Szegasztok!

Nem rég kerültek napfényre a 2018-as féléves eladási statisztikák, melyek 2017 novemberétől 2018 májusáig listázzák a japánban eladott mangák és light novel regények eladásait.

Mivel 2018 márciusában hivatalosan szakítottam a Weekly Shonen Jump-al, így a tőlük származó mangákról csak 2018 márciusáig bezárólag tudok nyilatkozni.

No de lássuk a listát!

light-novel-shop-1.jpg

Mielőtt belekezdenék, tisztáznék is valamit: számomra a ranglista semmit sem jelent, engem maga az eladott példányszám érdekel csupán. Hogy miért? Három ok miatt:

1.Köztudottan több száz manga fut jelenleg Japánban, s ezeknek kb 80-85%-uk soha nem fogja elérni az évi egymillió eladott példányszámot. Tény! Szóval oké, hogy "höh, csak 9-ik / csak 14-ik, de sz*r béna", viszont "eme sz*r béna" maga mögé tudd kb 100-200 ha nem több másik mangát, amik csak álmodhatnak arról, hogy ugyanolyan jól fogyjon, mint említett "béna sz*r". Ha valami 1 millió fölött fogy, az már jónak számít. Ha valami 2 millió fölött, akkor azt nevezhetjük anyagilag sikeres mangának.

2.Sokszor a ranglistán elég csupán 200-300 eladott példány, hogy megváltoztassa a rangsort. Szóval hiába fogyna egy manga nagyjából ugyanannyira jól, ha 300 darab elég ahhoz, hogy "messze jobb mint az" frázisokkal dobálózzanak az elvakult fanok.

3.A kiadók soha nem a rangsor alapján állapítják meg, hogy valami sikeres-e, hanem az, hogy mennyire veszik. Szóval lehetne akár 30-ik is a helyen, ha közben több milliós tehénről van szó, amiben van szufla.

No de akkor lássuk először a mangákat, hogy melyek fogytak a legjobban 2018 első felében!

10.One-Punch Man = 1,658,054 eladott példányszám

Sokan mondják, hogy ez az új Gintama, s lehet benne valami. Az tény, hogy Japánban a Marvel Moziverzum mellett ez a manga is hozzájárult a szuperhős téma felemelkedéséhez, de szerintem kicsit kezd kifogyni a szuflából.

9.Tokyo Ghoul:re = 1,962,722 eladott példányszám

Soha nem értettem, miért lett ez annyira kelendő. Tény, hogy voltak benne jó ötletek, de tartalmilag soha nem tartottam többre egy véresebb shonen-ék, főleg ha a logikai bakikat is figyelembe vesszük. Az jelenleg futó animét a Pierrot készíti, melyről annyit, hogy kilenc részbe erőszakoltak bele 41 fejezetet, mely miatt igencsak követhetetlen lett.

8.The Promised Neverland = 1,970,504 eladott példányszám

Mikor ott hagytam a Weekly Shonen Jump-ot, ez és a Dr. Stone voltak számomra az utolsó reménységei az újságtól. Érdekes világ, szerethető karakterek, misztikum és végre egy horror manga, amit a shonen rajongók is tudnak érezni. A Death Note rajongóinak szeretettel ajánlom.

7.Black Clover = 2,033,277 eladott példányszám

Avagy a Weekly Shonen Jump legfikázottabb mangája, melybe a youtube "kritikusok" szerettel rúgnak bele csak hogy egy ugyanolyan kaliberű fost isteníthessenek, miközben dettó ugyanazt a minőséget képviseli, illetve jellemzik még a jelen generáció Bleach-ének is. Szerintem fan fiction és videójáték alapanyagnak tökéletes, illetve szórakoztató is volt. A mangát ajánlom, akik szeretik a shonen fight cuccokat. Viszont a Pierrot által készített animét senkinek sem, ugyanis ott a Pierrot elkövetett mindent, hogy sz*r legyen: fillerek, elnyújtások (nem volt ritka az 1 epizód fél manga fejezet adaptálás sem), One Piece féle "felvezető opening", a férfi seiyuu-k egyáltalán nem passzolnak a karakterekhez (a nőiek már igen), tipikus Pierrot féle drawing fail-ek és sorolhatnám.

6.Kingdom = 2,516,063 eladott példányszám

Soha nem értettem, hogy a rengeteg "Romance Of The Three Kingdom" által inspirált mangák közül miért pont ez lett ilyen népszerű. Készült belőle anime, két évad is, azokat is a Pierrot készítette. Eredmény? A ronda látványtól az ember szeme szabályosan kifojt

5.My Hero Academia = 2,516,768 eladott példányszám

Igen, szándékosan emeltem ki a végét, hogy alátámasszam fentebb említett érvemet, hogy miért is nem adok annyira a rangsorra, mivel itt is alig 700 darab a különbség, de máris is "jobbnak" számít. Magáról a mangáról annyit, hogy ennél túlértékeltebb és hülyére ajnározottabb tucat shonen cuccot a Naruto óta nem láttam. Semmi eredetiség nincs benne, semmi újdonság, ugyanazokat a hülyeségeket lövi el, mint bármelyik másik tucat shonen, de mivel szuperhős külsőben van, ezért mindenkinek imádnia kell, különben manga gyűlölő. Röhögve nézem azokat a youtube "kritikusokat", akik szentesítik és fentebb említett Black Clover-t használják a gonosz anti-krisztusnak, holott ugyanolyan, ha néha nem rosszabb minőségileg, mint az. Az anime, mint adaptáció valóban megállja a helyét, mivel a Bones figyelt az animációra és a zenékre, de tartalmilag nem lett sokkal jobb.

4.Haikyu!! = 2,523,071 eladott példányszám

Imádom a röplabdát, viszont úgy éreztem anno, hogy kezd kifogyni belőle a szufla. Viszont még így is az egyik legjobb sport shonen cuccok egyike és örülök, amikor egy nem shonen fight cucc fogy ilyen jól!

3.The Seven Deadly Sins = 2,769,915 eladott példányszám

Nem rossz fantasy manga, s habár a főhőst soha nem tudtam megkedvelni, így is jobban érdekelt az ő kalandjai, mint Pink Sárkány Fiú és Szőke Bögyös Kóla nem létező kalandjai.

2.Attack On Titan = 2,997,049 eladott példányszám

Soha nem fogom megérteni ennek a franchise-nak a sikerét. Spoiler: amikor kiderült a "nagy igazság" a titánokról, sírva fakadtam azon, hogy "tényleg", meg hogy "muszáj volt". Kezdetben én is ajnároztam a halálok számáért, de egy idő után már az volt csoda, ha nem hal meg valaki vagy valami. Jó példa arra, mi történik, hogy túlzottan erőltetjük a halálokat még akkor is, ha arra semmi indok nincs.

1.One Piece = 3,110,049 eladott példányszám

Meglepődött valaki? Őszintén, én már nem nagyon élveztem, a nagyi Yonko meg a full evil zseb-Hitler család esküvő történetszál meg mér végképp elérte, hogy ne akarjam folytatni. Ha egyszer vége lesz (hangos röhögés), akkor elolvasom, de csak hogy tudjam, mi volt az a nagy "kincs"... ami talán soha nem is volt.

Akkor most jöjjenek a Light Novel-ek!

10.Death March To The Parallel World Rhapsody = 211,393 eladott példányszám

Nemrég néztük meg Ragnafan1992-vel a 12 részes anime adaptációt, s habár jobb volt, mint az Isekai Smartphone nevezetű szemét, de ez sem a legnagyobb dicsérte. Itt is írták sokan, hogy az eredeti Light Novel jobb volt, mint az anime, de erről én nem tudok nyilatkozni. Mindenesetre van benne potenciál.

9.Sword Art Online = 212,594 eladott példányszám

MICSODA... kezd végre kikopni ez a fake gamer szemét a köztudatból? Kezdi megváltani magát a világ? Ne örüljön még senki, mert lesz itt hideg zuhany később!

8.That Time I Got Reincarnated As A Slime = 238,797 eladott példányszám

Eme cuccról nem tudok nyilatkozni, viszont kapni fog anime adaptációt, szóval biztos sikeres lehet.

7.No Game, No Life = 271,881 eladott példányszám

Végre egy szívemet megdobogtató cucc! Tény, nem tökéletes, de szerintem akkor is egy igen jó cuccról van szó.

6.Konosuba - God's Blessing On This Wonderful World! = 312,899 eladott példányszám

Abszolút nem tudok nyilatkozni, viszont... ilyen... címeket... ki a franc szopogat ki magából?

5.Sword Art Online: Progressive = 336,568 eladott példányszám

Ééés itt a hideg zuhany, egyenes Kirito és Asuna "nemesebb szervükből" az anime és manga rajongók nyakába, akik remélték, hogy kezd kikopni ez a vacak. A legrosszabb, hogy az "alap művel" kombinálva már megelőzik az első helyen lévőt.

4.The Irregular At Magic High School = 352,843 eladott példányszám

Soha nem hallottam róla, szóval nem tudok nyilatkozni.

3.The Ryou's Work Is Never Done! = 390,643 eladott példányszám

Abszolút fogalmam sincs. Tudom, idegesítő, de sajnos nem minden light novel-hez férek hozzá, így ehhez sem.

2.Re:Zero = 400,272 eladott példányszám

Nekem nagyon nem jött be. Sem az eredeti light novel, sem pedig az anime.

1.Overlord = 526,840 eladott példányszám

Abszolút megérdemli! Míg a Sword Art Online egy fake gaming cucc, addig ez valóban jól megragadta a videojáték témát, s közben még a fantasy elemeket is szépen dolgozza ki! Örülök, hogy ennyire sikeres.

Szóval ezek keltek a legjobban!

Eme eladásokból ezeket tudom levonni:

1.Japánban az emberek még mindig jobban preferálják a képregényeket, mint a tiszta szöveg alapú regényeket.

2.A Light Novel eladások töredéke a manga eladásoknak.

3.Még mindig shonen fight cuccok fogynak a legjobban

Nem elfelejteni: ez csak féléves statisztika, a teljes 2018-as eladások majd 2018 november vége felé lesznek nyilvánosak! Addig még bármi megtörténhet.

S nektek mi a véleményetek eme féléves eladásokról?

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr3214015762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JoeV 2018.06.03. 18:33:12

Gondolom ezt örömmel fogod hallani Mangekyo sőt lehet, hogy már hallottál is róla de azért úgy gondoltam, hogy megemlítem, hogy jövőre januárban érkezik a The Promised Neverland anime adaptációja. :)

Qtya von Disznósajt 2018.06.05. 12:30:55

Mangy már megint autizál.

A Konosuba az egyik legjobb műfajparódia, amit "ki tudott szopni" magából az LN ipar :D

Mangekyo22 2018.06.06. 12:43:29

@Qtya von Disznósajt: Azóta sikerült betekintenem az anime változatba, s valóban jó, inkább ez, mint a SAO Regressive.

... De a cím attól még mindig olyan, mintha valami kemány drogon élt cirkusz igazgató találta volna ki három feles után. ;D
süti beállítások módosítása