Szegasztok!

Vannak animék, melyekkel nem is az a baj, hogy koppintanak másokat vagy semmi eredetiség nincs bennük, hiszen ezek ellenére lehetnek szórakoztató vagy fogyasztható alkotások. A probléma akkor van, ha a koppintások és az eredetiség hiánya mellett még rosszak is!

Mai alanyom is ilyen, ami amellett, hogy semmi eredetiséget nem tud felmutatni, még azt az egyetlen egy fontos dolgot sem tudja teljesíteni, amit kellene: szórakoztatni.

Mai alanyom a 2017-es Hajimete No Gal!

hajimete-no-gal-8256.jpg

A Hajimete No Gal, más néve "My First Girlfriend Is A Gal" egy 2015-ben indult manga sorozat, mely egy havi megjelenésű újságban, a Monthly Shonen Ace-ben jelenik meg és a cikk megírásakor is még mindig fut. A mangát amúgy Meguru Ueno írja és rajzolja. Műfaját tekintve ecchi-hárem-romantika, de a rosszabbik fajtából. A NAZ 2017-ben készített egy 10 részes anime adaptációt Hiroyuki Furukawa rendezésével.

Kezdjük a történettel, mely majdnem egy az egyben a B Gata H Kei című borzalom vizezett változata. Van egy Junichi nevű idegesítő, gerinctelen, mimóza baromállat, aki mindenáron elakarja veszíteni a szüzességét. De ahelyett, hogy örömlányt hívna vagy elmenne a helyi diszkóba, helyette persze, hogy a suli "legszebb" lányával, az "elérhetetlen" Yukana-val akarja elveszíteni azt. Megkéri a lányt, hogy járjon vele, amibe a lány persze belemegy, de kb annyira haladnak csak a kapcsolatukban, hogy a lány szopatja a sráccal a diszkógömböt. De nem kell ám félni, nem lesz unalomban hiány, mert jön a többi leányzó is, akik just for fun, vagyis "mert miért ne" alapon, mindenféle indok és előzetes nélkül szeretnének pörögni a srác szalámirúdján.

Igen, ez kb minden létező rossz hárem ecchi anime keveréke, csak sokkal rosszabb. Ugyanis míg a legrosszabb hárem történetekben is tudni lehet, hogy mely leányzó miért akarja a főhőst, addig itt egyiküknek sincs semmi oka a főhősnek nevezett izét szeretnie!

watch_hajimete_no_gal_episode_5_english_subbedat_gogoanime_0001.jpg

Jöjjenek a nem létező szereplők, közülük is a legrosszabbal, Junichi-vel. Eleged van a kedves, félénk főhősökből? Nos, rossz hírem van! Junichi még a tucat béna hárem főhősök közül is a legröhejesebb! A srác annyira egy gerinctelen pöcsöm-öccse, hogy nem elég, hogy a "barátnőjét" zaklató kölköket némán kussolva tűri, de hogy kismalac módjára sikít magában amikor egy gyönyörű magas lány megakarja őt erőszakolni, azon az ember elsírja magát - kár hogy más gerinces, párkapcsolatban lévő sráccal ellentétben meg sem próbálja ledobni magáról a csajt vagy bármilyen valódi ellenállást tanúsítani. Személyisége nincs, van neki is egy "belső, perverz szexistene", ami elsőre még vicces, másodjára már nem, hetvenedjére meg már te érzed magad kínosnak.

De a többi szereplőt sem kell félteni. Ott van a leszbikus Ranko nevezetű "barinő", aki szerelmes Yukana-ba, s annyira féltékeny Junichi-re, hogy megakarja erőszakolni, hogy ne legyen oka Junichi-nek járnia Yukana-val... izé, nincsenek meleg hajlamaim, de hogy egy meleg, függetlenül hogy férfi vagy nő, aki kizárólag saját nemére gerjed soha a büdös életbe nem csinálna ilyet, az biztos. Ott van még a "gyerekkori" barát Nene, aki csak azért van, hogy legyen egy Loli dinnye mellekkel. Ott van még Yui, aki titokban elég "örömleányzó módján" beöltözve stream-el. De a legrosszabb a szokásos, viccesnek szánt de csak kínos és idegesítő "hülye trió", a főhős "haveri köre", akik nem csak rohadt sablonosak, de még a fétiseik is megegyezik az összes "hülye trió" karakterekkel. Egyedül Yukana maradt, akivel nem lenne baj, ha nem mindig ugyanazt a "poént" pörgetné újra és újra, részről részre, hogy "vajon szeret engem -> engedjem közelebb -> meh inkább jól kib*szok vele" játékot.

Szóval igen, történet meg karakterek kuka. Mi maradt még akkor? Romantika? Sehova sem halad az egész, a tipikus lerágott sémán mennek végig oszt annyi. Zenék? Talán az ending volt az egyetlen élvezhető mind közül, de amúgy mindegyikük unalmas. Látvány? Talán 2008-2009-ben taroltak volna vele.

watch_hajimete_no_gal_episode_2_english_subbedat_gogoanime_0003.jpg

Gondolom sejthetitek, hogy ezt a "romantikus hárem" animét is inkább a fanservice-el akarták eladni, amire sokszor azt mondom, hogy utálom de lenyelem ha kell. Viszont itt már annyi fanservice-t próbálnak lenyomni az ember torkán, hogy abba szó szerint megfullad a néző! Kedvencem, amikor a csajok közül valaki simítja a fenekét a srác ágyékához, de persze nem mutatják, hanem olyan röhejes cenzúrával takarják ki, amit még a Rosario To Vampire Capu2 denevéres cenzúrája is megirigyelhetne.

Hangulat? Hehehe, jó vicc volt! Viccet félretéve nincs neki, ugyanis a romantika itt kb annyira mély, mint egy mezei pocok meg egy lajhár között, akiket még jól kiütöttek kloroformmal.

De elmondjam, mégis mi a legnagyobb bajom ezzel az animével? A humor és az eltúlzott komolykodása. Az anime ugyanis vígjátékot ígér nekünk, de ebből semmit nem kapunk, amit meg ők viccesnek gondolnak meg kb annyira vicces, mint nézni egy fehér falat fél órán keresztül! Viszont a "komolynak szánt" részek meg annyira komolyak, mint egy bohóc aki éppen megszeretné nevettetni a közönséget, teljesen túldrámázott és komolytalan az egész! Ha egy romantikus hárem anime mindkettőre képes, legyen, viszont ha látszik, hogy nem megy a kettő, akkor inkább csak az egyik akarjon lenni. Ennek ellenére a Hajimete No Gal annyira erőlködött mindkettővel, hogy a végén egyik sem működött. S mi lesz az eredménye, ha egy anime sem vígjátékként, sem pedig drámaként nem állja meg a helyét? Unalom. S ezáltal ki is mondtam a legnagyobb negatívumot: nagyon unalmas.

watch_hajimete_no_gal_episode_2_english_subbedat_gogoanime_0002.jpg

Őszintén, mit mondhatnék erre az animére? Semmit nem vártam tőle, amikor megnéztem, de a fene se hitte volna, hogy ilyen rossz lesz. S úgy képzeljétek el, hogy 10 rész mindössze, de még így is sikerült emlékeztetnie, hogy miért kezd sok embernek elege lenni a hárem és ecchi animékből. Kéne végre egy rendes adaptáció a Nozoki Ana-ból!

Hajimete No Gal

- Idő: 2017

- Rendező: Hiroyuki Furukawa

- Stúdió: NAZ

- Műfaj: Romantika (elfojtott röhögés), Ecchi (hangos röhögés), Vígjáték (visítva röhögés)

- Hossz: 10 rész                                                                                        

Ami Tetszett:        

- Az ending nem volt rossz...

Ami nem tetszett:

- Ritka idegesítő, erőltetett és ötlettelen karakterek.

- Értékelhetetlen "humor".

- Ronda látvány és gyenge zenék.

- Sehova sem jutó történet.

- Gusztustalan fanservice.

- UNALMAS!

Értékelés:              

Százalék szerint: 16% = Nagyon Rossz

A 10-es skála pontozása a következő képen megy:

0-2.5 = Csak saját felelősségre! Csupán azért írtunk róla, és készítettünk róla videót, hogy ti elkerülhessétek! Magyarul szar, de nagyon!

3-4.5 = Ha nincs jobb dolgod, megnézheted/olvashatod, de ne várj tőle semmit! Magyarul rossz.

5-7.5 = Teljesen átlagos anime/manga stuff. Nem rossz, de még mindig nem az igazi. Magyarul közepes.

8-9 = Jópofa anime/manga! Nem fogtok csalódni benne! Jó anime.

9-9.5 = Bátran ajánljuk, mert egy igenis jó anime/manga. Kiváló.

10 = Kihagyhatatlan, kötelező darab mindenki számára! Király.)

10/10-es skála szerint: 1.5/10 = Nagyon Rossz (avagy Szar)

Mangekyo022.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr7713729112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Inzon 2018.03.11. 11:04:06

Szerintem meg jó anime. Nem a legjobb, de a romantikus animék között valóban jónak mondható.
Amúgy egy ponton tényleg jó nagy hülyeséget írtál: egy már párkapcsolatban álló srácot meg akart erőszakolni egy nála fizikailag jóval erősebb lány, az meg ellenáll, de szerinted ezzel bűnt követett el, mint férfi?
Hát ez elég szánalmas nézőpont.

Mangekyo22 2018.03.12. 06:54:56

@Inzon:
Nem.
Először is, pont hogy NEM állt ellen a srác, semmilyen ellenállást nem tanúsított Ranko-val szemben, amikor az ráült és elkezdte szét szedni a ruháját azon kívül, hogy magában sikított, mint egy malac - nem próbálta ledobni magáról, lelökni magáról, kimászni alóla vagy bármi.

Másodszor meg Ranko leszbikus, s nekem ne mondja senki, hogy egy olyan ember, aki a saját neme iránt mutat csak érdeklődést neki áll szexelni egy másik nem képviselőjével. Ugyanis ahhoz kell, hogy szexuálisan vonzódjon a másik félhez. Ha csak nem démon, mint Griffith, de még ő is vonzódott az ellenkező nemhez.

Timár Lénárd 2018.03.12. 21:13:11

@Mangekyo22: Öhrm, azért a Kinsey-skála szerint az emberiség döntő többsége éppen hogy - időről-időre - mindkét nemhez képes vonzódni* (a katonai erőszakolásoktól - Európába a lovagi eszme vitte be, hogy a legyőzött másik lovagot - lovagot! - nem illik megerőszakolni, és egyéb deviánciáktól eltekintve is).
De gondolom az anime fiúszereplője sem nem egy Adonisz, sem nem olyan személyiség, hogy az ilyen pálfordulást alátámaszhasson ( "bosszúból" vagy egyéb okokból bármely emberi lény képes egy másikkal érintkezésbe lépni.)
hu.wikipedia.org/wiki/Kinsey-sk%C3%A1la
*Maroknyi (pár %) azok száma, akik kizárólag csak heteroszexuálisok vagy homoszexuálisok.

Inzon 2018.03.18. 12:44:32

@Mangekyo22: Pont hogy de. Egy megtermettebb és fizikailag erősebb lányról van szó. Egy nő sem tud kiszabadulni egy nála erősebb férfi alól, ha az nem engedi. Csak visítani, mint egy kismalac.
Azonkívül csak mert leszbikus miért ne teperne le férfiakat, ha eleve az a célja, hogy a kiszemelt lány összevessze a barátjával?
Szóval humoros, könnyen emészthető (kivéve a 15 évesen 51 éves melleket hordó karaktert), de sajnos fontosabb üzenetet nem közvetítő, de azért egyszer nézős romantikus komédia. :)