Szegasztok!

Már meg is érkezett második bátor versenyzőnk nyereményjátékunkra, aki szintén az Írásos Anime Kritika versenyben veszi fel a kesztyűt, méghozzá Bütyökkapitány, aki a Madhouse egyik animéjéről, a The Girl Who Leapt Through Time-ról fog írni most nekünk!

Jó szórakozást az olvasóknak, sok szerencsét Bütyöknek, valamint szeretettel várjuk a további versenyzőket! ;)

"

Sziasztok, Bütyökkapitány vagyok!

            Az Idő fölött járó lány (時をかける少女) kerül most terítékre, mely egy 2006-ban készült anime. Alapjául egy 1965-ös, hét részes novellasorozat szolgál, melyet 1967-ben adtak ki először regény formában. Időutazós sztoriról lévén szó egyből felkerült a listámra, ugyanis kisebb sci-fi rajongókét egy-egy jól megírt darab képes a végtelenségig lenyűgözni, még ha komolyabb utánajárással vagy utánagondolással ki is lóg a lóláb olykor. Hogy ennek a műnek sikerült-e megütnie a mércémet, és nem kellett a fejemet fogva felkelnem a székből? Lássuk.

kep_01.png

                   Ami első pillantásra lenyűgözött, az a képi világ. Korántsem a legszebb anime, amit valaha láttam, és valószínűleg nem is a legszebben megrajzolt, de az, hogy az egészet kézzel rajzolták, számomra egy hatalmas plusz töltetet adott, mintha tényleg az igényesség és precizitás lett volna a cél, mintha foglalkozni akartak volna az egésszel, ugyanis valahogy szomorú látni, mikor egy animében, pláne egy igényesebb darabban számítógéppel készített modelleket használnak (még szörnyűbb, ha az még okádékul is néz ki). Bár lehet, hogy egyedül leszek, de engem már ezzel is le lehet kenyerezni.

            A történet önmagában nem túl bonyolult, és kimondottan nagy csavarokra sem kell számítani, bár az az egy komolyabb, ami van, szerintem nagyon jól el volt rejtve a történetvezetés sűrűjében.

            Konno Makoto, egy átlagos, középiskolás kamasz lány, aki átlagosan éli életét átlagos barátaival, teljesen átlagos módon. Annyira átlagos, és szinte minden egyediséget mellőző karaktert kapott szegény lány, hogy a szótárban ő lehetne az átlagos jelző illusztrációja. Ezek után kicsit meg is ijedhetünk, hogy akkor mégis mekkora karakterfejlődésre lesz itt szükség, hogy valamit kihozzanak szerencsétlenből, és ne adj atyaég esetleg együtt is tudjunk majd vele érezni? Szerencsére nem sok. Jól olvastátok, szerencsére. Eleinte ugyan furcsának tűnhet ez a földhözragadtan induló történet, de pont ez lesz a kapaszkodónk az egész film alatt. Gyorsan képes beszippantani. Hamar beleéljük magunkat a helyzetekbe, nem kell más civilizációk, furcsa találmányok, absztrakt, a valóságtól távol álló helyzetek tömkelegét feldolgozni. A rövid, közel negyed órás felvezetés pont elég arra, hogy felkészítsen minket a film az első gyomrosra. Arra a pontra, ahol minden a feje tetejére áll, ahol kiszakadunk a hétköznapiságból, és a főszereplővel együtt, teljesen értetlenül állunk a fejlemények előtt, hogy apránként összeszedjük a megoldáshoz szükséges darabkákat.

            Mint az előbb említettem, kb. negyed órás felvezetést kapunk. Makoto egy napját kísérhetjük figyelemmel, amint baseballozik barátaival (legalábbis amint erről álmodik), majd ahogy szokás szerint elalszik, és elkésik az iskolából, végül pedig az iskolában töltött időt tekinthetjük meg. Kimondottan szerencsétlen nap ez Makoto számára, ugyanis mindamellett hogy elkésik, váratlanul tesztet íratnak velük, amit kialvatlansága miatt átalszik, majd tempurakészítés közben megégeti magát az olajjal, és a napi feladata végzése közben el is esik, és egy fura, diószerű valamire érkezik. Egyelőre maradjunk is annyiban, hogy ez egy dió. Késésben van, így sietve teker nagynénjéhez, akit maguk között Boszorkánynak hívnak, bár ez nem kimondottan van megmagyarázva. Azonban a biciklijén elszakad a fékbowden, és életveszélyes vágtába kezd a meredek lejtőn.

            Akinek már felkeltette a film az érdeklődését, és nem szeretne fontosabb elemeket hallani a történetből, az most hagyja abba az olvasást, ha még nem tette.
Magyarul: FIGYELEM, SPOILER VESZÉLY!

            Makoto eszeveszett száguldása egyenesen egy vasúti kereszteződésben végződik (micsoda meglepetés, bár még nem sikerült rájönnöm, mi ez a nagy vasút fetisizmus a japánoknál), ahol természetesen a poén kedvéért épp akkor jön egy vonat is. A következő kép némi segítséget nyújt abban, mi is jön ez után:

kep_02.png

Ahogy kitaláltátok, Makotot elüti a vonat. De elég furcsa lenne egy 98 perces film, ha negyed óra után búcsút mondanánk a főszereplőnek, így szintén nem nagy titok, hogy az időutazósdi is most jön be a képbe. Itt használja először ezt a képességét, egészen pontosan pár percet visszaugrik az időben, és így nem egy több tonnás vasszerelvénnyel, hanem csupán egy kisfiával sétálgató nővel ütközik össze. Ezután lélekszakadva rohan nagynénjéhez elújságolni a furcsa esetet, aki minden szemrebbenés és fennakadás nélkül vágja rá, hogy itt bizony időutazásról van szó, majd elmeséli, tinédzser korában ő is képes volt erre, mert hát képes volt napokat átaludni, és mindig csodálkozott, hogy megint eltelt az idő. Ergo hülyének nézte a lányt, ami teljesen érthető is. Gondoljunk csak bele, mit éreznénk, ha hozzánk jönne oda egy rokonunk ezzel a sztorival. Ennek ellenére nem hogy komolyabb pszichés vizsgálatra küldené a lányt, vagy legalább szólna otthon, hogy valami gáz van, még adja is alá a lovat, sőt, később, mintha mi sem lenne természetesebb, Makoto legfőbb lelki és erkölcsi támaszává válik. Lehet, hogy ez csak számomra volt meglepő, de kissé indokolatlannak éreztem a dolgot.

            Ezután láthatjuk, ahogy az időutazás eleinte egy jó móka és szórakozás, meg támasz abban, hogy a mindennapos kellemetlenségeket elkerülje az ember, ám apránként körvonalazódik a gondolat, hogy vajon meddig lehet büntetlenül változtatni az idő folyását? Vajon azzal, hogy a magunk dolgán segítünk, nem okozunk-e másnak fájdalmat? Hisz olykor a saját életében is észreveheti az ember, hogy azzal, hogy magán könnyít, lehet, hogy másokat bánt meg, amivel apránként egy lavinát indíthat el, ami majd a megfelelő pillanatban zúdul a fejére. Az animében ez a gondolat szépen le van ültetve, és ötletesnek tartom, hogy ez az úgynevezett lavina a háttérben épül, sokszor azokból az apró cselekedetekből, amikről nem is gondoljuk, hogy a film során bármi jelentősége lesz majd. Ennek egyik (iskola)példája a srác, aki az ominózus tempurakészítés közben helyet cserél Makotoval, így őt éri a baleset, ami miatt társai elkezdik piszkálni, majd az egész egy elég brutális udvari leszámolásba torkollik.

kep_03.png

Makoto helyzete tovább bonyolódik, mikor rájön, csak korlátozott számú időugrásra képes, amit egy, a felkarján levő, tetoválásszerű számláló jelez. Eleinte még ugyan nem érzi a korlát szorosságát, hisz ő csak apró dolgokat változtat meg, vagy csak visszatekeri az időt, hogy több időt játszhasson barátaival, rá kell ébrednie, bizonyos dolgok helyrehozása, és a másokon való segítés fontosabb, mint saját kényelme. No persze nagynénje, a józan gondolkodás(?), és erkölcs megtestesítője vezeti rá erre az útra, miután nap, mint nap végighallgatja az egyre különösebb beszámolókat.

            Ekkortájt vezetik be a szerelmi szálat is a történetbe. Az egyik közeli barátja, Mamiya Chiaki egy délután szerelmet vall neki, azzal az ürüggyel, hogy harmadik barátjuknak most vallottak szerelmet, így ők így is úgyis ketten maradnak valószínűleg, akkor meg már hozzák ki belőle a legjobbat. Makotot ez annyira zavarba ejti, hogy addig pörgeti vissza az időt, míg semmissé teszi a beszélgetést és a vallomást. Ezzel ismét megkavar mindent, és mire ráeszmél, Chiaki már egy másik lánnyal jár. Persze ahelyett, hogy visszacsinálna mindent, hogy járhassanak, inkább elkezdi felőrölni magát és várni, hogy a sült galamb a szájába repüljön, csak most valami jóképű pasi formájában.

            Ezután a baráti trió harmadik tagjának, Tsuda Kōsukének a szerelmi életét próbálja rendbe rakni, ugyanis egy félreértés miatt belekeveredik, és a barátjába szerelmes lányt akaratlanul is teljesen összetöri. A dolgok végül egész jól alakulnak, ám mint már megtanulhattuk, az időt nem bolygathatjuk következmények nélkül: szegény lány kificamítja a bokáját, Kōsuke pedig lovagiasan felajánlja, hogy elviszi az orvoshoz, de ehhez Makoto biciklijére van szüksége. Kiderül, hogy pont azon a napon vagyunk, mikor Makoto először a vonatbalesetet szenvedte az elszakadt bowden miatt, így amint ez eszébe jut, odasiet. Közben telefonhívást kap Chiakitól, mely ismét egy szerelmi vallomással végződik. Gondolkodás nélkül visszatekeri az időt, s ekkor beüt a krach. Elzúg mellette biciklin az újdonsült szerelmes pár, a sorompó épp záródik, a vonat jön, ő pedig rájön, elhasználta az utolsó visszapörgetést. Kockáról kockára megismétlődnek a baljós képsorok, ám az utolsó pillanatban megáll az idő.

            A film legerősebb jelenete következik, amely akár könnyeket is képes lehet kicsalni az arra érzékenyebbek szeméből. Ismételten figyelmeztetem azokat, akik még nem látták az animét, hogy ha nem akarják a nagy megoldást megtudni, most hagyják abba az olvasást!

kep_04.png

EPIC SPOILER KÖVETKEZIK!

            A megfagyott tömegben egyszer csak meghalljuk Chiaki hangját. Itt enyhén leesett az állam. Lehet, csak én voltam túl figyelmetlen, de az égvilágon semmi nem utalt erre a csavarra. Kapunk egy kis gyorstalpalót, hogy ő egy jövőbeli ember, aki egy sokkal ingerszegényebb korban élt, amit egy közel végzetes háború előzött meg, megtudjuk, hogy ők már feltalálták az időutazást, és a dió, amire Makoto ráesett, bizonyos számú visszapörgetéssel ruházza fel tulajdonosát. Eztán megtudjuk, hogy Chiaki egy festmény miatt jött vissza az időben, ami az ő korukra elpusztult, de mindenképp látni akarta. Mily meglepő, hogy a restaurátor boszorkány nagynéni pont ezt a festményt újította fel ez idő tájt. Eztán a nagy egymásra találás helyett megkapjuk, hogy Chiaki is elhasználta minden ugrását azzal, hogy megmentette a két szerencsecsomagot, továbbá holnap meghal, mert elárulta egy múltbelinek az időutazás titkát, ezért a rendőrség – vagy a jövőbeli szervek – majd jól elkapják és megölik. Végül angolosan távozik.

            Persze kell a giccses Happy End, így Makoto otthon szomorkodva észreveszi, hogy a kezén 00 helyett ismét 01 díszeleg, valószínűleg Chiaki ugrálása miatt. Nem is tétovázik sokat, ugrik egy nagyot, és helyreállít mindent, Chiakival is lerendezi a maga dolgát, majd ismét elválnak, csak most boldogságban, és abban maradnak, hogy a jövőben találkoznak. Függöny.

            Nos, mielőtt levonnám a konklúziót, lenne egy-két keresetlen szavam az egészhez. Az csupán személyes tragédiám, hogy nem egészen arról szólt a dolog, mint gondoltam, hogy a lány felnő, és élete során megtudhatjuk, milyen nehéz is jól bánni az időutazással, komoly, életszerű példákon, igazi drámákon keresztül, bár hiába nem ezt kaptam, azért panaszra sem feltétlen kéne, hogy okom legyen.

            A következőkben igyekeztem minden rendszer nélkül összeszedni a bennem maradt, megválaszolatlan, tátongó lyukakat:

            Ad. 1. Mi ez az ugrálós marhaság? Ha véletlen megbotlik szerencsétlen, akkor rácseszett, már ugrott is vissza valahova? Meg előre hogy tud ugrani az időben? Egyáltalán tud szabadon ide-oda ugrálni, vagy csak meghatározott időn belül, és egy irányba?

            Ad. 2. Mitől függ, mennyire megy vissza az időben az ember? Hogy mekkorát ugrik? Hogy mire gondol épp? Mert utóbbi esetben és a megbotlásos példánál maradva, ha mondjuk pont egy ugrása maradt szegénynek, és épp az őshüllőkről álmodozik az utcán sétálva, majd taknyol egy nagyot, enyhén szólva is benyelte tövig szerencsétlen. Mondjuk valami hasonlóan kicsavart spin-offot lehet, meg is megnéznék.

            Ad. 3. Ha a visszaugrásnál a célidőpont és ugrás közt eltelt időbeli ugrások visszaállítódnak, Chiaki miért nem ugrott vissza oda, amikor még megvolt minden ideje, és ugrált volna tovább kedvére? Vagy miután rájött, hogy elhagyta a tartalék dióját, miért nem ugrott vissza oda, ahol elhagyta?

            Ad. 4. Komolyan semmi nyomósabb indokot nem tudtak felhozni Chiaki visszaugrására, mint hogy látni akart egy nyamvadt festményt? Meg akkor ahhoz minek kellett beiratkoznia középiskolába? Miért nem nézte meg, majd ment vissza a helyére? Sőt, elrejthette volna a képet egy helyre, amit tud, hogy a korában is biztonságos, majd visszament volna, és ott lett volna.

            Ad. 5. Az időutazó rendőrség honnan tudta meg, hogy elárulta a titkot egy múltbélinek? Kémkedtek utána? Mert ez esetben nyilván azt is észrevették volna, hogy Makoto ugrál, ha pedig nem, akkor meg nem valószínű, hogy kiderült volna.

            Ad. 6. Ha már ennyire megtetszett Chiakinak a társaság, meg beleszeretett Makotoba, miért nem ment vissza a korába, tankolt fel dióból, majd jött vissza? Hiszen egyrészt korántsem biztos, hogy Makoto élni fog még az ő korában, másrészt a korkülönbség miatt valószínűleg egyébként sem lehetnének együtt.

            Ad. 7. Chiaki hogy tudta megállítani az időt? Az egy másik technológia? Mert ezzel Makoto sok szituációt könnyebben, és kevésbé kártékonyan is megoldhatott volna. És ha a dió erejével függ össze, akkor ha már a barátaik megmentésére elhasználta az utolsó idejét, hogy tudta még megfagyasztani az időt, vagy minek csinálta egyáltalán?

            Ad. 8. Mi a büdös f*szért kell szétgyalázni egy szerencsétlen gyereket, aki tempurasütés közben kiejti a halat a kezéből, és kifröccsen az olaj??

Ezek után nyilván azt hiszitek, ez a film egy nagy kalap hulladék, és én sem szerettem. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Kimondottan jót szórakoztam rajta, az érzelmes pillanatok nagyon el tudtak kapni, még megkönnyezni is majdnem sikerült, a fenti pontok inkább csak utólagos agyalások következtében megszületett szőrszálhasogatások. Bár homlokegyenest más eszközökkel, mint vártam, de tökéletesen eléri a film, amit szeretne, ezért minden nyűgöm ellenére is képtelen vagyok haragudni rá. A karakterek, bár egytől egyig papírformák, szerethetőek, a kritika elején említett hétköznapiság pedig elképesztően nagy kapaszkodó a szituációkkal és szereplőkkel való azonosuláshoz. Az anime kritikai visszhangja is kiemelkedő, egy kritikában a Ghibli munkásságához hasonlították. A különféle jelöléseinek nagy részét meg is nyerte, a Tokyo Anime Awardson például 6 díjat zsebelt be, a karakterdizájntól kezdve a rendezőin át, egészen az Év Animációja díjig. Külön kiemelném még a zenét, amely egyszerűen mesteri módon díszítette az események folyamát úgy, hogy mindvégig stílusosan a margón maradt, mint egy szép ruha egy gyönyörű lányon: nem vonja el a figyelmet a lényegről, csupán kihangsúlyozza azt.

            Összességében egy felemelő élmény az anime, mindenképp kevesebb lennék, ha nem láthattam volna. Bárkinek fenntartások nélkül ajánlom, még azoknak is, akik egyébként ódzkodnak az animék világától.

            Mivel úgy vettem észre, ez is szokás, hát pontosítsuk is az elhangzottakat, megjegyezvén, hogy egyes esetekben személyes véleményen, és egy objektívabb nézőponton alapuló pontszámot is láthattok, ahol a kettő nem egyezne meg.

kep_05.png

Képi világ: 6/10 (10/10)
Zene: 8/10
Karakterek: 7/10
Mellékszereplők: 6/10
Rendezés: 8/10
Történet: 9/10

Alles zusammen: 7/10 (9/10) ~73%

Köszönöm a figyelmet!
2015.01.11."

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr207063943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butyokkapitany 2015.01.14. 21:02:09

Hmm. A dátumot természetesen elírtam :D 2015 akart lenni :"D
süti beállítások módosítása