Sziasztok!

Melyik az a munka amit a legtöbben vállalnak el mondjuk nyári munkaként? Igen a pincérkedés. A Gyerekvigyázás és a szórólapozás mellet ez az egyik legnépszerűbb munka ami ugyan egyszerűnek tűnik de a műszak végére már a pokolba kívánod az egészet!

Mai alanyom is egy ilyen történetet mesél el!

Ez az anime pedig a Working! címre hallgat!

working01.jpg

 

A Working egy 2010-es anime ami Karino Takatsu négypaneles mangájából készült ami 2005 óta folyamatosan fut. Az animét pedig az A-1 Pictures készítette akik a Black Butler illetve az Aono Exorcist  sorozatokat is csinálták a rendezői székben pedig Yoshimasa Hiraike ült aki eddig az Amagami SS a Kaleido Star illetve a mostanában nagy népszerűségnek örvendő AKB0048 sorozatokat is csinálta.

A Történet egy Hokkaido-i étteremben a Wagnariában játszódik és ebbe csöppenik bele egy véletlen folytán történetünk főhőse Souta is.

working_026.jpg
.

Még aznap el is kzed dolgozni,a betanítását egy Popula nevű lány kapja feladataként aki habár középsulis mégis kicsi és ez állandó tárgyát képezi Souta imádatának mivel kiderül hogy odavan az apró dolgokért.

working_014.jpg

Souta lassan belerázódik a dolgokba illetve megismeri a többi dolgozót is és az étterem szokásait is.

És lényegében ennyi a sztori, most joggal kérdezhetitek hogy mért csak ennyi de ha had szögezzem le hogy ez egy Slice-Of Life sorozat vagyis a mindennapi életet mutatja be és azokra jellemző hogy nem nagy sztorival rendelkeznek. Lehet hogy egyesek számára ez unalmasnak hangzik de higgyétek el egyáltalán nem az.

Az étterem ugyanis nem szokványos személyzetből áll de erről később. Beszéljünk inkább a látványról. Igazából nem rossz de láttunk már szebb sorozatokat is a stúdiótól mint az Aono Exorcist vagy a most futó Sword Art Online amelyeknek szép a látványa. A Szereplők is jól vannak megrajzolva bár Populán látszik hogy Moe csaj és a mangaka a fanok kedvéért csinálta ilyenre. Csakhogy ez itt egyáltalán nem gond de erről szintén később.

Jöjjenek a szereplők. Souta ugyebár egy mondhatni normális gyerek egy pici moe perverzitással ,Popula pedig az energikus kislány szerepét tölti be. De ők már uncsik lássuk a személyzet többi tagját mert azért ők se hétköznapiak.

working_011.jpg

Először is egy éttermbe ugye nélkülözhetetlenek a szakácsok. A Főszakács Jun (aki véleményem szerint kiköpött Sanji hasonmás a One Piecből amire rátesz egy lapáttal hogy cigizik és szőke a haja) egy állandóan komoly ember aki szeret másokat munkára bírni annak ellenére hogy ő meg döglusta dolgozni,illetve a segédje Hiroomi aki viszont pont az ellentéte mindenben és persze mindenkiről mindent tud.

Aztán itt van a vezetőség is..

working_089.jpg

A Főnökasszony Kyouko egy eléggé félelmetes nőszemély akiről kb 2 perc alatt leesik hogy Yakuza család gyermeke amire ráadásul ő is rátesz egy lapáttal és emellet állandóan eszik főképp Parfét amit a munkavezető Yachiyo készít neki. Gyerekkoruk óta ismerik egymást és Yachiyo istennőként tiszteli Kyoukot és nagyon be tud gurulni ha valaki más hozzáér. Ja és állandóan egy karddal jár ami nem kis félelmet kelt a vendégekben.

Ja és van még valaki,egy másik pincérlány Inami

working_087.jpg

Inami ki nem állhatja a fiúkat és állandóan veri őket. Na amikor ezt megláttam ez járt a fejemben:

NA SZÉP EGY ÚJABB IDEGBAJOS RIE KUGIMIYA TSUNDERE CSAJ KLÓN AKI JÓL ELCSESZI A SOROZATOT!

Nos ez marhára nem így lett. Itt ugyanis kiderül hogy Inami igazából fél a fiúktól mivel a drágalátos apja bemesélt neki mindenféle hülyeséget róluk neki még kiskorában ezért androfóbiás lett. Csakhogy ezzel a drága papa is megszívta ugyanis még őt is elkezdte ütni. Souta-val is hasonlóan indul a viszonya de a lány kezdi belátni a végére hogy meg kell változnia. Ja és nem Rie Kugimiya hanem Saki Fujita adja a hangját.

Szóval mint láthatjátok olyan szereplőgárdát kapunk itt hogy csak na. Mindenkinek van karaktere nem sablonosak hanem a maguk módján ugyan de szerethetőek. Vannak ugyan még mellékszereplők de ők annyira nem érdekesek.

Akkor most jöjjön az anime legnagyobb pozitívuma,az pedig a humor. Az anime tényleg eléggé vicces bár nem azok a földön fetrengős poénok vannak benne hanem sablonpoénokból építkezik de legalább jók lettek. Hogy mik is ezek a sablonok:

1: Inami kiüti a srácokat poén:

working_079.jpg

2: A Kiscsajt állandóan a magasságával szívatjuk poénok.

3:Cross Dressing

working_350.jpg

Jó a Cross Dressing poén talán az amit minden ilyenbe elsütnek legalább 100-or és ha azt vesszük szinte mindegyikük szar lásd Ookami Kakushi vagy Princess Princess de azért néha jól is kisül mint a Slayers Next-ben.

Még akkor a zenékről kicsit. Nem rosszak a zenék sem csak eléggé átlagosak lettek. Az Openinget a csaj személyzet hangjai,míg az endinget a fiúk adják elő. Betétdalok nagyon nincsenek benne ami azért kár már ha azt vesszük figyelembe hogy a legtöbb sorozatban agyon nyomatják az ilyeneket.

Nos ezzel be is fejezném. A Working egy semmi kis sorozat ennek ellenére aranyos,vicces és nagyon megéri megnézni. Nem hosszú 12 részes szóval tessék megnézni. Ja és van 2. évada is.

Working!

-Idő: 2010

-Stúdió: A-1 Pictures

-Rendező: Yoshimasa Hiraike

-Műfaj. Slice of Life-Komédia

-Opening: Asumi Kana,Eri Kitamura Saki Fujita-Someone Else

-Ending. Jun Fukuyama,Daisuke Ono,Hiroshi Kamiya-Go To Heart Edge

-Hossz: 12 rész


 

Tetszett:


-Egyszerű a történet

-Jók a szereplők

-Nem rossz a látvány

-Nagyon vicces

-Inami és Kyouko

-Zenék

-Opening és Ending

Nem Teszett:


-Sokan uncsinak tartják

-Sablon poénokból építkezik

Értékelés:

Százalék Szerint: 89%-Jó

Pontban: 8.5/10

 


Nos remélem tetszett megnézitek,mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr154741474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kvakond · http://animereview.freeblog.hu 2012.08.30. 15:25:56

"Populán látszik hogy Moe csaj és a mangaka a fanok kedvéért csinálta ilyenre"
Mint magad is írtad, Katanashi-kun imádja az apró, cuki dolgokat, és pont ezért, Popula miatt kezd el dolgozni az étteremben. Ergo az alaptörténet része.

"A Főszakács Jun egy állandóan komoly ember aki szeret másokat munkára bírni annak ellenére hogy ő meg döglusta dolgozni,illetve a segédje Hiroomi aki viszont pont az ellentéte mindenben és persze mindenkiről mindent tud." Jun kb. az egyetlen, aki dolgozik is abban az étteremben, és pusztán a frusztrációját vezeti le mindig Popula-n, mivel Yachiyo-nak sosem esik le, hogy bele van zúgva. Souma valóban az ellentéte, de ő egy igazi léhűtő, aki mindenkit cukkol és hülye helyzetekbe kever a saját szórakoztatására.

Továbbá megemlítettem volna, hogy A+ kategóriás az egész szinkronstáb.

Samuwan wan wan~ Samuwanu aresu~