Sziasztok!

Olaszország! Szinte mindenkinek a hatalmas Pizzák,A Spagetti,Velence,A Gyönyörű tájak és Épületek jutnak róla eszébe. Véleményem szerint Olaszország Európa 2. legszebb országa.

Azért is írom ezt mivel mai alanyom is itt játszódik.

Ez pedig az Arcana Famiglia című anime!

Arcana-Famiglia.jpg

Az Arcana Famiglia egy 2012-es anime amit a J.C Staff stúdió készített az azonos című manga alapján ami 2011 óta fut. Azonban már a rendező kiléte is okot adott nekem az aggodalomra ugyanis az a Chiaki Kon rendezte aki anno a Higurashi ,a Junjou Romantica, és az Umineko No Naku Koro Ni sorozatokat is levezényelte. Hát igen ha egy ilyesfajta rendező kezébe kerül egy manga amit adaptálni kéne abból szinte bármi kisülhet. Ugyanakkor meglepő módon az Arcana nem Shounen hanem Shoujo anime bár ha alaposan megnézitek a fenti képet akkor már nem meglepő.

Nos akkor nézzük is mivel van dolgunk.

Olyan nagy horderejű történetre ne számítsatok. Egy kis olasz szigeten Regalon játszódik a sorozat ami egy kikötő és kereskedő város. Itt mindennapos a zsebtolvajlás illetve a tiltott szerencsejáték. Ezt megelőzően a helyi rendfenttartó hatalom az Arcana Famiglia felügyeli  a biztonságot.

Azt azonban senki sem tudja hogy tagjaik különleges képességekkel bírnak. A Család tagjai ugyanis egyezséget kötöttek a Tarot kártyákkal és ennek fejében megkapták az erejüket. Mindegyikük speciális képességekkel rendelkezik.

Egy nap azonban a család feje az Apa akit Mondo-nak hívnak bejelenti hogy visszavonul ezért megrendezi az Arcana Duellot aminek a győztese lesz az új Apa illetve feleségül veheti a lányát Felicitát.

arcana_famiglia_003.jpg

Csakhogy az a bökkenő hogy a drága lány is tagja ennek a csapatnak szóval neki is részt kell vennie a versenyen.

arcana_famiglia_019.jpg

Így hát nincs választása mint hogy legyőzzön 6 pasit és ezzel megnyerje a versenyt. De nézzük is inkább a srácokat.

Elsőként itt van Liberta aki a bolond kártyával kötött alkut. Mindenki közül ő áll a legközelebb a lányhoz és minden álma hogy feleségül vehesse.

arcana_famiglia_009.jpg

Nova a második, az ő kártyája  a halál. Kissé olyan mintha egy dögunalmas keveréke lenne Kid-nek és Ciel-nek. És ez nem vicc tényleg hót unalmas és irritáló a gyerek.

arcana_famiglia_014.jpg

Debito a sorozat perverz nőcsábász karaktere ellenben ő a legharciasabb is..

arcana_famiglia_094.jpg

Jolly a munkamániás titokzatoskodó tudós aki alig mozdul ki a laborjából de hozzá köthető a sorozat legnagyobb WTF jelenete.

arcana_famiglia_140.jpg

Luca Felicita nevelője és legfőbb bizalmasa illetve a többiek állandó cikizésének a tárgya

arcana_famiglia_018.jpg

Van még 2-3 pasi de úgymond ők a fontosabb szereplők. Visszatérve a sztorihoz, megrendezésre kerül az Arcana Duello ám hamar kiderül hogy nem egészen az minden aminek látszik és hogy Apa nemcsak azért rendezi meg a versenyt mert vissza akar vonulni.

Nos ennyi a történet,én mondtam hogy ne számítsatok valami nagy sztorira és hát igazam is lett. a történet ugyan egész jó de amit kihoztak belőle az TÖBB MINT ÉRDEKTELEN. Miért? Egyszerű. Az Arcana Famiglia még azt a szintet se teljesíti ami elvárható egy 12 részes sorozattól. Ennek is egyszerű az oka  A Hasonló sorozatoknál ugye csak a vége fele kezd el a fontosabb rész indulni. Nos itt konkrétan az uccsó részben történik meg a főbb szál amit 1 rész alatt lerendeznek. Akkor mi van a többi 11-ben? Semmi Érdekes. Ugyan asszem 9.ik részben kiderül valami fontos de az meg akkora WTF hogy leesett a pofám tőle. Inkább nem írom le mert lepetéztek tőle annyira gáz.

A Látványra viszont nem lehet panasz. A Stúdió itt elővette a "mindent beleadunk" szintű látványát.A Háttérrel semmi gond,a szereplők is jól vannak megcsinálva az más kérdés hogy apán kívül az összes pasi bishounen najó Dante-ra ez nem feltétlenül igaz. Mondjuk Apa dizájnja elég ütős lett,mint egy korai kiadású Don Corleone. Viszont sajnos mint már mondtam harcok csak az uccsó részben vannak és sajnos rohadt unalmasak,a speckó képességek meg kimerülnek annyiban hogy a pasik tetkói világítanak és van néhány fényeffekt. Felicita képessége az egyetlen ami úgymond ki lett bontva rendesen.

A Karakterekről lényegében már mindent elmondtam. Annyit fűznék még hozzá hogy 1 ember van aki engem rohadtul irritált az pedig Nova volt. Ő lenne a lenéző és állandóan morcos karakter de csak egyszerűen szánalmas és idegesítő a fazon. Mondjuk ahogy néztem ő eleve csak a női bugyik nedvesítésért felel a sorozatban.  A Többiek viszont nem irritálóak hanem viszonylag szerethetőek. Liberta,Debito és Felicita a legjobbak a sorozatban,ők a legkedvelhetőbbek.

És akkor kitérnék az Olaszság ábrázolására. Ha olvastátok Kvakond kritikáját a Campione sorozatról akkor már tudjátok hogy itt is ez a helyzet. A Japánok egy ideig tényleg érdeklődnek más kultúrák iránt de egy pont után magasról szarnak rá. Az olaszság bemutatása itt is kimerül annyiban hogy folyton azt mondják Pizza,Lasagne,Bambina,Senorina, Capuccino, És voltaképp ennyi. Ezek után inkább belerakják a saját karaktereiket. Mondo felesége Japán,Nova egy szamurájkarddal hadonászik és pózol stb... De legalább a karakterek nem úgy néznek ki mint a Jersey Shore szereplőgárdája.

Végül akkor ejtsünk pár szót a zenékről. A Sorozat alatt gyönyörű olasz zene hallható ami nagyon hangulatossá teszi a sorozatot. Az Opening és az Ending se rossz de azért egy picit megerőltethették volna magukat jobban is ezen a téren. Az Opening egy viszonylag kellemes kis JPop szám Hitomi Harada előadásában,az Endinget pedig Liberta és Nova seiyuu-i azaz Jun Fukuyama és Tsubasa Yonaga adják elő.

Tehát ennyi lenne részemről a sorozat. Volt benne potenciál de sajnos annyira gyenge és érdektelen lett mint nézni ahogy nő a fű.Pedig ebből a sztoriból simán ki lehetett voln ahozni egy jókis sorozatot de sajnos nem sikerült.

Arcana Famiglia


-Idő: 2012

-Rendező: Chiaki Kon

-Stúdió: J.C Staff

-Műfaj: Shoujo

-Opening: Hitomi Harada-Magenta Another Sky

-Ending: Jun Fukuyama & Tsubasa Yonaga -Pieces Of Treasure

-Hossz: 12 rész+ 1 OVA

Tetszett


-Jó A Történet

-Érdekes a szereplőgárda

-Szép a látvány

-Felicita,Liberta és Debito

-Gyönyörű betétdalok

-Opening és Ending

Nem Tetszett:


-Érdektelen és Unalmas

-Nem hozza még az alapszintet se

- Nova

- Az Uccsó részben rendeznek le mindent amit elvileg 12 részben kellet volna

- Az Olaszság kimerül a sztereotípiákban

- Unalmas Harcok

Értékelés:


-Százalékban:  54%-Közepes (Jóindulattal)

-Pontban: 6/10


Ha akarjátok nézzétek meg de nem éri meg a ráfordított idő. Legközelebb Jövő héten jövök már egy jobbnak kinéző animével addig is SZIASZTOK!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr384871044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.