Figyelmeztetés: Ez nem kritika lesz, hanem véleménykifejtés a Boruto elsőtől a tizenötödik epizódig.

Sziasztok. 2002-t írtunk, amikor a Naruto animében megjelent. Onnantól fogva bombaként robbant a shonen műfaján belül. Tény, hogy a mangaka Ki$himoto összelopkodta más mangakáktól az alapokat, de ez anno senkit nem érdekelt, mert minden mást nagyon jól meg tudott oldani és ikonná tudta növeszteni az általa megálmodott univerzumot. 2007-ben viszont hosszabb fillerekkel tarkított kihagyás után elkészült a Shippuden széria, ami 2017-ig futott. A kezdeti kisebb csalódások az idők során hatalmas kapufák és szarvashibák egész garmadája lett, amit már csak az eszelős fanok értékeltek egekig való magasztalással. Normális anime rajongók ellenben kukázták elég szép számmal. És ennek mi az oka: Ki$hi szépen eladta a rajongóinak az egészet. Ezzel magyarázható volt a halálok száma a jó oldalon, hogy a rossz a jók oldalára állnak, meg ehhez hasonlók. 2017-ben még a Shippuden megszűnése előtt bejelentették a folytatást, ami immár nem a narancsszínű pizsamás hülyegyerekről és annak emós jóbarátjáról, hanem (ahogy a cím is sugallja.) Borutoról. Kezdetben a Shippuden okozta baromságok miatt fenntartásokkal álltam neki, de magam lepődtem meg rajta, hogy egészen korrekt művet kaptunk.

 84460l.jpg

A sztori ott kezd, hogy Naruto már Hokage és Boruto elkezdi az Akadémiai pályafutását azzal, hogy megreformálja a „vonattal járok iskolába” fogalmat azzal, hogy egy vonatot vág bele a saját apjáról mintázott arcszoborba. Persze, ezt nem ok nélkül csinálja: Egy titokzatos, sötét árnyék száll meg embereket, akik marha idegesek lesznek és csak lelki sokk vagy fizikai sokk áltál tűnnek el és pont egy ilyen megszállt osztálytársát, Denki-t kellet lebeszélnie a bántalmazásról. Innentől a tizedik részig egy afféle „Monster Of The Week” felépítést követ. Persze, nem ennyire egyszerű a helyzet. Időközben megjelenik cserediákként Mitsuki, aki elég sok kérdést felvet. De a sztori a végén egy jól felépített, de kiszámítható csavarral és egy küzdelemmel ér véget.

 tumblr_opb0r7cwib1tltr42o1_1280.jpg

Kezdem azzal, ami meglepett. Ez a sztori jól van felépítve. Látszólagos semmiségnek mondható támadások a vége fele nyernek magyarázatot. Slusszpoén viszont, hogy már Kishimoto már csak felügyel, nem ő írja a sztorit. A látványvilág is sokkal jobb, ami főképpen annak köszönhető, hogy a Pierrot összekaparta magát és nem hajlandó CGI-t pakolni a kézzel rajzolt látvány mellé (egyelőre.). Visszatért továbbá a humor is. Nemegypár jelenet hatalmas nevetést váltott ki belőlem, vagy megmosolyogtatott. A régi szereplők is visszatérnek felnőttként. Shino az osztályfőnök az Akadémián, Sakura, a medikus ninja vezetők között van, Shikamaru lett Naruto jobb keze stb. És Narutot nem egy f***fejnek ábrázolták a filmmel ellentétben, hanem egy igazi családfőnek, aki tényleg azért nem jár haza, mert a hokage munka végett folyton túlórázik. A zenék változatlanul nagyon jók lettek. Az opening pedig nagyon fülbemászó, mégha ezzel egy időben a látvány egy kisebb LSD színpompával kápráztatja el a nézőket.

 boruto_naruto_next_generations_02_large_03.jpg

A pozitívumok mellet sajnos negatívumok is fellépnek. A sztori ugyan jó, de annyira lassú, hogy néha unalmassá válik. Kis kulisszatitok, de én a tízedik résztől akartam volna leírni a véleményem, de pont akkorra kezdődött el egy apa-fia szócsata, ami visszahozta az érdeklődésem. Harcok terén is lőtt egy volt egy kis baki. Visszatértek ugyan a taktikus harchoz, ami itt abban csúcsosodott ki, hogy nem feltétlenül az ellenfél leverését helyezte előtérbe. Sajnos a végső harcot annyira gyorsan zavarta le, hogy azt nézni is fájdalmas volt. A 14.-ik epizód felét tette ki ez a harc, szóval ezzel kicsit furcsa végső harc volt. Végül, egy kérdés: Konoha közigazgatási rendszere ennyire gagyi lenne a hokage nélkül? Most komolyan, én értem, ha lenne néhány indok, ami miatt Narutonak túlóráznia kell, de nem minden esetben. Vagy ennyire lehülyítették a felnőtt gárdát, köztük Shikamarut azért, hogy Naruto legyen a faszagyerek? És végül essen szó a karakterekről. Borutón meglátszik, hogy a készítők megpróbálták a filmhez közel maradni. Boruto itt tiszta apja, csak sokkal megfontoltabb és érdekesebb, hála a szemében lapuló képességének. Shikadai, tiszta apja, ez viszont nem baj. A többiek vagy teljesen sablonosak, vagy hozzák azt a szintet, amit el lehet tőlük várni.

 naruto_and_boruto_fist_bump.png

Lényegében minden hibája ellenére azt mondom, hogy a Boruto bőven ráver a Shippudenre, de a sima Naruto nyomába nem fog lépni. Van már a Naruto széria annyira nyüstölve, hogy egy csodát kétszer nem fog előhozni. Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr5712672791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hunterbey 2017.10.30. 16:54:09

Nekem tetszik, csak kissé túl modern, miközben 15 évvel ezelőtt még a lámpát alig ismerték, Shippuden spin off részei meg tiszta Kuroshitsuji volt már.

Ragnafan1992 2017.11.01. 14:50:24

@Hunterbey: Ez sem teljesen igaz. A sima Narutoba már látszott valamennyi modern technika (videólejátszó, biztonsági kamera, bringa üzlet stb.

Hunterbey 2017.11.01. 14:59:11

@Ragnafan1992: Tudom, de nem volt ennyire és így furcsa volt elsőre.
süti beállítások módosítása