Sziasztok!

Naplók! Az ember beleírja gondolatait,vágyait és álmait vagy csak egyszerűen leírja hogy mi történt aznap vele. De mi van akkor ha a napló saját magát írja méghozzá a jövő alapján?

Ebből kitalálhattátok,ma a Mirai Nikki című animéről fogok írni nektek!

27257l.jpg

A Mirai Nikki egy 2011-2012-es anime amit az Asred stúdió készített az azonos című manga alapján ami 2006-2010-ig futott a Shounen Ace magazinban. Az animét Naoto Hosoda rendezte aki a Shuffle! animét is levezérelte. Műfajilag egy Psycho-Thriller anime.

Nos akkor vágjunk is bele.

Főhősünk Amano Yukiteru nem igazán barátkozós fajta.Életének nagy részét a szobájában tölti és naplót ír a telefonjába. Barátai is csak a fejében léteznek,a legfőbb barátja Deus Ex Machina a tér és idő ura.

future_diary_tv_010.jpg

Csakhogy élete egyik napról a másíkra változik meg mikor a naplója már a jövőjét kezdi megírni. Kiderül hogy Deus igenis létezik és kiválasztotta Yuki-t egy túlélő játékra amelyben nagy szerepe van a naplójának.

future_diary_tv_012.jpg

Persze nem ő az egyetlen résztvevője a játéknak hanem még 11 másik ember. És hogy mi ez a játék? Egyszerű. Deus hamarosan meghal és ezáltal akarja kiválasztani az utódját. A Játék is egyszerű: Aki a végére életben marad az nyer. Másképp fogalmazva a 12 játékosnak le kell gyilkolnia egymást és aki nyer az lesz az új isten.

El is kezdődik a játék. Persze nem csak ismeretlen emberek vesznek részt a játékban. Yuki osztálytársa Yuno is kiválasztott lett aki ugyan elsőre normálisnak tűnik azonban hamar kiderül hogy egy elmebeteg yandere nőszeméllyel van dolgunk.

future_diary_tv_044.jpg

És megkezdődik a játék az isteni trón elfoglalásáért. Yuki-nak és Yuno-nak nincs könnyű dolga mível senki sem az aminek látszik, az ellenfeleik mindent megtesznek a győzelemért persze mindenki mindent megtesz és később az okok is kiderülnek. Van aki a fián akar segíteni,Van aki a világot akarja megváltoztatni és a többi....

Nos dióhéjban ennyi a története az animénak.Ugyan elsőre irtózatosan nagy blődségnek hangzik de aztán az ember belekezd és egyszer csak azt veszi észre hogy jól szórakozik rajta. Én legalábbis ezt éreztem. Ugyan kicsit döcögősen indul,a végére elég érthetetlen az egész de szerencsére minden megmagyarázódik benne de erről később mert a befejezésről írni kell. Visszatérve erre a történet tele van csavarokkal,fordulatokkal és tényleg pörög az egész.

Nos nézzük a látványt. Nem rossz nem rossz de azért nem is annyira jó. Egy ismeretlen stúdió-tól azért egy ilyen látvány elég jó. Mondjuk az benne a legnagyobb gond hogy a szereplők állandó jelleggel el vannak rajzolva. De úgy a háttérrel semmi gond sincs meg szép színes is az anime. A Harcok is egész jók lettek eltekintve attól hogy némelyikük elég unalmas lett.

De hagyjuk is a látványt,jöjjenek azok akikről inkább beszélni kell, azok a szereplők. Nos mint is mondhatnék. Akik itt vannak azok messze lekörözik agybajban mind a Higurashi,mind az Elfen Lied és a Seikon no Qwaser szereplőit.A Főhős Yuki egy meglehetősen naív és zárkózott srác aki a végére teljesen átmegy egy Yagami light és Lelouch keverék figurává csak az ezzel a gond hogy annyira befolyásolható hogy nem igaz. Inkább hisz mindenben egy elmebeteg yandere gyilkológépnek mint a barátainak csakmert a csaj mindent megcsinál neki. Hamár itt tartunk....

future_diary_tv_348.jpg

future_diary_tv_351.jpg

Igen ez Yuno. Egy elmebeteg nőszemély aki már attól bepipul ha valaki csak rá mer nézni Yuki-ra és legszívesebben baltával verne szét mindenkit. Mondjuk megmagyarázzák hogy miért lett ilyen de az is annyira sablonos,már 100-or láttuk azt az okot. Plusz még amik kiderülnek róla  a vége fele az valami hihetetlen és nem is lehet elsőre felfogni hogy mi a franc folyik itt de erről inkább nem beszélek. Nem akarok nagyon spoilerkedni. Higgyétek el ha megnézitek leszakad a pofátok.

Persze itt vannak még a játék résztvevői is.

Kapunk Rendőrfőnököt...

future_diary_tv_449.jpg

Mindközűl ő a legkétszínübb

Kapunk Vak Szektavezér kislányt..

future_diary_tv_602.jpg

Irritáló 8 éves yanderét

future_diary_tv_914.jpg

és még sorolhatnám. Ők azok akik hamar ki is nyifannak a sorozat alatt.

2 e,ber van még. Az első Minene egy terrorista csaj aki ugyan elsőre ki akarja nyírni őket de aztán végül is segít Yuki-éknak persze nem jóságból.

future_diary_tv_136.jpg

Mondjuk késöbb már jobban néz ki mint ebben a göncben.

A Másikuk pedig Aru egy nyomozósrác aki mint kiderül csak azért segít Yuki-nak mert szerelmes belé. Fasza yaoi-t is kapunk.

future_diary_tv_685.jpg

Nos ők lennének a szereplők és nem kertelek: 4 ember van itt összesen akire azt lehet mondani hogy nem idegesítő vagy szánalmas. Persze mindegyik jön azzal hogy "ezért akarok istenné válni meg azért" szöveggel. Persze hullanak is mint a férges alma. 1 ember volt összesen akit sajnáltam amikor megöltek,az pedig az árvaház vezető asszony volt. Őt tényleg kár volt kinyírni.

És persze itt vannak még a naplók is. Mindenkinek személyre szóló naplója van. Yuki-é  a véletlenszerű,Yuno-é a Yuki napló,van nyomozó napló meg ilyenek.

És mint ígértem pár szót a befejezésről. A Sorozat gyilkolással és fordulatokkal teleszőtt részei után kapunk egy olyan gyér és cliffhengeres befejezést hogy az állam az a pincéig esett tőle.Komolyan szinte mindenki le van gyilkolva erre az uccsó részben mintha mi sem történt volna mindenki teljesen happy. Pedig ennek a sztorinak nem szabadott volna Happy End-nek lennie csakhát ugye kellet valami lezárás és ezt találták ki. És a végére ki van írva: NEXT PROJECT ami azt sugallja hogy lehet hogy lesz 2.évad.

És akkor még pár szót a zenékről. Rohadt jók. A Sorozat zenéi is kellemesek,az openingek is jók. Az Openineket és az endingeket felváltva adja elő a Yousei Teikoku  és Faylan. Nekem különösen az openingek tetszettek nagyon azok közül is az első.

Váááá imádom ezt a számot és klipp hozzá brutálisan jó lett. Mondjuk a 2. Op-ra sokan azt mondják hogy gagyi lett de szerintem az se rossz bár az ez után tényleg kissé szinteteső lett.

Az endingek is egész jók lettek bár az első nem nagyon jött be míg a 2. annál inkább.

Szóval a zenék összességben királyak.

Nos ezzel be is fejezném, összességében a véleményem az hogy ez egy jó anime és ha az ember túlteszi magát a blőd történeten akkor jól fog szórakozni rajta. Kicsit próbál ugyan olyna lenni mint a Code Geass vagy a Death Note ami sajnos nem sikerül neki de még így szórakoztató egy sorozat. CSAK A VÉGÉT NE CSESZTÉK VOLNA EL!!


Mirai Nikki


-Idő: 2011-2012

-Stúdió: Asred

-Rendező: Naoto Hosoda

-Műfaj: Psycho-Thriller

-Openingek: Yousei Teikoku-Kuusou Mesorogiwi

                  Faylan-Dead End

-Endingek: Faylan-Blood Teller

                Yousei Teikoku-Filament

-Hossz: 26 rész+ 10 Special+ 1 OVA

Tetszett:


-Egész jó a látvány

-Harcok

-Jó Csavaros,Fordulatos a történet

-Minene BRUTÁLIS

-Zenék

-Openingek és Endingek

Nem Tetszett


-Blőd történet

-Az Összes szereplő 4 ember kivételével mind idegesítő vagy szánalmas

-Cliffhengeres befejezés

-Elcseszték a végét

Értékelés:


Százalékban: 85%-Jó

Pontban: 8/10


Nos tehát ez volna részemről a sorozat,a legközelebbig SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr84860570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.