Szegasztok!

Végre megérkezett első versenyzőnk az Anime Manga Palota Negyedik Nyereményjátékának Írásos Anime Kritika versenyére Bogdán Attila személyében!

Sok sikert kívánunk neki, a többieknek meg jó olvasást és reméljük, hogy hamarosan érkeznek többen is a nyereményjátékokra (mind az Írásos Anime Kritika, mind az Írásos Manga Kritika versenyekre)!

"

Kuroko no basuke

dvd1.png

Sziasztok,mai kritikámban a kuroko no basuke japán animációs tv sorozatot fogom bemutatni.

 A sorozat 2012 április 7-én debütált a production I.G stúdió szervezésében,amely még mind a

mai napig fut.Ez az anime (ahogyan az legtöbb esetben lenni szokott) a manga alapján készül,amelyet Fujimaki Tadatoshi ír és rajzol.A manga 2008-ban látott napvilágot.

Az animét készítő stúdió méltány híres,hiszen olyan munkákat sorolhatunk repertoáljai közé mint például a Ghost in the shell vagy éppen a Shingeki no kyojin.Ezen kívül még sok más anime mozi,ova és játék adaptációk közreműködésében is felmerülhet a stúdió neve.

 Az anime jelenleg 2 évaddal büszkélkedik melynek 3-dik évadja(remélhetőleg) 2015 nyarán már megtekinthető lesz.A 3-dik évad lessz a záró fejezete a sorozatnak.

 Ez az anime a kosárlabdáról és a hétköznapokról szól amely több szemszögből mutatja be a középiskolás diákok életét.

 Műfaját tekintve shounen és sport de az utóbbi csak foszlányokban jelenik meg a műben.

Az író a kosaras jelenetekre fektette a hangsúlyt leginkább,nagyon jól kiemelkednek a dinamikus mozgások és az akciódús jelenetek.

 A történet:

 A történet egy erős narációval kezdődik,amely elmeséli hogy létezik japánban egy középiskola(Teiko) melynek kosárlabda csapata verhetetlen.A csapatot alsó középiskolás fiatalok alkotják akik öten vannak és tehetségük kiemeli őket kortársaik közül.Azonban plegykák keringenek egy rejtéjes hatodik emberről is akit még sohasem láttak sőt még a nevét sem tudják. Egy felvételen sem szerepel. A csapat sok kupát és elismerést elnyert

amelyet el lehet képzelni,csak úgy emlegetik a 6 fiatalt hogy a csodák generációja.

generation-of-miracles-1024x524.jpg

Egy napon azonban a csodák generációjának útja 6 felé szakad ugyanis elérték azt a kort hogy alsó középiskolából rendes középiskolába járjanak.(japánban az iskolarendszer megköveteli hogy a diákok először középiskola előtt elvégezzék az alsó középiskolát majd

ezt követően felvételizhetenek más iskolába ahol tovább tanulhatnak.)

A narráció után kezdődik igazán a történet kibontakozni ugyanis itt lép a képbe a relytéjes hatodik tag Kuroko Tetsuja,aki a seirin gimnáziumba adta be jelentkezését.

 Kuroko az utcán sétálva nézelődik mikor meglátja a seirin gimnázium által kirakott felhívást miszerint az iskola kosárlabda csapata tagokat toboroz.Ezen az alkalmon kapva kuroko be is adta jelentkezését.

 A kosárlabda edzője Aida Riko megtalálta a kuroko által beadott lapot csakhogy nem emlékszik hogy mikor és ki adta be.De elképzelése van róla hogy a csodák generációjának egyik tagja lehet.Közben feltűnik történetünk másik főszereplője is Kagami Taiga aki erős stílusával és fizikumával egyből felkelti az edző és a többiek érdeklődését is.

 Az edző meg is jegyzi hogy az idén sok tehetséges fiatal jelentkezett és hogy milyen szerencsés.

 Az első edzésen kiderül hogy Kagami fizikumát tekintve egy elég tehetséges és erős játékos csak az a baj vele hogy önző és nem képes a csapatjátékra.Másik emberünket kuroko-t pedig

majdnem észre sem vették hogy a sorban állt.Hamar kiderül Kuroko-ról hogy ő az aki a csodák generációjának rejtélyes hatodik tagja,azonba az edzésen ez nem látszott.Úgy játszott mint egy átlagos sportoló sőt még az átlagos szintet sem érte el az erőnléti felmérésen.

426px-kagami_finishes_the_game_against_the_second_years_anime.png

Azonban egyik edzésükön feltűnik mindenki számára hogy Kuroko gyengesége éppen nem is

hátrány ugyanis annyira észrevétlenül mozog a pályán hogy csak nehezen észrevehető.Kuroko az elterelés tekhnikáját használja fel az ellenfél megzavarására majd kicselezésére.

640px-kuroko_stops_midorima_from_shooting.png

Kagami megtudja hogy Kuroko a csodák generációjának egyik tagja,eleinte nem jönnek ki egymással de mikor beszélgetnek hazafelé menet akkor rájönnek hogy sok közös van kettőjük között.

Kagami célja az hogy legyőzze a csodák generációjának tagjait és hogy japán legjobb játékosa legyen.Úgy véli hogy mindezt egyedül is véghez viheti azonban ez az opció nem megengedett ugyanis sokkal magasabb szinten állnak még egyesével is veszítene ellenük.

640px-seirin_vs_shutoku_winter_cup.png

Ezt követően Kuroko megígéri Kagaminak hogy az "árnyéka" lessz és eggyütt legyőzhetik a csodák generációját.Ehhez azonban szükségük lessz arra hogy csapatként dolgozzanak össze a többi taggal és hogy szívből lélekkel játszák azt a kosárlabdát melyet "seirin" kosárjának.

Vélemény:

 Véleményem szerint az anime igen jól sikerült.Nagy részletgazdasággal bemutatja a nézőközönség számára még a legaprólékosabb mozdulatokat is.Az alkotók és az animét készítő stúdió animációs munkája során ezekre a momentumokra nagy hangsúlyt fektetett.

Grafikailag a kontúrok nem rikítóak inkább egy kicsit elmosottabb letisztultabb képet kapunk.

 A szereplők kidolgozottsága is meglehetősen jó lett ugyanakkor fontos megjegyeznünk hogy a tömegjeleneteket néha igen elnagyolják és egyszerűbb formában ábrázolják.(a mangában és

animében is észrevehető).A szereplők jellemfeljődése igen jól megmutatkozik,főleg a két főszereplő Kagami és Kuroko esetében.

Az anime világát tekintve a mai korban játszódik ami azért is fontos mert nincsenek benne olyan "túlzóan kirívó" képességek mint más shounen animében,hanem az emberi határokkal elképzelhető erőket vonultatnak fel a készítők.

640px-kuroko_and_kagami_anime.png

Zeneileg is igen hagsúlyoan odatették magukat hiszen a betétdalok és az openingek is egyaránt kifejezetten jóra sikeredtek.A dalok jól kifejezik az egyes szituációk és események fontosságát olykor akció jelenet gyorsaságát.

A visszaemlékezéseknél olykor kicsit csöpögősebb dallamok csendülnek fel

de ezzel nincsen semmi baj.

A karakterek jelleme jól kidolgozott az alkotó igen jól kitér az egyes szereplők érzelmi hátterére is.(visszaemlékezéseken keresztül tudunk meg egyes szereplők múltjáról valami kissebb apróbb részletet.)

Ami viszont a legjobban tetszett az egész animében az az hogy mikor a főszereplők egy egy erősebb ellenféllel kerülnek szembe nem mindjárt tárulnak elénk az ellenfél erősségei.

Inkább szépen fokozatosan adagolják az eseményeket és a meccsek alatt így térnek ki rájuk.

Olykor drámai jeleneteket is kapunk például mikor hőseinket egy másik csapat legyőzi.

Itt bemutatják hogy a szereplők életében ez milyen változást hoz és az edzések során hogyan erősítik egymást a csapattagok.

Az anime alapjában véve (ugyan úgy mint a legtöbb) a barátságok kiépítésére és az egymást való segitésen alapul.

Végletekben pedig egy nagyon szép történetet kapunk a készítőktől,amiben nem csalódtam.Már az anime első képkockái megragadták a figyelmemet és nem laposodott el a sztori egy pillanatra sem.Az események mindig ébren tudták tartani a figyelmemet.

Ezt az animét elsősorban azok számára ajánlom akik szeretik a kosárlabdát és szeretnék megismerni még jobban magát a sportágat,de azok se riadjanak vissza tőle akik nem kedvelik a kosárlabdát.Bevallom a kosárlabda szabályait és stílusát én magam sem ismertem eléggé de ha valaki rászánja az idejét és belekezd az animébe nem tudja majd abbahagyni.Még ahhoz is kedvet kap az ember hogy belekezdjen a sportág művelésébe és tanulásába.

Köszönöm hogy elolvastátok a kritikámat,sziasztok!

A végén pedig az anime adatainak és értékelésének részeletes feltüntetése:

Kuroko no basuke(japán animációs tv sorozat)

-idő:2012

-stúdió:Production I.G

-rendező:Tada Sunsuke

-műfaj:shounen,sport

Tetszett:

-szép grafikai megoldások

-jellemfejlődés megmutatkozik a szereplőknél

-jó környezet

-néhol elég vicces jelenetek vannak

-egy létező sportágat mutat be

Nem tetszett:

-a tömeg jelenetek elnagyolása

Értékelés:

-százalékban:90%

- pontban:10/8

A kritikát készítette: Bogdán Attila

Készült: 2015.január 9"

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr77058257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lavirintos 2015.01.10. 21:23:54

Attila, ha olvasod a kommentemet, akkor üzenném hogy, először is használj vesszőket, sokkal megkönnyítik az olvasást. Másodszor, mivel gondolom gépen írtad a kritikád, ezért ajánlom hogy a helyesírás szűrő legyen bekapcsolva, mert ezek is belerondítanak az élménybe. Harmadrészben ha pontban 8/10, akkor hogy lehet 90%?

A blogíroknak meg azt üzenném, hogy az író címét, illetve a keltezést nem feltétlenül kéne feltüntetni.

Mangekyo22 2015.01.10. 23:04:40

@Lavirintos: "A blogíroknak meg azt üzenném, hogy az író címét, illetve a keltezést nem feltétlenül kéne feltüntetni. "

BANYEK! Kössz, hogy szóltál, mert nem vettem észre! ;)

bogdán attila 2015.01.11. 17:45:40

Köszönöm az észrevételt.Máskor majd jobban odafigyelek.
süti beállítások módosítása