Sziasztok!

Nos őszintén bevallom, hogy soha életemben nem érdekeltek túlzottan a számítógépes vagy egyéb más platformos játékok. Viszont a WOW-hoz hasonló MMO szerű fantasy történetek mindig is a gyengéim voltak már kezdő animés korom óta és régebben született is pár élvezhetőbb anime ebben a kategóriában de a Sword Art Online óta erősen él bennem a tény, hogy az animeipar már rég nem ért ehhez a témához. Amikor hallottam, hogy lesz egy ilyen harcolós-szörnyölős-dungeonos anime akkor eléggé felkaptam rá a fejem de csak most jutottam el odáig, hogy le is daráljam. Ez pedig nem más mint a rövidítve csak Danmachi-nak nevezett anime!

46474.jpg

A Danmachi 2013 óta folyamatosan jelenik meg mind Light Novel és Manga formában az anime viszont a Light Novel alapján készült amit Suzuhito Yasuda és Fujino Oomori készítenek. Yasuda egyébként korábban olyan műveken dolgozott mint a Durarara! vagy a Yozakura Quartet. Az anime idén a tavaszi szezonban került adásba. Az animét a J.C Staff stúdió készítette és Yamakawa Yoshiki rendezte aki a Little Busters és a Kill me Baby! animéket is csinálta. Műfajilag egy tipikus Akció-Fantasy-nek van beállítva de majd kiderül mennyire hozza ezt a mércét.

A történet központjában egy Orario nevű város áll amit a Földre költözött és erejüket felhagyó Istenek alapítottak. Ennek a városnak a közepén áll egy hatalmas Dungeon amelyben különböző szörnyek élnek amiket a városba érkező kalandorok megpróbálnak levadészni a minél nagyobb pénzjutalom és dicsőség reményében.Főszereplőnk Bell(a) egy ifjú kalandor aki frissen elhunyt nagyapja tanácsát megfogadva hőssé akar válni és mindenáron a Dungeon-ban akar barátnőt találni magának (ez már rosszul hangzik) .

975df6aa53c539f9e3725aed5a08641d.jpg

Társául pedig kap egy kezdő de mindenre elszánt ifjú istennőt Hestiát aki bizonyítás céljából mindent megtesz a srác kedvéért.

cant_i_expect_a_chance_encounter_in_the_dungeon_005.jpg

Ők ketten tehát belekezdenek a közös életükbe miközben Bell(a) naponta járja a Dungeon-t, hogy elnyerje a város leghíresebb családjának legszebb és legerősebb lányának  Aiz-nak a figyelmét és kegyeit.

is-it-wrong-to-try-to-pick-up-girls-in-a-dungeon-anime-bell-dumbstruck-by-aiz-and-her-beauty-part-1.jpg

The End, Vége, Finito. Ennyi maga a történet de mindez nem hangzik rosszul. Van itt minden ami kellhet: Dungeon, szörnyek, harcosok, harcoscsajok,mágia és még az a tipikus MMORPG hangulat is megtalálható benne egy kicsit.Szóval minden adott volt, hogy készítsenek egy ugyan nem világmegváltó de azért élvezhető kis fantasy animét! De nem sikerült! Ez pedig egyetlen hatalmas hibának tudható be: A Danmachi  baromira összecsapott! Olyan érzésem volt a nézése közben, hogy oké-oké de valami hiányzik az egészből. Az a kis plusz. Olyan az egész anime mint a Vasárnapi Húsleves só nélkül: Semmi íze az egésznek. A készítők mintha egyszerűen csak összephotoshoppolták volna a szokványos kliséket aztán szartak az egészre a továbbiakban. Pedig maga az alapötlet tényleg nem lenne rossz és ha a drága készítők beleölnek egy minimális energiát akkor tényleg alkothattak volna egy egyszer nézős de nem annyira ciki sorozatot de minthogy ezt nem tették meg így  kaptunk egy 10 évesnek szánt fantasy-t oszt jó napot.  De még itt sem áll meg a partivonat mert máshol is vannak gondok.

A grafika ugyan némiképp helyt áll mert egész jól visszaadja a harcolós-fantasy animék hangulatát. De ahogy azt a J.C Staff-tól megszokhattuk minden pozitívum mellé jár vagy 2 negatívum is. A szereplők kinézete például olyan szinten baromira unalmas, hogy az elképesztő.Bell(a) például úgy néz ki mint a Tesco Gazdaságos Allen Walker, van itt copfos loli, szöszi idol csaj akinek még a sleppje is baromira unalmas.

maxresdefault_1.jpg

Most komolyan nézzetek már rájuk.....

Egy harcolós animében kiemelkedő fontosságúak a harcok. Nos a harcok itt nagyon suták. Van ugyan 1-2 érdemlegesebb harc főképp a végén a bazinagy titán ellen de a minotaurusz elleni harc se semmi de a sima szörnyek elleni csaták sajnos nem valami kiemelkedőek. És most joggal merül fel a kérdés: Mire megy el a sorozat jó fele ha nem a csatákra vagy a szereplők kibontására? Kapaszkodjatok meg: A HÁREMGYŰJTÉSRE!

t-3_display.png

Pontosan, van háremszál is.De esküszöm olyan szinten erőltettet ez az egész háremszál mintha az alkotók azt tartották volna a legfontosabbnak (bár van egy olyan érzésem, hogy az is volt! ).

Ha már hárem lássuk a szereplőket.Mivel ugye egy összephotoshoppolt kliséhalomról van szó ezért a karakterek a szokványos klisélistának felelnek meg.De még azokból is csak a legalapvetőbbeket szedték össze. Bell(a) a tipikus balfarok főhős aki a plátói szerelméért akar erősebb lenni és ő az egyetlen aki folyamatosan kapja a tápot az egész anime alatt bár tegyük hozzá nem annyira vészesen idegesítő mint Kirito hercegnő de a szinkronjától meg a falnak tudtam volna menni. Aztán ott van Hestia a kis növésű de nagy mellű loli, a főszereplőnek beállított Aiz pedig alig szerepel valamit gyakorlatilag a 9. részig nem is láthatjuk őt.Aztán ott van Syr a shy girl akire kb annyi szükség volt mint tikkasztó hőségben a bundára.....

vynixvs.jpg

Aztán csatlakozik még hozzájuk Welf a kovácslegény és itt megjegyzem, hogy ő a legszerethetőbb és a viszonylag legeredetibb karaktere az egész animének. Nem idegesítő, jó fej személyisége van, a szinkronhangja nem borzalmas és végül is a háttérsztorija sem rossz.

danmachi_9-2.png

Az istennők meg fájdalmasan keveset szerepelnek, az egyetlen aki viszonylag kap némi szereplési időt az Freya de vele meg látványosan nem tudtak mihez kezdeni a készítők.

tumblr_nnbqyref7d1u7f1hfo1_1280.png

De a szereplőkkel nem csak az a baj,hogy fájdalmasan klisések hanem,hogy még alapvetően  nincsenek is kidolgozva. Bell(a) azért akar hős lenni mert a nagyapja mesélt neki történeteket, Hestia azért veszekszik állandóan Loki-val (aki amúgy itt egy csaj ) mert Loki féltékeny rá a csöcsei miatt, Aiz-ról semmit nem tudunk meg,Freya kavarja a szart de azt se tudjuk meg, hogy miért,egyszerűen mindenki olyan lapos és egysíkú mint az országút (Welf kivételével).

danmachi02b.png

Senkinem elég érdekes ahhoz,hogy komolyabban is érdekeljenek a sorsuk. Az pedig már külön röhej számba megy , hogy még az alapvető miértekre sem kapunk választ. például....

-Miért épült ez a Dungeon? Mi a célja egyáltalán?

-Hogyan kerültek oda a szörnyek vagy, hogy miért vannak ott?

- Hogy kerül egy komplett erdő és falu a Dungeon-ba?

- Mit akar Freya?

- Miért csak utolsó 10 percben kerül elő Hestia képessége és Bell(a) nagyapjának eredete?

Semmire nem kapunk választ és ahogyan írtam az elején ezek hiánya okozza a legnagyobb bajokat az animénak. Mert nincs benne semmi érdekes vagy izgalmas. Még a zenék is olyan semmilyenek, hogy az nem igaz. A háttérzenék ugyan nem rosszak viszont az OP zene leginkább egy átlag ecchi animéhez menne el nem ide. Ehhez az animéhez minimum Faylan-nak kellet volna OP dalt előadnia mert Iguchi Yuka dala nem tesz hozzá semmit. Az ED-et Wakeshima Kanon adja elő akit én speciel nagyon szeretek de itt olyan szinten okoz csalódást amilyet már régen nem hallottam.

Ez volna tehát részemről a Danmachi, egy teljesen kidolgozatlan és baromira összecsapott anime ez ami szinte minden téren csalódást okoz. Egyedül Welf és a viszonylag jól eltalált harcolós-fantasy hangulat sikerült benne. De viszont még így is messze nézhetőbb mint a SAO  (bár annál mi nem nézhetőbb ugyebár? ). Egyszer meg lehet nézni de készüljetek fel arra, hogy semmire nem fogtok választ kapni a sorozatban.

Danmachi

 

-Idő: 2015

- Stúdió: J.C Staff

- Rendező: Yamakawa Yoshiki

- Műfaj: Akció-Fantasy

-Opening: Hey World! by Iguchi Yuka

- Ending: RIGHT LIGHT RISE by Wakeshima Kanon

- Hossz: 13 rész

Tetszett:

- Tetszett a harcolós-fantasy alapötlet

-Jól vissza is adja azt a hangulatot

- Szép a háttérdizájn

- A Végeharc

- Welf

- Háttérzenék

Nem Tetszett

- Dögunalmas és baromira összecsapott az egész

- Unalmas és klisés szereplők

- A karakterdizájn

- Baromira erőltettet háremszál

- A betétharcok

- Nem kapunk válaszokat a miértekre!

-Semmi nincs megmagyarázva

- Opening és Ending

Értékelés:

-Százalékban: 57%-Közepes

- Pontban: 5.5/10

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr817766628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butyokkapitany 2015.09.27. 21:19:54

Jó kritika! Nekem azért jobban tetszett, de jól összeszedted a hiányosságokat :)
süti beállítások módosítása