Sziasztok!

Mint ahogy ígértem íme a Pretty Cure DX film folytatásának kritikája.

Jöjjön a Pretty Cure All Stars DX 2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel az első rész nagy siker lett ezért el volt könyvelve a folytatás. A Toei be is tartotta ezt és 2010-ben elkészítették a 2.részt

Maga a történet a Heartcach széria elején játszódik. Az Állatkák elhagyják a lányokat és meglepetésként egy vidámparkot építenek aminek a közepén helyezkedik el egy nagy hatalmú tárgy a Szivárvány kristály amely az egész parkot működteti.

A Lányok is ellátogatnak ide. Tsubomi és Erika a Heartcach széria szereplői ugyan csak azért mennek oda hogy Coffretéket megtalálják ám sorozatos véletlenek után összefutnak Love-ékkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már kezdik jól érezni magukat mikor is ismételten feltűnnek a negatív szereplők ezúttal a sorozatokból megismert gonosz segédek képében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiderül hogy ők  egy Bottom nevű egyén erejéből születtek újjá és küldetésük hogy megszerezzék a Szivárvány Kristályt Bottomnak. Ehhez persze a lányoknak is lesz egy-két szavuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tsubomiék azonban kissé elkenődve tapasztalják hogy nem ők az egyetlen Pretty Cure-ők és hogy a többiekhez képest ők eléggé fejletlenek. Viszont keseregni nincs idejük mivel Northaék visszatérnek és egy földrengéssel elválazstják egymástól a lányokat és az állatokat illetve a Parkot átalakítják az ő ízlésükre.

Tehát a feladat adott: Megkeresni a többieket,legyőzni Northáékat illetve Bottomot,Megvédeni a Kristályt és hazaérni még vacsora előtt XD.

Szóval mint láthatjátok a történet itt is ugyanaz mint az elsőben csak épp itt hozzá lett adva egy-két dolog de sajnos azok is marha sablonosak. Habár egy vidámpark helyszínnek szerintem elég ötletes.

Maga a látvány ugyan nem változott de szerencsére Tsubomiék itt már nem olyan elrajzoltan néznek ki mint a sorozatban. Sajnos azonban egy dolog szemet üthet a látványban. Míg az elsőben nem volt CGI alkalmazás itt sok helyen még ha elvétve is de észrevehető. Ez főképp a főgonosznál illetve a vége harcnál figyelhető meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami még hozzátehető az a humor. Itt sokkal több poénos helyzet van mint az elsőben és habár ezek nem olyan sírva fetrengős poénok de azért megmosolyogtatóak. Habár poénok inkább az Állatkák keresik a kristályokat részeknél vannak. A Harcok ugyanolyanok mint a sorozatban semmi különleges nincs bennük bár a végeharc itt is elég jó lett.

A Karakterek ugyancsak nem változtak semmit viszont akinek nagyon örültem az Northa volt. Akárcsak a sorozat második felében itt is elviszi a gonoszokat a hátán. Mondjuk igazából ő az egyetlen normális gonosz az egész Pretty Cure világban a többi az mind vagy idétlen vagy pedig szánalmas. Bottom-ről nem érdemes beszélni,sablonos és ugyanolyan tintapaca mint az előző delikvens.

Maguk a zenék se valami felemelőek de legalább élvezhetőek. Maga az opening maradt ami eddig volt az ending változott csak habár muszáj volt ugye azt is CGI-vel megcsinálni akárcsak a sorozat endingjeit. Az Openingről és az Endingről ezúttal is Mayu Kudou és Ya Ikeda gondoskodik akik ugye a Pretty Cure univerzum hivatalos énekesei.

Összegezve tehát jó kis folytatás lett habár az első szintjét nem éri el de azért élvezhető. Ha tetszett az első rész akkor ez is be fog jönni.

Pretty Cure All Stars DX 2

-Idő: 2010

-Stúdió: Toei

-Rendező:???

-Műfaj: Magical Girl

-Hossz: 70 perc

-Opening: Kirakira Kawaii Pretty Cure Daishugo by Aya Ikeda

-Ending: 17 Jewels by Aya Ikeda & Mayu Kudou

Tetszett:

-Még mindig működik az alapsztori

-Egész jó a látvány

-Northa

-Tsubomiék nincsenek már elrajzolva

-A Végeharc egész jó

-Zenék

-Opening és Ending

Nem Tetszett:

- Sablonos Újítások

-A Többi gonosz semmilyen

-Az állatkák itt is idegesítőek (kiv. Tarték)

-Néhol befigyel a CGI

-A Főgonosz itt is gagyi

Értékelés:

Táblázat Alapján: 27/40-Jó

Százalék Szeint: 87%

8/10

Hamarosan jövök a 3.résszel addig is SZIASZTOK!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr534334799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mariko (törölt) 2012.03.24. 08:51:58

Az értékelés szerint jó lehet, bár nem nagyon vagyok oda az ilyenekért... Ízlések és...
Nekem is van egy animés blogom, ha gondoljátok nézzetek fel: www.story21.blogol.hu

thermo-nukleáris csatacickany 2012.03.24. 17:35:55

Beteg... Mondjuk hiába emelted ki nagyon a pozitívumokat valahogy mégse érzem ki belőle hogy megéri ezt megnézni
süti beállítások módosítása