban: 1/10

Hűha, így még nem húztam le semmit, de hát néha napján ilyen is kell. Nos tehát ne is pazaroljátok az időtöket erre, mára ennyi voltam, SZIASZTOK! 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr425489041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.09.02. 14:55:43

Jézusom Roland, te véletlenül mikre akadsz ?:D Egy ilyen mangát ,addig olvasni, hogy kritikát írhass róla. Ez már már felér a mazochizmussal :D Hogy veszed rá magad erre ?

xxroland23 2013.09.02. 15:20:14

@Palacsintaxx:

Elhiheted hogy nagyon nehezen :D.Eleve nem szeretek neten mangát olvasni de az ilyenektől még a maradék lelkesedésem is elmegy. Az elején azért még bizakodtam benne de ahogyan közeledett a vége fele egyre nyilvánvalóbb lett hogy bizony ez is élvezkedésre jó másra nem. Még szerencse hogy csak 2 kötet az egész és a fejezetek se valami hosszúak.

Most kell valami ami visszahozza az életkedvemet,addig is nagyon gondolkodom róla hogy készítsek-e videót az animéról mert már most van hozzá néhány ötletem :)

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.09.02. 20:41:49

Jézusom :D nézz egy kis Planetest- vagy olvasd el annak a mangáját. Az egy jó darab :P

zriff 2013.09.04. 17:17:46

@xxroland23: Ajánlanék egy horror mangát az uzumakit. Semmi köze a narutóhoz ebben biztosíthatlak. Totálisan elborult, lovecraftos, története van, kell hozzá gyomor rendesen. Magyarul is lehet olvasni a behind.hu mangaolvasón bár a végét még nem fordították le, azt angolul meglehet találni a mangareaderen. 20 részes, filmet is készítettek belőle bár nem követi teljesen a művet. Csak gondoltam megemlítem, mert nem semmi mű.

xxroland23 2013.09.04. 19:02:20

@zriff:

Rendben köszi,majd beleolvasok :)
süti beállítások módosítása