Sziasztok!

Mintha mostanában kicsit sok lenne az olyan anime ami a videójátékokat illetve a virtuális valóságot veszi központi témájául nem? Ott van a Sword Art Online, a BTOOOM! és a HACK szériák is amik ezekkel foglalkoznak. Nem véletlen hiszen ez egy olyan téma amit mindig is szeretni fognak az emberek hiszen valljuk be kit ne érdekelne egy miénktől teljesen független világ és az ottani dolgok?!

Mai alanyom az Accel World című sorozat ami szintén ezeket a témákat veszi alapul.

38155.jpg

Az Accel world először ligh novelként indult 2009-ben és ugyanaz a Kawahara Reki a megalkotója aki a Sword Art Online-t is készíti szóval a két mű párhuzamosan fut ráadásul ugyanabban a magazinban vannak publikálva is. Sok dolga lehet a pasinak ezzel a kettővel annyi szent. Plusz mindkét műből szinte egyidőben készült anime adaptáció bár ez pár hónappal elöbb került képernyőre. A Sorozatot a Sunrise stúdió készítette akik azért nem kispályások az animegyártásban hiszen ők készítették az Inuyashát,a Keroro Gunso-t a Gintamát és persze a Code Geass-t is.A Rendezést is Masakuzu Obara kapta aki a Mai-Hime sorozatokat és a Sora wa Kakeru Shoujo-t is készítette szóval ez volt neki az első komolyabb animéje.

Elég a körítésből,lássunk is neki.

A Történet 2046-ban játszódik amikor is az internet és a virtualitás annyira a mindennapok része lett hogy már az iskolákban is virtuálisan tanítanak,az emberek pedig egy Neuro Linker nevű nyakpánt segítségével kapcsolódhatnak fel a hálózatokra.

Főhősünk Haru elsőéves gimnazista. Kicsit túlsúlyos és pufi szegény szóval ő a "csicskagyerek" az iskolában és minden napja egy kínszenvedés.

accel_world_001.jpg

Pocsék mindennapjai elől a virtuális világba menekül ahol ő az egyik legjobb online játékos.

Élete akkor vesz 360 fokos fordulatot mikor összeismerkedik az iskola legcsinosabb lányával akit mindenki csak Kurokihime néven emleget és késöbb se tudjuk meg a valódi nevét ezért továbbra is Himének lesz elnevezve.

accel_world_025.jpg

Na szóval ez a lány bevezeti őt egy különleges világba a Brain Burst program segítségével ahol már sokkal komolyabb csaták folynak időkorláttal és pontokkal együtt és összesen 10 szint van de a 10.-et  még senki sem érte el. Lényege az hogy harccal pontokat kell szerezni mert ha az összes pont elfogy a felhasználó örökre kilép a játékból ami törli is magát egyből és visszatelepíteni sem lehet. Hime 9-es szintű játékos.

És itt persze a párbaj avatarok is másabbak,Haru lesz Silver Crow.

accel_world_062.jpg

Most mondjátok hogy nem néz ki iszonyat jól de erre még visszatérek. Szóval Haru kezd belejönni a dolgokba de egyre több olyan információt tud meg a játékról illetve azok részvevőiről amik alapjaiban rengetik meg a játék menetét.

A játékba bekapcsolódik még Haru két barátja Taku és Chiiyu is igaz eleinte nem valami segítőkészek de aztán persze megváltoznak a dolgok.

accel_world_044.jpg

Az anime első felében inkább csak a kerettörténet és a csaták lebonyolítására koncentrálnak,a fontosabb dolgok csak később kezdődnek.Egyre több dolog derül ki Himéről illetve az egész játékról,szó lesz a 7 legjobb játékosról akik Királyoknak nevezik magukat az egyikük személyesen fel is tűnik.

Dióhéjban ennyi a történet és őszintén szólva nem nagy durranás de viszont amit kihoztak belőle az szerintem eléggé kielégítő.Van itt minden ami szem-szájnak ingere és aki bírja az ilyesmit annak a sorozat is tetszeni fog.Viszont az fájt hogy a végét kissé elrontották ugyanis még a nagy csata előtt bedobtak 3 fillerrészt amik aztán annyira érdekesek hogy semennyire.

Nos akkor visszatérnék arra a dologra ami hatalmas piros pontos ér itt az pedig a sorozat mindent elsöprő látványa. Komolyan az anime rohadt szép mondjuk ez főképp a virtuális részeknél érződik inkább. Itt olyan látvány orgia fogadja az embert hogy csak na.

accel_world_068.jpg

Ugyan a párbaj avataroknál lehetettek volna kicsit ötletesebbek de mondjuk Hime kinézete nekem rohadtul bejött akárcsak Silver Crow is. A Harcok baromi látványosak ,követhetőek és mindezek mellet az effektjeik csúcsak.

De mintmár mondtam vannak avatarok amik kissé kiábrándítóan ötlettelenek. Például van itt Szellemlovas ami viszont irtó jól néz ki.

accel_world_112.jpg

Most mondjátok hogy nem néz ki k@va jól?!

accel_world_591.jpg

De ez csak nekem tűnik egy hatalmas Alien kopinak?

A Szereplők is nagyon szépen ki vannak dolgozva habár Haru kissé szegényesebben néz ki mint a többiek.

Hamár itt tartunk beszéljünk a szereplőkről.

Az már biztos hogy Haru nem tartozik a szokásos főszereplők közé. Nem az a vékony csávó aki hirtelen szuperbádis lesz egy rész alatt hanem a karaktere végig fejlődik a sorozat alatt,tulajdonképpen már az is pozitívum vele kapcsolatban hogy ő végre egy olyan főhős akit tényleg lehet sajnálni és akiről tényleg el lehet hinni a pocsék sulis életet.Hime ugyan csak a sorozat első felében kap fontosabb szerepet a 14.résztől már nem sokat szerepel de össz-vissz egy egész kedvelhető figura.

Ugyanakkor Taku meg Chiyu nem valami érdekes,a lány konkrétan csak az utolsó részekben kap fontosabb szerepet.

2 karakter van akiről még beszélni kell.

accel_world_539.jpg

A 8.részben feltűnik egy 10 éves forma kiscsaj Niko aki ugyan eleinte kedvesnek mutatja magát de aztán kiderül hogy egy idegbajos nőszemély aki ilyenkor idegesítőbb mint egy Rie Kugimiya Vörös Hajú Tsundere. Ja és mellesleg ő a Vörös Királynő.  Mondjuk ő nála azt éreztem hogy mintha halvány lila gőze se lenne arról hogy most melyik oldalon álljon. Visszatérő szereplő.

Aztán a 2.félben megjelenik a főgonosz is az animében.

accel_world_856.jpg

DE HOGY EZ A GYEREK MÉG 20-AD RANGÚ FŐGONOSZNAK IS SZAR AZ CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA.


Na szóval a srácot Seiji-nek hívják,és először zsarolja hőseinket majd kiderül az indok is hogy miért is ekkora paraszt a gyerek. Szóval beleőrült abba hogy a bátyja mindent elvett tőle ezért megölte őt a virtuális világban majd elkezd mindent ellopni a többi szereplőtől ami az övék.Ráadásul amellett hogy rohadt idegesítő a csávó,a készítők még megtoldották rohadt ijesztőnek szánt fejekkel is. Na találjátok ki az eredményt......

accel_world_989.jpg

Igen a gonosz arckifejezés itt is kimerül az idegbeteg nézésben amit a Higurashi szereplői megirigyelhetnének és minden alkalommal rá kell zoomolni a srácra ha ilyen fejet vág.Mikor értik már hogy az ilyeneken inkább röhögni lehet mint sem félni?! De hogy pozitívumot is mondjak vele kapcsoltaban a veresége után egész normális lesz és mellette Lucy hangját kapta az Elfen Lied-ből.Nem is érdemes többet beszélni róla.

A Karakterekről ennyit léphetünk is tovább.

Lényegében márcsak a zenék vannak hátra. A Betétdalok nagyon jók,vannak köztük egész fülbemászóak is.

A Sorozatnak 2 openingje és endingje van. Az első Op-ot May'n adja elő akit főképp a Macross Frontier sorozatokból lehet ismerni de ő énekelte a Hidan No Aria és a Phi Brain  Op dalait is.

A Dal nagyon jó lett kellemess hallgatni csak a klippel van egy kis gond méghozzá az hogy olyan szereplőket mutogatnak benne akik a sorozatban egy percre se tűnnek fel.

A 2. Openinget az Altima adja elő,ők a Shana 3.évad ending dalaival futottak be. Na ha az első tetszett akkor is fog ugyanis nagyon pörgős a klipp és a dal is jól passzol a sorozat jellegéhez.

Az 1. opening is tetszett de ez szerintem sokkal jobb lett.

Aztán az első endinget sem akárki énekli hanem Kotoko aki szintén a Shana dalaival futott be de olyan animékhez is énekelt már mint a Hayate No Gotoku , a Kamen No Maid Guy, az Onegai Sensei és annak Alternatívája az Onegai Twins!

Szeretem Kotoko dalait és szerencsére most sem okozott csalódást,nagyon jó dalt csinált a sorozathoz. A 2. Endinget Hime seiyuu-ja adja elő az mondjuk nem tetszett annyira mint a sorozat többi dala. Nagyon ritkák az olyan jó openingek és endingek amiket a sorozat hangjai-val énekeltetnek.

Nos ezzel be is fejezném. Összegezve az Accel World nem egy műfajújító sorozat de hogy piszok látványos és pörgős az hétszentség.Mindenképp nézzétek meg mert nagyon jól fogtok rajta szórakozni.

Accel World


-Idő: 2012

-Rendező: Masakuzu Obara

-Stúdió: Sunrise

-Műfaj: Sci-Fi

-Openingek: May'n-Chase The World

                  Altima-Burst The Gravity

-Endingek: Kotoko-Unfinished

                Sachika Misawa-Unite

-Hossz: 24 rész + 2 OVA

Tetszett:


-Jó A Történet

-Haru és Hime

-Piszok jó a látvány

-Ütős Harcok és azok effektjei

-Szépek a zenék

-Király Openingek és az 1.ending

-Jó A Szinkron

-Ash Roller

Nem Tetszett:


-Unalmas vagy idegesítő mellékszereplők

-3 unalmas fillerrész

-Seiji még egy sablonos shounen gonosznál is pocsékabb

-2.ending

Értékelés:


-Százalékban: 88%-Jó

-Pontban: 8/10

 


Nos mára ennyi voltam,felkészítem magam és belevetem magam abba a sorozatba ami Member-t egyszer már padlóra küldte de most én következem. SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr475053492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kvakond · http://animereview.freeblog.hu 2013.01.30. 22:24:46

"Most mondjátok hogy nem néz ki k@va jól?!" Nem néz ki kurva jól.

A "jó" történet összes morális válságát egyetlen mondattal fel lehet oldani: ez egy játék, bazdmeg!

Ez történik, amikor lecsap a May'n átka (a legígéretesebb sorozat is végül nézhetetlen lesz, ha May'n-nek köze van hozzá. A legrosszabb, ha magát az Openinget énekli).

xxroland23 2013.01.30. 22:44:11

@Kvakond: Meg se lepődöm hiszen már rég rájöttem hogy mi ketten olyanok vagyunk mint a tűz meg a víz. Ami nekem tetszik azt te utálod ami meg nekem tetszik azt meg én nem szeretem.

Teljesen ellentétesek vagyunk. De azért nincs harag :)

xxroland23 2013.01.30. 22:45:00

@xxroland23: bocs elírtam:

Ami neked tetszik azt meg nekem nem tetszik.

morwen 2013.01.31. 11:53:10

Az, hogy valami jól néz ki, vagy hogy valami tetszik valakinek az két különböző állítás, ne keverjük. A Mona Lisa jól néz ki, mert megtestesíti a reneszánsz szépséget. Nekem nem tetszik, mint kép, de tudom hogy jó kép.

Nekem egyébként az első 2-3 rész után lett gáz a szenvelgős tinitragédia. Nem bírom az olyan szappanoperaszerű helyzeteket mikor amiatt van a kiborulás, hogy a szereplők elragadtatják magukat érzelmileg és nem képesek értelmesen megbeszélni a dolgokat. Erre egyébként az animébe is rájöttek idővel a szereplők, csak nem volt izgalmas több részen keresztül egy sírós hájpacni lelkivilágát nyomon követni.

Kvakond · http://animereview.freeblog.hu 2013.01.31. 20:37:57

@morwen: "Erre egyébként az animébe is rájöttek idővel a szereplők"

Nem értek egyet, még az utolsó részekben is a legtöbb konfliktus onnan eredt, hogy képtelenek voltak három értelmes mondatot váltani egymással.

morwen 2013.02.01. 08:45:07

@Kvakond: Úgy értem a nagy hisztizős részek után mindig jönnek a nagy kibékülések. Persze ez ismétlődik, szóval igazad van, tényleg nem tanulnak belőle. :P

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.02.01. 12:11:32

Ha mondhatok egy rövid értékelést, vagy véleményt a sorozatról.
Szerintem rajzolása nem olyan szép. Kezdjük pl a főszereplővel Haruval, egy kisgömböc, aránytalan, ronda idegesítő , a lányok szokás szerint ugye ezek az úúúúj japán rajzstílussal készült karakterek. Bot láb, bot kar , vagy mini mell, vagy óriás csöcs :D , és valamiért a térdük és a könyökük mindig ki van pirosodva. Hol vannak azok a szép régi ábrázolások, amik pl a Golden Boynál ,vagy a Cowboy Bebopnál, esetleg a Black Lagoonál voltak láthatóak? Vagy ha frissebb animét akartok pl az Eureka Seven is gyönyörűen rajzolt.
A főszereplők avatarjai pedig hmm alapvetően eléggé minimalisták szegényesek. Silver crow pl mi ? semmi extra nincs rajta ami látványossá tenné.Amolyan tucat karakter amit más animében halomszámra gyilkolnak le:P . Egyébként a japánoknak miért van angyalszárny fétishük ?:D A támadásaik többsége pedig eléggé gyatrán kivitelezett.Unalmas a repertoár.
A történet közepes volt ,persze van akinek tetszik az ilyen,de ez csak az én véleményem volt az animével kapcsolatban.
Egyébként ez a gyatra anime tendencia, az egész 2012 es szezont érintette. Igazán jó animék, amik jól sikerültek, csak a folytatások voltak. Pl Gintama, vagy Natsume : Book of Friends stb :) az új frissen legyártott animék gagyik voltak.
Illetve még talán a feldolgozások is jól sikerültek mint pl a Hunter X Hunter,na az tényleg szép lett.

xxroland23 2013.02.01. 15:07:12

@Palacsintaxx: ". Egyébként a japánoknak miért van angyalszárny fétishük ? "

Na látod ez egy jó kérdés. Nem biztos de lehet hogy azért hogy megfeleljenek a jelen kornak és ne csak a saját vallásuk illetve kultúrájuk elemeit lássuk az animékben. Ha jobban megnézed a régebbi animékben azok küzül is a 70-es 80-as évekbeliekben egyáltalán nem voltak a kereszténységre utaló dolgok. Ez a 90-es években kezdett megjelenni a Sailor Moon-nal és a Wedding Peach-chel de a legjobban mégis a Kaito Jeanne-ban érezhető ez. Ez azóta is megy. Mondjuk tudnak szép szárnyakat rajzolni ha akarnak pl a Kaito Jeanne-ban is rohadt szépek ugyanakkor ami a Soul Eater-ben van arra az is kis szó hogy ótvar.

A Gintama-ról csak hallottam és olvastam hogy jókis sorozat illetve meghallgattam az openingeket és endingeket is de hogy belekezdek-e még nem tudom. Amúgy az is olyan utat járt be mint az Inuyasha. Mikor kezdték beérni a mangát akkor a 200 valahányadik résznél abbahagyták majd pár évvel később jött a folytatás ami 51 részes lett és most megint a manga szerint folytatódik tovább. A Cowboy Bebop is jó,a Black Lagoon viszont nem csak simán jó hanem rohadtul mondjuk csak az 1.évadot láttam még. Az Eureka Seven viszont egyáltalán nem érdekel.

Igazad van abban amit mondasz vagy inkább írsz de nekem akkor is tetszett,végülis jobb valamivel mint a SAO. Még a BTOOOM! van hátra habár Member-nek már megvan róla a véleménye.

Piece :)

Detta-chan 2013.02.01. 21:36:07

@xxroland23: Én már láttam a Btoom!-ot és nekem nagyon bejött :3 mondjuk nem volt teljesen hibátlan valljuk be...de szerintem jó anime, érdemes megnézni! :)

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.02.02. 00:30:45

@xxroland23:
Az Eureka Seven engem sem érdekelt. Alapvetően a mechás animék nem vonzanak. Taszítanak. Viszont ez egy kivétel a sok közül. Olyan mint a Gurren Lagan, vagy a Blue Gender :P , eszméletlen szép története van amit 50 részen keresztül vezet végig, és alapvetően nem mecha mániások, tehát a robot nem beszél:P nem akciózik magától. Egy nagyon jól kidolgozott történet, minden karaktert meglehet szeretni, és nagyon jól felépítik az alapot. A romantikus szál is kibontakozik benne, és a sorozat végén szerintem az utóbbi 10 év egyik legszebb szerelmes jelenete van két mellékszereplő között, de végig morális kérdések vetődnek fel stb..
Igen a Black Lagoon rohadt jó :D ebben igazad van, nem rég készítették el a Jormungand c animét ,ami annak a koppintása szinte minden tekintetben. A történetben annyi a változás, hogy most fegyverkereskedőkről szól, bár szerintem annyira nem lett ütős.
Detta, hmm nekem annyira nem jött be a Btoom, erős volt a kezdés, sokat kilehetett volna belőle hozni ,de valamiért a felénél nagyon leépült a sorozat sajnos.
Roland folyt:Na igen , picit megmosolyogtam az angyal fétishez fűzött megjegyzésed:P Már elég sok animét végig néztem az évek során, pár napja kezdtem összeállítani az animeaddicts segítségével a kedvenc listám /70/illetve a látott és dobott animék listáját, most kb a 300. nál járhatok már ,bár biztos több van mert nem jelöltem be minden mozifilmet stb amit láttam lusta voltam hozzá. De pl az Oh my goddes is jó ha már ilyen angyalos.
Fantasyból meg nekem nem a sword art online meg a hmm Accel world vitte a pálmát. Hanem Tower of Duraga sorozatok pl Druaga no To: the Aegis of Uruk,vagy a Mahou Senshi Louie ez utóbbi ismeretlen mert csak egy évadot élt meg ,de eszméletlen jó kis vígjáték volt:P A mai animékkel az a bajom, hogy rengeteg benne a fölösleges fenékvillogtatás ,meg ilyen gyerekszerelemre buzdítás :) egy ismerősöm kint él japánban , és ő mesélte, hogy eléggé nagy az öngyilkossági ráta az ilyenek miatt a diákok körében, ugyanis a felnőtt férfiak elég sokat zaklatják az iskolás lányokat. Az anime sajnos a korábbi korosztályokra akik ezeken nőttek fel, eléggé roncsoló hatást végzett mind lelkileg mind szellemileg .
A 90 es évekbeli animékből csak a Golden Boyért rajongtam anno meg az Oh my Godessért ,hmm talán még a hunter X hunterért a ghost in the shell , dragon ball :P Tenchi Muyou! Ryououki sorozatok is jók voltak anno Berserk :P Yuu Yuu Hakusho, Cowboy Bebop na ma miért nem tudnak ilyen animéket készíteni ?:D Mintha megállt volna az ihlet, még az se lenne baj ,ha egy sokat feldolgozott témát vetnek fel, csak legyen kidolgozott az anime. 2008 óta pang a piac sajnos ,csak a folytatások szórakoztatóak. Ma már látom hogy millióan istenítenek egy animét ,mert szép a grafikája . Sword art online is hatalmas lehetett volna ,ha rendesen kidolgozzák a történetet, az ötlet jó volt ,a megvalósítás szegényes, legalább 3 évad kellett volna.
Bár most talán van egy reménysugár a berserker moviek után lehet hogy lesz folytatása a sorozatnak, érkezik az új dragon ball film is, bár tényleg gagyin néz ki a fő ellenfél a posztereken :) idén a Spice and Wolfot is megpróbálták leutánozni ,de ez sem üt akkorát mint régen az az anime :) erre szezonra sem voltak ígéretes animék :( csinálni kéne egyet nekünk magyaroknak is pl a Vuk 2 helyett ,vagy a MAcskafogó 2. része helyett:P mondjuk egy történelmi honfoglalás korában játszódó filmet, vagy sorozatot ,biztos sikert aratna itthon :)

xxroland23 2013.02.02. 04:49:36

@Detta-chan: Most az Ayashi No Ceres-el szenvedek majd csak utána jön a BTOOOM! ha minden jól megy akkor videóban. Bár az biztos hogy az Openingje rohadt jó lett.

@Palacsintaxx: Alapvetően nem utálom a Mecha animéket hiszen ott a Code Geass ami valljuk be az utóbbi évek egyik legjobb animéje (legalábbis szerintem),a Blue Gender-rel és a Gurren Lagannal már régóta szemezek csak mindig tolva vannak. Igazából az velük a legnagyobb gond hogy az ilyen animék esetében sokszor a robotok kinézetével akarják elvitetni a sorozatot és minél több látvány effektet adnak hozzájuk hogy ütősebbek legyenek mással meg nem foglalkoznak.A Tavaszi Szezonban amúgy sok mechás sorozat lesz majd. Én inkább fantasy párti vagyok de ha felkelti az érdeklődésemet egy széria azt megnézem mégha a végére harakirit is követnék el legszívesebben.

És igen abban is teljes mértékben egyetértek veled hogy a 2000 után készült animék már közel se olynaok mint amik a 80-as 90-es években mentek. A Maikba szinte mindig ugyanazt eröltetik bele csak más körítéssel. Szinte mindegyikben van hatalmas csöcsű fanservice csaj,idegbajos tsundere vagy tsundere loli,moe csajok és bugyivillantás vagy épp pedofília. És a legrosszabb hogy sokszor pont ezekkel akarják elvitetni a sorozatot mert a sok otaku-nak ez kell. Vagy pedig 20 részenként tartó shounen harcok amiket megspékelnek a barátságról való dögunalmas pofázással ami senkit sem érdekel. Jó ezek régebben is voltak de akkor nem ezeken volt a hangsúly.Ott van például a Saint Seiya ami ahhoz képest hogy shounen egész szinvonalas.Főképp azokat a régi amiméket csípem amikben a történet egy nagy nulla de annyira debil és szórakoztató hogy ez nem is gond lsd: Slayers,Urusei Yatsura vagy épp a Ranma 1/2.Persze ott vannak az örök kedvencek is mint a DB és a Sailor Moon.

A Folytatásokról csak annyit hogy azoknak is a 70%-át ki lehet dobni a kukába.

De azért készülnek minőségi és szórakoztató darabok is a mai korban. Amiket mindenképp ajánlok hogy nézz meg:

-Mahou Shoujo Madoka Magica
-School Rumble
-Otome Youkai Zakuro
-Another
-Nyanpire
-Shiki
- Midori Days

Stb....

Ha érdekel itt a MAL listám,ugyan nincs még teljesen kész de azért a legtöbb sorozat rajta van amit láttam vagy dobtam vagy nézek jelenleg.

myanimelist.net/animelist/rolandxx

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.02.02. 19:08:13

Most néztem végig van pár olyan sorozat amit én is szeretek.
Az én listám itt látható, ez a kedvencek része, de ha átkattintotok azokra amiket már láttam , alapvetően szinte mindegyik tetszett:P a kedvenceket meg még bővítgettem volna. Ja igen, a sorrend itt nem döntő :P mivel alapvetően nem tudtam igazán felállítani mindegyiket egyformán szeretem. Na jó shounennél mondjuk az etalon a Dragon Ball , de utána rögtön a Hajime no Ippo következik ami pl a Kenichit csak azért előzte meg, mert az utóbbit csak a mesterek viszik el a hátán, az előbbit ,meg minden szereplő, nincs mellékszereplő :P Aztán meg a Gintama :P Seinen fightnál meg Black Lagoon darker than black stb :D mind1 nem mondok semmit ,inkább nézzétek meg, a nick név változás ne zavarjon :D Raven01988 szoktam használni. A palacsinta csak új kedvenc :D
: animeaddicts.hu/encyclopedia.php?mylist.85187.anime.favourite

xxroland23 2013.02.02. 19:37:43

@Palacsintaxx: Érdekes egy lista. Ugyan sok van rajta amiket nem láttam vagy nem is izgat(köztük főképp a Natsume már megint,fogalmam sincs mit esznek annyira rajta de hát ha tetszik akkor ez van) viszont van egy pár amiről már nyilatkoztam korábban vagy pedig megtekintés előtt áll.

De azért látom nálad is ott az Elfen Lied :)

A Detroit Metal City tényleg jó? Csakmert Member szerint inkább kiparodizálja a Metálosokat mintsem bemutatja őket.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.02.02. 23:40:58

@xxroland23: hmm szerintem vicces én is a rockot szeretem ,jó poénok voltak benne. A Natsumesban a történet a jó, pár részt túl kell élni mint minden jó animenel és utána beszippant az egész. Igen ott van az elfen ,de az igazság az hogy valahol a lista legvégén lenne a helye nálam. hmm ha fantasy kell akkor az a seiken no moribo vagy mi erdekes tenchi muyos a story bocs az ekezet elhagyasaert de tabletrol lusta vagyok potyogni. Egyebkent a kedvenc listam fele engem sem erdekelt, mivel a tartalom amit olvastam rola taszitott es eloiteleteim voltak, egy baratno. eroltette ram ,es a vegen egyiket sem bantam meg, sohase mas bemutatoja alapjann itelj el egy animet. amit 8 pont fole ertekelnek es 2010 elotti az altalaban nagyon jo tenyleg. nekem bejon. ez uj kedvencem a golden boy qmi egy par reszes ova de konnyesre rohogtem magam rajta. ha a rock zenet szereted a becket ajanlom ralista nagyon. a detroit csak nevettet nagyon beteg poenok vannak benne. shounenbo, ugye hunt x hunterr mert a karakterek jelleme szurke ,de majd meglatod menetkozben olyanomat is pobalj ki amik elsore nem tetszenek ,hatha nagyon meglepodsz nezes kozben.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.02.03. 10:19:06

jajj igen fantasybol meg az isekai no senshiken monogatari is jo ott van a'kedvenc listamkn belul a tegnap leirt necet kevertem ezzel, de a seiken no moriboto is nagyon jo ,nekem tetszett.