Sziasztok!

Ha volt a képregényfilm műfajon belül olyan film amit már tűkön ülve vártam az idén akkor az egyértelműen a Joker volt még úgy is , hogy a rendező elmondása szerint a film semmit nem fog tartalmazni a képregényekből hanem egy eredeti eredet sztorit kreáltak Batman ősellenségéhez és ami biztos, hogy egyes hardcore DC  fanoknál tuti, hogy ki fogja csapni a biztosítékot. Aztán megjelentek az első trailerek, befutottak az első hírek, pontozások és miután a film mindenkit megdöbbentve megnyerte a Velencei Filmfesztivál díját akkor tudatosult mindenkiben hogy ez most valami más lesz, hogy a rendező valami különlegeset dobott össze.

Jöjjön tehát a Joker film kritikája.

mv5bngvjnwi4zgutnze0ms00ytjmlwe0zdctn2ziytk2ymi3ntyyxkeyxkfqcgdeqxvymtkxnjuynq_v1.jpg

 

A történet szerint az 1980-as évek Gothamjében járunk ami tökéletesen ketté van választva a társadalmi rétegek szintjén. Míg a felső tízezer elitjének semmi problémája sincs, hatalmas kerítésekkel elzárt villákban élnek addig a többi ember kénytelen lepusztult lakásokban vagy éppen az utcán élni az egyre halmozódó szemét közt és nyomorban tengetik az életüket. Ebben a világban él Arthur Fleck akinek nagy álma, hogy híres stand-up komikus váljon belőle de jobb munka híján bohócként dolgozik, ápolja beteg édesanyját és mindezek mellett pszichiátria kezelésre jár és csak reménykedhet abban, hogy egyszer befut és jobbra fordul a sorsa.

joker-4-1024x553.jpg

Ám a férfi amúgyis bomlott elméje a mindennapokban ért megalázások és brutális verések hatására egyre jobban bomlik szét míg végül eljut arra a pontra ahol már nincs visszaút és elkezdődik az a folyamat aminek a végén a bukott komikusból Gotham leghíresebb bűnöző zsenije azaz Joker lesz.

Érdekes ez az egész mert Joker háttértörténete még a képregényekben is elég homályos így az alkotóknak elég szabad terük volt, hogy kiötöljenek egy épkézláb háttértörténetet a karakterhez ami nem csak , hogy összejött nekik hanem olyan bravúros módon tárja elénk és viszik véghez amire már jó régen nem volt példa.  A film ugyanis ahelyett, hogy egy újabb szuperhős mozi lenne egy sokkal földhözragadtabb történetet választott és egy sokkal emberibb oldalról közelíti meg a karaktert. Ahogy már említettem a film nem támaszkodott a képregényekre szóval nincs zöld trutymóba beesés mint az Öngyilkos Osztagban meg hasonlók hanem itt egy olyan átlagember van a középpontban akit naponta megaláz szinte mindenki akár nyilvánosan akár négyszemközt és ez a megoldás sokkal közelebb hozza a karaktert a nézőhöz mert valljuk be ugyanez a folyamat akárkivel megtörténhet. Csak nézzünk körbe, hogy hány potenciális Joker alapanyag mászkál naponta kint az utcákon akik ha nem kapnak megfelelő kezelést akkor ők maguk is előbb-utóbb bekattannak és máris kész a baj. És ez a megoldás nekem nagyon tetszett. A rendező úr láthatóan tényleg tudta, hogy mit akar kihozni ebből, egy ízig-vérig emberi drámát ami egyes pontjain már inkább átcsap pszicho-thrillerbe és ezek a jelenetek esküszöm hátborzongatóak.

joker_movie_screen_capture_youtube.jpg

Technikai oldalról nézve a film tökéletes. A rendezés kalapemeléssel tiszteleg Martin Scorsese olyan filmjei előtt mint a Taxisofőr vagy a Komédia Királya ami azért is döbbenetes mert a rendező Todd Philips eddig olyan filmeket rendezett mint a Másnaposok, a Cool túra és a Sulihuligánok majd előállt ezzel az alapanyaggal és mindenkinek leesett az álla tőle. Úgy látszik ez az év kedvez az eddig alulértékelt rendezőknek hiszen elvégre Craig Mazin letetette az asztalra  Csernobilt míg Ari Aster a Midsommárral bizonyított az idén. Emellett a film képi világa egyszerre nyomasztó, sötét és tökéletesen ábrázolja a társadalmi rétegek közti különbséget. Gotham mocskos alvilága a nyóckert és a Hős utcát megszégyenítő módon van ábrázolva, a reménytelenség, a kilátástalanság minden egyes képkockát áthat, a sötétben játszódó jelenetek meg olyan helyeken is képesek libabőrt okozni ahol elvileg nem is lehetne és a zene is a fantasztikus ami azért nem meglepő lévén nagyon jó zenéket válogattak össze a filmhez illetve az OST-ért az a Hildur Guonadóttir felelt aki többek közt a Csernobil soundtrackjét is készítette.

 

 

nintchdbpict000480502324_1.jpg

A színészi játék szintén pazar. Egyenlőre kicsit foglalkozzunk a mellékszereplőkkel mert azért ők sem elhanyagolhatóak.

Robert De Niro remek alakítást nyújt mint az álszent műsorvezető aki aztán a végén jól meg is kapja a magáét. Eredetileg Alec Baldwint szerződtették a szerepre aki a szerződés aláírása után két héttel meg szépen visszadobta az egészet azzal az indokkal , hogy neki ez a szerep degradáló és, hogy ezt bárki el tudja játszani erre szerződtetik De Niro-t aki meg lazán hozza a szerepet és a kritikusok is csak dícsérik az alakítását. Nem szerepel sokat de amikor igen akkor olyan intenzitással játszik ahogyan azt tőle megszokhattuk.

202efb309cbd4c0d3542b1bcd97c36f808a05c5f.jpg

 

Penny Fleck szerepében a notórius sorozatrajongók által a Sírhant Művekből és az American Horror Story-ból ismerős Francis Conroy tündököl aki egyszerre bájos meg szeretnivaló de ugyanakkor végig látszik rajta, hogy azért vele sem stimmel valami és nem csak a betegsége miatt.

mv5bm2vimzg1m2etoda2ys00mwe0ltk1ymytnty1otq3n2ywmjg4xkeyxkfqcgdeqxvynjgyotmwmzy_v1_sx1777_cr0_0_1777_960_al.jpg

 

Thomas Wayne meg pont olyan amilyennek egy igazi politikusjelöltnek lennie kell vagyis egy számító alak aki a céljai elérésében bármit képes összehazudozni, bájologni és a jópofizni akivel csak kell.

De elég is volt belőlük mert a film igazi mozgatórugója, akin állt vagy bukott a film az Joaquin Phoenix volt aki.....na most akkor kimondom azt ami már tegnap óta a fejemben volt vele kapcsolatban. Engem mostantól nem érdekel a Leto Joker, nem érdekel a Ledger Joker és annak a hardcore rajongó bázisa én mostantól ezt a Joker-t szeretném látni minden Batman filmben. Phoenix alakítása piszok erős, a kegyetlen pszichopata gyilkossá válása remekül van végigvezetve és bemutatva és az a kisugárzást amit áraszt magából leginkább úgy tudnám jellemezni mintha keverték volna De Niro Taxisofőrbeli alakítását Walter White és Madds Mikkelsen Hannibáljával .

joker-trailer-finale.jpg

 

Phoenix keményen megdolgozott a szerepért, azokban a jelenetekben amikor nincs rajta felső és látszik , hogy a bordái gyakorlatilag kiszúrják a bőrét már az megadja a karakternek a szinte horrorisztikus megjelenését. Közismert tény, hogy Joker egy igencsak hálás de piszok nehéz szerep is mert nem sokan képesek arra, hogy átadják a karakter igazi pszichopata, elmeroggyant személyiségét pláne hitelesen és ez eddig ugye csak Ledger-nek sikerült de Phoenix nem csak, hogy megugrotta de olyan magasra helyezte a lécet amit valószínűleg soha nem lesz képes senki sem megugrani vagy ha igen akkor is csak nagyon nehezen. Tényleg rajta állt vagy bukott a film és Phoenix derekasan helyt állt a szerepben és ha ezért nem kap Oscárt akkor már valszeg semmiért nem fog pedig ha valami akkor ez az alakítás megérdemelné.

Vagyis akkor elmondhatjuk, hogy a Joker egy tökéletes, hibátlan film? Sajnos nem.

Igaz orbitális nagy hibái nincsenek de kisebb dolgok például számomra elég fájdalmasnak tűntek.

Ilyen volt például Sophie karaktere. Zazie Betz ugyan jól játszik de egyáltalán nem értettem, hogy minek kellett az ő karaktere hiszen a végén kvázi már nem is szerepel és addig se kap valami sok szerepet. Értem én, hogy mi lett volna a célja de a készítők látványosan nem tudtak mit kezdeni vele.

00234610_jpg-r_1280_720-f_jpg-q_x-xxyxx.jpg

 

A másik azonban sokkal fájóbb pont számomra az a lezárás. Na nem azért, a film végi zúzás olyan pokolian rohadt jó , hogy az elképesztő és olyan amit leginkább egy Purge vagy egy Che Guevara életéről szóló filmben lehetne elképzelni de nem hiszem el, hogy a kis Bruce Wayne-nek már sok milliomodik alkalommal kell végignéznie ahogyan a szüleit lepuffantják. Komolyan ez már csak akkor lett volna szájbarágósabb ha még egy denevér is megjelent volna. A kórházas jelenet meg tényleg csak időhúzásra szolgált, hogy kitöltsék a 2 órát holott az autón táncolós jelenetnél simán be lehetett volna fejezni. Ott megvolt a kellő katarzis a lezáráshoz és a kezdethez is ahogyan a tömeg egyfajta hősként és forradalmárként ünnepli Jokert vagyis a kórházas jelenetre semmi szükség nem volt.

joker.jpg

 

És sajnos ezért nem tudtam megadni a filmnek a 10/10-et, mert a vége fájdalmasan elnyújtott volt. De ugyanakkor a filmet egészen nyugodtan kinevezhetjük 2019 legjobb filmjének. Egy igazán adrenalin pumpáló dráma egy emberről akit a körülmények tesznek Jokerré, a technikai részletek kiválóak , a színészek kiválóak és őszintén szólva én ezt simán elfogadom egy hiteles Joker háttértörténetnek. Nem hiszem, hogy valaha lesz még valaha olyan rendező aki ennél jobb filmet tudna készíteni róla.

Ezek után pedig remélem, hogy Phoenix Jokere lesz Pattinson Batmanjének az ellensége bár erre szinte semmi esély sincs de hát a remény hal meg utoljára.

A Jokerre egy 9.5/10-et adok.

Ennyi voltam mára , Sziasztok!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr4615201084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.