Szegasztok!

Ezúttal abszolút favorit mangámat mutatom be, amely mindig benne lesz a top 10 mangáim között - s megint az ilyen "japán otaku fan" rohadékok miatt nem kapott elismerést, pedig már annyira jó, hogy majdnem megkapta a világ legjobb mangája díjat - de a Monster-t persze nem sikerült felülmúlnia. Ez pedig nem más, mint a Shin Angyo Onshi, itt Magyarországon pedig Árnybíró.

 

Az Árnybíró manga 2001-től 2007-ig szerepelt 2 magazinban, a koreai Young Champ-ban és a japán Monthly Sunday Gene-X-ben. Írója Youn In-wan, rajzolója pedig Yang Kyung-il. Az Árnybíró 17 mangakönyv + 1 Special-ból áll, a manga Magyarországon is megjelent, forgalmazója a "Mangafan".

A történet egyszerűen fenomenális. Arról szól, hogy a régi koreai Jushin birodalom bukása után eluralkodtak a kiskirályok és a káosz. De egy anti-hős szerű ember - aki mellesleg az uralkodó legjobb barátja volt és tehetséges hadvezére is volt a birodalomnak -, Munsu igazságot teremt mindenhol. Segítségére vannak a varázs amuletek - az Amen Osa, más néven Mahai Pecsét -, melyekkel meglehet idézni fantom harcosokat, akik könnyedén legyőznek bárkit - de persze démonok ellen nem tudnak semmit sem tenni -, és emellett rendkívül jó kardforgató és lövész. Később egyre több dolgot tudunk meg az árnybírók feladataikról, életükről stb. Később a történet egyre jobb lesz, mert kiderül, hogy Munsu útja során azt az embert üldözi, aki megölte a barátját, majd Munsu-ra kente az egészet, név szerint Aji Tae. Kalandjai során össze fut régi barátjaival, s újakat is szerez. S később kiderül, hogy Munsu és Aji Tae harca és sorsa sokkal többről szól, mint hiszik.

Tehát, mint látjátok, a történet rendkívülien nagyszerű! Bármelyik fantasy író, mangaka, film vagy Final Fantasy játék megirigyelhetné! És a történetben hihetetlenül sok csavar van, amitől még érdekesebb, még letehetetlenebb lesz az egész. Ennél jobb története egyedül talán csak a Monster-nek van. Valamint habár van benne néhány mellékszál, ezek később egybe forrnak, mely által a történet nem csak kibővül, de még egészebbé vállik!

A jó történet mellé párosul a gyönyörű rajzolás. Itt más mangákkal ellentétben nem egy ember írja és rajzolja, hanem 1 ember írta és egy ember rajzolta. A látvány egyszerűen gyönyörű, nincs az a manga szerintem, ami felültudná múlni! Naruto? Bleach? One Piece? Ezek meg sem közelítik!

Itt mellesleg nem csak az van, hogy megy Munsu a társaival, hanem különböző dolgokba cseperednek, s mindegyik kalandjának van valami tanulsága, például tényleg csak vér szerint lehet-e valaki testvére egy másik személynek, megérdemlik-e azok az emberek a segítséget akik semmit sem tesznek hogy szabadok lehessenek, s ezekből az ember sokat tud tanulni! Rengeteg tanulsága van a mangának, melyek pozitívan is kihathatnak az emberekre.

 

Persze itt a humor is kap szerepet, nem is kicsit! Itt minden olyan humor elemet megkapunk, ami az értelmes humorhoz szükséges! Nincsenek béna tsundere-lány marhaságok, nincsenek hányos-fingós poénok, mindegyik poén aranyos, s itt a tanulság és a poén nagyon jól felváltja egymást.

 

Ami még nagyon tetszett nekem, azok a szereplők voltak. Sok van belőlük, s egyik sem elcsépelt, mindegyiknek van eredeti és ötletes tulajdonsága, valamint mindegyüknek van szerepe a történetben, s nem csak azért van, hogy "legyen" (lásd neverending shonen fight mangák, azon belül is Dragon Ball Z, Naruto, Bleach stb). Kezdjük a főhőssel, Munsu-val. Nem az az Ichigo és Naruto szerű elfuserált "hippi-vagy-csak-harc-odrítok-ahogy-a-torkom-bírja-és-nagyon-hülye-gyökér-gyerek-vagyok-tíz-évesen" szereplő, hanem egy felnőtt, picit szemétkedő, pofára eső, álszenteskedő, komoly, az életet már nagyon megjárta, bölcs, s igenis kedves ember, aki külsőleg Sasuke-ra vagy hasonlít. Pont olyan, mint Batman vagy más anti-hős. Mert az anti-hős nem azt jelenti, hogy gonosz, hanem, hogy az "ideális hős"-től eltérő tulajdonságok mellett úgy cselekszik, mint egy igazi hős, s pont ezért szerethető Munsu.

Másik fontos szereplő a fő gonosz, Aji Tae, aki nem egy "megtört-valamimet-elvesztettem-s-ezért-a-világra-szabadítom-a-gyűlöletemet-mert-emo-gyerek-vagyok-s-szar-volt-a-múltam", hanem egy igazán velejéig romlott, visszataszítóan nyalógép, majd később magát istennek tisztelő őrült szörnyeteg, akit a legkevésbé sem érdekli a "naruto-szerű-mindenki-lehet-jó-fiú-még-a-gonoszok-is-mert-csupán-szar-volt-a-múltjuk" ideológia. És ő "Mr-annyira-sablonos-vagyok-hogy-csak-na" féle fő gonoszokkal ellentétben ő nem akar a világ ura lenne. Egyetlen célja van csupán: megrontani az emberiséget, hogy belülről ugyanazok legyenek, mint Aji Tae... csak az élvezeteknek élő, erkölcstelen szörnyek, kik nem hisznek fényben és sötétségben, istenben és sátánban, mennyben és pokolban, jóban és rosszban. Azért ez már valóban eredeti! Eddig egy fő gonoszt sem tudok mondani, aki nem uralkodni, hanem ilyen erős szinten megakarta volna rontani az embereket.. A többi karakterről most azért nem beszélek, mert mindegyik egy-egy nagyszerű személyiség, nincsenek tsundere lányok vagy nagyképű-ripacskodó-menő-vagyok-beképzelt-tyúkok vagy be-nem-áll-a-pofám kisfiúk. Mindegyik szerethető, és biztos, hogy ha olvassátok, akkor nem csak egy karakert fogtok szeretni.

Persze, mint minden amerikai vagy japán képregény/mű, ez is bővelkedik mitológiai elemekkel, mint egy szereplő neve, vagy egy történet, egy tárgy esetleg egy legenda. S itt más mangákkal vagy képregényekkel ellentétben az Árnybíró-ban leírják, hogy kit miért erről neveztek el, miről szól az eredeti legenda, miért pont azt hozták át a mangába stb. Tehát itt nincs semmi nem-megmagyarázva, itt mindenre kapunk választ!

Nem akartam kitérni, de az Árnybíró-ban sok eszméletlenül gyönyörű harc van, szinte mindegyik harc olyan, mint egy háború, sőt, még háborúkat is láthatunk a mangában, s nagyon véresek, tehát aki az ilyen "Dragonball ütjük-egymást-de-nem-halunk-meg-csak-egy-kamehameha-tól", akkor azok nem fogják élvezni. De az biztos, hogy itt vannak a legkegyetlenebbül királyra sikerült harcok és háborúk, az biztos!

 

Végszóban annyit, hogy az Árnybíró egy kötelező mű, nem olyan gyerekes s túlnyújtott és gyengülő manga mint a Bleach vagy Naruto, hanem egy csiszolatlan gyémánt, amit csak egy kicsit kellett volna csiszolni, s az egész manga világ császára lett volna. Persze mivel nincs benne nagy fanservice, ezért a "japán otaku sereg" sz*r-nak merte titulálni, s ezért nincs akkor hírneve. Ehhez képest kapott egy egész estés filmet, ami szintén gyönyörű, de csak az első 1-2-3 könyvet dolgozza fel. Én azt mondom, olvassátok, mert ez egy igazi LEGENDA.

Shin Angyo Onshi

- Idő: 2001-2007

- Író & Rajzoló: Youn In-wan és Yang Kyung-il

- Magazin: Young Champ és Monthly Sunday Gene-X

- Műfaj: Kaland, Fantasy, Szi-fi

- Hossz: 17 mangakönyv + 1 speciál

Ami Tetszett:

- Rengeteg szerethető, s nem sablonos karakter.

- Gyönyörű rajzolás.

- Elképezstő hangulat.

- Rengeteg tanulság.

- Irdatlanul szép csaták.

- Elképesztően jó történet.

- Jó poénok.

- Rengeteg csavar és fordulat a történetben.

Ami Nem Tetszett:

- Nem múlja felül a Monster-t.

- A Monster-nek egy picivel jobb a hangulata.

Értékelés:

- Rajzolás: 5/5

- Karakterek: 5/5

- Egyediség: 4/5

- Humor: 4/5

- Mondanivaló: 5/5

- Hangulat: 4/5

- Történet: 5/5

- Karakter Fejlődés: 4/5

- Pontban: 38/40 = Király

(1-14 Szar, 15-19 Rossz, 20-24 Közepes, 25-29 Jó, 30-35 Kiváló, 36-40 Király)

- Százalék: 97%

(1-30% Szar, 31-49% Rossz, 50-70% Közepes, 71-89% Jó, 90-99% Kiváló, 100% Király) 

Mangekyo022

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr81783000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Novák Olivér 2013.06.04. 22:19:31

Üdv én egyet értek veled, számomra Shin Angyo Onshi a legjobb manga a világon, mert még a monsterhez nem volt még szerencsém.
süti beállítások módosítása