Sziasztok!

Én sem szeretnék kimaradni a Pokemon filmek bemutatásából ezért ma én mutatom be az egyiket.

Következzen a Pokemon-Mewtwo Visszatér című film bemutatása!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Mewtwo visszatér a Pokemon című anime sorozat egyik filmváltozata sajnos azt nem tudom hogy sorban a hányadik viszont sokan ezt mondják az első film folytatásának és meg kell mondanom hogy szerintem igazuk van de erről később. Amúgy 2000-ben készült és Masamitsu Hidaka rendezte.

A Történet maga nem bonyolult, a 3 főhős Ash, Misty és Brock éppen a Johto ligában barangolnak mikor is elérnek egy különös hegyhez amely tiszta vizű forrásáról híres nézelődni azonban nem marad idejük mivel megjelenik a rakéta csapat hogy ismét elrabolja Pikachut ami persze most se sikerül nekik de emiatt Ash-ék lekésik a buszt és a helyi kutatólányhoz Lunához fordulnak segítségért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Luna el is viszi őket ám kis híján balesetet szenvednek ám egy csoda folytán megmenekülnek. De persze mint kiderül nem csodáról van szó.

 Ugyanis Mewtwo illetve a többi klónozott Pokemon ugyanis egy közeli fennsíkon élnek elzárkózva az emberek elől.

 

 

 

 

 

 

Mewtwo tökéletesen törölte az első film emlékeit mindenki emlékéből csaképpen egy valaki nem felejtette el őt. Igen a Rakéta Csapat vezetője Giovanni mindent megtesz hogy visszaszerezze Mewtwo-t és a segítségével leigázhassa a világot.

 

 

 

 

 

 

Nemsokára meg is találja őket és sikerül is a klónokat elfogniuk ám Mewtwo nem hagyja magát olyan könnyedén illetve Ash-ék is besegítenek neki illetve egyvalakiről kiderül hogy nem éppen az akinek hittük. A Rakéta csapat eközben a saját terveit szövögeti de persze nekik is be kell szállniuk a harcba.

Lényegében ennyi a történet,tényleg nem nagy eresztés de szerencsére jól beleillik az egész történetbe és szerintem igazuk van azoknak akik ezt említik az első rész igazi folytatásának nem a 2.-at.

Látványilag ugyan semmivel sem szebb a film mint a sorozat de ezt szerencsére kompenzálják a látványeffektek amiket Giovanni és Mewtwo harca generál. Szóval  a harcok és azok effektjei nagyon jók lettek szerintem.

A Karakterek úgy látszik semmit sem fejlődtek leszámítva persze Mewtwo-t. Mig az első filmben egy teljesen zavarodott szörny volt addig itt egy nagyon szerethető karakter lett belőle aki kész megvédeni a barátait és az otthonát. Giovanni viszont pont ellentéte: Egy hatalommániás szemétláda aki mindenkin átgázol a céljai érdekében szerencsére jól megkapja a magét. Illetve van még valaki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Film elején megismerünk egy lányt Domino-t aki ugyan elsőre bájosnak látszik de valójában egy manipulatív és nem mellesleg rohadt idegesítő csaj aki szintén a Rakéta csapat tagja és Giovanni egyik legfőbb embere. Mellesleg hogy hívhatnak egy embert Dominonak?

Viszont nem is ő a legnagyobb gond a filmmel hanem az hogy a MAGYAR SZINKRON KIB@SZOTT SZAR ÉS RÖHEJES. Komolyan már-már a Sailor Monn Magyar szinkronjával vetekszik!

A Legrosszabb mégis Mewtwo szinkronja. Aki látta az első filmet az tudja Mewtwo-nak Kaszás Attila volt a magyar hangja és eszméletlenül jó volt. Hollósi Frigyes  hangja ezzel szemben nemcsak hogy pocsék hanem egyáltalán nem is passzol a karakterhez. Valójában Mindenkinek más lett a hangja a sorozatéhoz képest ami az egyik legnagyobb hibája a filmnek ugyanis a szinkron az ami eleve szerintem jó volt az animében.Én mondjuk azt sajnálom a legjobban hogy a Jessie hangját adó Kiss Erikát lecserélték egy nagyon jellegtelen hangú csajra.

Na de hogy egy pozitívummal zárjak a zenék ismét jók. Nem mondanám hogy olyan hű de nagyon jók de azért szépek.

Nos tehát ez lenne a Mewtwo visszatér énszerintem egy egész korrekt kis folytatás lett de sajnos a szinkron tönkreteszi az egészet tehát megtekintése csak felirattal ajánlott.

Pokémon-Mewtwo Visszatér

-Idő: 2000

-Stúdió: Orienthal Light and Magic

-Rendező: Masamitsu Hidaka

-Műfaj:Fantasy-SciFi

-Hossz: 75 perc

Tetszett:

-Egész jó a történet

-Mewtwo

-A Harcok és azok effektjei

-Egész jó a látvány

-Szép Zenék

Nem Tetszett:

-A Magyar Szinkron Pocsék főleg Mewtwo-é

-Domino és Giovanni marha idegesítőek

- A Rakéták itt is idegesítőek

Értékelés:

Táblázat Szerint: 26/40-Jó

Százalék Szerint: 80 %

8/10

Szóval szerintem érdemes megnézni de tényleg csak feliratosan ajánlott. Én mára ennyi voltam SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr54316932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása