Beyond The World’s kritika.

2016.12.06. 08:43

Év:2015-2016

Epizód: 13

Készítő: YHKT Productions

Sziasztok. Beszéljünk egy kicsit a Heroes Of The Storm nevű MOBA játékról. A Blizzard egyik legsikeresebb játéka. Egyszerű és pörgős akciói és az ismerős karakterek sikerrel vívták ki a játékosok elismerését. Ám az YKHT 28 fős csapata nem volt rest és 2015 vége fele megcsinálta a Hots anime adaptációját. Nemrég nekivágtam mind a 13 résznek. És le a kalappal a készítők előtt, annyira jó animét csináltak amatőr létükre.

maxresdefault_3_1.jpg 

Sziasztok!

Hát ez is eljött, az év utolsó hónapja a december. Nem tudom ki, hogy van vele de én ilyenkor mindig úgy érzem, hogy mintha csak most kezdődött volna ez az év és máris milyen hamar elment és ilyenkor mindig megpróbálom összegezni, hogy mik is voltak a fontosabb események amik ebben az évben történtek velem legyen akár jó akár rossz dolog. Természetesen nem feledkezhetünk meg a karácsonyról illetve a téli animeszezonról sem. Szóval lássuk mik lesznek ebben az évadban.

list.jpg

Szegasztok!

Idén lett a Pokemon franchise több mint 20 éves, s a Nintendo és a Gamefreak úgy gondolták, hogy a huszadik évfordulóra valami nagy durranással kell előállniuk, hogy méltók maradhassanak ahhoz a szériához, mely ma a világ 4-ik legjobban fogyó videojáték sorozata, több mint 280 millió eladott példánnyal.

Valamint az is tény, hogy már eltelt 3 év a hatodik generáció óta (Pokemon X & Y), s mivel tartani akarták a három évenkénti új pokemon generációs iramot, ezért a Pokemon Sun & Moon játékok egy új generációt, s vele együtt egy úgy földrészt is hoztak magukkal, új kalandokkal, új kihívásokkal!

De vajon milyenek lettek az új játékok, s méltók lettek-e a 20-ik évfordulóhoz?

Nos, a mostani kritikából ki fog derülni!

sun-moon-box-art.jpg

Szegasztok!

Ragnafan1992 jóvoltából létrejött az Anime Manga Palota hivatalos Facebook oldala, ahova kikerülnek cikkeink, hogy könnyebben megtalálhassátok őket!

Jó szórakozást! ;)

https://www.facebook.com/Ragnafan1992/

LaMB anime kritika

2016.11.29. 16:15

Kiadási év: 2009

Készítő: Animax

Műfaj: Akció-Dráma

Sziasztok! Beszéljünk egy kicsit az Animaxról. Vagy ahogy, én szoktam emlegetni: a csatorna, ami a magyar anime csatornák szégyene. Mikor átvette az A+ tévét, szentül elhatározta, hogy nem fog animéket szinkronizálni. Aztán csak Shonen animék kerültek terítékre egy-két kivétellel lásd: Conan, a detektív. A vége fele már csak 3 anime volt, azt csak amerikai sorozatok, filmek és japán vetélkedők mentek. Így 2011-2012 környékén kinyiffantották a csatornát és az utána következő Channel 8 nem vetített animét. Ám, még 2009-ben gondoltak egy okosat és saját animét alkottak LaMB néven. Lássuk, milyen lett.

wp01_1024x768.jpg

Sziasztok!

Íme a legújabb videóm amelyben a 2016-os év egyik legjobb animéjéről a 91 Days-ről fogok beszélni nektek. Jó Szórakozást!

Sziasztok!

E.T ezúttal nem haza hanem Member-nek telefonált, hogy foglalkozzon az ő nevét viselő Atari játékkal amit a játékosok már nagyon régen, sok-sok fényévvel ezelőtt már kikiáltottak a világ egyik legrosszabb játékának és amihez Member-nek MO legnagyobb spirituális mestereit kellet segítségül hívnia. És hogy miért? A videóból kiderül!

 

Szegasztok. Itt újra Ragnafan1992! Emlékszek arra, hogy Mangekyo a Bleach játékadaptációjánál mit mondott: Anime adaptációk a videójáték fekete bárányai. Ezzel mélyen egyetértek. Ha nem az évenként cseresznyemagként kiköpködött Naruto vagy Dragon Ball adaptációkat nézzük, akkor bizony sekélyes a választék. Attól függetlenül ki lehet fogni a jó játékokat, mint pl. One Piece. Lehet viszont akkora moslékot kifogni, mint a YuYu Hakusho: Dark Tournament. Sajnos ez a játék hűen megmutatta, hogy lehet egyszerre csapnivaló adaptációt és defektes játékot alkotni. Ám megbocsájtható, ha egyszer ingyenes játék és Pc-re készült? Lássuk

 maxresdefault_8.jpg

Szegasztok!

Sokszor elmondtam már ama igazságot, hogy nem kell Uwe Boll ahhoz, hogy tényként kezelhessük azt, hogy videojátékokból szinte lehetetlen jó film adaptációt készíteni.

Nos, ennek ellenére a Sony megkísérelte megcsinálni a lehetetlent, méghozzá egyik híres szériájuk, a Ratchet & Clank sorozatukkal - "melynek amúgy is éppen készítették a reboot-ját, szóval miért ne reklámozzuk az új játékot egy egész estés filmmel" kérdéssel. A film elkészítésébe belevették, mint rendezőt, Kevin Munroe-t is, aki a 2006-os TMNT animációs filmet is készítette.

A film, mint fentebb írtam, az új Ratchet & Clank játék "promója" akart lenni, mely 20 millió dollárból készült, de 13 millió dollárt kaszált mindössze.

Lássuk, ezek ellenére vajon milyen lett maga film!

ratchet_and_clank_2015.png

Hírek

2016.11.20. 18:29

Szegasztok!

Íme néhány hír!

1.Atom The Beginning anime

atom-kv.jpeg

Anime News Network-on jött a hír, hogy az Atom Boy előzményének számító mangából jön egy anime adaptáció, melyet 2017 tavaszára lőttek be! Bevallom, a mangát nem olvastam (még), de ahogyan elnézzem, egész jó lesz majd, főleg, hogy a Production I.G. keze is benne lesz!

2.Jön a Mesék A Kriptából sorozat rebootja!

talescrypt_yz34.jpg

Igen, M. Night Shyamalan nem rég árulta el, hogy az ő rendezésével az TNT segítségével reboot-olni fogja az HBO 90-es években készített műsorát!

Én nagyon szerettem a franchise-t, s bízom benne, hogy eme reboot minimum olyan jó lesz, mint anno az eredeti sorozat.

Ennyi lettem volna mára, jó éjszakát!

Sziasztok!

Komédia animét csinálni nem könnyű dolog. Ami a japánok számára tök viccesnek hat az nem biztos, hogy más embereknek is ugyanolyan vicces lesz de még fontosabb, hogy a komikum csak akkor vicces ha egyrészt érti is az ember másrészt tényleg vicces harmadszorra pedig igényes. Persze az aljahumort is lehet viccesen előadni de ha a viccet csak látjuk de nem értjük mert nincs az adott animéhez normális felirat akkor fújhatjuk az egészet mert egy büdös szót sem fogunk érteni az egészből. A random bullshit sorozatok  ( Hayate no Gotoku, Excel Saga, Nichijou, Panty and Stocking ) ilyen téren a legjobbak mert általában ész nélkül dobáják az utalásokat és paródiákat, a moe animék csak egy bizonyos réteget nevettetnek meg a csöcspoénok meg minden poénforrás legalja. Ennek tükrében lássuk, hogy teljesít a Level E című anime!

scan0002-5.png

Kiadó: Toei

Év: 2011

Műfaj: Shonen, TCG

Sziasztok! Számomra a Yugioh animék igazán szerethetőek maradtak az idő múlásával. Eddig a két szériát néztem végig és számtalan játékával játszottam. De a moviek terén mindig is kakukktojások voltak. Nem azért, mert rosszak, hanem egész egyszerűen a látványra helyezték a hangsúlyt. De a harmadik mozifilmre próbáltak valami extrát belehozni. Részben sikerült, részben viszont maradt látványfilm.

 b2_ygo3d_poster-edit.jpg