Vége A Bleach Mangának!

2016.08.18. 20:50

Szegasztok!

Igen, újabb mérföldkő jött el az animék és a mangák világában, ugyanis habár hivatalosan csak jövő héten, de az internet áldásainak köszönhetően már ezen a héten vége lett a Bleach mangának!

hdf.jpg

A Bleach 2001-ben indult a Weekly Shonen Jump lapjain, melynek írója és rajzolója Tite Kubo. Habár népszerűsége  2008-tól megcsappant, még így is sikerült évi 2-3 millió eladott példányszámot felmutatni, ami azért még így is szép teljesítmény.

Anno még 2010-ben írtam kritikát a mangáról, amikor még aktívan jelent meg, s most, hogy vége (plusz eltelt kb 6 év s ugye ennyi idő alatt változik a minőség is), frissült a Bleach manga kritika.

Member-el lesz egy közös podcast-ünk eme franchise-ról, elöljáróban csak annyit, hogy:

1.Nagyon látszik, hogy valaki nagyon siettetni akarta a manga befejezését, s ez az utolsó 3 fejezeten nagyon meglátszódik!

2.A befejezés sablonos hosszú shonen harcos manga befejezés lett, de valamiért mégis jól működik - talán mert aranyos és könnyed lázárást kapott.

Volt egy bejelentés, hogy lesz 2018-ban egy élőszereplős Bleach Live-Action. Hogy milyen lesz, az már a jövő zenéje!

No, először az Assassination Classroom, aztán a Nisekoi, most meg a Bleach! Szerintetek lesz még WSJ manga, ami még idén befejeződik? Illetve hogy tetszett az utolsó fejezet nektek?

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr710426366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A02 2016.11.05. 18:15:24

Nekem az utolsó fejezet(ek) nem tetszettek, mivel túl kapkodósra sikerült a befejezés. Nem tudjuk meg, mi lett Uraharával és Yoruichivel, Isshin pedig hova tűnt?
Meg egyáltalán, hogyan győzték le Yuha Bach-ot, szedték rendbe Soul Society-t, Hueco Mundo-t és az emberek világát, valamint a párok miért így alakultak? Az IchiHime párossal mind a mai napig nem tudtam megbékélni, mert semmi előjele nem volt annak, hogy szeretik egymást
Max. Inoue sipákolt "Kurosaki-kun" után, azonban Ichigo csak mint barátra tekintett Himére. A RenRuki párosításhoz meg inkább nem fűznék semmit...
Szerintem ebbe a történetbe nem illik szerelmi szál, mivel SHOUNEN. Ez a timeskip dolog, ahol x idő eltelik, és mindenki boldog, mindenkinek családja van, a főgonosz halott/elzárták/megjavult, és minden rózsaszín pedig egyáltalán nem illik a Bleach-hez, ráadásul még ilyen összecsapott is lett a vége, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni.... Oké, oké, a WSJ-től kapta a kaszát, mivel nem hozott elég pénzt a konyhára, DE!
Nem akarok senkit sem megbántani, de a történet már egy halom szar volt a végére. A Fullbring Arc nem nyerte el a tetszésem, de az utolsó Arc megkaphatná az Arany Málna díjat.
Rukia megmentéséig még nagyon pörgött a sztori, izgalmas volt és a szereplő sem rendelkezett a világ összes erejével. Na szóval, a Soul Society Arc rendkívül jól sikerült, érdemes volt csak ezért belekezdeni ebbe a sztoriba. A Hueco Mundo fejezet pedig adta magát, az első Arc vége miatt. A tökéletes befejezésre pedig itt jött el az alkalom. Ichigo MEGÖLI AIZENT( annak a Mugetsunak darabokra kellett volna szednie Aizent, nem holmi kis vágàst okozni, ami begyógyul....), cserébe elveszíti shinigami képességeit, és éli tovább az életét nyugalomban, felnő, elvégzi a sulit, majd olyan szakmát választ, amivel megvédheti az embereket( lássuk be, Ichigo védelmező alkat :D ),majd elköltözik. Apja visszatér Soul Society-be, ahogy Urahara is. Karin és Yuzu is felnőnek, egyetemre járnak,ilyesmi( ha visszatérünk az utolsó Arc-hoz, megtudjuk, hogy Kurosaki Masaki egy quincy volt, az utolsó

A02 2016.11.05. 18:49:33

@A02: a Kurosaki klánból, megmentette Isshin életét az első shinigamizált hollowtól, ami jelenleg Ichigo testében él(t),azaz Shiro-tól. Na szóval, nem akarok ebbe jobban belemenni, de szeribtem Karin shinigami, míg Yuzu quincy erőket örökölt. De ezt nem is fejtegetem tovább, mivel bonyolult lenne. Maradjunk annyiban, hogy van reiatsujuk.)
Soul Society-ben pedig zajlik az élet továbbra is.
A lényeg, hogy fontos lett volna az összes szálat elvarrni, szerelem pedig nuku. Esetleg még belemenni abba, hogy mivel Ichigo apja shinigami, nem lehet egy átlagos embertől gyermeke( az első dolog, ami miatt lehetetlen, az az, hogy nem látják egymást...), így az anyja is rendelkezett valamennyi reiatsu-val, vagy mittomén. Mert ha benyomnánk, hogy Ichigo anyja márpedig quincy volt, ugyanitt tartanánk.
Mindent összevetve:
A manga eleinte jól indult, majd fokozatosan leadott a színvonalból, a kasza miatt pedig az utolsó fejezetek értékelhetetlenül szarok lettek. A rajzolás sokat javult, bár a hátterek kidolgozottsága csökkent.
Valamint: Ichigo agyon van tápolva, konkrétan halhatatlan, alig fejlődött érzelmileg, ráadásul nincs semmi célja. Max annyi, hogy:
- erősödnie kell, mivel meg akarja menteni Rukiát;
- erődnie kell, hogy megvédje Inouét és legyőzze Aizent;
-agyon kell hajszolnia magát, hogy megszerezze a fullbring képességeit, hogy aztán még erősebbé váljon és legyőzze Ginjou-t, az előző shinigami daikou-t...
-majd a legvégén erősebbé kell válnia Yuha Bachnál, aki tul.képp. a mindenható """Kami-sama""". Remélem lejött, hogy ezzel mire akarok kilyukadni....
Lényeg a lényeg: mondhatjuk, hogy egy korszak ért a Bleach mangával véget, amit nem bánok, már ideje volt. Gyerekkori kedvenceim közé tartozott, és a mai napig is szép emlék marad( az anime :D).
Ennyit akartam mondani. ;)

U.I. version 1: A szövegben előferdülő hibák miatt reklamációt nem fogadok el, mobilról írtam.
U.I. version 2: Azért viszont elnézést kérek, hogy két részletben írtam. Megbolonfult a mobilom. :D