Szegasztok!

Játékokból készíteni animét nagyon nehéz. Az esetek többségében vagy valami közepes szutykot, vagy legrosszabb esetben valami katasztrofális szemetet hoznak össze a készítők. Szerencsére azért akadnak kivételek, de ők a kisebbség. Ma viszont egy olyan játék alapján készült animéről írok, mely eme kisebbség táborát szélesíti. S mi a legszebb benne? Hogy eme animét a Toei Animation készítette, akit a Pierrot Stúdióval együtt ma már inkább csak pejoratív jelzőkkel illetnek.

Ma az 1988-as Xanadu Dragonslayer Densetsu animéről írok nektek!

xanadu_dragon_slayer_densetsu_toei_animation_ova.jpg

A Xanadu, eredeti nevén "Xanadu Dragon Slayer II", egy 1985-ös japán akció rpg játék volt, melyet a Nihon Falcom fejlesztett számítógépekre. A játék hatalmas hírnévre tett szert, mivel eme játék rengeteg újítást hozott a rpg műfajba, behozta a "Karma rendszert", kombinálta a "dungeon crawl" játékmenetet a platform játékok jellegzetességeivel, a karakter külseje változott a rá felszerelt tárgyaktól és még sorolhatnám. Sajnos a játék soha nem hagyta el Japánt legális kiadásban, de a játék sikere elég volt ahhoz, hogy készítsen a Toei Animation 1988-ban egy akció, fantasy, vígjáték animét Atsutoshi Umezawa rendezésével.

Előre le kell szögeznem, hogy az anime és játék között vannak tartalmi eltérések, mivel az eredeti játéknak története nem nagyon volt.

watch_xanadu_dragonslayer_densetsu_full_movie_online_free_ki_0003_1.jpg

A történet szerint 2035-ben a NATO csapatai hatalmas mecha tankokkal harcolnak egy havas tájon, amikor is egy fényvillanás következtében az egyik ilyen tank eltűnik és egy régi középkori erdő közepén csodálkoznak annak irányítói, hogy hol a francban vannak. Sokáig nincs idejük csodálkozni, mert megjelenik Agula néhány szörnnyel, akik a három katonából kettőt igen kegyetlenül lemészárolnak, így egyedül Fiigu Kamura éli túl. Sikerül ugyan Fiigunak elmenekülni, viszont egy esés miatt elveszíti minden emlékét. Életét egy bölcs mágus, Domi menti meg, aki elviszi magához, miközben a hatalmas "DG7"-es tankot hátrahagyja.

Ez után ugrunk az időbe, ahol is Fiigu megment egy hercegnőt, Rierut (valódi neve Liere Milian Brandon), akivel hamarosan megtudja egy igen véres és durva módon, hogy Rieru apját megölte Reichswar, akinek célja feltámasztani a nagy "Fekete Sárkányt", Garut, Xanadu három legendás kincsével. Sikerül is neki, s egyedül csak a legendás "Dragon Slayer" karddal lehet elpusztítani.

A történet nem tűnik soknak, de az igazság az, hogy jobban kivan bontva ebben az ötven perces animében a világtörténete, mint a leghosszabb shonen animék többségében. Érdekesség, hogy keverték a játék eredeti fantasy műfaját egy enyhe science fiction és isekai keverékkel is (Fiigu egy 21-ik századi katona átkerül egy középkori világba, mecha járművek stb...), melyek valahogyan mégis jól beleillenek a világba.

A karakterekről röviden. A főhős leginkább olyan, mint egy szelídebb Urameshi Yusuke, míg Rieru egy szimplán kedves, aranyos, energiával teli teremtés. Akikről leginkább beszélni tudnék, azok a negatív karakterek, név szerint Reichswar, felesége Lefy és szolgájuk Agula. Reichswar tipikus gonosz overlord, viszont feleségével együtt és humoros, groteszk, leginkább Addams Family szerű "idill" házaspár érzést adnak, akik szeretik kedvesen oltogatni egymást. Agula viszont egy érdekes figura, valódi harcos jellem, aki a többi szörnnyel ellentétben nem támad sem nőkre sem gyerekekre - persze azért a szoknyákat próbálja becserkészni -, valamint sokszor jelét adja, hogy nem igazán szívleli főnökeinek kegyetlenségét. Rajtuk kívül még ott van Taston, a perverz mágus és Yuiry, a loli kapitány, kit utóbbit már lehet utálni rendesen.

Az egyetlen karakter akit nem tudtam sehova tenni, az a néha, néha felbukkanó zöld hajú csávó, aki a végén úgy van felvezetve, mintha ő lenne majd egy folytatás főgonosza.... ami fail, mert soha nem lett az animének folytatása.

watch_xanadu_dragonslayer_densetsu_full_movie_online_free_ki_0001.jpg

 A rajzolás szép, hozza az 1988-as évekbeli szintet, néhány akció jelenetnél még túl is teljesít az animáció. A zenék is remekül muzsikálnak, illeszkednek az adott jelenetekhez.

A hangulat nagyszerű lett! Habár elsőre értetlennek tűnik a jövőbeli tárgyak és járművek megjelenése a középkori világban, később rájövünk, hogy egészen szépen színesíti a világot. A szörnyek jól néznek ki, a poénok viccesek, a szereplők drámái átélhetőek és az akciók is jól meglettek koreografálva. Vér, illetve pár horror jelenet és elem is van az animében, de szerencsére az egészséges határokon belül.

A pozitívumok után néhány negatívum. Az első a logikai bakik. Szerencsére nincs túl sok és elég kicsik, de ugye sok kicsi sokra megy. Aztán ott van a tény, hogy sok dolgot kellett változtatni az alapanyagon, mellyel nincs baj, viszont a technológia behozatalát annyira nem indokolta - még ha nekem tetszett is. Szereplők közül a kis "loli kapitány" az egyedüli idegesítő karakter, ő viszont nagyon!

watch_xanadu_dragonslayer_densetsu_full_movie_online_free_ki_0004.jpg

Összegezve a Xanadu Dragonslayer Densetsu egy korrekt, élvezhető anime, melynek ugyan meg kellett változtatnia az alapanyagot, de cserébe egy jó kis játékalapú animét kaptunk. Megnézését ajánlom, de figyelmeztetek mindenkit, hogy nagyon nehéz rátalálni! Kizárólag a kissanime oldalain található meg.

Xanadu Dragonslayer Densetsu

- Idő: 1988

- Stúdió: Toei Animation

- Rendező: Atsutoshi Umezawa

- Műfaj: Fantasy, Vígjáték, Akció

- Hossz: 50 perc                                                                                         

Ami Tetszett:        

- Érdekes világ, tele érdekes lényekkel és történetekkel.

- Érdekes negatív karakterek.

- Remek hangulat.

- Érdekes történet.

- Szép rajzolás, jó akció jelenetek.

Ami nem tetszett:

- Pár kisebb logikai baki.

- Jó pár dolgot meg kellett változtatni az eredeti alapanyaghoz képest, mely nem biztos, hogy sokak tetszését elnyeri.

- Yuiry, alias "loli kapitány".

Értékelés:              

Százalék szerint: 85% 

(Miután Wangood egy 10/10-es skálán értékelte a "Amaenaide Yo" animét a vidijében, ezért bevezetem a 10/10-es skálát is, mely pontozása a következő képen megy:

0-2.5 = Csak saját felelőségre! Csupán azért írtunk róla, és készítettünk róla vidit, hogy ti elkerülhessétek! Magyarul szar, de nagyon!

3-4.5 = Ha nincs jobb dolgod, megnézheted/olvashatod, de ne várj tőle semmit! Magyarul rossz.

5-7.5 = Teljesen átlagos anime/manga stuff. Nem rossz, de még mindig nem az igazi. Magyarul közepes.

8-9 = Jópofa anime/manga! Nem fogtok csalódni benne! Jó anime.

9-9.5 = Bátran ajánljuk, mert egy igenis jó anime/manga. Kiváló.

10 = Kihagyhatatlan, kötelező darab mindenki számára! Király.)

10/10-es skála szerint: 8.5/10 = Jó

Mangekyo022.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr9114907944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.