Kritika by xx18Rolandxx - Mai-Otome
2025.10.03. 16:22
Sziasztok!
Nos, ahogy a múltkor is írtam, ma nem mással fogunk foglalkozni, mint a Mai-HIME úgymond alternatív sztorijával, azaz a Mai-Otome című animével. Lássuk is, hogy az elődjéhez képest ez jobban, vagy rosszabbul szerepel-e!
Tsuihousha Shokudou e Youkoso kritika.
2025.09.24. 15:52
Sziasztok! Újfent nem mondok azzal ujjat, hogy bármilyen zsáner vagy annak mellékágából milliónyi másolata születik, ha egyszer sikerrel befut. A SAO írója feltalálta a tyúkszaron az ütőeret az isekai műfajjal és robbantott bombát. Rá rögtön jön legalább milliónyi kópia jön ki a mai napig is, hiszen ez az egyik legagyonhasználtabb. A Capcom hatalmas bombát robbantott a Resident Evil első részével és „feltalálta” a túlélő horrort? Kaptál utána másolatokat szép számmal. A Middle-Earth széria behozta a rivális rendszert, ami egy tényleg teljesen újnak számított? A Warner Bros levédette ezt a mechanikát legalább 25 évre és ha valaki megpróbálja a játékába implementálni, akkor jogilag úgy belerecskáznak az adott fejlesztő szájába, hogy öröm nézni. Hogy jön ez jelen alanyunkhoz? Nos, a fantasy anime egyik alzsánere, a „Kirúgtak a legnagyobb hőscsapatból.” és annak mikroműfajai. Ez 2022-ben futott be a Beast Tamer által, amit basznak folytatni, hiába fenyegetik meleg, citromos sörrel a kiadót a rajongók. És ahogy az lenni szokott, eme alzsánerből minden szezonban kaptunk legalább egyet, aminek 99%-a leginkább unalmasra vagy középszerűre sikeredett. Ezen év nyári szezonja sem kivétel, ugyanis Tsuihousha Shokudou e Youkoso, angol címén Welcome to the Outcast's Restaurant szerencsére egy elég üdítő színfoltként tündököl. Lássuk is, miért.
Kritika by xx18Rolandxx - Mai-HIME
2025.09.18. 09:17
Sziasztok!
Újból egy ajánlott animével jelentkezem, ráadásul nem is egy akármilyennel, hanem egy originál animével, amikhez azonban mindig elég vegyes érzésekkel állok, ugyanis ezek a művek képesek lehetnek nagyon jól elsülni, ugyanakkor ritka pocsékak is tudnak lenni és olyan érzést tudnak kiváltani az emberből, mintha mondjuk egy animésített Wattpados történetet nézett volna, mint például a Shinobi no Ittoki vagy a Momentary Lilly esetében. Nem is húzom az időt, lássuk is, hogy hogyan teljesít ebben a formában mai alanyom, a Mai-HIME című anime!
Tondemo Skill de Isekai Hourou Meshi kritika.
2025.09.15. 10:01
Sziasztok! Valljuk be a frankót, hogy az utóbbi időkben eléggé kemény műveket vettem górcső alá és a szezonban is elég kényelmetlen animéket nézek (pl. Nukitashi). Kritikák során a Made in Abyss filmje és a második évad elég kemény volt, amit megkoronáztam a Takopii’s Original Sinnel, ami messze áll a hibátlantól, de elég kemény témákat feszegetett. Úgyhogy most valami könnyedebb animét akartam kivesézni, amit már Január óta halogatok. És hogy még önmagamhoz is hű legyek, ennek is a második évada előtt fogom posztolni az első kritikáját, akárcsak a Panty and Stocking esetében. Nem húzom tovább az időtöket, következzen a Tondemo Skill de Isekai Hourou Meshi, vagyis a Campfire Cooking in Another World with My Absurd Skill, amit az egyszerűség kedvéért Campfire Cookingnak nevezek.
Sziasztok!
Igen, jól látjátok, egy újabb tripla kritikát hoztunk el nektek, ugyanis a Symphogear Lilly után ismét egy olyan animébe sikerült fejvesztve belefutnunk, amiről mind a hármunknak megvan a véleménye. Igaz, nem ritka eset, hogy sikerül egy olyan művet találnunk, ami elsőre kifogástalannak néz ki és nem értjük, hogy miért van ez lehúzva , illetve lepontozva ez szinte mindenhol, és a kritikái is elég vegyesek, de amikor valahogy végre sikerül megtekintenünk, akkor értjük meg csak igazán, hogy mi is a bajuk azoknak akik már látták.
Ragna: Mondjuk ez még mindig gyakoribb eset, mint az amikor egy olyanba sikerül belefutnunk amit egyetemesen imád vagy utál mindenki, nekünk mégis más a véleményünk róla.
Mangi: És ez főleg vicces, ha egy olyan alkotásról van szó, aminek az alapjai nagyjából 50 évre vezethetőek vissza, mint az a mai alanyunk esetében is van.
Ne is húzzuk akkor tovább az időt, jöjjön akkor az idei év egyik legjobban várt animefilmjének a kritikája, ami nem más mint a Versailles no Bara!
Made in Abyss: Retsujitsu no Ougonkyou kritika.
2025.08.30. 13:47
Sziasztok! Az élet egészen furcsa tréfamester. Pont amikor elkezdtem a második évadot ledarálni, akkor jön a bejelentés, miszerint jövőre mozifilm formájában folytatódik a történet. Ám persze van ennek negatív oldala személyes részről, ugyanis a manga beszerzés elakadt. Lévén, hogy csak utánnyomással lehet rendelni, ami azért elég borsos áron leledzik. Ám mit tudnék még ezenfelül elmondani? Semmit meglepőt azoknak, akik aktív rajongói a szériának. Akiknek meg nem, azok feltétlenül kezdjék el magát a Made in Abyss-t, mert ez bizony egy igazi mestermű. Viszont nem szaporítom tovább a szót, jöjjön a 2022-ben publikált folytatás.
Kritika by xx18Rolandxx - Watashi no Ashinaga Ojisan
2025.08.29. 09:03
Sziasztok!
Volt egy időszak az animék történelmében, amikor az animestúdiók és készítők rájöttek arra, hogy nem feltétlenül kell mangákból vagy light novelekből animéket készíteniük, hanem felhasználhatják a nyugati kultúra műveit is. Ez az időszak nagyjából a 60-as évek végétől egészen 2009-ig dekadálható, és a legnagyobb szerepet ebben a Nippon Animation stúdió töltötte be nem mással, mint a World Masterpiece Theater programjával, amikor a stúdió sorra szállította egymás után az olyan animéket, amik mind külföldi alapanyagból készültek. Ilyen volt például az eredeti Anne Shirley anime, a Tom Sawyer Kalandjai, az Anime Sanjushi, ami a Három Testőr történetét dolgozta fel, a Singing Trapp Family, ami a Muzsika Hangjai alapján készült, a Kisasszonyok, a Lassie anime, de olyanok is idesorolhatóak, mint a nálunk csak Dogtanian néven futó, antro állatokkal előadott szintén Három Testőr adaptáció, a szintén antro állatos Willy Fog sorozat, de a legtöbbünk gyerekkorából ismert, Grimm legszebb meséi sorozat is idesorolható, és a sort még bőven lehet folytatni. Ezek a sorozatok, azon kívül, hogy megismertették a Japánokkal a nyugati irodalom kultúráját, még azt is sikeresen bizonyították, hogy ha jól nyúlnak egy alapanyaghoz, akkor abból bőven ki lehet hozni egy olyan filmet vagy sorozatot, ami egy hozzá gondolati szinten egyáltalán nem passzoló technikával készült, és bár ma már nehéz megmondani, hogy ezek a művek mennyire dolgozták fel, vagy mennyire hűen nyúltak az alapanyagukhoz, esetleg mennyit változtattak rajtuk, az biztos, hogy ezek az animék különleges helyet foglalnak el a műfajon belül.
A mai alanyom is ennek a csoportnak az egyik darabja, ami nem más mint a Watashi no Ashinaga Ojisan, avagy ahogy itthon ismeretes, a Hosszúlábú Apu című anime.
2025-ös nyári animenapló by xx18Rolandxx
2025.08.16. 14:54
Sziasztok!
Bár már lassan a nyár utolsó heteibe érkezünk, de az idei nyári szezon megállás nélkül halad előre, és mivel a legtöbb sorozatnak már lement a fele, ezért éppen itt az ideje, hogy újra kivesézzük kicsit, hogy mely animéket nézzük közösen, vagy csak jómagam a kínálatból.
Előljáróban azt kell mondjam, hogy ez a nyári szezon a többihez képest jóval több ígéretes animét tartogatott, ám sajnálatos módon, pont itt fordult elő az a jelenség , ami nem nagyon szokott a szezonos sorozatoknál: Jóval több anime került a kihullot, illetve a jegelt körbe, mint például az általam eléggé várt Sakamoto Days Part 2, ami viszont annyira enervált lett, hogy pár rész után felfüggesztettem és eltettem későbbre, de ugyanígy járt a Silent Witch, vagy a Nyaight of the Living Cat, aminek már az első része is annyira bizarr, te egyben tömör is volt, hogy úgy döntöttünk, inkább hanyagoljuk.
Viszont szerencsére sok olyan sorozat is fut, ami képes volt az érdeklődésünket / érdeklődésemet felkelteni, így tehát lássuk is neki és csemegézzünk a nyári szezon animéiből.
Takopii no Genzai (Takopii’s Original Sin) kritika.
2025.08.12. 16:14
Sziasztok! Ezen alkalommal nem találok szavakat bevezetésnek, miután láttam alanyom utolsó részét és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Ennek okán toltam előre a Made in Abyss harmadik movie kritikáját, hátha ez segíteni fog. Csak ezzel sem lettem kisegítve. Mármint, mivel vezethetném fel ezen animét? Azzal talán hogy hogyan látna minket egy idegen bolygóról származó entitás? Vagy azzal, hogy rengeteg szülő egy ponton túl nem veszi észre, hogy a saját önzőségükkel, leszarom, vagy bántalmazom a gyerekemet hozzáállással mekkora károkat tud okozni, amit talán akkor sem vennének észre, amikor már késő, ezzel kvázi generációs sérüléseket okozva? Ha csak objektíven nézzük, akkor mennyi anime képes a bullying, az elhanyagoltság és a végső érzelmi szétcsúszást kegyetlenül nyersen és ridegen a képernyőre vinni? És itt nem az Elfen Lied edgy rinya fesztiváljára gondolok, ahol az az üzenet, ha szar volt a gyerekkorod, akkor laza lelkiismerettel bárkit feldarabolhatsz a gecibe, mondván „Nem te vagy a hibás, hanem a társadalom.” (továbbá az incest elfogadott dolog.). Tudjátok mit? Ez bőven jó lesz, mivel a nyári szezon legdepresszívebb animéjét hoztam el, ami csak az apróbb hibái választanak el az abszolút mestermű megnevezéstől.
Made in Abyss Movie 3: Fukaki Tamashii no Reimei kritika.
2025.08.06. 11:30
Sziasztok! A nyári Mondoconon a mangagyűjteményem bővítése címszóval egy jó nagy adag pénzt hagytam ott, de megérte. Pluto első kötete, a legújabb Fumax és Gabó kiadó által fordított szériák, mint a Joker: Batbébi Hadművelet zárókötete, a Penge az új életem hatodik kötete, Szerelem jelei (Yubisaki to Renren.) második kötete, de a Vinland Saga is immáron a polcomon landolt. Ám ami újraszította bennem a tüzet az címben szereplő anime lemenése után a Made in Abyss első két kötete. Emiatt újra ledaráltam az első évadot, amit a mai napig zseniálisnak tartok. Tény, hogy lassan indult, de emiatt az immerzió és a kíváncsiság teljesen teret engedett számomra. Vajon Riko anyja, Lyza tényleg él és az Abyss utolsó körében várja lányát? Mi történt Reggel, a robotkarú sráccal akinek nincsenek emlékei? Milyen veszélyeket rejt magában az Abyss és mennyit kell magadból adnod, hogy tényleg megtudd minden titkát? Hiszen ez a hely annyira veszélyes, hogy nemcsak Bear Grylls, de még Goku sem élné túl. Nem a flóra és fauna miatt, hanem maga az átok miatt. Ugyanis itt, ha elhibázol valamit, akkor a halál még a legkönyörületesebb dolog, ami veled történhet. Ám a lényegre térve, a 2017-es első évad után jó két évet kellett várni, hogy a harmadik mozifilm, a Dawn of the Deep Soul a rajongók elé kerüljön és folytatódjon hőseink kalandja. Lássuk is, milyen lett.
Kritika by xx18Rolandxx - Rock wa Lady no Tashinami deshite
2025.07.27. 10:47
Sziasztok!
Folytassuk a tavaszi szezonból való szemezgetést, alanyomnak pedig egy olyan animét választottam, aminek már az alaptémája is igencsak közel áll hozzám : A rockzene!
A rockzene mindig is a lázadás egyik meghatározó alapja volt. A szürke, sivár, merev és unalmas dolgok, vagy éppen a politikai és társadalmi elnyomás ellen. A műfaj az indulása óta, azaz már lassan 70 éve, a zenei műfaj egyik meghatározó alapstílusává nőtte ki magát, számtalan különböző alműfajban is képviseltetve magát, mint például a 80-as évekre jellemző Glam Rock, a Progresszív vagy éppen Pszichedelikus Rock, a Hard Rock, Punk Rock vagy éppen a különböző országokra jellemző stílusjegyekkel operáló változatok mint a Japán Jrock, vagy a Brit Rock amiben például a Beatles alkotott maradandót, vagy az ebből kinőtt metálzene és annak változatai, de azzal most nem fogunk foglalkozni. Talán majd ha megnézek egy bizonyos azzal foglalkozó animét.
A műfaj egyik leghíresebb előadójának kétségkívül Elvis Presly-t tartják, de olyan zenekarok és énekesek is maradandót alkottak a műfajon belül mint a Pink Floyd, Van Halen, Rolling Stones, Queen, AC/DC, The Who, Gun's and Roses, Janis Joplin, Jimi Hendrix, vagy hogy itthoni példát is említsek a Lord, P. Mobil vagy a Tankcsapda. A rockzene és a hozzá tartozó rocker öltözködés pedig mára egy életstílussá alakult. Jómagam is nagyon szeretem ezt a műfajt.
Na de mi van akkor ha ezt a műfajt egy finom úrihölgyes, lánysulis anime központi témájába tesszük? Hát kérem szépen, akkor fogunk beszélni mai alanyomról, ami nem más mint a Rock wa Lady no Tashinami deshite, avagy ismertebben , Rock is a Lady's Modesty című animéről!
Kritika by xx18Rolandxx - Kowloon Generic Romance
2025.07.11. 08:03
Sziasztok!
Akkor folytassuk a nemrég lezárult tavaszi szezonból való szemezgetést. Ezúttal nem másról fogom elmondani a véleményemet, mint a szezon egyik legtöbb hypeját kapó animéjéről, amiről igazából még így most a megtekintése után sem tudom teljesen megmondani, hogy mire is kapta. Persze azt már így elkönyvelhettük az elmúlt 10-15 év animetermései után, hogy ha valamelyik szép a látványa, akkor azzal már mindent el lehet adni, még ha kvázi nem is szól különösebben semmiről, vagy éppen maga a végeredmény lett teljesen középszerű, vagy éppenséggel borzalmasan rossz. Lássuk is, hogy melyik kategóriába esik mai alanyom, a Kowloon Generic Romance című anime!
Utolsó kommentek