Véget ér a Fairy Tail manga!

2017.05.20. 11:16

Sziasztok!

A Bleach és a Naruto után a Fairy Tail manga is véget ér a rajongók legnagyobb bánatára.

9781612624105.jpg

A mangaka Mashima Hiro Május 18-án jelentette be, hogy a 63.kötettel szeretné befejezné a mangáját ami után egy másik mangába szeretne belekezdeni. Így pedig a Bleach és a Naruto után egy újabb híres shounen manga pályája ér véget.

Mashima mangája először 2006-ban jelent meg ám társaival ellentétben nem a Weekly Shounen Jump hanem a Weekly Shounen Magazine oldalain jelent meg amiket később mangakönyvekben is publikáltak. A Fairy Tail azonnal hatalmas népszerűségre tett szert így nem is volt kérdés, hogy ez a manga is kap egy animesorozatot természetesen neverending stílusban.

ft_dvd01.jpg

Az 1. sorozat 2009-től 2013-ig futott amit a Satelight és az A-1 Pictures készített majd 2014-ben jött a folytatás ami 2016-ig futott közben a sorozat kapott pár OVA epizódot,egy spin-off művet Mashima előző mangájával a Rave Masterrel , egy előzmény sorozatot Zero alcímmel illetve eddig 1 filmet és most jön majd a 2. film Dragon Cry alcímmel.

Én bevallom őszintén, hogy a mangából soha egy képkockát sem olvastam viszont az animébe bele-belenézegettem igaz nem láttam végig és habár rólam köztudott, hogy nem szívlelem a neverending shounen animéket de még engem is meglepett, hogy a Fairy Tail-el milyen jól elvoltam. Nem éreztem annak az agyrohadásnak a jeleit mint a Naruto esetében. A Fairy Tail 100%-ig ugyanazokat a sablonokat használja mint kollégái vagyis van egy saját kis világa amibe bele vannak dobva a 100%.-ig klisé karakterek úgy mint nagyszájú főhős, magának való emókínézetű másik srác, a tsundere main csaj illetve a többi töltelék karakter de sokkal több szórakoztató karakter volt benne mint a társaiban illetve több humor amit a mangaka jól egyensúlyozott a drámaibb vonallal.Ugyanakkor elég szembetűnő a karakterdizájn nagy hasonlósága a One Piece-el , de komolyan majdhogynem mindkét manga és anime karakterei is ugyanazokkal a vonásokkal és kinézettel rendelkeznek rendelkeznek.

22386f9e644d268794cb969f31a4990bb1870088_hq.jpg

                    Shank ( One Piece )                                      Gildarts ( Fairy Tail )

113961828.jpg

Namie és Lucy pedig testvérek is lehetnének!

Hogy szándékos kopizás vagy csak a két mangakának azonos a stílusa nos az passz! Mindenesetre eléggé szembetűnő.

Szóval így végére csak annyit mondok, hogy ég veled Fairy Tail!

Ennyi voltam mára Sziasztok!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr5612527473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aiden36 2017.05.20. 12:21:04

Tán olvastam valahol, hogy a Fairy Tail mangakája anno segédként dolgozott a One Piece-nél, és elég nagy hatással volt rá a One Piece manga, ezért is vannak hasonlóságok.

Inzon 2017.05.20. 16:19:14

Én eddig nem foglalkoztam ezzel a sorozattal, és valószínűleg ezután se fogok. Talán ha az anime véget ér lehet, hogy átfutom.
Nevereding shounenekből nekem bőven elég volt a Naruto elkorcsosulása utáni kiábrándultság. A Bleachet pedig nem nagyon értem. Az OP pedig már az ismertető után nem is érdekel.

Viszont engem nem zavar, ha két animéban azonos szereplők vannak.
Egy színész ember nem szerepelhet egyszerre két különböző sorozatban? A való életben az ilyen örül, hogy egyáltalán van munkája. :)

xx18Rolandxx 2017.05.20. 19:09:04

@Inzon:

Az anime már rég véget ért ezt amúgy írtam is.

veterán33 2017.05.20. 21:59:30

Én szeretem ha egy mangát befejeznek mert biztonság érzetet ad hogy nem egy olyan történet olvasok ami túlfogja éli a szerzőt és soha nem fog befejeződni vagy csak szimplán félre dobja.

veterán33 2017.05.20. 22:09:41

Már leginkább a Detective Conan befejezését várom ami már 23 éves és nemsokára eléri az 1000.fejezetet!

Qtya von Disznósajt 2017.05.21. 03:50:37

A Mágiajátékok után félredobtam. Annó szerettem, az elején még megvolt a maga bája. Volt egy érdekes világ, a varázslatoknak volt szabályrendszere és a karakterek ha sablonosak is voltak, de legalább volt jó háttértörténetük.
Voltak értékelhető gonoszok és árnyalt karakterek, Geralt például az egyik nagy kedvencem volt.

Aztán... Nem tudom mikor siklott ki ennyire, a pár évnyi kihagyás és a Mágiajátékok már böszme vacak lett és ezt a trendet utána se láttam, hogy bármit változott volna.

Tournament arc-ot nem nehéz írni, de még ezt is sikerült elbaszni. Ember, van egy izgalmas világ, jó karakterek, változatos harc és küzdőstílusok, amiket elég izgalmasan lehetett volna vegyíteni. Azért nem egy Yu Yu Hakusho szint amit hozni kell, de könyörgöm, ennél gányabb tournament arc-ot csak az Asterisk War-ban láttam és ez már amiatt sem segít rajta, mert az az anime nem volt több mint 12 rész!

xx18Rolandxx 2017.05.21. 13:05:11

@veterán33:

"Már leginkább a Detective Conan befejezését várom ami már 23 éves és nemsokára eléri az 1000.fejezetet! "

Én azt a mai napig nem értem, hogy mit szeretnek benne annyira. Jó a mangát nem olvasom lehet sőt biztos vagyok benne, hogy milliószor érdekesebb mint az a dögunalom poshadvány amit az anime prezentál már évek óta.

" Én szeretem ha egy mangát befejeznek mert biztonság érzetet ad hogy nem egy olyan történet olvasok ami túlfogja éli a szerzőt és soha nem fog befejeződni vagy csak szimplán félre dobja. "

Vagy a mangaka meghal mielőtt befejezhetné mint például a Zero no Tsukaima noveljének a mangakája.

@Qtya von Disznósajt:

" A Mágiajátékok után félredobtam. Annó szerettem, az elején még megvolt a maga bája. Volt egy érdekes világ, a varázslatoknak volt szabályrendszere és a karakterek ha sablonosak is voltak, de legalább volt jó háttértörténetük.
Voltak értékelhető gonoszok és árnyalt karakterek, Geralt például az egyik nagy kedvencem volt."

Ez eleinte minden shounen műben megfigyelhető. Összehoznak egy érdekes világot saját szabályrendszerrel aztán valahola közepe felé azt mondják, hogy mostantól tojok az egészre kezdődhet az egész elbaszása. Bevallom, hogy a Naruto-t az elején én is pont ezért kedveltem mert tetszett a világ amit Kishimoto kitalált még ha sokszor érthetetlen is volt, a Tournament arc sem volt rossz mert ott ismertük meg jobban a karaktereket. A Többi-t meg már mind tudjuk, hogy mi lett a vége.

veterán33 2017.05.21. 19:24:02

@xx18Rolandxx: Nálam azért nyert a Detective Conan mangája mert valamiért jó elgondolkodni az ügyeken és kitalálni ki hogyan és miért ölt mindezt csupán a logikára támaszkodva.Egyébként csodálkoznék ha lenne olyan ember aki egy "szuszra" elkezdené csak és kizárólag ezt a mangát olvasni.
A mangaka ha jól emlékszem arról beszélt hogy addig halasztgatja a végét amíg nyugdíjba nem megy így jobb beletörődni hogy nyújtani fogják a történetet még egy pár évig.De legalább a történet legvégét már megírta ha netalán történne vele valami véletlenül.

Inzon 2017.05.27. 12:07:25

@xx18Rolandxx: Az nem jött el a cikkből. Viszont a ha a mangát most fejezik be, akkor az animénak nem utána kéne?

xx18Rolandxx 2017.05.27. 19:56:22

@Inzon:

" Az 1. sorozat 2009-től 2013-ig futott amit a Satelight és az A-1 Pictures készített majd 2014-ben jött a folytatás ami 2016-ig futott "

Nem tudom ezen mi nem érthető :/

Őszintén szólva fogalmam sincs mert ez művenként változik. Lásd a Bleach is még befejeződött a manga vége előtt és azóta sem jelentették be hogy folytatnák, a Naruto-val tudjuk mi történt, a One Piece az ebben az életben nem fog befejeződni az tuti stb....

Inzon 2017.06.03. 19:46:35

Mondjuk, hogy nem ismertem és nem is érdekelt eddig az a sztori, és okoskodás helyett ezt kellett volna a cikkbe tenned?
Talán az.

xx18Rolandxx 2017.06.04. 08:49:39

@Inzon:

Megmondanád akkor, hogy mi volt ebben az " okoskodás". Mert én normálisan válaszoltam a kérdésedre és felhoztam pár példát is rá. Ha nem érted az a te bajod.

Lavirintos 2017.06.05. 21:11:53

Ha mint büszke olvasó aki még most is olvassa a Fairy Tailt, elmondhatom, hogy szar, de nagyon, a Naruto is értelmesebb.

xx18Rolandxx 2017.06.05. 22:03:46

@Lavirintos:

Mangi-val beszélgettünk erről és ő is elmondta, hogy úgy kb a 300.-ik fejezettől lett nagyon szar az egész. Tényleg így van?

Lavirintos 2017.06.06. 01:54:59

@xx18Rolandxx: Hah XD, ha mangi azt hiszi hogy a 300 fejezettől kezdődik az igazi lavina, akkor vagy nem olvasta sokkal tovább, vagy már igazából már ő is pont leszarja mi történik. A 300 fejezet környékén csak egy lokális mélypont volt, ami jelenleg most zajlik a mangában az olyan mintha a mangaka vett volna egy rakás kezdő manga one-shotot és azokat összegyúrta volna egy még azoknál is rosszabb mixbe, a SAO is konzisztensebb tűnik már (az legalább első nézésre nem mond önmagának ellent). Ha valaki megkérdezné mlyen mangákat ajánlok, előbb lőnek fel pár hentai one-shotot mint ezt.

Mangekyo22 2017.06.06. 11:43:16

@Lavirintos: Micsoda?! Még annál is rosszabb most jelenleg? Az tuti, hogy a mangaka már csak a párosító-búzáknak fog egyedül "adni", de ha igaz, amit mondtál, akkor gyorsan neki állok! Csak egy kérdés: mivel tuti, hogy Zeref lesz a végső fő gonosz, mennyi fejezet alatt verik le? Remékhetőleg több fejezet lesz, mint a két búza ninjász végső harca...

Lavirintos 2017.06.06. 20:25:47

@Mangekyo22: 3 fejezet alatt kerek perec alatt le lett verve Zeref, de ez alatt a 3 fejezett alatt Acnológiát is legyőzték (két drab párhuzamos front)...de mivel még 8 fejezet hátra van, nagy valószínűséggel vagy visszhozza Acnológiát vagy még gyorsan hozz valami ass-pull főbosst. Btw ezen a ponton az egyetlen ship aminek még értelme is van az a LevyxGajeel, az is főleg amiatt hogy nem látjuk..így még eltudom hinni hogy azokban a fejezetekben míg mi a többi gyökeret láttuk az a kettő valami progresst is elért.

Mokro 2018.08.12. 18:10:57

Pár hete már fut a folytatása mangában, az anime meg októberben indul. :)
süti beállítások módosítása