Szegasztok!

Lassan lejár a határidő negyedik nyereményjátékunkra, s habár kevesen vagyunk, szerencsére még jönnek a bátor versenyzők!

Legújabb versenyzőnk Yella24, aki a Naruto manga kritikájával veszt vész!

Jó szórakozást a többieknek, a többieknek, akik még részt szerentének venni, jelentkezzenek, amíg még tudnak, mert jövő hétig lehet már csak jelentkezni! ;)

"

Yella24                                                                                                                               2015.04.07.

Cím: Naruto

Kiadás dátuma: 1999-2014

Magazin: Shounen Jump

Szerző: Kishimoto Masashi

Hossza: 700 fejezet

Naruto

Tavaly novemberben befejeződött a Naruto című manga. Sokak számára egy korszak végét jelentette ez a dátum. Jó magam is 2004 ősze óta követtem nyomon a szőke, parasztvakító narancsruhás fiú történetét. Szóval tíz év csak tíz év és még mindig vegyes érzelmek kavarognak bennem ezzel a képregénnyel kapcsolatosan, hiszen ez volt az első célzott anime, manga vadászatom a neten, miután szerettem volna egy Dragon Ball pótlékot találni magamnak. Sajnos az évek során –finoman szólva– ingadozott és zuhant a minősége. Szóval öveket becsatolni, a fotelekben hátra dőlni, mert ez a kritika rázós menet lesz.

A Naruto manga pilot fejezetét 1997 adta ki az Akamaru Jump. Ekkor még csak körülbelül a főhős karaktere volt meg Kishimato Masashi (későbbiekben csak Kishi) fejében. Nem is csoda, hogy nem volt átütő sikere annak a bizonyos szárnypróbálgatásnak. Nagyon más ez a röpke kis ízelítő, mint amilyen végül a „neverending eposz” lett. Nem kis bátorságra vall, hogy 1999-ben ismét elővette a mangaka az ötletét és a Jump szabályainak megfelelően újra alkotta az egészet, így került a képbe például az első számú kínzó eszköz: az emo princess Sasuke, akiről majd bővebben is szót ejtek a későbbiekben.

Maga a manga két részre bontható, a Part 1-re és a time-jumppal elválasztott Part 2-re. (Utóbbi a shippudent öleli magába.) Nekem személy szerint mindig is a Part 1 lesz a szívem csücske, mert a nosztalgia rózsaszín photoshopban úszó köde ellenére igen is rendelkezik erényekkel. Először is ott van rögtön a rajzolás. Nekem tetszik Kishi vonalvezetése, karakterábrázolása, illetve az akció dinamikáját is kimagaslónak tartom, mind a mai napig. Tovább megyek, ebből a szempontból jobb, mint a One Piece vagy a Hunter x Hunter manga valaha is volt. Az előbbi paneljei rendkívül túlzsúfoltak, utóbbi esetben meg Togashiról beszélünk ugye, a trollok koronázatlan császáráról, aki firkát is képes kiadni a mancsai közül. Persze a Part 2-re sajnálatos módon leesik a grafika színvonala, kaotikusak az összecsapások és valahogy a vonalak vastagabbá, igénytelenebbé válnak, ami elüt az addigi légies, szálkás vonalvezetéstől. Egyszerűen csúnyább az összhatás.

Ráadásul a Part 1-ben a karaktereknek személyre szabott technikáik vannak. Ez kész felüdülés volt ötévnyi Dragon Ball és Kamehameha után. Például ott van Haku tükörbörtöne, Gara homokja vagy Kimimaro csontos húzásai, illetve az idézések, a különféle pecsétek, amik egytől egyig nagyon ötletesek. Ráadásul van benne némi taktikázás is. (Sasuke is rendszeresen bebizonyítja még ebben a korában, hogy van valami a kobakjában a kakadu hajkorona alatt, ami azonban a Part 2-ben elfelejtődik.) Aztán úgy 300 fejezet után a harcok fantáziátlanokká válnak, az ötletek is fogyni kezdenek. Ott már boldog boldogtalan Rasengant tol, és Sharingan van a szeme helyén.

További erénye az első szakasznak, hogy a világban - amit felépített Kishi - volt potenciál. Konohama (magyarosítva Avarrejtek) faluja a maga lepukkant módján hangulatos, ahogy a shinobi társadalom is érdekes újdonságokat mutat, függetlenül a Part 2 furcsaságaitól, ahol logikusan (vagy éppen illogikusan) a nindzsákat eszközként kezelik és bizony olyan dolgokat is meg kell tenniük, amit normális körülmények között etikátlannak számítana. (pl.: Uchiha klán tragédiája) Tehát szépen elindul a történet egy olyan irányba, ahol a belső rendszerrel kellene a főhős Narutonak szembekerülnie és megküzdenie. Az elején ezt a kérdéskört pendíti meg az író Haku és Zabuza történetében, ami tartalmilag és érzelmileg is a manga egyik csúcspontja. A Part 2 is foglalkozik ezzel a kérdéskörrel Danzo és az ANBU (gyökér) kapcsán, de a végét nagyon összecsapták és szinte csak egyetlen szereplőt tettek felelőssé a kialakult helyzetért. Tehát a nagy harc, ezáltal egy nagyon jó téma elveszik, és maga a probléma meg sem oldódik. (Heartbreak!!)

A Part 1 ráadásul rendelkezett némi humorral is, ami a Part 2-re szintén elfogy. Komolyan, mintha direkt a vicces szereplők kinyírása után kapta volna a mangaka a pénzt. Naruto pedig egyre fárasztóbbá válik a fejezetek előrehaladtával a ’csak-legyen-poén’-jaival.

Most térjünk rá a valóban komoly negatívum okra. Rengeteg szereplő tűnik fel a képregény hasábjain és a 95%-nak kevesebb beleszólása van a történetbe, mint a háttérben szereplő fáknak. Szóval első probléma a sok (felesleges) karakter, akiknek a múltját flashbackelni is kell ugye. (Érdekesség: amelyik gonosz visszaemlékezik, az 1-2 fejezeten belül már alulról szagolgatja az ibolyát. True story.)

Második probléma, hogy nagyon szájbarágós a mondanivaló, ha Naruto nem adta elő 1000x a sanyarú gyermekkorát és a „soha nem adom fel”, meg a „Hokage leszek” szövegét, akkor én vagyok az angol királynő. Hihetetlenül frusztráló tud lenni, hogy Kishi ennyire szenilisnek nézi az olvasóit, mintha azok aranyhalak lennének 10 másodperces memóriával.

A harmadik napirendi pont a Part 1 negatív listáján ugyanis a főhősök.

Egyből kezdjünk is Sakurával, a női főhőssel. Egy hihetetlenül irritáló, önző rinyagép. Pedig én az elején örültem neki, hogy végre (a DB-tól eltérően) egy lány is lesz a „harcosok klubjában”. Persze már az első fejezetekben is kitárgyalja Kakashi, hogy neki van a legkevesebb csakrája, ugyanakkor ő koncentrál legjobban csapaton belül és tehetsége van a genjutsukhoz. Ehhez képest a csapat leggyengébbike, és az ügyeletes ájult-tag. Lexikális tudása lehengerlően nagy, de kamatoztatni egyáltalán nem tudja. Rendkívül hálátlan és folyton csak Sasuke után futkos. Szemernyi női büszkeség sincs benne. Sasuke ott alázza meg, ahol tudja. A Part 2-ben többször is megpróbálja megölni, és erre, mi lesz a vége? Hát persze szül ennek az ***-nak egy gyereket és minden le van rendezve egy bocsival meg egy köszönömmel. Atya Isten, borogass. Na, de itt még nincs vége a „bűn” lajstromának. Ennyire használhatatlan némbert még nem hordott hátán a vonalvilág(na, jó Yu Yu Hakuso Keikoja rosszabb ilyen szempontból, de ő legalább nincs feleslegesen a tűzvonalban). A Part 1-ben az ominózus hajlevágós jeleneten kívül semmi érdemlegeset nem csinál, vagyis, de: leüteti magát Sasukéval és utána megígérteti Narutoval, hogy hozza vissza neki elkóborolt „kedvesét”. Értsd: manipulálja szerencsétlen főhősurat érzelmileg. Aztán csak a Part 2 közepén jut eszébe, hogy hopp, folyamatos nyomás alatt tartja Narutot ezzel az ígéretével, és megpróbálja helyrerakni az egészet azzal a hazug szerelmi vallomással… Minimum megért volna egy felpofozást. Vagy kettőt. De így legalább látható, hogy a Part 2-ben sem sokkal hasznosabb egyébként. A Sasori elleni harcban ugyan villant valamit, de annak sincs túl nagy gyakorlati jelentősége. Utána szigorúan passzív a cselekmény szempontjából. A végső csatában sem csinál semmi látványosat, csak megint leüteti magát élete szerelmével, a „csodálatos” Sasukéval.

Ha már ennyit emlegettem Sasuket, akkor jöjjön róla is a beígért bekezdés. Először is én a kezdetek kezdetén kedveltem emo boyt, mert egyszerűen sajnáltam, hogy két ilyen *** (nem írom le, mire gondolok, mert nyomdafestéket és pixelt nem tűr) közé keveredett. Tetszett, hogy a többiekhez képest szűkszavú, ugyanakkor nem annyira elborult harcmániás, mint pl.: Vegita volt a Dragon Ball Z-ben, és a maga módján azért mutat érzelmeket. Egészen emberi a Part 1-ben. Kedvenc jelenetem az, amikor leoltja Sakurát, amikor az lenézi Narutot, mert nincsenek szülei és nem gondol bele a fiú fájdalmába.

A Naruto és Sasuke között szépen lassan kialakuló kötelék is hihető, ahogy az egyre erősödik rivalizálásuk. Egyértelmű, hogy egyszer majd meg kell küzdeniük egymással, de harcuk túl korán következik be, amit egy time-jump követ (És igen én attól a harctól datálom a vég kezdetét) Ezek után Kishi látványosan nem tud mit kezdeni kedvenc karakterével a Part 2-ben. Hol a bátyján akar bosszút állni, hol egész Avarrejteket szeretné a földel egyenlővé tenni, hol meg csak úgy az egész világ gonoszává óhajt válni. (Facepalm double attack.) Közben a jellemét úgy váltogatja, mint más az alsóneműjét, szinte semmi köze sincs a Part 1-ben megismert énjéhez. Komolyan, azért pozitív szereplő, mert a szamurájokat nem öli meg, csak lerúgja a veséjüket? Ráadásul, amit a nőkkel művel az kriminális. Karint eszközként és páncélként használja, Sakurát pedig többször meg akarja ölni. Felfoghatatlan, hogy ezek után hogyan állnak vele egyáltalán szóba. Mondjuk az egész Hebinek (később Taka) a megalakításának nem sok értelmét látom, mert Sasuke kis brancsa nem csinál semmi lényegeset. Emo princessünknek egyébként folyton szerencséje van és folyamatosan tápolják, mint egy radioaktív kukoricával tömött ludat. A testvérét is csak azért tudta legyőzni, mert az kifogyott a csakrából és feltisztálkodott a legvégén magától, de például Killer Bee is csak játszadozott vele, ahogy Orochimaru is le volt gyengülve, mikor legyőzte. Szóval, mint ultimate enemy elég gyengén muzsikál szerencsétlen. Ja és olyan fejeket vág közben, hogy mindig ront az amúgy is katasztrofális helyzeten. Sasuke a Part 2-ben egy nagy ***. Szóval ő is szerepel a legidegesítőbb férfi/fiú karakterek listáján az állandó emozásával és világfájdalmával, ahogy „szívszerelme” (?), Sakura a női részlegen foglal igen előkelő helyet.

A „szentháromság” harmadik tagja a cím és főszereplő (?)Naruto. Nekem anno tetszett a karaktere, mert más volt, mint Goku személyisége. Ugyanis Goku -Narutotól eltérően- introvertált. Gokut nem különösebben izgatja, hogy az emberek mit gondolnak róla és évekre képes eltűnni edzeni, hogy „tökéletesítse” a technikáit. Ezzel szemben Naruto rendkívül frusztrált, mert az emberek csak a démon rókát látják benne és ölni tudna egy kis szeretetért, figyelemért. Sokkal nagyobb a megfelelési kényszere a külvilággal szemben, mint Gokunak, mert ő nem magának, hanem az egész világnak görcsösen bizonyítani akar. Egyszerűen instabilabb a személyisége. Ráadásul nem is túl tehetséges, minden egyes technikáért vért verejtékezve meg kell dolgoznia, legalább is a Part 1-ben. Szóval egy nagyszájú, hiperaktív, lúzer benyomását kelti, és valljuk be, az is, de a kitartása értékelendő (mint minden valamire való shounen főhősnek), illetve az is pozitív, hogy a kiközösítés ellenére nem fordul magába és nem akar emo princesshez hasonlóan bosszút állni az egész falun végül. Ráadásul a tudatalattiában egy rácsok közé zárt szörnyeteg lapul, ami folyton ki akar törni belőle, és vércseként lesi érzelmi botlásait. Igen, ez Naruto egyetlen igazi ütőkártyája. A rókát, ami a többi nindzsa fölé emelhetné, veszélyes használni, és néha képtelen kontrolálni, ami nem csak rá, de másokra is veszélyt jelent. Nem utolsó sorban kreatív, saját jutsusa van, amit ő talált ki. Még ha annak minősége eléggé kérdőjeles is.

Vele az a problémám, hogy a személyiség jegyeit idegesítően felnagyítja Kishi a fejezetek előre hasadtával (főleg a Part 2 bizonyos szakaszaiban) és több visszaemlékezést kaptam kedvenc hintájáról, mint amennyit nem túl érzékeny gyomrom elbír. Ezen kívül irreálisan jó, mindenkivel kedves, és igazi, legyőzhetetlen fegyvere a talk no jutsu. A Part 1-ben látható némi karakterfejlődést is a Part 2 kezdetén sikerült megsemmisíteni kb két fejezet alatt. Ebből a szempontból nagyon hasonlít a manga az InuYashára, ahol kedvenc kutyafülű fél démonom is olyan 150 fejezetig karakter fejlődik és a kapcsolata is alakulgat Kagoméval, majd az egész megreked egy szinten és ennyi. Tudom, ilyen hosszú mangáknál egyszerűbb állandó, nem változó személyiségekkel dolgozni, de akkor is, ott van ellenpéldának a Hunter x Hunter.

A Part 2-ben elront Narutoval kapcsolatban is mindent Kishi, ami jó volt. Nevezetesen kiderül, hogy az apja a negyedik Hokage, az anyja meg valami csúcs szuper vérvonalú klánból származik. Pedig sokkal jobbak voltak a noname szülők, mert így a karakterét sokkal közelebbinek érezhette az ember. A Power Up-polgatásról már ne is beszéljünk… Ja, és kapott egy jóslatot is, amely szerint ő a kiválasztott, aki elhozza a békét a nindzsák világába. Nem is beszélve arról, hogy kibékült Kyuubival (képtelen vagyok Kuramának hívni). WTF? Az a szörnyeteg megölte a szülein kívül több száz embert, számtalanszor fenyegette, többször megpróbálta átvenni a teste felett az uralmat, és még sorolhatnám… Naruto azonban megbocsátott neki. Ez annyira… fáj, hogy le sem tudom írni, hogy lehet valaki ennyire hülye? A talk-no-jutsu csodái… De ennek ellenére, még mindig ő a legszerethetőbb karakter a főszereplők közül. :D

Na jó, áttérek a lényegesebb mellékszereplőkre, mert haladni kell. Először is Kakashi sensei-re, mert haladni kell. Róla különösebb negatív véleményem nincs, leszámítva azt, hogy mesternek csapni való és nem halt meg, mikor kellett volna. Egyértelmű, hogy az elején kivételez Sasukéval. Elég csak arra gondolni, hogy Narutot csuklóból elutasítja, amikor az megkéri, hogy segítsen neki felkészülni a chunin-vizsgára. Egyébként az egész karaktere csak egy fangirl csapda. Irtózatosan menő meg minden. Az arcát maszk fedi, amit talán egy atombomba sem tudna leszaggatni róla. (Sőt, kettő is van!!!) A közte és Obito között fennálló kapcsolat érzelmi töltete egyszerűen nem jön át nekem, mivel ketten kevesebb reakciót mutatnak, mint Sasuke, ami azért teljesítmény.

Nála sokkal érdekesebb szereplő Jiraiya, Naruto tényleges mestere. Ő az egyetlen szereplő, akit teljes mértékben imádok. Egyrészt vicces, másrészt hajaz egy kicsit Zseniális Teknősre és igen, ő írta a „Nyalifali Éjszakák” című könyvet is, ami Kakashi kedvenc olvasmánya. Ráadásul tényleg törődik Narutoval, és egyszerűen jó nézni azokat a jeleneteket ahol ők együtt szerepelnek. A Part 2-ben Painnel kapcsolatos küldetése az utolsó dolog, ami értékelhető volt a mangából, hiszen betekintést nyertünk az előző nagy nindzsa háború kegyetlenségeibe. Ő volt az egyetlen karakter, akit sajnáltam, hogy meghalt.

Még kiemelném a szereplők tengeréből Tsunadét, illetve Hinatát. A Part 1-ből mindkettőjüket nagyon kedvelem. Az „öreglányt” azért, mert egy érett, erős nő, jó nagy adag konoksággal megáldva, míg Hinata félénksége bájos a maga módján. Nagyon sajnálom, hogy a későbbiekben elhanyagolta őket Kishi, pedig több szerepet érdemeltek volna, de ez igaz az egész Chuunin Vizsga szereplőgárdájára. Igazság szerint annyi karakter untig elég lett volna kidolgozni a főhősök mellett.

Ez az antagonistákra is ugyanúgy igaz. Az Akatsuki, illetve Orochimaru kettős bőven megtette volna főellenségnek -Sasukéval kiegészülve- a manga végéig. Felfoghatatlan, miért kellett behozni Tobi=Obitot a képbe, meg Madarátés végén Kaguyát illetve Zetsut. Az egész értelmetlen, felszínes és kidolgozatlan.

A végső „epic fight” avagy a nagy nindzsa háború is elég lightosra sikeredett két okból is: Kishi nem szenvedett az új ellenségek megalkotásával, ezért visszahozta a halottakat a sírból, ami felér egy nekrofiliával, hiszen itt gyalázta meg a komplett Part 1-et (Haku és Zabuza visszahozása külön fájó pont nekem, addig csak szimplán rossz volt a Part 2…). A másik nagy probléma, hogy a jó oldallal túlzottan is kíméletesen bánt Kishi, legalább is azokkal, akiknek volt nevük. Talán csak Nenji és Inoék szülei haltak meg azok közül. Bezzeg az előző nindzsa háborúban…

Azt is „imádom”, hogy folyamatosan finomítgatta Kishi az Uchiha szokásokat, hiszen az elején arról volt szó, hogy ahhoz, hogy erősebb legyen valakinek a sharinganja, ahhoz meg kell ölnie a legjobb barátját az illetőnek, és ki kell szednie a szemeit a testvérének, különben megvakul. (Fincsi, ugye?) Sasuke végül egyiket sem tette meg, mégis Power Up-poltatta Kishi, pedig az alapszabályok szerint a bosszúállónak előbb-utóbb meg kellett volna vakulnia. Mondjuk ez az egész mangára igaz, hogy valamivel sötétebb a hangulata a Part 1-nek. Erre a legjobb példa Gaara esete: őt is szörnyetegként kezelték, ahogy Narutot, de az első ember, aki szeretetfélét mutatott felé, az elárulta és megpróbálta megölni, ami azért nem kis törést okozott a lelkében. Meg ugye ott van az Egyfarkú, aki miatt nem volt képes rendesen aludni, azért karikásak a szemei és nem picit be van csavarodva. Nos, a Part 2-ben nem csak, hogy visszahozta a közönség nyomásra az életbe Garát Kishi, de még az egész árulást szeretetre magyarázta. Tiszta love and piecet csinált az alapvetően tényleg sötét és tragikus történetből.

 Maga az új nindzsa háború meg irdatlan elnyújtott lett, mintha soha nem akarna véget érni, mint némely vizsgám az egyetemen. A legszörnyűbb az egészben, hogy olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mint például: „Ezek soha nem fogynak ki a csakrából? Mikor mennek ezek WC-re? Nem igaz, hogy nem szomjasak, éhesek, nem esnek össze a kimerültségtől? Stb.” A Pain Sega sokkal jobb volt ennél, vagyis kijelenthetjük, hogy a Part 2-tőn belül is volt minőségbeli zuhanás. (na de azért a ’támasszuk fel az egész falut’ dolog elég rózsaszín…)

A Part 2 logikai bukfenceiről, meg az elfelejtett utalásokról, szereplőiről nem kívánok bővebben értekezni, mert nincs értelme, és soha nem lenne vége, mivel, mint olyan, hogy koncepció nem létezik a Naruto ezen szakaszában. Így nincs is mit számon kérni rajta. (Csak egy példa, szintén az érzékeltetés kedvéért: Mi lett ezzel az elemes pokemonos rendszerrel, amit szintén a manga közepén hozott be Kishi? Hogyhogy a villám legyőzi a föld elemet? – Igen, erőteljesen a Sasuke Deidara összecsapásra célzok…)

A Part 2-ben ott kezdődtek egyébként a gondok, amikor visszahozták Gaarát az életbe. Innentől a szívem mélyén éreztem, hogy baj lesz, hiszen egyértelmű volt a fanok nyomása. Frenetikus…

És csak a felszínt kapargatom!!

Ennek a mangának van még egy nagyon komoly problémája, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Nevezetesen Kishi imádott ötleteket nyúlni az elődöktől és a kortársaktól. Igazi copycat ő a javából. (A lista a teljesség igénye nélkül készült.)

1. A legnyilvánvalóbb nyúlások a már sokat emlegetett Hunter x Huntertől származnak. Ugye Chunin Vizsga erdős része erősen emlékeztet a vadászvizsga hasonló környezetben játszódó színterére, csak most tekercsekről van szó számkártyák helyett. Aztán ott van Sakuke, aki Kuropikától vörhenyes szemeit és klánjáért égő bosszúját örököli, ami egy bizonyos szervezetre irányul, ott Pókok, itt most Akatsuki. Illetve, ha már Sasukénál vagyunk Killuától meg a bátyját kapta meg. Kísérteties a hasonlóság Illumi és Itachi között, főleg, hogy mindketten előszeretettel, szeretik fogdosni öccsük fejét és maguk degenerált módján túlzottan is ragaszkodnak hozzájuk. Azonban a bosszúálló nem az egyetlen felhasznált karakter. Az Orochimaru és Hisoka közti hasonlóság is szembetűnő. Soha nem lehet pontosan tudni, mire készülnek, vérszomjasak és a maguk módján mindkét alak elég félelmetes, illetve furcsa vonzalmat táplálnak kiskorúak iránt, mondjuk más-más okok miatt. Tompa és Kabuto: mindketten „rutinos” résztvevői a chunin vizsgáknak, sokat buktak, és a kezdők szívatásában lelik örömüket. Tsunade és Biske: mindketten öregebbek, ahhoz képest, ahogy kinéznek és fizikailag igen csak buldózerek. Az egészet csak tetőzi, hogy az animében pedig Naruto kapta meg Gon eredeti szinkronhangját.

1. Dragon Ball: elég csak Naruto Rasengan Shurikenjére gondolni és mindenkiben realizálódik, hogy mi volt Kishi kedvenc mangája gyermekkorában. Vannak itt ezen kívül különböző Kyuubi szintek (SSJ színek?), illetve a harcok is átcsapnak félistenek csatározásaiba, ahogy a Dragon Ball Z-ben is megtörtént. Megjegyzem, ott sem állt jól a sorozatnak, de itt kifejezetten kínos ez a változás. Jiraiya Zseniális Teknős személyiségét idézi, ahogy első kérése is, amit Narutóhoz intéz. Sakura pedig Bulma alteregója lenne. A négyfarkút meg SonGokunak hívják és majomszerű megjelenése van.

A számmisztika azonban máshol is tetten érhető a történetben. Naruto apja a negyedik Hokage. Goku szerencse száma a négyes - minden „rendes” japán babonásan fél ettől a számtól, mint a nyugati kultúra a tizenhármastól - és szerintem nem véletlen, hogy végül a hetedik Hokage lett szőke hero. (hét sárkánygömb)

2. A tíz a tökéletesség száma, vagyis Isten száma, ami a való világban nem létezik a bűnbeesés óta. A kilences az isteni hármas megsokszorozódása, a tökéletesség és az örökkévalóság száma, magyarul a legközelebb áll a tízeshez. A bijuuk valamikor egyek voltak és tíz farkuk volt. Azért hogy ezt a hatalma ne kerüljön rossz kezekbe, Rikudou sennin kilenc részre osztotta a hatalmas szörnyet. Rikudou egyébként a hat út mestere, ő teremtette a Holdat, és ő volt az első élőlény, aki csakrával született, miután az anyja evett a tízfarkú által védett fa gyümölcséből. Két fiának a története pedig erősen emlékeztet Káinra és Ábelbe. Van túlvilág is. Igen, bibliai áthallásokat éreznek érzékeny detektoraim, ami furcsa egy nindzsákról szóló világban.
3. Kishi és 666 Satan… igen a mangaka a testvérétől sem volt rest ötletet meríteni. Sasuke fekete tüzes technikája és Kushina részletesebb bemutatása is a fivérnek köszönhető. Viszont ez legalább kölcsönös kapcsolat volt, mert Seishi Naruto és Kyuubi karakterét vette kölcsön, illetve az Akatsukit is vitte magával. Na igen, legalább családban maradtak a dolgok. Az más kérdés, hogy az öcskös tudta, hogy hol kell megállni és rendes befejezést kanyarított a történetének.
4. One Piece: nagy nindzsa háború valamiért Marineford után nem sokkal kezdődött meg. Illetve a biológia, Portage D. Acevel az anyja 22 hónig volt terhes, Narutoval 11, és ez az adalék információ is az OP-ben volt előbb.
5. Végül Naruto és Sasuke utolsó bájcseveje a Devilman záróképsorait juttatta eszembe, amit megfejelt a vég poén kijátszása is.

Igazság szerint ezekkel a nyúlásokkal nem is foglalkoznék, ha működne a manga, de mint említettem a Part 1 végén valahogy kiveszik az egészből a szív, a hangulat, amiért beleszerettem. Az elemek többsége, ami végül is tetszett a HxH-ból származott. Ez így ennyi idő távlatában furcsa egybeesés, hiszen jelenleg azt a sorozatot tartom a valaha készült legjobb shounennek.

Lassan, de biztosan a végéhez közeledik ez a kritika is, de előtte még jöjjön egy hosszú észrevétel lista a képregény végéről - mert az kriminális, és külön kritikát érdemelne:

1. Naruto vs Sasuke: teljesen mondva csinált indokkal esnek egymásnak. Sasuke céljai nem világosak, Ő maga már annyira el van borulva, hogy az egész világ főgonoszává akar válni, hogy fenn tartsa az egységet a shinobi társadalomban. Nos, már emlegettem a befejező nagy párbeszédet, amikor egyikük sem tud megmozdulni. Az valahol nagyon kényelmetlen… Ekkor tudatosult bennem végleg, hogy a kettőjük „barátsága” vagy, ahogy ők hívják a „kötelékük” túlmutat a megszokott fogalomkörön. Pedig én ezt a tényt tíz évig próbáltam tagadni. Viszont egy kommersz shounenről van szó, így maradt Kishi a „friendship is magicnél” és senkit sem aggasszon az a tény, hogy a két „heros” vérével cenzúrázta ki Kishi, hogy megfogták egymás kezét a csöpögős bromancuk végén. Bár az, hogy a vérük keveredik a talajon talán még ennél is bizarrabb hatást kelt.
2. Pont ezért nem oda illő a Sasuke-Sakura párosítás. Bár úgy az egész utolsó fejezetben lévő shipping rohamról meg van a véleményem. Mintha kiadták volna a háború után, hogy „házasodni kell, gyerekek!” és sikerült az utódnemzést is egy időszakra tenniük, mert a kölykök egy osztályba járnak. Mindenki egykéztet, mintha egy kínai propagandahirdetést látnánk. Kivétel Naruto és Hinata. Ez az egyetlen páros, aminek normál körülmények között örülnék, mert a Part 1 óta nekik szurkolok, de az a tény, hogy a Part 2-ben nagyon kevés az interakció közöttük. Hinata szerelmi vallomására bántóan nem reagált Naruto, olyan mintha csak barátság lenne közöttük. Egy egész film kellett ahhoz, hogy ezt rendbe tegyék! Na, de a többi páros sem jobb, komolyan némelyik fanfiction író jobbat tud ennél.
3. És eljövend a dicső bajusz háború… Choji, Kiba, Shikamaru szakállt növesztettek, hogy idősebbnek látszódjanak, Naruto pedig kopaszodik (a fia miatt nem csodálkozom), Sáska frizurájára pedig végre hat a gravitáció. Úgy tűnik, nem futja zselére.
4. Nincs háború, dübörög a gazdaság. Felhőkarcolók épülnek és Naruto laptopon intézi az ügyeket és aktakukac lett. (bármilyen elképzelhetetlen is ez) Sakura pedig háziasszony és egyedül neveli a lányát. Szép és izgalmas jövőkép, mondhatom…
5. Sasuke zarándokútra indult… mert nem volt jobb ötlete. Csövezik a drága.
6. Kakashi lett a hatodik Hokage, de a maszkját még mindig nem vette le. Zsíír.

Elérkezett a pillanat, hogy felállítsam a konklúziót. Igen, tíz év nagyon hosszú idő és 700 fejezet még hosszabb. Bármennyire is úgy tűnik, hogy csalódott vagyok, netalántán felnagyítom a hibáit, szőrszált hasogatok, azért mindenképpen szeretem (és egyben gyűlölöm) is ezt a mangát. Igen, az érzelmeknek nem feltétlen van köze a minőséghez. Az egészben ugyanis nem a hibák, amik igazán felbosszantottak, hanem az elpazarolt lehetőségek, amik tagadhatatlanul benne voltak ebben a képregényben. Ajánlani viszont senkinek sem tudom jó szívvel. Objektíven nézve a Part 1 is csak HXH és DB furcsa szerelem gyereke. A Part 2 meg valódi guilty pleasure, hiszen mindig történt benne valami, ami után csak fogtam a fejemet, vagy sírtam a párnámba, de legalább soha nem unatkoztam rajta. Végül is ez is egyfajta teljesítmény. Az alapvető probléma talán pont a hosszában keresendő. 700 fejezet. Túl sok, elég lett volna maximum 300 egy jó lezárással.

Viszont állítólag jön a „next generation” 2015 tavaszán, ami a random összedobott kölykeikről fog szólni, vagyis a rémálom csak nem akar véget érni. Több mint valószínű, hogy önszántamból nem fogom olvasni, hiszen én az „előző generációhoz” tartozom.

A stílusos búcsúzás érdekében álljanak itt Itachi szavai: „Sasuke, nem lesz legközelebb”.

"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.