Bible Black: New Testament kritika.

Sziasztok. Elérkeztünk a Bible Black utolsó cannon epizódjához. A New Testament 2004-től 2007-ig készült (6 epizód három éven át készült? Fura) a Milky Animation Label Interactive stúdió által, akik egyébként nagyon hentait tettek le az asztalra. De ez a széria nemhogy a tabu és a jóízlés határait feszegeti, hanem egy faltörő kossal és egy vibrátorral erőszakolja meg. Lássuk, milyen lett.

 _35_1.JPG

A sztori nagyon sok évet ugrott előre. Imari nyomozóként titokzatos halálesetek után nyomoz, aminek köze van Longorius lándzsájához. Ám a banknál egy fegyveres támadó egy tömeges erőszak+ gyilkosság után felébreszti benne egy rég elfeledett gonoszt, Kitamit. Kitami be akarja fejezni azt, amit anno nem tudott és már semmit nem bízni a véletlenre. Ám azzal nincs tisztában, hogy egy még gonoszabb entitás is hasonló célokat tűzött ki maga elé. De az ellenoldalon is vannak egy nő, Takashiro, egy korábbi túlélője az eredeti sztorinak. Röviden: a hat részen keresztül láthatunk rengeteg jó és sokkoló dolgot egyaránt.

 513305cl8wl.jpg

Kezdem a pozitívumokkal. A látványvilága szemkápráztató. Tökéletes rajzolás (nagy csöcsű lányok, ahogy a hentaiok java részében), és remek fény-árnyékhatások. Zenei téren is észbe kaptak a készítők. Behozták kettő vagy három extra számot, amik kellően megadják a hangulatot. És a szexjelenetek is ugyanolyan jók, csak itt merőben eltértek az elődöktől. Itt sokkal több a BDSM, megaláztatás és morbid jelenet tanyázik. Csak, hogy egy kisebb példát említsek: Az első részben a pszihopata gyilkos az egyik lányt dugja, a másik csajnak időközben a fenekébe nyomkodja a sörétes puskáját. És a faszi elélvezéskor meghúzza a ravaszt, ezzel kinyírva az egyik partnerét.

 513pc0-khrl.jpg

Na is itt kezdődik az első negatívum, a brutalitás. Ugyanis itt azért átestek a ló túloldalára. Eddig sem kellet a szomszédba mennie, mert az eredeti és Origins brutális volt, de itt maximumra pörgették. Nem egy alkalommal csak néztem, hogy ez meg mi a kénköves pokol? Ilyet hogy merhettek berakni a sztoriba? De a sztori is megér egy misét. Ugyanolyan jó lenne, ha nem a brutalitásra tettek volna fel mindent és odafigyeltek volna, akkor nem lenne ennyire katyvasz a sztori. Nem tudom, hogy az ilyen fél kézzel játszható játékoknak mekkora a végigjátszási idejük, de valószínű, hogy a forgatókönyv írok sem voltak a helyzet magaslatán. Ennek köszönhetően elég egy epizódot egyik pillanatára nem emlékezni és hoppá, kész zavar. Logikai bakiktól is hemzseg ez a sztori. Pl: Ha Takashiro annyira felkészült lett volna, akkor miért nem toborzott embereket? Emellett itt van még a szokásos hentai hiba: Klisés szereplők, zéró jellemfejlődés. És a jelentős szereplők között hiányzik az eredeti sztori főszereplője: Minase-kun. Említik, de semmi más. És a sztori is nyitott maradt.

Értékelés:

Látvány: 10/10

Zene: 8/10 (Opening nincs, ending meg felethető.)

Történet: 6/10

Hangulat: 6/10

Végeredmény: 30/40

Jó kis hentai lett, de már látszik rajta, hogy ez az egész nem tud akkora csodát hozni, mint a 2001-es eredeti. Kusza történetmesélést, logikai bukfenceket akart megbotránkoztatással és lesokkolással kompenzálni. Ha meg is jelent a fő szálhoz újabb játék, azt már nem hozták anime formába. Számomra itt viszont lezárult a Bible Black, hovatovább hentaik elemzése. Sziasztok

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr5612647037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása