Sziasztok!

Mostani alanyomat ugyan Member már bemutatta de a videónak "hála" csak még jobban meg akartam nézni hogy valóban olyan rossz-e mint amilyennek Member elmondta.

Következzék tehát az én véleményem a Rozen Maiden-ről!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Rozen Maiden típusát tekintve egy fantasy anime csipetnyi háremmel fűszerezve. Az anime Peach-Pit mangája alapján készült aki a Shugo Chara mangát is készítette.

Vágjunk is bele.

A Történet főhőse egy meglehetősen idegesítő és gyökér otaku kezdemény, Jun.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jun beilleszkedési problémái miatt már fél éve nem jár iskolába és a leghalványabb jelét sem mutatja hogy visszamenne,helyette egész nap a számítógépe előtt döglik és mindenféle elátkozott szart rendel a netről amiket azon nyomban vissza is küld amint megjöttek. A Nővérét Nori-t pedig csicskának használja aki ahelyett hogy jól fejbe verné egy péklapáttal még adja is alá a lovat.

Ez az idilli élet azonban akkor ér véget amikor egy kis doboz kerül a padlójára amelyben egy alvó gótbaba van. Jun fel is húzza a babát aki erre életre kel és máris szidni kezdi a környezetet és a srácot.

Nos ez illetve 4 másik baba a főszereplője az animének,szóval ismerjük meg őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő Lenne a főbb baba Shinku ,egy végletekig érzelemmentes csaj aki imádja a teát illetve a Detective Kun sorozatot és mindent gyerekesnek tart maga körül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő Lenne a 2.-ik baba HinaIchigo aki még úgy a legaranyosabb az összes baba közül de amikor elkezd visítozni meg hisztizni akkor legszívesebben hozzávágnád a falhoz. Többet nem érdemes tudni róla.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán itt van az a baba aki egyben az anime egyik mélypontja Suisei Seki.Egy igazi kétszínű csaj akárcsak a szemei,rohadt idegesítő és minden mondata végére be kell tennie azt az egy szót ami önmagában képes elcseszni egy egész sorozatot:. DESU DESU DESU DESU DESU DESU........

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Illetve ő az ikertesója Sousei Seki akinek fordítva felemás a szeme és akiről még Doktor House,Pongrácz Doktor  vagy a Vészhelyzet bármely orvosa se tudná megállapítani hogy ő most fiú vagy csaj?!

De akkor most jöjjön az utolsó baba aki egyben az anime egyetlen negatív szereplője.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ő neve Sougin Tou és rettentően gonosz.Állandóan úgy nevet mint aki fuldoklik illetve a szárnyaiból végtelen adag tollat tud kilőni.

Nos ők lennének a babák és végül is az anime köréjük épül hiszen ezek a babák egy bizonyos Alice játéknak a résztvevői és amelyikük megnyeri ezt a játékot ő lesz a legszebb és a legtökéletesebb baba azaz Alice.  Sougin Tou pedig bármi áron de nyerni akar viszont Shinku-t sehogy sem tudja legyőzni akinek pedig a legnagyobb esélye van a győzelemre. Asszem erre mondta Member hogy a babák Hegylakósat játszanak.

Nagy vonalakban ennyi az anime és a történetet tekintetve nem is lenne annyira rossz de  viszont tettek róla hogy az legyen.

Az első negatívum amit felhozok az Jun és Sousei Seki. Jun-nal az a probléma hogy még Uzumaki Naruto-nál is gyökerebb és idegesítőbb és vele kéne szimpatizálni. De ezzel nem lehet ,ezt ütni kéne ott ahol csak lehet annyira egy gyökér a gyerek. Sousei Seki meg egyszerűen csak idegesítő. De a többi baba nagyjából rendben van.

Aztán vannak harcok is az animében az más kérdés hogy nem igazán izgalmasak ráadásul Sougin Tou Zanafar szerű akciója meg hihetetlenül idétlen lett.

Amit felhozok még negatívumként az a meglehetősen kliffhengeres befejezés amit ha megnéztek a pincéig nyúl tőle a pofátok és amiből a 2.évadra lehet következtetni.

De szerencsére találtam néhány pozitívumot is. Az első pozitívum a látvány ami szerintem elég szépre sikerült és itt említeném meg hogy nekem Sougin Tou megrajzolás tetszett a legjobban. Neki még a szinkronja is egész jó lett de tényleg nevethetne egy kicsit gonoszabban ha már ő a negatív karakter.

Aztán amik még tetszettek azok a zenék. Lehet hogy Member nem rajong túlzottan a Jpop zenéért én viszont szeretem úgyhogy a zenék nálam rendben vannak. Az opening és az ending is tetszett,mindkét szériának az Ali Projekt énekli az openingjét habár a 2.évadé szerintem jobb lett.

Plusz volt benne néhány poén amin jót nevettem de olyan kevés van benne hogy nem számít túl sokat a végső értékelésnél.

De ezzel be is fejezném,én viszonylag igazat adok Membernek,a Rozen Maiden tényleg nem hozza azt a színvonalat ami az Animeaddicts és más animés honlapok adnak neki.Nekem egy picit jobban bejött de nem ajánlom tiszta szívből.

Rozen Maiden

-Idő:2004

-Stúdió:Nomad

-Rendező:Minden epizódot más rendezett úgyhogy nem irok konkrét embert

-Műfaj:Fantasy,Kicsit Hárem

-Hossz:12 rész

Tetszett:

-Látvány

-Zenék

-Sougin Tou és Shinku

-Némely Poén egész jó

Nem Tetszett

-Sousei Seki és Jun

-Desü-zés

-Unalmas Harcok

-A Történet alapján jó is lehetne az anime

-Sougin Tou nevetése

-Ez is csak a Hype-nak köszönheti a hírnevét

Értékelés:

Táblázat Szeint: 23/40-Közepes (Nálam legalábbis)

Százalék Szerint: 75%

6/10

Remélem hogy a 2.évadot is be tudom majd mutatni,mára ennyi voltam SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr653138307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter1989 · http://peter1989.wordpress.com/ 2011.08.10. 20:55:09

És egy újabb hulladék anime... A legjobb, hogy az Anime a saját címét nem tudja helyesen leírni: peter1989.files.wordpress.com/2010/12/rozen-maiden.jpg

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.08.11. 21:35:28

@peter1989: Én most futottam bele ugyanebbe az Argento Soma kapcsán, amit keménykedésből görög betűkkel írnak, és hát Apgento lett belőle a DVD borítón. :|
Mondjuk hulladék-hulladék.

Peter1989 · http://peter1989.wordpress.com/ 2011.08.13. 22:42:12

@Member: Az még a jó, amikor a tök egyértelmű angol szavakat elírják, például Alert -> Alart vagy Master helyett Mastar, stb. Amúgy a Rozen Maidenben a goth csajnak még 6 ujja is van: peter1989.files.wordpress.com/2010/09/anime-drawing-fail-11.jpg

Peter1989 · http://peter1989.wordpress.com/ 2011.08.13. 22:59:52

@Member: Igaz e? =D Van egy ilyen hülye hobbym, hogy gyűjtöm az ilyen fail képeket, aztán amikor összejött egy adagra való, közzéteszem. =)

Anime kritikának nem tervezed a Yoake Mae yori Ruriiro na nevű cuccot? Esetleg az Angel Beats, Angel Sanctuary?