Sziasztok! Mint ahogy azt mindannyian tudjuk, vannak emberek, akiket ha isten nem ver bottal, maga keresi a botütést. Ez mit jelent jelen alanyunkra nézve? Egyszerű a válasz. A Pierott Stúdió 2010 óta teljesen meg van hibbanva. Amióta teljes mértékben belekurvultak a Narutoba, azóta sorra hozták meg a rossz döntéseket. Ezek nagy vonalakban a következők voltak:
- Pofonbaszták a Bleach rajongókat azzal, hogy összecsapták az egészet, Kubot pedig lapátra baszták. A látszat indok mögötte az volt, hogy „nagyszabású projektet csinálnak és emellett a Bleachet nem tudják csinálni.”. A valós ok, hogy a Bandai Namcoval karöltve csinálták az akkor igazi kultsikernek örvendő Ultimate Ninja Storm szériát négy részen keresztül (Generations, 3 Full Burst, Revolution és 4.) A végén kiderült, hogy a „nagyszabású projekt.” a Rock Lee Shippuden paródia anime volt, ami azzal a lendülettel ment a középlangyos kategóriába. Minimális mértékben még talán az is az oka hazai mértékkel, hogy ez idő tájt az Egy Akatsukis Élete mérföldekkel kreatívabb és szellemesebb volt.
- Nem hagyják békében nyugodni a Naruto franchiset (mert aki azt mondja, hogy nem franchise, az hazudik magának vagy szimplán vak.) és kiszartak magukból 2017-ben egy semmitmondó folytatást Boruto címen, ami inkább a botrányos látványú sírás jelenetéről és elnyújtott, gyerekbarát hangvételéről hírhedt. Mi? Hogy én eleve utálni akartam és emiatt mondom ezt? Tévedés! A Shippudenbe mindent lezártak, így teljesen felesleges volt a Kinnikuman Niseit majmolni.
- Kis híján a leggyalázatosabb adaptálással kinyírták a Black Clovert (csak hála a Spike Chunsoftnak és a lelkes rajongóknak, éppen hogy fennmaradt. Sőt, még némileg sikeres lett.). Bár, itt nemcsak a látvánnyal voltak gondok, hanem úgy szétbaszták Yuki Tabata történetét, hogy ketté lett választva az anime és a manga cannonja. Szerintetek ok nélkül purcant ki a Quartet Knights játékadaptáció? Kohei jól megérezte ezt egy évvel előtte ezt a szarhullámot, amikor minden követ megmozgatott, hogy ne a Pierott csinálja a BnHA adaptációt, hanem a Bones Stúdió.
- És ha ezek nem lennének elég, akkor a Tokyo Ghoul RE 2018 legnagyobb bukása volt rengeteg TG fan szemében. Jogos, hiszen te hol fogsz 181 fejeztet belegyömöszölni 26 részbe úgy, hogy az még érthető és logikus maradjon? Sehol. Noha nem vagyok rajongó, de mélyen támogatom az ötletet, hogy kapjon egy reeboot szériát a Mappa vagy bármelyik, körökkel jobb stúdiótól.

Lám, mégis van számukra remény, hiszen tavaly jelentették be: Elkészítik a Bleach utolsó arcját. Ám, a Pierott Stúdió már iszonyatosan a Marianna árok szintjét feszegette, ha pénzről és animátorokról van szó (ezt jól bizonyítja, hogy a Borutonak egyáltalán nem csináltak mozifilmet. És nekem senki ne jöjjön a Naruto érában kijött darabbal, mert az már régen fel lett dolgozva a sorozatban.), így erre hitelt kellett felvennie a Funanimationtól. Ez bizony veszélyes vállalkozás, mert ha sikerül is kielégíteni a Bleach fanok körét, akkoris csak éppen hogy eléldegélnek, de legalább több munkát kapnak, mivel a kiadók immáron látják azt, hogy a Pierott jó irányt vesz. Így logikusnak tűnt, hogy kell valamit kezdeni a pénzzel, hiszen messze még az október. És szerintetek mit csináltak? Kiadtak 12 új részt a Black Cloverhez, ami már hoz valamennyit vissza? Esetleg elkezdték a Black Clover mozifilmet készíteni, amivel már több, mint egy éve ígérgeti a rajongókat és még még mindig bejelentés alatt van? Mert ez az egyetlen logikus lépés, hiszen a kiadók nem adnak a kezükbe új mangák feldolgozását, hiszen iparon belül a Pierott neve felér egy káromkodással. Francokat, csak még jobban elmerülnek az amúgy is nyakig érő ülepítő tartályban és megnyitják újra az ARMS Stúdiót (ami a mellékágú stúdiójuk és az Elfen Lied után semmi érdemlegeset nem tettek le az asztalra.) és feltámasztani a kutyát nem érdeklő Ikkitousen sorozatot! Gratulálok eme zseniális húzásért… lássuk milyen lett. Utólag megköszönöm Mangekyo022 segítségét, lévén nélküle ez nem készülhetett volna el.

122517l.jpg

Az Ikkitousen eredetileg manga volt, ami 2000-től 2015-ig futott. Anime változataira pedig jellemző volt, hogy ahogy haladtál előre, akkorát zuhant a színvonal, mint nagyi az ónos eső után. Mire 2019-ben a Western Wolveshoz értünk, már konkrétan visszasírtam az Isekai Smartphonet vagy a KissxSist, annyira kínszenvedés volt végignézni. A szériára jellemző pontok a következők: Első évad óta a manga semmibe vétele (csak pár jelentet nyúltak be.) Az ősi kínai irodalom és művészettörténet gerincét képző Romance Of Three Kingdom legendájának meggyalázása, a behugyozás, a gyenge humor, az egyre gagyibb harcjelenetek, az eltúrt shounen paródia elemek (amiket már egy ideje kikukáztak.), a kínkeservesen komolyan vett történet és a billenőplatós teherkocsival ránk borított csöcs, segg és bugyimutogatás. Utóbbi még a 2000-es években talán ütöttek, de mára már iszonyatosan feljebb lett nyomva az ember ingeri küszöbe. Ami viszont a legmegbocsájthatatlanabb az, hogy unalmas! Úgyhogy, a mostani Shin Ikkitousenre fel voltam készülve, de ez a kanca kukendáré minden tekintetben alulmúlta az eddigi évadokat. Ami viszont a történetet illeti, az olyan „remekül” lett összeeszkábálva, hogy Mangekyo 022 segítségét kértem a megértéséhez.

si001.png

"Az Ikkitousen jó szokásához híven, az első három percben behugyozással nyit. Vajon miért nem viselnek Tena Ladyt?"

A történet alapja, hogy Sonken Chuubou beiratkozik a szokásos női bunyós iskolába, ahol már azzal virít a rajongóknak, hogy behugyozik… akarom mondani, megkapja a saját magmatamáját és kardját. Ám, nincs ideje még edzeni sem, mert rögtön egy ostromhelyzetben találja magát. Ám, a chijét elragadja egy félelmetes harcos, amivel ugyan sikerrel visszaveri a támadókat, de ki is üti magát, melynek köszönhetően a maradék két részt a háromból alvással és „haldoklással” tölti. De semmi gond, mert gyorsan vissza veszi a stafétabotot mindenki kedvenc fanservice girlje Sonsaku Hakufu, aki megtudja, hogy fel tudja ébreszteni Chuubou-t, de ehhez vissza kell szereznie a chijét. Ekkor utazik el egy olyan dimenzióban, ami közel áll a túlvilághoz. Innen kell gyorsnak lennie, hiszen ez a hely gyorsan tropára vágja a testet, emellé Himiko is rossz irányba keveri a kását.

si003.png

A történet nem ok nélkül szegényes, mert abba a három részbe mindent bele akartak sűríteni, mert ez biztos olyan jól sül el, nemde? Talán igen, de a baj, hogy a három rész olyan, mintha egy kanos, de totálisan kezdő fanficc író csinálta, akinek idegen a történetvezetés, karakterfejlődés, meg minden más, ami az írásnál feltétlenül fontos. Konkrétan annyira pörögnek az események, hogy mire felfognád, mi az édesanyja illatos altájékát akarnak kihozni, hopp, már másról van szó. Nem értem, ezt a fene nagy sietséget, hiszen már az első évad óta csak hangyafasznyi nyomokban követi a mangát. Erre remek példa, hogy míg az eredeti verzióban pár karakternek hetero kapcsolata van, az animékben meg nagyon erőltetik azt, hogy lány lánnyal jöjjön össze. Ám, most jön nyilván az ellenhang az alábbival: „Ez egy ecchi anime vígjáték, tele fanservice és shounen paródia elemekkel. Akkor nem kell a történetnek kiválónak lennie.” Hohó, erre van válaszom, de haladjunk sorjában.

si004.png

A látvány kézzel rajzolt része tényleg szép. Nem egy Mappa szintű, de elnézhető. Ami viszont a CGI-t illeti… azok a csontvázak és mozgásuk még a Berserk CGI animéje is lazán körberöhögi. A zenéket meg tuti a többi Ikitousen évadokból kikukázott darabok, mert annyira jellegtelenek és unalmasak. Emellé nincs opening, csak ending (nem kell részleteznem: az is béna.). Az akciójelenetek pedig kétfelé ágaznak: Offscreen, röviden, amit soha nem fogunk látni, illetve a Blazblue Alter Memory szintjét még éppen hogy felülmúló koreográfiával operál. Csattanak a kardok meg minden szikrázik, meg vannak sebesülések… de ennyi. Nagyon vérciki az egész.

si002.png

És akkor jöjjönek az Ecchi és vígjáték részek, hiszen ezzel lehet könnyen visszavágni. Igen ám, csak az Ecchi szint olyan ízléstelenül van a néző elé baszva, mintha valaki a kutyája elé hajítaná a kibaszott csontot. Megjegyzem ismét, ez a 2000-es években bőven elment, de azóta az otaku küszöbe rajzolt perverzkedés terén már régóta irgalmatlanul magas. Csak egy jó példát mondjak: Ishozoku Rewievers. Itt meg kapjuk a csöcs, segg, bugyi és combvillantásokat, de ezekben még a fanok felé való kedvezést is kétszer kérdőre vonnám. És NEM, a bepisilést nem fogom jó pontnak felsorolni, mert azt max. a pisiszex imádók részesíthetik előnynek, de a KissXSis ebből a szempontból keményen lekörözi. Ami meg a humorelemet illeti: Volt ebben egyáltalán? Mert én egyszer se mosolyodtam el a három rész alatt, az tuti. Szóval ezek is kukák. (Basszus… most veszem észre! Pozitív példának hoztam fel egy szar animét. Na látjátok, ennyire pocsék a Shin Ikkitousen!)

Végül, de nem utolsósorban a karakterek. Jellegtelenek és szinte egy söralátét alá elférne mindaz, amit tudni lehet róluk. Hakufu az egyetlen, aki megmaradt, ahol láttam az elképzelést: A Kung-Fu Pandából meg akarták csinálni az itteni Po-t. A gáz az, hogy mindent, ami abban az előbbi szereplőben szerethető és szimpatikus volt, az az utóbbiban teljesen eltűnt. Ami a legröhejesebb, hogy a harmadik rész első 3-5 perce után a karakter eltűnik, mint a Pierott régi színvonala 2010 után.

Összességében a Shin Ikkitousen annyinak örülhet, hogy csak személyesen adhatom neki a nullát, de a látvány kézzel rajzolt része elfogadhatósága felnyomja 8%-a, ami egy 1/10-es animét szart ki magából. Ez végtérre is nem csoda, ha azt figyelembe vesszünk, hogy Május elején nyílt meg az ARMS stúdió és 27-én ki kellett jönnie az első résznek a fejesek szerint. Akik meg ott voltak, csak bámultak, mint hal a szatyorban. Summa Summarum: A Pierott újra és újra elköveti ugyanazon hibát, csak én abban kételkedek ezen a ponton, hogy túl fogják-e élni a Bleach utáni időket. Én ugyan sosem voltam negatív látású, egy dolog itt teljesen biztos: A legjobb lesz, ha örökre lehúzzák a rolót és a megmaradt címeiket továbbadják másnak. A Boruto megdöglik végleg, tény, cserébe viszont a Black Clovernek és a Tokyo Ghoulnak lesz esélye egy jobb stúdióval újrakezdeni. Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr9417852437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csikocska 2022.06.17. 18:52:25

Elég jó volt olvasni az Ikkitousen anime kicsit sótlanabb felújítását.

Viszont amit Mangekyo próbált írni, azt még kijelöléssel sem lehet elolvasni.
Mitől lehet ez?

Ragnafan1992 2022.06.19. 08:33:06

@csikocska: Köszönöm szépen. Már javítva van. Remélem, így olvashatóbb.
süti beállítások módosítása