Szegasztok!

Megjött írásos anime kritika versenyünkre Bogdán Attila, aki a Bakuman anime sorozatot mutatja be nekünk!

Jó szórakozást, a többieket pedig szeretettel várjuk harmadik nyereményjátékunk mindkét versenyére! ;)

"                                               A Bakuman TV anime sorozat bemutatása

bakuman-anime.jpg

Sziasztok,mai kritikámban a Bakuman című japán animációs tévésorozatot fogom ismertetni.

Az anime a Bakuman manga alapján jelent meg. Az animációs munkákat a CJstaff studio készítette, amelyet 2010-től kezdtek sugározni a japán tv csatornák. A történet írója Ohba Tsugumi, rajzolója pedig Takeshi Obata. Obata és Tsugumi neve nem véletlenül lehet ismerős, ugyanis ők készítették a nagy sikerrel bíró Death Note mangasorozatát is. Ha az anime műfaját nézzük igen sokrétű: romantikus dráma és shounen elemek is megtalálhatóak a műben. Az írópáros ezzel nagyon megemelte a mércét a fantasy műfajú Death Note után.

 A történet:

Minden ember életében egyszer eljön a nap, mikor felnőtté kell hogy váljon. Nem volt ez másképp a történet főszereplőjével Mashiro Moritaka-val sem. Ugyanis a főhős arról álmodozik hogy egy nap híres és befutott mangaka művész lesz belőle. Ezek az álmok nem véletlenül gyötrik főhősünket, hiszen a nagybátyja is híres mangaka művész volt. Moritaka azonban tudja hogy a rajzolással nem sokra viheti az életben, és hogy keményen meg kell dolgoznia hogy híres lehessen. Ezért elhatározza hogy az álmai ellenére a könnyebb és biztonságosabb utat választja, karrierjét unalmas és hétköznapi irodai munkával szeretné kiépíteni. Ezen döntésében nagyban közrejátszik nagybátyja halála is, akiről azt állítják hogy a munkanélküliség, a sok munka és a „szerencsejátékos életmód” miatt öngyilkosságra vetemedett.( Moritaka úgy tartja hogy azok a mangakák akik nem futnak be mangájukkal és nem tudnak előállni egy megfelelő story-val azok szerencsejátékosok, vagyis szó szerint az életük olyan mintha szerencsejátékoznának.)

Moritaka tehetsége megvan a rajzoláshoz, azonban kitartásában nem bízik. Többségében csak az unalommal teli tanítási óráin rajzolgat és a hőn áhított lányt örökíti meg Azuki Mihó-t.

icTkK.pnguntitled.bmp

A történet akkor kezd beindulni mikor Moritaka az iskolában felejti a jegyzetfüzetét,benne pedig az órán készített Azuki-s rajzokkal. Nem menne vissza érte de mivel aggódik hogy titka kitudódik ezért visszamegy megkeresni a füzetet. Azt követően mikor visszaér az iskolába már az egyik diák megtalálta jegyzetfüzetét és a padon üldögélve lapozgatja. Nevezetesen az iskola egyik legjobb tanulója Takagi Akito talált rá a füzetre, akinek nagyon tetszenek Moritaka rajzai. Takagi egy meglehetősen meglepő kéréssel áll Moritaka elé: azt kéri hogy legyen a rajzolója, ugyanis Takagi egy mangát szeretne készíteni. Moritaka meglepődik a kérésen és ezt csuklóból vissza is utasítja.

Azonban Moritaka régi álma is hogy mangaka legyen de nem megy bele a dologba, tudja hogy sok erőfeszítés és munka van a háttérben.

295170-bakuman___1__18__super.jpg

Ezt követően kiderül pár érdekes dolog Azuki Miho-ról, miszerint híres  seiyuu(szinkronszínész) szeretne lenni. Ez Moritaka-t arra ösztönzi hogy tartson Takagi-val és hogy híres mangaka legyen.    Azonban időközben ki is derül hogy Azuki is odáig van Moritaka-ért és vissza, ezért ígéretet tesznek egymással hogy ha megvalósulnak az álmaik akkor összeházasodnak. Ha Moritaka és Takagi mangája anime lesz akkor Azuki kölcsönözné a főhős szinkronhangját. Innentől kezdve Moritaka és Takagi egyezséget kötnek miszerint japán legjobb mangakájává válnak és hogy beteljesítik Azuki és Moritaka felhőtlen szerelmét.

295188-bakuman___1__36_.jpg

Moritaka és Takagi helyzete azonban nem is egyszerű mert egy bomba jó történetet kell kreálniuk és ezt el is kell fogadni a szerkesztőknek, tehát a munka még csak most lesz a legkeményebb a számukra. Főhőseink a sikerhez vezető rögös útjuk során nem várt fordulatokkal és nehézségekkel fognak szembenézni.

Vélemény:

Az anime grafikailag nagyon szépre sikeredett. Egyes részletekben meg is mutatkozik, hogy az alkotók nagyon sokat fektettek bele a munkájukba. A karakterek illenek a történeti keretbe, mint kidolgozottságukban mint pedig a jellemvonásaikban. Moritaka a főhős jelleme sem lett elrontva, pont közepesen találták el a készítők. Takagi jelleme és személyisége illik Moritaka-hoz.

Azuki karaktere nagyon aranyos lett. Nem rontották el azzal hogy egy idegesítő lányt alkottak volna. Bár egy kicsit zavart hogy hasonlítható a Death Note női szereplőjéhez Amane Misa-hoz, de szerintem ez nem akkora baj, hiszen így is elég egyedire sikeredett.

            Az anime világa a mai modern korban játszódik, nem egy elcsépelt fantasy vagy egy Naruto-hoz, Bleach-hez hasonló univerzumot kapunk, ami az én véleményem szerint már unalmas, és egy „lerágott csont”. Nincsenek benne  különleges képességek, sem pedig őrjítően erős és idegesítő ellenfelek, akiket persze „sosem lehet legyőzni” és még ráadásul röhögnek a markukban is.

Ez az anime azért nyerte el a tetszésemet mert egy példázatot állít a mai fiatalság elé(amire úgy gondolom szükség is van a világban) hogy dolgozzanak meg keményen az álmaikért. Nem számít hogy milyen nehéz elérni, ha keményen és kitartóan dolgozik érte az ember úgyis eléri a céljait. Ne hagyjuk elrohanni mellettünk a lehetőségeket, ne váljunk egy „unott irodai dolgozóvá”. Mint ahogyan azt a főhős is sokszor említi az animében.

            Véleményem szerint az anime nagyban ábrázolja egy mangaka hivatását és munkáját, a mai rohanó világban. Mikor elkezdtem nézni, a történet teljesen magával ragadott, és komolyan kedvet kaptam a mangarajzoláshoz. Egy percre én is úgy hittem hogy bárkiből lehet világhírű mangaka. Negatívumot nem találtam, hiszen minden még a poénok is el lettek találva. Az anime opening és ending zenéi is nagyon jók lettek, passzolnak egy romantikus shounen animéhez. 

            Végletben egy nagyon szép kis történetet kaptunk a készítőktől, amiben nem csalódtam. Bevallom én is negatívan kezdtem az első pár képkockát, de aztán elnyerte a tetszésemet. Szóval ne a „borítója” alapján ítéljünk meg egy művet. Azt hiszem hogy aki „igazi” manga/anime rajongó és szereti a kevert műfajú animéket, az nem hagyhagyja ki a leltárjából ezt a művet.(persze ezt ne vegye senki sértésnek)

Köszönöm hogy elolvastátok a kritikámat, sziasztok!

Végül egy kis értékelés az anime adatainak feltüntetésével:

Bakuman(Japán animációs tévésorozat)

-idő: 2010

-stúdió: CJstaff

-rendező: Kenichi Kasai, Noriaki Akitaya

-műfaj: romantikus shounen vígjáték

-opening: Blue Bird by Kobukuro

-ending: Bakurock – Mirai no Rinkakusen

Tetszett:

- szép grafika

- nagyon jó karakteri jellemvonások

- jellemfejlődés mutatkozik meg az egyes szereplőknél

- kellemes hangulatban játszódik a történet

- vicces

- egy létező szakmáról szól

- példázatot állít a mai fiatalság elé

-op

-ed

-( mangarészről)--- szép rajzok,poénok

Nem tetszett:

-Ilyen nem volt

Értékelés:

- százalékban: 100%

- pontban: 10/10

(most a pontozás viszont sikerült!!) J

A kritikát készítette: Bogdán Attila

Dátum: 2014.01.09

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr845751122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2014.01.10. 20:57:59

Bakugan után Bakuman xd

amúgy kicsit elfogult vagy szerintem, nekem is nagyon tetszett, de elég lassú volt ami csak annyit jelentett hogy napi 3-4 rész kielégített, nem egy addiktív anime, de marha jó attól, ne is várjunk mást a Death Note alkotóitól.

Valamint ami még nem tetszett, ez az egész szerelmi szál Mashiró és Azuki között.
De jó volt megismerni a mangák világát, mindig is kíváncsi voltam rá hogy is megy ez a biznisz.

HimuraHun 2014.01.11. 20:57:21

Gratulálok a kritikához! Ideje lesz eldöntenem és elkezdeni nekem is az írást, mert a 3 lehetséges animéből most lőtted el az egyiket, amelyiket akartam volna. :D
süti beállítások módosítása