Sziasztok!

Tudom One-Puch Man meg év legjobb animéje meg hypehullám meg blablabla. Oké láttam a One-Puch Man-t és tudom, hogy most arról kéne írni de az a helyzet, hogy semmivel se tudnék többet írni róla mint amit a legtöbb fórumon írtak róla. Legyen elég annyi,hogy szépen beálltam a sorba és tényleg egy halálian jó animének tartom Saitama kalandjait. Viszont van egy másik anime ami az előbbivel ellentétben már a megjelenésnél kapta rendesen az ívet és a lehúzásokat de az utolsó rész után mindenkinek kikerekedett a szeme tőle. Ez pedig nem más mint a Rakudai Kishi no Cavalry!

failedknight0b.jpg

 

A Rakudai Kishi no Cavalry egy 2015-ös romantikus-ecchi-fantasy anime amit a Silver Link stúdió készített az azonos című light novel alapján ami 2013 óta jelenik meg. A Silver Link nevéhez egyébként olyan animék fűződnek mint a Watamote, a C3, a Baka to Test és a Prism Illya szériák a rendező pedig az a Oonuma Shin volt aki a már említett Baka Test és Illya szériákat, a Nou-Rin-t illetve a Natsu no Arashi szériákat is rendezte.

A történet főbb szereplői az úgynevezett Mágikus Lovagok akik a lelkükből kovácsolt mágikus fegyverekkel képesek harcolni és ezeket a képességeket egy erre fenttartott iskolában tanulhatják és képezhetik ahol persze egy tökéletes hierarchia uralkodik. Főszereplőnk Kurogane Ikki a rangsor alján helyezkedik el mivel képességei ellenére teljesen szerencsétlennek tartják , a családja sem tartja sokra így a srác kénytelen egyedül boldogulni az iskolában.

a_tale_of_worst_one_061.jpg

Élete azonban megváltozik mikor is beiratkozik a suliba Stella Vermillion , egy messzi királyság tsundere hercegnője akivel persze Ikki egyből összerúgja a port miután véletlenül meglátja meztelenül mire fogadást kötnek egy harc elvesztésére aminek a tétje nem más mint az, hogy a vesztes élete végig a győztest szolgálja.

a_tale_of_worst_one_007.jpg

Mindenki meglepetésére azonban Ikki kerül ki győztesen így a lány nagy nehezen de betartja az ígéretét és a szolgája lesz. Gyorsan össze is barátkoznak és fogadalmat tesznek, hogy kijutnak és megnyerik a hamarosan induló Hétcsillag Fesztivált ami a Mágikus Lovagok tornája.  Persze ne feledjük, hogy mivel ez egy romantikus anime így feltűnik még néhány másik lány is a porondon akik megnehezítik Stella és Ikki kapcsolatát.

Lényegében ennyi az alaptörténet és ..... és öhmmm.... most komolyan ettől a sztoritól mit lehet elsőre elvárni? Lényegében ugyanazt mint a többi 100 hasonló ilyen alapszitus ecchi animétől várna az ember.Kib@szott idegesítő tsundere bitch csicskáztatja a jellemtelen főszereplőt aki persze tűr ahelyett, hogy jól pofánverné,megjelenik még 5-6 szintén teljesen jellemtelen és klisés nőszemély de a srác csak a tsunderét akarja megpakolni, rohadt sok műdráma arról, hogy szar az élet mert a tsundere nem képes lepippantani a főhőst , a 10-13 részben történik valami érdekesnek mondható és The End. Nagyjából én is ennyit vártam ettől az egésztől, mikor először láttam a trailert és olvastam a leírást az első gondolatom az volt, hogy " Nyugodtan feldughatja ezt a szart a valagába aki ezt kitalálta" és nem is akartam megnézni mert hasonló témában ott volt az Asterisk is a szezonban ami dettó ugyanerről szólt ( dobtam is 1 rész után) de aztán elkezdtek jönni az első vélemények amik azt sugallták, hogy ez egyáltalán nem olyan mint a többi kismillió ilyen sorozat így végül beadtam a derekam és megnéztem ezt. És gyerekek én még animében ekkorát nem csalódtam.....Pozitívan!

image_1.jpg

Hótkomolyan, a Rakudai Kishi nem csak, hogy elfogadható hanem már-már mérföldkő a romantikus-fantasy animék közt. Ugyan nem hanyagolja a műfaj kliséit de az alkotók sokkal többet kihoztak az egész sztoriból kezdve azzal, hogy itt a történet nem csak karácsonyfadísznek van a háremgyűjtés mellet hanem egálban van a két dolog. Igaz ami igaz a Hétcsillag Fesztiválra magára nem kerül sor, itt még csak a selejtezők vannak de ez is részeredmény. A másik pedig ami nagyon meglepett, hogy eléggé mentes a töltelékdolgoktól, szóval nincs onsenbe menés meg fesztiválos meg tengerpartos rész meg úgy általában az ilyeneket próbálták hanyagolni belőle persze azért ne feledjük a műfajt, lesz fanservice de próbálták csökkenteni őket így azok nem mennek a történet rovására. Szóval a történet eléggé sablonos de mérföldekkel többet kihoztak belőle ami már most jobbá teszi ezt mint a többi 100 másik ilyen sorozat.

A grafika ugyan elég átlagos de azért a Silver Link-től láttunk már pocsékabb látványt ( igen a C3 ) is de azért összességében nem vészes. A karakterdizájn hótátlagos de legalább a fanservice valamelyest csökkentve van mondjuk ebből adódik 1-2 viccesebb jelenet is amin tényleg elmosolyodtam.

maxresdefault_2.jpg

A csaták is igazából elég átlagosak de legalább jól vannak megvágva és azért van 1-2 ami tényleg ütős lett mint például az Ikki vs. Toka harc vagy pedig az Ikki vs. Kuraudo ami még viszonylag hangulatos is lett.

horriblesubs-rakudai-kishi-no-cavalry-08-720p-mkv_snapshot_09-23_2015-11-27_11-08-11.jpg

Sajnos azonban a fegyverek és a harci képességek terén nem nagyon erőltették meg magukat, van itt Tűzkard, Vízkard, Átlag Varázskard, Villámkard stb.... azért némi eredetiség ide se ártott volna de összességében a csaták tényleg nem rosszak és a karakterdizájn sem az habár az olyan átlagos mint egy mezei veréb.

a_tale_of_worst_one_126.jpg

Viszont a látványbeli hiányosságot jók ellensúlyozzák a karakterek. Igaz ami igaz az 1. részben mindenki átlagba kezdi szóval Ikki a szerencsétlen srác, Stella a tsundere bitch aki mindenből nagy ügyet csinál és folyamatosan megy nála a BAKA-BAKA -zás de eztán ezen csavarnak egy nagyon. Ugye mint mondtam itt nem a srác hanem a csaj lesz az alárendelt ami már önmagában újítás és ugye van szerelmi szál is. De itt a szerelmi szálat ne úgy képzeljétek el, hogy az utolsó részben végre egymás szemébe néznek hanem itt tényleg van szerelmi szál. Ikki és Stella valóban egymásba szeretnek , szépen fel van vezetve és ki van dolgozva a kapcsolatuk de a hab a tortán a kapcsolatuk kiteljesedése. Ugyebár az ehhez hasonló animékben 12 rész alatt egymás nevének ismereténél tovább nem jutnak, a 24 részeseknél pedig jó ha a végére megfogják egymás kezét. Nos itt mi van? ELJEGYZÉS!

image_1.jpg

Komolyan, Ikki eljegyzi Stellát és beteljesedik a kapcsolatuk. Szóval itt nem műdráma van ezerrel hanem tényleg felépítenek egy romantikus kapcsolatot a két főszereplő között. Ezért az alkotóknak jár a keksz. Aztán a többi lány.NINCS HÁREMGYŰJTÉS! De tényleg, megjelenik még pár lány például Ikki húga Shizuku aki persze szerelmes a bátyjába és cseszteti Stellát de az ő kapcsolatuk is képes normálisan fejlődni.

a_tale_of_worst_one_003.jpg

Ayase is megjelenik a színen de ő vele sincsen semmi komolyabb kapcsolat......

ct84vkku8aaqb7d.jpg

És persze ott van Toka is de vele sincsen semmiféle komolyabb gond. Ennyi a csajfelhozatal de nincs háremszál, ők csak ellenfelek/barátok semmi több és ami meglepő, hogy Tokának és Ayasénak van személyisége nem csak a főszereplő után rohannak. Még egy keksz az alkotóknak. Persze Stella is jellemfejlődik,igaz eléggé sablon módon kezd a sorozat haladtával egy nagyon is kedvelhető szereplővé válik, Ikki pedig nem az a tipikus lúzer srác hanem nagyon is erős de a rangsor lenyomja az aljára és nem tápol állandóan. A lényegtelenebb mellékszereplők viszont rettenetesek, talán az igazgatónő volt még aki nem annyira irritáló de többiek..... jézusom.

a_tale_of_worst_one_091.jpg

Alice ( aki férfi de nőnek hiszi magát ) az átlag bishikarakter aki csak fanservice karakternek van , semmi komolyabb szerepe nincs, nyugodtan ki is hagyhatták volna ennyi erővel.

a_tale_of_worst_one_143.jpg

Aztán az 1. komolyabb ellenfél Shizuya. Most komolyan nézzetek már rá! Hogy lehet ilyen el@szott fejet rajzolni valakinek? Ráadásul rohadt idegesítő, a szinkronja is az ( komolyan valaki tapassza már be Matsuoka Yoshitsugu száját pillanatragasztóval mert rossz hallgatni amit csinál) , elviselhetetlenül egoista és bár a képessége nem rossz de a a karaktere annyira szörnyű, hogy nem is lehet azzal foglalkozni. De még ő is eltörpül az apuci mellett.

itsuki_talking_with_shizuku.jpg

Apuci.....háááát.... EGY PÖCS! Igaz, hogy legalább nem kamuzik össze-vissza de annyira irritáló a jelleme, hogy az siralmas. Mondjuk legalább tényleg ki is mondják rá, hogy egy pöcs de nem hiszem el, hogy megint egy " BIZONYÍTANI AKAROK APUCINAK" motivációs szálat hoztak be. Komolyan ez már Lokinál is gáz volt itt meg ne tudjátok meg mennyire rohadtul kiábrándító. Ha már a főszereplő jellemet kapott akkor meg miért kellet egy ennyire jellemtelen motivációs szálat adni neki? Ahhhh.....

Inkább nézzük a zenéket. Az OST lista nem vészes bár komolyabb háttérzenéket itt sem kapunk de az Opening mindent visz. Az Opening veszettül jó, mind látványilag mind zeneileg. Nagyon bejött a fekete-fehér stílusa és a zenéje is kiváló ami egy romantikus animénél ritkaság.

 Most mondjátok erre, hogy nem frankó. Az Endinget az Ali Project szolgáltatja és végül is az a dal és klipp sem rossz de annál nem nagyon erőltették meg magukat.

 

Hát igen......

Nos értékeljünk. A Rakudai Kishi ugyan nem mentes a műfaja kliséitől de ennek ellenére milliószor jobb mint más anime a műfajban köszönhetően annak , hogy a készítők sokkal többet kihoztak belőle mint a nagyátlag de fura módon az anime pozitívumai és negatívumai valahogy jó arányban keverednek benne.Persze ettől még nem lesz jó a sorozat csak amolyan közepesen jó. Igaz ami igaz nagyon úgy lett lezárva, hogy lesz 2.évad de érthető hiszen a java még csak most jönne azaz a Hétcsillag Fesztivál. Mindenképpen érdemes megnézni, főleg azoknak akik szerint a romantikus-fantasy műfajban már nem lehet jót alkotni. Akik meg az ellenkezőjét akarják látni azoknak ott az Aterisk.

Rakudai Kishi no Cavalry

-Idő: 2015

- Rendező: Oonuma Shin

- Stúdió: Silver Link

- Műfaj: Romantikus-Ecchi- Fantasy

- Opening: Identity by Sakai Mikio

- Ending: Haramitsu Renge by Ali Project

- Hossz: 12 rész

Tetszett:

- A történet sokkal jobban ki van használva

- A főbb szereplők mindegyike nagyon szimpatikus

- A mellékszereplő lányok sem rosszak

- Nem rossz a látvány és van 1-2 jobb csata

- Minimális a fanservice

- Tényleg van szerelmi szál a főszereplők közt

- Van jellemfejlődés

- Zenék

- Opening és Ending

Nem Tetszett:

- Nagyon sablon a történet

- A lényegtelenebb mellészereplők rohadt idegesítőek

- Ikki motivációja

- A csaták többsége semmi extra ahogyan a fegyverek is

Értékelés:

- Százalékban: 76%- Közepes

- Pontban: 7.5/10

Ennyi voltam mára SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr828190986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.