Sziasztok!

Mangekyo kollégával nem is olyan régen néztük meg ezt az animét és bevallom én nagyon vártam hiszen a sztorija nagyon jó volt első hallásra hiszen ki nem szereti az Alien vagy a Dolog című filmet? És ezeknek a keverékét ki ne akarná látni? És ezt a keveréket hívják úgy,hogy Lily C.A.T.!

1401691_743035595725537_78378091_o.jpg

A Lily Cat egy 1987-es Sci-Fi Horror amit a (nézzük hülyének a nézőket) Pierott Studio készített és az azóta sajnos elhunyt Hisayuki Toriumi rendezett. A rendező nevéhez egyébként olyan animék köthetők mint a Dallos, a Kagaku Ninja-i Tai franchise és nagy megdöbbenésemre a Nils Holgerson is.

Mint már mondtam a történet egyfajta keveréke az Alien és a Dolog című filmeknek. A történet a távoli jövőben játszódik egy űrhajón ahol egy hibernációs kísérlet keretein belül 13 embert és egy macskát lefagyasztanak 20 évre annak érdekében, hogy bizonyítsák, hogy az emberek 20 helyett csak 1 évet fognak a kapszulákban öregedni.

lily5.png

Ugrunk az időben 20 évet mikor is az alanyok felébrednek ám ekkor bebasz a gebasz mikor is egy űrbéli baktérium fertőzi meg a hajót ami aztán szép lassan elkezdi megfertőzni illetve levadászni az embereket. A maroknyi megmaradt túlélő tehát megpróbál visszajutni a Földre mielőtt ők is a mutáns űrlény mutáns gyomrában végeznék.

Végül is ennyi a történet és most tegye fel a kezét aki szerint ez nem hangzik rohadt jól? ......... Rendben van. Tehát a történet így önmagában nagyon jól hangzik, jó kis régi fajta horrort sejtet. Papíron. Ugyanis sajnos olyan szinten el van rontva az egész, hogy az már fáj.Ez pedig egy valaminek köszönhető, a hosszának. Alig több mint 1 órás az egész ami azért valljuk be nem valami sok így sajnos nem sok ijesztős részt kapunk hanem ehelyett rámennek a karakterdrámára.Igen, egy horror amiben a karakterdráma van előnyben. Hát köszi b@meg. De legalább kárpótolták ezt az ijesztős részekkel de arról majd később. Szóval maga a horrorész nagyon kevés és elenyésző, a drámai része viszont siralmasan unalmas.A szereplők ugyanis olyan búvalbaszott fapofával tolják végig ezeket a jeleneteket mintha csak eltörtek volna egy tényért. És lényegében ez a másik dolog ami kinyírja a filmet. Pedig ebből a sztoriból többet is ki lehetett volna hozni, kár, hogy nem tették meg.

A látvány szerencsére nem sikerült rosszul, a sci-fi hangulatot nagyon jól visszaadja ráadásul ahogy megjelenik a hajó az jó kis Star Wars utóérzetet ad. Az ijesztős részek legalábbis amik belekerültek a filmbe egész jók lettek bár a figyelemfelkeltő suspense hiánya eléggé feltűnő.

lily-c-a-t-pic-4.jpg

És így sajnos az ijesztőnek szánt részek sem eléggé hatásosak leszámítva a macskát persze.....

tumblr_ml7nlrmbwe1qzr8nao2_1280.png

Maga a karakterdizájn sem rossz bár ez köszönhető annak , hogy a manapság trendben lévő moe meg efféle rémségek után felüdülés egy olyan animét látni amiben normálisan néznek ki az emberek. De mint mondtam olyan fapofával nyomják végig a filmet, hogy az hervasztóbb mint egy Lars von Trier film.

Maguk a szereplők az ilyen filmekben szokásos sztenderd karakterek, szóval van itt tudóscsaj, orvoscsaj,computerzseni,nagypofájú elit katona aki mind közül a legérdekesebb és legviccesebb tehát naná, hogy ő murdel meg először.

pqmdn.png

Aztán van a kapitány aki ha nem lenne ott akkor se vennénk észre a hiányát annyira jellemtelen az egész csávó illetve ott a két fontosabb szereplőnek beállított emberke Hiro és egy szőke csaj Nancy. Hiro még annyira nem is vészes mert nem rossz a karaktere csak szimplán hót unalom a gyerek de Nancy......

lily1.png

Na most had mondjak egy érdekességet: Ellen Ripley ilyeneket eszik reggelire pirítóssal és kávéval!! Ez a csaj egy anti Ripley, azon kívül,hogy végig rinyálja az egészet sok érdemit nem csinál. Az ő karaktere csak arra jó, hogy legyen egy szőke csaj a filmben és kész.Amikor bejön a szörny  csak sipánkozva áll, pedig ezalatt Ripley vagy 4-xer lőtte volna szitává az egész lényt. Ez a csaj is nyugodtan bekerülhet a női karakterek szégyenkönyvébe Sakura és Aria mellé.Szóval megkapjuk a sztenderd karaktereket de még azok sincsenek kellően kidolgozva. A  katona például egyszer sem lő a puskájával, a tudóscsaj attól az , hogy párszor megnyom néhány gombot, a dokin fehér köpeny van  és így tovább........

Még úgy a zenék amik valamilyen szinten megmentik az animét mert nagyon szépek bár azért tényleg lehetett volna valamivel több a sejtelmesebb,félelem fokozóbb zenékből.

Lényegében ennyit tudok elmondani a filmről, egy eléggé kihasználatlan, kiábrándító és tingli-tangli anime ez amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni és tényleg nagy kár,hogy nem tették meg, mert meg merem kockáztatni,hogy akár még klasszikus is lehetett volna belőle. Azért az a pár tényleg jól sikerült ijesztős rész végül is megmenti a teljes csődtől plusz van egy nagyon jó kis hangulata az egésznek, ezért megszánom egy nagyon gyenge közepessel. De tényleg kár érte.

Lily C.A.T.

- Idő: 1987

- Stúdió: Pierott

- Rendező: Hisayuki Toriumi

- Műfaj: Sci-Fi -Horror

- Hossz: 67 perc (de állítólag ez a megvágott verzió)

Tetszett:

-Nagyon jó története van neki

- A macska és a katonasrác

- Egész jó a látvány

- Az ijesztős részek

- Nagyon hangulatos

-Zenék

Nem Tetszett

- Teljesen kihasználatlan az egész

- Kidolgozatlan és unalmas szereplőgárda

- A Horror szinte teljes hiánya

- Unalmas karakterdráma

- Nancy

Értékelés:

-Százalékban: 58%- Közepes

- Százalékban : 5.5/10

Ennyi voltam mára SZIASZTOK!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr377619928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szacsirajzai 2015.07.13. 13:23:12

Hú, ezt meg kell néznem!
Alien...Dolog... Mindkettő nagy kedvencem, a régebbi animéket meg főleg szeretem :)

xx18Rolandxx 2015.07.13. 23:59:42

@Szacsirajzai:

Youtube-on fent van szinkronnal meg eredeti nyelven is, mi is ott néztük meg.

2015.07.17. 20:25:15

67 perc? Mi ez? Alkonyzóna-epizód? :D
süti beállítások módosítása