Sziasztok!

Eredetileg tegnap akartam ezt megírni de technikai okok miatt nem volt rá időm pedig már nagyon szerettem volna erről beszélni.

Most azonban van időm szóval fenekeket a székbe,olvasásra és szörnyülködésre felkészülni mert ma egy olyan animét mutatok be amitől garantáltan elmegy az életkedvetek.

Ma tehát a Ladies Versus Butlers című animét mutatom be nektek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Ladies Versus Butlers eredetileg egy light novelként indult (micsoda véletlen) amit Tsukasa Tozuki írt és Munya rajzolt és a Dengeki Bunko magazinban jelenik meg a mai napig folyamatosan. 2010-ben pedig a Xebec stúdió készített belőle sorozatot.

És most mindenki kapaszkodjon meg: EBBEN AZ ANIMÉBEN SEMMI EREDETISÉG NINCS!

Kezdjük a történettel ami lényegében annyi hogy Hino Akiharu átiratkozik a Haurei akadémiára ahol Gazdag családok gyerekeit (bár kiderül hogy 97%-ban csajok járnak oda)

és jövőbeli cselédeiket és komornyikjaikat képezik ki.

 

Ide csöppen bele Akiharu aki nem akar bajt keverni de már az első napos sikerül összebalhéznia az akadémia egyik legsznobabb csajával Selniával akit azok után csak Fúrónak csúfol a haja miatt.

 

Echhi anime révén szerintetek mit csinált a gyerek amivel felbőszítette a csajt? Úgy van ráesett és megmarkolta a csöcseit (húúú de eredeti). A Csaj már épp készül megölni őt mikor is betoppant Tomomi Akiharu régi osztálytársa és megmenti őt.

 

Tomomi elsőre ugyan rendes vele de valójában a csaj egy elmebeteg pszichopata kavarógép és minden alkalmat megragad arra hogy szivassa Akiharut.

Persze a gondok ezek után kezdődnek csak hiszen Akiharu és Selnia a nap 24 órájából 20-ban egymást sértegetik de persze később egymásba szeretnek de nem vállalják fel mivel a társadalmi különbségek ezt nem teszik lehetővé.Közben persze megismerjük a többi szereplőt is akikkel egy hatalmas gond van:RANDOM BEDOBÁLJÁK RÉSZENKÉNT AZ ÖSSZES KIS CSAJT AKIK ABBAN RÉSZBEN KAPNAK CSAK VALAMI FONTOSABB SZEREPET AZTÁN ÁTALAKULNAK NAGYON GÁZ MELLÉKSZEREPLŐKKÉ AKIK 2-3 RÉSZENKÉNT SZEREPELNEK CSAK. Róluk még beszélni sem érdemes annyira keveset szerepelnek.

Szóval a történet igazából a 3 főszereplő körül bonyolódik.És most tegyétek fel a jogos kérdést? HOL AZ ISTENBE EREDETI EZ? A Válasz: Sehol ugyanis  semmi eredeti nincs az egész sztoriban ,annyira  sablonos az egész mint  a legtöbb hasonló Ecchi-Komédiának csúfolt hányadék.Ráadásul még ha ez nem lenne elég a szereplők más animékból vannak összelopkodva.

De ez komoly. Akiharu szokásos random férfi karakter, Selnia engem leginkább a Koi-Koi 7 pókhajú csajára emlékeztetett ellentétben azzal hogy Selnia kib@szott idegesítő bár igazából ez az összes csajra elmondható. Olyan szinten felhúzzák a sznobságukkal az ember agyát hogy az nem igaz. Tomomi az MM ből van csórva mint Yuuno akinek átfestették a haját és agybaja van.

Hogy bebizonyítsam hogy a szereplők másolva vannak beteszek egy képet az egyik főbb mellékkarakterről:

 

Na ő vajon kiről lehet másolva? Lehet tippelni.

A Szánalmas karakterek után térjünk át az anime látványára. A Látvány erős közepes. Ennyi semmi mást nem tudok rá mondani.

Az anime ugyebár Ecchi-Komédia. Szerintetek miből áll a komédia része? A Válasz, ebből:

 

Meg ebből:

 

Igen a komédia rész itt is kimerül a gusztustalan Eiken Club szintű fanservice és pedofil poénokból illetve a főhős állandó jellegel való veréséből. Habár egy két jó poén tényleg van benne ez ezek se valami földön felrengősek. És igen itt is minden csajnak akkora csöcse van mint két Dinnye!

Arra még ki se tértem hogy az anime HÓTUNALMAS. De komolyan az egyik részbe kb 5-ször beletekertem mert a pucérkodáson kívül semmi más poén nincs benne. A Szerelmi jelenetek pedig Alkonyat szintű drámázás és csöpögés szintjén vannak.De komolyan semmi nem történik az animében. Vártam hogy legalább az uccsó 3 részben lesz valami történetszerűség de tévedtem.

A Zenék se valami felemelőek,az Opening úgy szar ahogy van bár ez ending egész elviselhető. Az Opening is igazából másolt  mivel mind a zene mind a klipp erősen hajaz az MM openingjére.

Huhh gyerekek ez anime aztán tényleg fel tudja húzni az ember agyát. Összegzésképp mint lehet elmondani róla? Sablonos,Béna Ecchi amit csak a pedofilok és a perverzek fognak csak élvezni. A többiek pedig nagy ívbe kerüljék el.

Ladies versus Butlers

-Idő: 2010

-Stúdió: Xebec (Love Hina)

-Rendező: Atsushi Ootsuki

-Műfaj: Ecchi-Komédia (pffff na persze,talán egy másik dimenzióban)

-Opening: Ayako Kawasumi: Love x Heaven

-Ending: Mai Nakahara: My Starry Boy

-Hossz: 12 rész

Tetszett:

-Akiharu

-Ending

-Látvány

Nem Tetszett:

-A Sztori rohadt sablonos

- A Karakterek más animékból vannak lopkodva

-Az összes csaj ki@szott idegesítő

-Eiken Club szintű Pedofil és Fanservice poénok

-Opening

-Csak a pedofilok és a Perverzek élvezkedésére készült

-Unalmas

- Alkonyat szintű ömlengés

Értékelés:

Táblázat Szerint: 6/40-Sz@r

Százalék Szerint: 7%

2/10

Szóval kerüljétek el messzire ezt a szart,én mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr784363711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geriolah7 2012.04.05. 07:49:44

Az összes csak ki@szott idegesítő

Nem csajra gondoltál?