"Ki itten eme animébe belenézz, hagyjon fel minden reménnyel, mert sokszor a jó szándékkal és igényes lelkesedéssel elkészített anime is a szenvedéssel teli pokolba vezet" - Mangekyo022 Huszadik Feles Utáni Beb*sszás Könyve

Szegasztok!

Vannak animék, melyeknél hiába jó a koncepció, az alapötletek és az igényesség, sajnos részleteken is eltud bukni. Ma egy ilyen animéről írok nektek, mely lehetett volna a Madhouse egyik újabb aranyköve, ha a megvalósítást nem rontották volna el.

Ma a 2008-as "Hells" animéről írok nektek!

hells_madhouse_movie.jpg

A Hells eredetileg egy 2002 és 2004 között futott havi megjelenésű manga volt, melynek eredeti neve "Hells Angels" volt. Az Ultra Jump oldalain jelent meg és írója, valamint rajzolója Sin'Ichi Hiromoto volt. A Madhouse 2008-ban elkészített belőle egy több mint két órás filmet Yoshiki Yamakawa rendezésével. Műfaját tekintve seinen, fantasy, horror, dráma és komédia.

A történet szerint főhősnőnk, a mindig optimista Rinne Amagane véletlenül meghalt és a pokolbéli "Destiny Land" helyre érkezik, ahol démonokkal teli iskolába kell járnia, hogy hazakerülhessen. A történet már önmagában bizarr és komikus, viszont később bonyolódik a helyzet, ugyanis kiderül, hogy az igazgató "Hellvis" és a diáktanács elnöke Kutou Ryu valójában Káin és Ábel és Rinne a kettőjük farokmérő versenyének a kereszttűzébe került... ami után kiderül, hogy Rinne nem más, mint Éva reinkarnációja, az osztálytársnői a "Hét Főbűn"... s innentől egyre nagyobb mindfuck lesz a történet. Ezzel még nem is lenne túl nagy gond, mivel ugye az anime egy "dark comedy" lenne, viszont van egy probléma ezzel, mely nagyon lehúzza az egészet, de erről kicsit lejjebb, először írok a karakterekről és a többiről.

watch_hells_episode_1_english_subbedat_gogoanime_0004.jpg

A karakterek egész jók lettek. Rinne egy végtelenül optimista lány, aki ugyan néha megtör, de anyja szavai mindig erőt adnak neki a folytatáshoz, miközben sodródik az árral azt sem tudván, mikor, hol, mekkora agyf*sz fogja őt várni. Ott van Steela, az egyes számú barátnő jelölt, aki ugyan erősen antiszoc, de Rinne-vel eltöltött idő után egyre nyitottabb lesz. Az osztálytársnők közül egyedül Phantoma a legérdekesebb, aki a tipikus "ne ítélj elsőre" karakter, akinél a fő humor forrás a Kutou iránti szerelmi olvadozása, mely ad neki egyfajta bájt - arról nem beszélve, hogy úgy néz ki, mint egy elfuserált Berserk Griffith cosplayer. Ott van még Adam, akinek a stílusa iszonyatosan megnyerő és humoros. Hellvis, alias Káin, is érdekes figura lett, tetszett ez az "Elvis" paródia, amit előadtak vele. Mario a hős szerelmes szintén szórakoztató karakter volt.

Végezetül Kutou-t, alias Ábelt, valamint Kami-sama-t hagytam a végére, mivel ők ketten voltak az egyetlen karakterek akiket nem tudtam hova rakni. "Kami-sama" egy semmit sem csináló kis pattanás, aki "titulusa" ellenére semmit nem tesz a cselekményért. Kutou, azaz Ábelt meg nem igazán tudom értelmezni. Addig oké volt, hogy bosszút akart állni fivérén, hiszen megölte őt, viszont hogy miért kellett több millió ártatlant belevinnie arra még mindig nem jöttem rá, emellett ő lett a legidegesítőbb karakter az egész animében. Az úgymond "megtérülésén" meg még a Naruto gonoszok is röhögnének.

watch_hells_episode_1_english_subbedat_gogoanime_0010.jpg

Az anime egyik fő ütőkártyája a látvány, ami meg kell, hogy valljam, nagyon bejött! Nem csak, hogy a Tim Burton által készített rajzfilmeket idézi, de még passzol is ahhoz az elmeháborodott világhoz is, amit leginkább a "Soul Eater" animénél éreztem, s ez a sok moe vacak után nagyon jól esett, szeretem, amikor egy anime újfajta látványvilággal próbálkozik.

A zenékről sajnos nem tudok sok jót mondani, mert vagy nincs, vagy észrevehetetlenek. Egyedül a röplabda meccs alatti szám volt emlékezetes, de semmi más.

A humor nagyon jóra sikerült, sokat lehetett az animén nevetni... az első órában legalábbis.

Na akkor jöjjön is a legfőbb probléma az animével...

watch_hells_episode_1_english_subbedat_gogoanime_0002.jpg

Mint feljebb írtam, az alapjául szolgáló mű eredetileg egy havi megjelenésű manga volt, mely 21 fejezetet, azaz 3 tanbokont élt meg. Miért probléma ez? Azért, mert függetlenül egy manga tartalmától van egy "optimális adaptálási idő", melyet nem szabad túllépni, s ezt a Madhouse elfelejtette. Mert a Hells Angels NEM filmre való alapanyag volt, ahhoz ugyanis túl sok volt a tartalom. Hogy mi lett így az eredménye? Hogy a film második fele teljesen belassult, ezáltal pedig rémesen unalmas lett.

Igaz, hogy az alapanyag második fele sem volt jobb, de ami még rendben volt egy fejezetenként megjelenő mangában az nem biztos, hogy egy 2 órás filmben is végigtolja az ember. Ezáltal viszont az anime hangulata drasztikusan csökken a film második felétől. Simán menthető lett volna viszont, ha nem egy egész filmként, hanem mondjuk egy 10 részes sorozatként jött volna ki.

További problémák, hogy az anime a második felében már nem tudja tartani azt a színvonalat, amit az első egy órában kaptunk, sőt, a második felére hiába kapunk egy-két jó részt, ha kapunk rá három-négy dögunalmas szekvenciát. A nézőben már nagyon érik a gondolat, hogy az anime már az időhúzásra megy rá mindössze, míg az események nem mennek előre. Pedig még az extra "bibliai" történetszállal együtt sem mondható egy komplex, mély műnek, mint mondjuk egy Monster vagy egy Berserk.

A végére meg inkább fájó lett a humor, mintsem vicces. Kedvencem a nagy "komment háború", amiről mindig a trollok és a fanboy háborúk jutnak az eszembe...

watch_hells_episode_1_english_subbedat_gogoanime_0009.jpg

Szóval van egy animénk, mely a megvalósításnál vérzett el. Egyszer meglehet nézni, az első óra még szórakoztató is, de a második fele sajnos igencsak kínkeserves lett - a szomorú, de kicsit szívet melengető zárást nem számítva. Aki akar, tegyen egy próbát és inkább ezerszer ez, mint az azonos évben megjelent "Clannad After Story" vagy "The Sky Crawlers" borzalmak, de akkor inkább az abban az évben megjelent "Eve No Jikan" és "Aria The Origination" animéket ajánlom.

Hells

- Idő: 2008

- Stúdió: Madhouse

- Rendező: Yoshiki Yamakawa

- Műfaj: Fantasy, Vígjáték, Horror, Dráma, Seinen

- Hossz: 117 perc                                                                                         

Ami Tetszett:        

- Egyedik Tim Burton és Soul Eater féle látványvilág.

- Az anime film első egy órája, ami érdekes, vicces és jópofa.

 

Ami nem tetszett:

-  Az anime film második fele, ahol is belassul minden, vontatott lesz minden és inkább már nevetséges, mint vicces.

- Ábel és "Kami-sama" karakterei érthetetlenek.

- Érdektelen zenék.

- Sorozatban sokkal jobb lett volna.

Értékelés:              

Százalék szerint: 46% 

(Miután Wangood egy 10/10-es skálán értékelte a "Amaenaide Yo" animét a vidijében, ezért bevezetem a 10/10-es skálát is, mely pontozása a következő képen megy:

0-2.5 = Csak saját felelőségre! Csupán azért írtunk róla, és készítettünk róla vidit, hogy ti elkerülhessétek! Magyarul szar, de nagyon!

3-4.5 = Ha nincs jobb dolgod, megnézheted/olvashatod, de ne várj tőle semmit! Magyarul rossz.

5-7.5 = Teljesen átlagos anime/manga stuff. Nem rossz, de még mindig nem az igazi. Magyarul közepes.

8-9 = Jópofa anime/manga! Nem fogtok csalódni benne! Jó anime.

9-9.5 = Bátran ajánljuk, mert egy igenis jó anime/manga. Kiváló.

10 = Kihagyhatatlan, kötelező darab mindenki számára! Király.)

10/10-es skála szerint: 4.5/10 = Rossz

Mangekyo022.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr6214897154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.