Szegasztok! Tudom, hogy sokáig voltam távol, de ne tudjátok meg, hogy a fanfiction írás mennyi időt el tud venni az ember életéből. Elég sokkal vagyok lemaradva, tény, de az év többi szakában próbálok minél többet pótolni. VISZONT! Most nem a kifogásokkal élek, hanem egy egészen friss, ropogós hírrel kapcsolatban fejtem ki a nemtetszésemet. A Viasat 6 az utóbbi években fejébe vette, hogy elkezd szinkronos animéket leadni. Ezzel még nem lenne baj, csak a hozzáállásuk böki a csőrömet. Kifejtem is, miért van ez.

 tv6_viasat_svg.png

Kezdjük élből azzal, hogy mit tett a legelején. Visszahozta a Dragon Ball Z-t, amit ugye az RTL az ORTT (értsd: Országos Ribancok Telibevert Társasága.) rendre kiherélt, mondván túl erőszakos. Ez hálás lépés volt a csatorna részéről. Aztán néhány másik animét is levetített, aminek már volt szinkronja (Ninja Scrolls csak egy példát említve.) Aztán a Yugioh GX-et folytatták, ami még nem mozgatta meg bennem azt, hogy bekapcsoljam ismét a tévét és rámenjek a kereskedelmi szennycsatornára. A következő lépéssel viszont már képesek voltak erre: Yugioh 5D's magyar szinkronnal. EZ AZ! Gondoltam én. Hiszen, ez a legjobb széria, ami a DM-el felveheti a kesztyűt. Tény, hogy meredek a motoros párbaj, de ha ezen túlesszük magunkat, akkor a legsötétebb történetet kapjuk meg, nagyon jó karakterekkel és izgalmas, jól megkomponált párbajaival. Ezt nem lehet elszúrni, ugye?

 thumb_hahaha-that-was-a-really-funny-joke-memegenerator-net-funny-1475640.png

HÁT A VIASAT 6 ELBASZTA! Egy dolog, hogy a 4Kids változatot szinkronizálták le, akik minden szart kicenzúráztak ok nélkül, ezzel elkúrva az eredményt. A másik dolog baszta be az ajtót! A HARMADIK ÉVADTÓL KEZDTÉK! Miért baj: Hadd tegyek fel egy egyszerű kérdést: Ki az a józan ember, aki önszántából kihagy két évadot úgy, hogy azok egymásra épülnek? Senki nem fog Trónok Harcát elkezdeni a közepétől! Viszont, a szinkron még itt úgy, ahogy rendben volt. Ám, a kedves csatornánál rájöttek, hogy nem érdemes tovább ütni a döglött lovat, ezért 52 rész után hagyták a fenébe, ergó a harmadik évadot be sem fejezték. Helyette, a fejükbe vették, hogy a Yugioh Zexalt kezdik el. Mondom, fasza, az a szezon számomra vérciki volt, hiszen a főhős eleve egy béna, idegesítő gyökér. Nem ezzel volt itt viszont a probléma! Még azzal sem, hogy ismét a 4Kidses hulladékot hasznosítják újra. Hanem az, hogy borzalmasan csinálták. Erre szintúgy rájöttek, ezért a felénél kihúzták a dugót.

business_good_idea_bulb_man_clever-512.png

Ekkor viszont egy remek ötletük támadt: Ha a DBZ sikert hozott és Lippai László szívesen szinkronizálta Son Gokut, akkor miért ne, vágjunk bele a Dragon Ball Superbe! A legviccesebb dolog az, hogy ezzel nem is nyúlhattak mellé. Hiszen, nekem a japán szinkron ennél az animénél egyszerűen elviselhetetlen volt és nem egy ember értett velem abban, hogy egy felnőtt férfinek ne egy vén károgó asszony adja a hangját (Mielőtt viszont bárki rögtön ugatna nekem, olvassa el, amit most írok: Tisztelem azt a hölgyet, mert 1986 óta nyomja az ipart és elvitatni se akarom az érdemeit, de már eljárt felette az idő. Köszönöm.). További problémák, hogy Csőre Gábor nem akarta elvállalni Vegita hangját és a helyébe lépő Czető Roland finoman szólva is ótvaros kapufa volt, mert így Vegitának olyan hangja lett, mint egy tininek. Ám, ennek ellenére nem lett katasztrófa, sőt! Én még élveztem is a maga bűnös módján! Igaz, az angolt nem überelte, de azért ez sem volt rossz.

Sajnos az itteni számításaim, miszerint megkapták a kezdőtőkét és ettől a ponttól fogva más animék is jönnek, amik rövidek, mégis élvezhetőek, továbbá nemcsak a tömeg által agyonimádott shonenek, hanem a seinen műfaj is képviseltetni fogja önmagát, nagyobbat süllyedt, mint a könnyűbúvár, akinek a sarkaira nehezéket kötöttek. Ezekután csak a Dragon Ball Super ment a tévében! Kérdem én: Miért? Tényleg az anime ipar feltámasztását helyezik előtérbe, vagy úgy vannak vele, hogy ez csak "hülyekínaigyerekmese", miért kéne foglalkozni a komplett szubkultúra megszólításával és kibővítésével? Az utóbbi tényállást a Viasat 6 pár napja erősítette meg bennem, amikor kihirdették, hogy a nagysikerű Boku no Hero Academia magyar szinkronját fogják megcsinálni. Szép, mondhatom, ismét csak a tizenévesek felé akarunk kinyitni,akik ha már megunták a többi csatorna kínálatát és nem adatik meg az nekik, hogy animéket nézzenek a neten, kapjanak valamit? 2019-ben már létezik megannyi remek magyar felirattal ingyen szolgáló Indavideós csatorna, hogy ez tök felesleges! 

dc6f241de89bf985f0a0dde751491c4e.png

"De ne légy károgó varjú!" Biztos ezt mondjátok. "Attól függetlenül lehet jó és igényes a magyar szinkron, ha erőt és figyelmet fektetnek bele!" Ezzel még egyet is tudok érteni, hiszen a Csajkommandó, a Death Note és a Yu Yu Hakusho szerintem nagyon jó magyar szinkront kapott. És megerősítve magamat abban, hogy ezt csak nem lehet elbaszni, megnéztem az összes feltüntetett szereplő szinkronszínész néhány munkáját. Háááááát... A Viasat 6 ha jót akar magának kapásra átszervezést csinálna a szinkronstúdión belül. Jó, ha öt karakternek van jó vagy tökéletes szinkronja, kettőnek határeset, de a többinek szimplán elbaszott. Ezt szerencsétlen Midoriya fogja jól megszenvedni, mert hatalmas mellényúlást csináltak, akárcsak All Might esetében is! És utóbbi pont a kedvencem. Röviden: Ezt a szériát egy szinten kezelik a Peppa malaccal és ugyanolyan szinten megy az igénytelenség és ez akármennyire hihetetlen, fáj! Én bevallom, hogy szinkronos animékkel kezdtem és nem bántam meg. Ráadásképp az, hogy a tavaly óta megkedvelt és ihletet adó animét próbálják igénytelen szinkronnal megcsinálni, az csak megerősítette bennem azt, hogy nem tanultak az Animax hibájából!

Volna-e esély a feltámasztásra? Akármennyire hihetetlen a válaszom, igen. Ám ahhoz nem nekünk, rajongóknak kell változtatni, hanem a magyar kereskedelmi csatornák hozzáállásának. Nem csak shonen animéket kéne a képernyőre vinni, hanem a seinen műfajból is mutassanak be néhány gyöngyszemet. Folyamatosan szedjék össze a szinkronszínészeket és színésznőket, akiknek a munkáját a mai napig tisztelem. Ha mindenáron shoneneket akarnak, akkor inkább rövideket, hiszen két remek példát mutatva már rávilágítottam, hogy jelen helyzetben nem a kezükbe való az 50 résznél hosszabb művek és a kis epizódszámmal rendelkezők biztosíthatnak változatosságot és kevés szinkronossal is remekül menne. Ám, ez csak leányálom marad, mikor azt látom, hogy csak a nézettség és a név érdekli őket.

 

Hogy nézni fogom a BnHA magyar szinkronos változatát? Erősen meggondolom, bár kap tőlem egy esélyt! Ennyi volna a vélemény kifejtésem Ellenvéleményeitekre kíváncsi vagyok, úgyhogy csak nyugodtan írhattok kommentet, persze értelmes hozzászólásokra fogok felfigyelni. Akik már élből anyázással nyitnak, azok meg nyugodtan tartsák meg magukban. Értelmes emberek vagyunk ugyebár. Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr4815034160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása