A szobájában meghúzódott újonc reszketve hallgatta a haldokló bajtársai sikolyait. Négy, öt, hat végül, hét dobhártyaszaggató lövésre rándult össze a gyomra, le se merte engedni az ajtóra szegezett pisztolyát. A borzalma tovább fokozódott, mikor hüvelyek gurultak lassan el az küszöb előtt. Hirtelen, az egyikre, egy fiatal lány rá taposott a bakancsával. Barna haja volt, lengén öltözött, gyönyörű, baljós tekintettel. Az újonc azonban nyögni sem tudott már: homlokába egy 9mm-es golyó ütött lyukat és vérző fejjel a padlóra zuhant. A nő megpergett ujjaival a füstölgő pisztolyait, majd a két üres tárat kivetve betöltötte az izzó töltényeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igazi, halhatatlanok csak úgy születhetnek, ha azok képesek egy igazán ütős, akár többszöri megnézésre is alkalmas atmoszférát összekovácsolni. A Black Lagoon akció-magna kétségkívül elég szuflával rendelkezett e téren, hogy megkapja az őt megillető anime sorozatot is, de hogy minden más téren ilyen jól teljesített-e az adaptáció… arra mindenképp érdemes pár sort szánnunk mielőtt belevetnénk magunkat ebbe a tömény adrenalin bombába.
Habár az anime szinte összes reklámfelületén a főhősnőt, Revyt láthatjuk, a történetet mégse az ő szemszögéből ismerhetjük meg: Rock, egy hétköznapi, japán irodarab a ranglétra legalsó fokain. Munkája a főnökeinek való cselédségből áll mindössze, mígnem végre kap egy nagyobb megbízást: egy bizalmas adat szállítójaként Rock végre elég tekintélyt szerezhet ahhoz, hogy kimásszon a főnökei talpa alól. A nagy álmok azonban a süllyesztőbe mennek, Rock pedig egy kiadós orrba vágás után Revy pisztolyának a hátrányos végén találja magát: a hajót kalózok támadták meg, a címet is adó Black Lagoon osztag. A szállítmányt elkobozzák, Rock-ot pedig túszul ejtik a váltságdíj reményében. A történet azonban váratlan fordulatokat vesz és Rock rájön, hogy ismét rossz helyen volt, rossz időben: a túlélésre egyedül akkor marad esélye, ha csatlakozik a Black Lagoon osztaghoz és lemerül az alvilág legaljasabb söpredékei közé.



Kétségkívül a történet az, ami a legtöbb vitatnivalót hagyta meg bennem az első évad megtekintése után. Egy szó, mint száz, egy összefüggő, kerek sztorit nem igazán sikerült összekotyvasztani a készítőknek: a történet mindössze a különböző melók végrehajtásával halad előre és ezek között jelentéktelen párhuzamoknál több nem húzódik. Ha netán pedig végre adódik egy jó fordulat (és ebből bizony sok van), az egészet, úgy ahogy van, a homályban hagyják. Ugyanez vonatkozik az egyetlen, egész történetet behálózó főkonfliktusra is: a két főhős, Rock és Revy világszemlélete teljes ellentétben van egymással - nem nagy titok, hogy a két szélsőséges jellemnek elkerülhetetlen lesz a munkák során való konfrontálódás. Ám hiába adott az érdekes téma, ha ezt a fonalat se göngyölítik fel igazán – az utolsó fejezet záró képsora után már sajnos nyilvánvaló volt, hogy erre választ és katarzist már csak a második évadban kaphatunk. 

Így neki lódulva teljesen jogosan el lehetne ítélni az anime-t, azonban nyugodt szívvel mondhatom, hogy nagy botorság lenne. Hihetetlen, hogy még ennek ellenére is képes voltam pár nap alatt végigszáguldani az összes fejezeten, úgy, hogy utána rögtön bele is vetettem magam a második évadba. Miért? A nagybetűs hangulat miatt. Mert az egyszerűen zseniális.
Minden, ami az anime-ban van maga a megtestesült tökéletesség. A karakterek, a különböző bűnszervezetek, és még maguk a különböző munkák is nagyon egyedi hangulattal bombáznak meg minket – gyakran a szó szoros értelmében. A sötét város lebujaiban mind megtalálhatjuk magunknak a legszimpatikusabb szervezetet, melyek között ott ülnek az asztalnál a latin-amerikai kartellek, a triádok, neonáci fejvadászok és a személyes kedvenceim, az orosz zsoldosok. A maffiák tagjai karakteresek és imádni valóak: kifinomult stílusok már elég lenne ahhoz, hogy a szívünkbe zárjuk őket, de ha egyszer megízleljük az őket körülvevő, tömény fekete humort is, egy nagyon jó ideig az emlékezetünkbe vésődnek. Az akciójelentek kemények és feszítettek, az ember valósággal erősebbnek fogja magát érezni a milliónyi pisztolydördülés és pengecsattanás után. A Tarantino stílusoz kiváló szinkronjáték is dukál, mely most kivételesen az angol fordításban sikerült jobban: sokkalta élettel telibbek és még a karakterekhez is jobban passzolnak az amerikai színészek hangjai. A fülnek mindent, ebben az anime-ban ugyanis megemlítésre méltóak a számok is: igazi üdítő színfolt, mely végérvényesen kihegyezte az anime innovatív hangulatát.



A Black Lagoon története egyenlő a nullával, ám az anime így is egy klasszis, szórakoztató produkció. Ha szereted a vérős pisztolycsövű akciójeleneteket, a japán vagy a Tarantino-féle stílust egyikét is, ne habozz: vesd bele magadat ebbe az őrült, fekete világba, mert ha egyszer elragad, a végéig nem fog elereszteni.

Mr Timbol

Százalék: 85%
Tízes skálán: 8.5/10
Táblázat szerint: 35/40

+ Penge akció
+ Nagyon ütős karakterek
+ Fekete humor
+ Király gengszterek (Hotel Moscow FTW)
+ Öt csillagos stílus, zene

- Gyakorlatilag nincs semmi történet
- A szálak között sincs semmi párhuzam
- Fontos sztori elemeket befejezetlenül hagytak
 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr304067018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kvakond · http://animereview.freeblog.hu 2012.02.07. 18:11:43

Anélkül, hogy nagyon szarakodnék azon, hogy ugyanígy nullának neveznéd-e a Pulp Fiction storyját..

Korrekt írás, mely szvsz többnyire megragadja a Black Lagoon lényegét. Gratula.

Hotel Moscow fuck yeah

MrTimbol · http://www.youtube.com/user/MrTimbol 2012.02.07. 23:22:06

@Kvakond: Először is kösz az olvasást! Talán így visszaolvasva kicsit erős volt "lenullázni", de azért valljuk be: a Ponyvaregény egy korrekt és kerek történetet mesélt el, változatos szálakon, míg itt szinte az összes meló a "szállítsd el ezt A-ból B-be, miközben kinyírod a XY-t" sablonra épült.

Ha már csak a durvább fordulatokat kicsit tovább göngyölítették volna, örök klasszikus lenne.