Szegasztok!

Sokakhoz hasonlóan én is az A+-on ismerkedtem meg a legtöbb anime-val, köztük volt egy igen érdekes darab, aminek ugyan csak kevés részét tudtam elcsípni, de mégis az egyik legjobbnak tartottam, amit valaha levetítettek itthon. Ez pedig a Trigun volt.

A Trigun híres volt mind a bitang király akció jeleneteiről, mind a humorról, de leginkább a poszt-apokaliptikus western sci-fi hangulatáról. Mindezt tette annak ellenére, hogy egy 1998-as anime volt, bár tény, egy olyan stúdióval, mint a Madhouse nem kérdés, hogy mennyire lett jó a megvalósítás.

Sajnos az anime befejezése után már nem lehetett róla sokat hallani, és a magyar adókról is lekerült. Már csak letölteni lehet, pedig szerintem bőven lenne helye az Animax-on (a sok szemét helyet legalább ezt, ha új minőségi cuccot nem akarnak).

Egy nap viszont egy érdekes és egyben meglepő hír fogadott, amiről nem is tudtam: készült belőle egy egész estés anime film 2010-ben "Trigun Badlands Rumble" néven, ráadásul ugyanazzal a rendezővel, aki anno 1998-ban bábáskodott felette!

Kérdezitek: "Na és milyen vót?"... a választ most meg is írom! Egy kritika formájában!

Ma tehát a Trigun Badlands Rumble anime filmet mutatom be nektek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Trigun eredetileg egy 1996-tól 1997-ig, majd később 1998-tól egészen 2008-ig tartó manga sorozat volt Yasuhiro Nightow-tól. A manga azért szakadt félbe 1997-ben, mert a lap, amiben először publikálták csődbe ment, s csak egy évvel később tudta folytatni a mangaka. Ennek ellenére annyira sikeres lett, hogy a Madhouse Satoshi Nishimura rendezésével készített egy 26 részes sorozatot 1998-ban.

Habár az anime japánban nem volt népszerű, külföldön igen nagy rajongó táborra tett szert, valamint rengeteg más mangaka innen vette a "vörös kabát, mint főhős öltözék" ötletet (lásd FMA vagy Hellsing).

2010-ben, 12 évvel az eredeti sorozat befejezése után a Trigun kapott egy egész estés filmet, melyet a sorozat eredeti rendezője, Satoshi Nishimura rendezett a Madhouse konyháján.

Műfaját tekintve akció, poszt-apokaliptikus western vígjáték.

 

A történet arról szól, hogy "Eszeveszett Vash", egy szerencsétlen és gyerekes fejvadász, aki csak részben ember, részben pedig egy "soha nem öregedő teremtmény", húsz évvel ezelőtt megakadályozza, hogy egy Gasback nevű bűnözőt lecsukjanak, akit elárultak a társai, majd a "jelenben" éppen egy város felé tart, amit pont Gasback vett célba, s a polgármester zsoldosokat és fejvadászokat bérel fel a kb 5 milliárdot érő óriás szobrának védelméért.

Út közben viszont találkozik egy Amelia nevű lánnyal, aki szintén oda tart, viszont saját elmondása szerint őt kicsit sem érdekli a pénz, ami Gasback fején csücsül. De akkor minek megy oda? Gasback valóban a szobrot akarja? És a polgármester valóban az, akinek kiadja magát?

A sztori mint látható csak szimplán jó, de szerencsére sokat dob rajta a rengeteg csavar.

  

Szerintem jobb, ha kezdjük a pozitívumokkal, azokból is a legérdemesebbel, mégpedig az akciókkal.

Hihetetlenül jók lettek! Messze übereli a mostani Neverending Shonen harcokat... Gasback ostroma a város ellen és Amelia behatolása Gasback területére bitang jóra sikerültek! Bár tény, attól még természetesen nem fogja a "Bosszúállókat" vagy az "Avatárt" überelni, de így is megközelíti azt.

A második pozitívum a humor. Már az alap sorozatban is nagyon jók voltak a poénok és a humor, és szerencsénkre ezen 12 év semmit sem vett el! Sokszor szakadtam a nevetéstől, ahányszor valami debil humort sütöttek el. Szóval a humor is megállja a helyét. Vash is szerencsénkre maradt olyan hülye, amilyen régen volt...

  

Ha már Vash-t megemlítettem, akkor beszélek egy kicsit a szereplő gárdáról, mert az is megér egy misét. Mindenkit visszakaptunk az eredeti szériából a fontosabb jó szereplők között, köztük a kedvencemet, az "Aizen hangú Wolfwood"-ot is, akinek nem csak király a karaktere és a fizimiskája, hanem még mindig azzal a f*sza kis óriás kereszttel aprítja a szerencsétleneket, akik az útjába állnak.

Az új szereplők közül csak Amelia-t és az egyik fő gonoszt, Gasback-ok emelném ki. Amelia valami rejtélyes oknál fogva minden áron találkozni akar Gasback-al, közben meg próbálja leszedni magáról a piócaként rátapadt Vash-t. Nagyon jó karakter lett, főleg a seiyuu-ja tetszett.

A film egyik fő gonosza, Gasback pedig a "Top 10 Legdurvább Fő Gonosza" listám új belépője lett a film után. Nem csak a fizikuma marha jó, hanem a személyisége is mély és árnyalt. Megveti a pitiáner bűnözőket, és mivel ő számára a bűnözés sokkal több, ezért egy olyan kaliberű lopásra készül, melynek szerinte már van "tétje".

  

További pozitívum a zenék, melyek nagyon jól ellettek találva. Amikor akció van, akkor a zenék pumpálják a nézőbe az adrenalint, amikor meg valami poénos jelent zajlik, akkor sikerül teljesen ellazítania a nézőket.

A hangulata pedig egyszerűen tökéletes! És ez nem csupán a téma választás valamint a műfaj miatt van (poszt-apokaliptikus western), hanem a megvalósítás miatt is! A rendező tudta, hogy mikor mit kell csinálnia, tudta, mikor kell valamit elpoénkodni, illetve drámaivá tenni anélkül, hogy átmenne erőltetett logikátlanságba.

  

Most sincs rózsa tövis nélkül, bár ezek inkább ilyen "hajszál hasogatások" az én részemről. Ami kicsit megosztotta a véleményemet, az a látvány, ami ugyan gyönyörű lett, de még is... furcsa. Talán mert nekem az 1998-as anime ragadt meg és az jött be nekem jobban. De ez csak számomra volt olyan "megosztó", mert amúgy a 2010-es látványvilágot bőven túlszárnyalja. Csak hát értitek... mint amikor valaki a régi Kid Icarus után 10-15 évvel később az "új Kid Icarus"-t próbálja ki.

Ami viszont nagyon nem tetszett, hogy tényleg minden fontosabb jó szereplőt visszahoztak, köztük az egyetlen egyet, akit soha nem szerettem: Milly Thompson. Na, hogy őt miért hozták vissza, ne kérdezzétek. Keveset szerepel ugyan, de nekem "az" is sok.

  

Összegezve a Trigun Badlands Rumble egy pofátlanul jó anime film! Szükség is volt rá a mostani "moe korszak" miatt, ahol már kezd egyre kevesebb lenni a minőségi anime.

Ha van egy felesleges másfél-két órátok, akkor nézzétek meg, Indavideón is fent van magyar felirattal, szóval nem elérhetetlen film!

Jó szórakozást hozzá! 

Trigun Badlands Rumble 

- Idő: 2010

- Rendező: Satoshi Nishimura

- Műfaj: Akció, Poszt-Apokalipszis, Vígjáték, Western

- Hossz: 138 perc                                                                                          

Ami Tetszett:        

- Király akció jelenetek.

- Pofátlanul jó humor.

- Jók a karakterek.

- Szép zenék.

- Bitang jó hangulat!

- Nagyszerű megvalósítás.

- Nagyszerű téma és műfaj választás.

- Gasback ostroma.

- Gasback.

- Jók a fordulatok és csavarok a történetben. 

Ami nem tetszett:

- Az alap történet a csavarok nélkül csak szimplán jó.

- Milly Thompson.

Értékelés:              

Százalék szerint: 97% 

(Miután Wangood egy 10/10-es skálán értékelte a "Amaenaide Yo" animét a vidijében, ezért bevezetem a 10/10-es skálát is, mely pontozása a következő képen megy:

0-2.5 = Csak saját felelőségre! Csupán azért írtunk róla, és készítettünk róla vidit, hogy ti elkerülhessétek! Magyarul szar, de nagyon!

3-4.5 = Ha nincs jobb dolgod, megnézheted/olvashatod, de ne várj tőle semmit! Magyarul rossz.

5-7.5 = Teljesen átlagos anime/manga stuff. Nem rossz, de még mindig nem az igazi. Magyarul közepes.

8-9 = Jópofa anime/manga! Nem fogtok csalódni benne! Jó anime.

9-9.5 = Bátran ajánljuk, mert egy igenis jó anime/manga. Kiváló.

10 = Kihagyhatatlan, kötelező darab mindenki számára! Király.)

10/10-es skála szerint: 9.5/10 = Király

Mangekyo022.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr254563280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dpain 2012.06.04. 22:22:53

De rég gondolkoztam már azon , hogy mi volt ennek az animének a címe mert sehogy se jutott eszembe, de most végre elkezdhetem megnézni nagyon köszönöm :)))

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2012.06.22. 19:44:29

A bejegyzésed hatására megnéztem, nem csalódtam, lehet elkezdem magát a sorozatot is.

Dodgers · http://dodgers20.wordpress.com/ 2012.07.25. 15:10:12

Azzal persze lehetne vitatkozni hogy miért csak mostanában, annyi év után készült el ez a movie, de már az is nagyon jó dolog hogy nem rontotta el a Madhouse hanem tisztességes, korrekt filmet csinált a sorozatból annak ellenére, hogy habár nem volt bajom Milly feltűnésével, ahhoz túl keveset szerepelt hogy megérje a megrajzolásával járó hajcihőt. Innentől már csak egy lépés lehetne a sorozat rebootja, amelyet a mostani HxH remake alapján biztosan meg tudna valósítani a Madhouse jó minőségben.
süti beállítások módosítása