Az én listám...
2011.01.27. 20:21
Feketelista- A 10 legrosszabb anime by WanGood
Itt vannak az én antifavoritjiam, amivel lehet, hogy nem mindenki ért majd egyet, de higgyétek el, aki a másikat meghallgatja, annak van igaza. Ergo semmiféle gyalázkodást nem akarok látni a kommentek között. Köszönöm.
10. Hametsu no Mars Már korábban sem értettem, hogy erre miért volt szükség. Ronda, értelmetlen, ami meg tűrhető lenne, az összvissz 30 perc alatt nem bontakozhat ki, és akkor még nem is szóltam az überszánalmas főgonoszról. Egyszóval kerülni.
9. Candy Boy
Hatásosabb minden altatónál, de ezzel ki is merültek a pozitívumai. A rajzolás ritka szép, de a karakterek semmilyenek, az ásítás/perc faktorát meg csak egy cucc tudta felülmúlni a még rosszabbak közül is.
8. Skelter Heaven Még ha a szereplők nem idegesítenének és a történet is többet érne egy lyukas merőkanálnál, talán akkor is felkerülne, mert olyan ronda az animáció, hogy minden létező Arany Málnát megérdemel ebben a szegmensben.
7. Chaos; Head Kakukktojás abból a szempontból, hogy nem egy kifejezetten rossz anime, hanem egyszerűen hatalmas csalódás volt számomra. Körülbelül ugyanaz, mint a Demonbane-nél, csak azt még a klisékhez való random visszatérés se tudta elcseszni. Ezt igen, az első 6-7 részt imádtam, utána meg akkorát estem pofára, hogy a szomszéd mentőt hívott…
6. Amaenaide Yo! Valami gyalázatos. Egyetlen eredeti ötletet képes felvonultatni (az ritka sz@r), és nem elég, hogy a koncepció halva született, még jöttek a borzalmas karakterek is. Nulla poén, a rajz pedig itt is ocsmány, de nagyon. A legrosszabb ecchi-vígjátékok egyike.
5. Eiken Club Na ettől aztán leesik az ember álla. A műfaj skatulyáiból úgy próbál kitörni, hogy hozzácsap még dinnye méretű, aránytalan melleket (ettől nagyjából annyira lesz erotikus, mint egy csatornafedél), de egyébként összegyúrja a legrosszabb elemeit.
4. Elfen LiedEgyáltalán nem jött be az az öncélú meztelenkedés/erőszak, amit a pofámba próbáltak tolni, kíváncsi lennék, hogy aki valamennyire konyít a pszichológiához, mit szólt ennek a bemagyarázásához.
3. Tenjou Tenge Ha lehet, még a másik Madhouse arculcsapásnál is nagyobb csalódás volt. A karaktergárda agyrém, a sztori vagy követhetetlen, vagy rohadt lassan halad, vagy kreténség, és páros lábbal ugrál a józanész fején. Külön negatívum, hogy jó pár motívummal, úgy tűnik, „megágyazott” a listám első helyezettjének.
2. Platonic Heart Mindössze 5 rész. Kell más pozitívum? Ha igen, a készítőket kérdezzétek, mert én nagyítóval sem találtam. Úgy rossz, ahogy van.
1. School Days Bárki bármit mond, két gyilkosság egy romantikus animében hatásvadászat. Addig csak szimplán viszolyogtam tőle, de a finálé után kis híján bevertem a monitort. Süt az egészről, hogy azért tették bele, hogy „híre-neve” fennmaradjon. A karaktergárda minden tekintetben Arany Málna-díjas (talán nincs is más olyan anime, ahol MINDEN szereplőt gyűlöltem), és még ostorozhatnám hosszan. Ez még a nullánál is kevesebb. Ez A szar anime. Tartsátok tőle magatok nagyon távol!
Utóirat: Minden ellenvéleményt vállalható hangnemben meg lehet velm tárgyalni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
xx18Rolandxx 2011.01.27. 21:03:12
tsukasa06 2011.01.27. 21:31:03
Mangekyo22 2011.01.27. 22:03:09
viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2011.01.27. 22:26:35
Chaos head-ba tetszett a hikikomori gyerek mivel kicsit emlékeztet ráM:D de csak kicsit:) a vége meg nem volt egy nagy szám jah...
Elfen lied nekem örök kedvenc marad, nem véletlenül nézték meg ennyien sokak istenítik, hát neked nem tetszett, ez van :D el kell fogadni:)
School Days meg néhol uncsi, de néhol elég jó volt, a vége meg kegyetlen szal nem is tudom mit mondjak róla:D megérte megnézni midnenesetre, haveromnak emg az egyik kedvence lett szal, ez is olyan mint a Higurashi mondjuk, vki utálja, vki imádja(pl: én) és (pl: Member nem) :D
többit nem láttam, de persze előbb-utóbb minden sorra kerül!!!
Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.01.27. 22:34:22
Itt is azért van pár, ami ízlések és pofonok, sőt, talán több is, mint Mangekyo22 esetében. A Platonic Heart viszont valóban nem képezi vita tárgyát. :)
Tamfarkasthegreatelord 2011.01.28. 09:47:34
Szóval a PH sorozat nem csak szar, hanem arra ösztökéli a rajongókat (Büdös Geci Otakukat), hogy lopják azoknak az embereknek az avatarját, akik nem rajonganak azért a szarért.
De ha a FuckTub csak a PH és SD videókat foglya felengedni, akkor ebből tényleg egy kibaszott nagy ,,Anime Rajongó vs. PH és SD rajongó" háború lesz.
Tamfarkasthegreatelord 2011.01.28. 09:59:54
Sőt, még a Higurashi sorozat képei között is megtaláltam a PH sorozat képét.
Egyszer persze felmentem egy oldalra, melyben csak a PH sorozatról van szó. Megtudtam, hogy ahhoz az öt részhez csináltak egy hatodikat is, melyet be mertek állítani rendezői változatnak. Megtudtam azt is, hogy naponta több Anime Rajongóból lesz ,,Áruló PH Rajongó".
Vannak már PH rajongói klubok is. Basszák meg!
Tehát már mindent nekünk kell megcsinálnunk.
Ki kell hirdetni a YouTube-n és az Indán ezt az ostromállapotot.
,,Ha nem akartok olyan világban élni ahol: PH nyerőgépek, PH videó játékok, PH mangák, PH buszok és valamint a PH televíziós verziója van, akkor sürgősen álljatok be az Anime Rajongók Frontjába!"
Squazee 2011.01.29. 15:06:54
Peter1989 · http://peter1989.wordpress.com/ 2011.02.02. 19:40:40
Tamfarkasthegreatelord... te egyébként miről beszélsz? =)
Utolsó kommentek