Bible Black Gaiden kritika.

2017.07.01. 15:34

Sziasztok. A Bible Black 2001-es megjelenése után is hatalmas mérföldkőnek számított a hentaik történelmében. Nemcsak a szex terén, hanem a sztori és hangulattartás okán is ismert a mai napig is. Viszont a készítők nem álltak meg és egy évre rá kiadták az előzménytörténetet, a kétrészes Gaident. Én megnéztem és eléggé felemás érzéseket keltett bennem.

 1473325817bibleblackorigins_jpg.jpg

A sztori az eredeti történet előtt 14 évvel ezelőtt játszódik. Kozono és Morita megalapítanak egy boszorkányegyesületet, aminek központjában a Fekete Biblia áll. A gazdag leszbi csaj Kozono kiröhögi az egészet. Egészen addig tart a gizdasága, míg össze nem hozzák mágiával az egyik legrondább fiúval, Hiraya Seiji-vel. És ráadásképp az osztályelsőt mágiával arra kényszerítik, hogy masztizzon az egész suli előtt. A lányok rájőve, hogy mekkora királyság használni, pénzért bárkit bárkivel összehozatott. De nem álltak meg itt. Meg akartak idézni egy démont. Ehhez pedig nem más áldozatot használtak, mint az akkor még tini Kitamit, akiből a végén helytartó lesz.

 hqdefault_3.jpg

Mint előzmény eléggé jóra sikeredett. Néhány extra adalék infót kapunk, amiből az látszik, hogy a készítőknek valóban volt elképzelésük a boszorkánysággal kapcsolatban. De ennyi. Önálló műként hatalmas visszalépéseket figyelhetünk meg. Élből a sztori nem akkora eresztés, mert már tudjuk mi a vége. Kitami sorsát az eredeti sztori visszaemlékezéseiből megtudhattuk. Ergó, zéró feszültség. Grafikai téren is romlott valamelyest. Néhány helyen konkrét mozgások maradtak ki. Zenei téren semmi változás. Ugyanazt a két zenét kapjuk meg, de csak két részre. Opening és ending meg nem is várható.

 A szex jelenetek terén viszont próbált újat mutatni. Mostmár lány és lány között van szex (az elején Takashiro az épp aktuális prédájával játszadozik, ha értitek.). De aki hiányolta a csápos szörny hentai jelenetet, az itt kapni fog. A kérdés, hogy kellet-e ennyi extra, ha többet vettek el, mint adtak?

Összegzés:

Történet: 7/10

Látvány: 8/10

Zene:6/10

Hangulat: 8/10

Végeredmény: 29/40

Átlagos hentai, amit ugyan egyszer jó megnézni, de az eredeti sztoritól messze le van maradva. Köszönöm figyelmetek. Sziasztok.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr4812633759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2017.07.02. 08:35:27

Nem tudom... Ennél a műfajnál undorítobbat még nem láttam a Földön. Részben ezek miatt is utálják sokan az animéket mert ezekkel azonosítják. :/

veterán33 2017.07.02. 13:38:12

@Tomlion: Számomra meg a gore műfaj veri ki a biztosítékot.(A céltalan nagyon durva és öncélú erőszak ábrázolását.)Kivétel képez ez alól a Love in hell manga mert ott inkább komikusabbak mint sem megrázóak az ott történő események.

TheGrox96 2017.07.02. 15:24:28

Én sem vagyok nagy hentai fan, de BB sorozatok szerintem elég jóra sikerültek és remélem a New Testament is kap majd az oldalon egy "fekete misét".

A kritikáról annyit, hogy 2 szereplőt felcseréltél. Takashiro az egyik alapítótag és Kozono a leszbi csaj, aki kineveti a boszorkányklubot.

Ragnafan1992 2017.07.02. 15:30:23

@Tomlion: Ez csak rész igazság. Itt inkább a főbb hiba a népszerűbb animék jelentős része. Mondok egy példát. Naruto Shippuden, Dragon Ball Super. Az olyan zseniális történetmondással, narratívával rendelkező animék, mint pl. Parasíte: The Maxim, Moster, csak egy kisebb réteget érnek el. A gore, illetve az abból a műfajból származó ero-guro, na ott kezdődik az egyik igazi negatív megítélés.

Ragnafan1992 2017.07.02. 15:32:10

@TheGrox96: Köszi, hogy írtál. Nekem is néha megkavarodnak a japán nevek. :) Természetesen. Mondjuk, azt sosem láttam.

Ragnafan1992 2017.07.02. 15:33:40

@veterán33: Ebben egyetértek. Ide sorolható az ero-guro műfaj, ami a gore kategóriák csúcsa. Értelmetlen és pedofil. Még az a szerencse, hogy ebben a japánok is fogták a lapot és iszonyatosan megnyírbálták ezt a műfajt.
süti beállítások módosítása