Szegasztok!

Lassan lejár nyereményjátékunk, de szerencsére még jönnek a versenyzők!

Itt is van újabb versenyzőnk írásos anime kritika versenyünkön, Tejbedara, aki az Amnesia című animével indul!

Sok szerencsét, a többieknek meg jó szórakozást! ;)

"

Amnesia (anime kritika)

Az Amnesia egy azonos címet viselő otome game alapján készült 12 részes anime, amely 2013-ban látott napvilágot. A rendező Yoshimitsu Ohasi volt, az animációs gyártásért pedig a Brains Base stúdió felelt.

A történet azzal kezdődik, hogy a főhősnőnk felszolgálóként serénykedik, munkahelyén ahol egyszer csak elájul. Amikor felkel homályos számára minden, nem emlékszik semmire tehát amnéziás. Hirtelen a semmiből feltűnik egy tündér/szellem/lélek, akit Orionnak hívnak és elmondja, hogy azért van emlékezetkiesése, mert amikor ebbe a világba jött beleütközött a lány lelkébe ez által minden emlékét eltávolítva. Orion szerint csak úgy nyerheti vissza főszereplőnk a memóriáját, hogyha beszélget az emberekkel, szétnéz a világban és ezt mind úgy teszi meg, hogy közben titkolja amnéziáját.

nevtelen02.png

Nos az alapszituáció ennyi volna. Ezek után a néző már tűkön ülve várja, mikor fejeződik be ez a fiúháremes bonyodalom. A főszereplőnőnk annyira jellemtelen és unalmas, hogy még neve sincs. Semmit sem csinál ez a leányzó csak sodródik az árral ,amikor meg megpróbálna csinálni is valamit azt is olyan bénán teszi ,hogy az már szánni való. Persze ilyenkor mondanák az emberek „Nem értem mi bajod vele ,hiszen a lányoknak készült bishounenes fiúhárem történetekben általában a fontosabb személyiség jegyeket mellőzik a főhősnőből ,hogy a fogyasztó jobban át tudja élni a szituációkat.”Nos igen ez mind igaz ,de ha valaki már annyira jellemtelen ,hogy egy önálló gondolata sincs az nem a „fontosabb személyiség jegyek mellőzése” hanem a teljes személyiség mellőzése .

Ahogy halad előre a történet egyre közelebbről ismerhetjük meg a fiú karaktereket és fény derül arra is, miért ébred Heroine más-más helyeken és miért változik a kapcsolata a környezetében lévőkkel, de erről majd később. Az anime legeslegelején beugrik még néhány emlékkép a fiúkról neki, ami ad egy kis segítséget az eligazodáshoz. A kis tündérfiúval, Orionnal, meg is próbálnának, válaszokat keresni ám nevenincs kisasszony ismét balesetet szenved. Egy kórházban ébred ahol Shin ápolgatja.

Shin: Egy gyermekkori barát, aki végzős gimnazista. Közvetlen, néha elég forrófejű és csipetnyit érzéketlen. Egyes jelenetekben úgy viselkedik, mint egy sértett tizenéves lány.

Hirtelen közelebb megy a lányhoz és megcsókolja, mintha természetes lenne. Nem tudja mire vélni a fiú viselkedését, de még ekkor sem szól semmit.(Persze a kórházban semelyik orvos nem vette észre, hogy amnéziája van, nagyon logikus). Haza engedik mintha mi sem történt volna. Otthonáig Shin kíséri el, aki gyanút fog a lány szenilis viselkedését illetően. Nincs mit tenni, el kell mondania az igazat .A fiú türelmesen végig hallgatja és el is hiszi. Most komolyan? Ki az az épelméjű ember, aki elhinne egy ilyen történetet? Egyáltalán hogy adhatta ezt elő hitelesen a csaj? Mindegy nem is ez a lényeg, emelt fővel, lépjünk tovább. Szóval egy ideig még ellézengenek itt-ott azzal a céllal, hátha előjön egy-két emléke Heroine-nek. Sajnos csalódniuk kell. Eközben a munkahelyén (amit Meido no Hitsuji-nak hívnak) az egyik munkatársa (avagy az egyik mellékszereplő), Sawa kitalálja, hogy elmehetnének a többiekkel tűzijátékokat fellőni/nézegetni. Belegyezik, mindenki remekül szórakozik és mindenki boldog .Nevenincs leánykánk ekkor megtudja Shin titkát, ami az volt,hogy az apja önvédelemből megölt egy embert, ami miatt mindenki elítélte őt és édesapját is .A barátai elfordultak tőle és megvető szemmel néztek rá(ismerős érzésem támadt…Naruto?) ,de főszereplőnk és Toma (gyerekkori barát 2.) kiálltak mellette és vele is maradtak egészen mostanáig. A kis találkozó után haza megy a lány és poháröblögetés közben *két szemrebbenés között* arra ébred, hogy az ágyában fekszik és cseng a telefonja (elnézést kérek, hogy így írtam meg, de csak így tudom érzékeltetni mennyire idegesítő ez a hirtelen váltás). E két esemény között semmilyen összefüggés nincs, de a néző birkatürelemmel várja a magyarázatot és figyel továbbra is.

Mindenestre felveszi a telefont, amin át Ikki hangját hallja. Elhívja egy találkozóra a lányt, avagy egy randira. Ideje sincs beleegyezni, a srác már az ajtó előtt várja. Ekkor megnézi a naptárat és látja, hogy a dátum még mindig ugyanaz, mint tegnap.

Gyorsan lesiet a fiúhoz. A nagy rohanásban egyszer csak felbukik a nagy semmiben, az anime során már harmadjára, és Ikki karjai között találja magát. Elhint, egy mosolyt majd mélyen a szemébe néz hősnőnknek valamilyen reakciót várva.

Ikki: A „szépfiú „akire csak úgy tapadnak a lányok. Túlérzelgős, túl sokat beszél. Szemernyit érezhető benne az önimádat. A nézésének van egy fajta hipnotikus hatása a nőkre.

Ám nem történik semmi, amit enyhe meglepettséggel fogad. Eközben megjelenik egy hosszú, szőke hajú hölgyemény, név szerint Rika. Mint az kiderül ő Ikki fanklubjának a vezetője(itt kezdtem el lassan,esztétikusan a kezemet a fejemhez emelni és facepalm testtartást felvenni).Rika felháborodva néz főhősünkre majd elmondja a mondókáját és mindenki megy a maga dolgára. A randit hamar lezavarják: elmennek moziba és rendelnek egy italt vagy valamit (ez nem tűnik olyan hosszúnak, de az animében úgy el tudják nyújtani, hogy az már valósággal andalító).

Másnap munkába indul Heroine ahol Sawa félrehívja. Elmondja, hogy kicsit nyomozgatott a srác után és megtudta, hogy a barátnőivel 3 hónap után szokott szakítani. Nevenincs (ahogy már megszokhattunk) nem reagálja le ezt semmilyen arcmimikával csak bámul maga elé.

Eztán egy csapat építő túrára indulnak. Legalábbis így hívják a csónakázást arrafelé. Beesteledik erre Ikki elráncigálja a lányt egy padhoz beszélgetni. Megismerhetjük a szemei képességének eredetét, ami egy hullócsillag által jött létre. A nyálas eszmecsere után (ami annyiból állt, hogy Ikki beszélt a csaj meg hallgatott) kap egy csókot is, amit a fanklub nem néz jó szemmel. Belökik egy tutajba és otthagyják a tó közepén. Az életképtelen élőlényünk még ellenkezni sem próbált vagy, ha már belökték legalább azzal a 2 evezővel visszaevickélni a stéghez, de nem ez nem történik meg, mert a tutaj hirtelen léket kap. Megkapjuk a nagyon átható „süllyedek a vízben egyre mélyebbre” jelenetet is.

Megint máshol találja magát és most a helyzet úgy áll ,hogy Kentoval jár. Kento Ikki legjobb barátja. Gyakran hívja „Ikkyu”-nak ami a teljes neve.

Kento: Rideg, racionálisan gondolkodó fiú. Nem tudja jól kifejezni magát és az érzelmek terén sem teljesít fényesen. Mindent próbál reálisan szemlélni. Abszurd elméletei vannak.

Heroine-nek idáig ez a legunalmasabb és vontatottabb kapcsolata az anime során. Eleinte közönyösen viselkedik vele a srác aztán megpróbál kedveskedni ,mert hát elvégre járnak ,és el is hívja magához. Ami csupán annyiból áll, hogy egész nap a laptopját nyomja a gyerek „munka” címszó alatt. Nevenincs pedig csak ül és hallgat. Majd főz egy kávét, ami történetesen nem a fiúja kedvence, így hát az gyanakodni kezd. Végül ő is rájön a lány titkára és kifaggatja őt erről. Az anime egyetlen olyan momentuma ami (számomra) megmosolyogtató volt az a rajz volt, ami Oriont próbálta ábrázolni és Heroine kezei közül került ki.

Fárasztó párbeszédekkel később megkapjuk az animékben már oly jól ismert és elengedhetetlen fesztiválos részt is. Majd az ünnepség után sétálnak egyet, ám ekkor egy random ember meglöki hősnőnket, aki ettől megint másik fiú, név szerint Toma oldalán eszmél fel.

Toma mindentől próbálja megóvni, megvédeni őt, amitől csak lehet (amire valljuk, be szüksége is van a hölgyeménynek, merthogy egy fűszálban is képes elbotlani, az is biztos).

Toma: Életvidám, kedves, lelkes fiú, ugyanakkor rendkívül önző és féltékeny típus. Ő is egy gyerekkori játszótársa a főhősünknek.

Ahogy így sétálgatnak ketten a városban, hirtelen Toma elhívja magához a leányzót. A szőke srác megkínálja kávéval (jó vendéglátó látszatát keltve) és elkezdenek nosztalgiázni azokról a „boldog szép napokról”.Nagyon sok haszontalan információt kapunk a történetünk szempontjából ebben a jelenetben is. Csöpögős párbeszédekkel később beesteledik, így hát Toma felajánlja számára oly’ kedves barátjának, hogy aludjon nála. A lány elfogadja ezt. Másnap bishi ifjúnk megtiltja neki, hogy akár egy lépést is merjen tenni a külvilág felé. Ezt meg is indokolja, mégpedig azzal, hogy… veszélyes (hát azt meghiszem egy ilyen magatehetetlen nőszemélynek tényleg jobb, ha otthon marad). Ennek ellenére ezt megszegi és egy üzenet hatására (amit nyilvánvalóan Ikki fanklubja küldött) elmegy egy sikátorba. Amikor megérkezik oda megpróbálják merényelni egy virágcseréppel ,de Toma ekkor félrelöki ezzel megmentve a lányt. Ezután dühösen elviszi otthonába ahol, átbeszélik a történteket. Újra megitat vele valamit. Átaludván egy egész napot, arra eszmél fel, hogy egy ketrecben raboskodik plüssállatok között. (Itt megjegyezném, hogy eme „kalitkába zárósdizás” miatt animés berkekben nagy yanderének tartják Tomát, holott az igazi yanderéje a sorozatnak szépen megbújt minden jelenetben és csak ezután fog egész részeket kapni). Szóval ez az állapot még egy két napig tart aztán megsajnálja főhősnőnket fogva tartója és kiengedi egy kis ideig. Hirtelen kap egy hívást az egyetemről, ami miatt el kell mennie. Heroine kihasználja az alkalmat és megszökik (ekkor született meg bennem a remény, hogy mégis csak lesz egy ici-pici karakterfejlődése… csalódnom kellett). Hazaérve keresni kezdi a naplóját, az okot, ami miatt elsunnyogott. Szőkeség is visszaér időközben és megdöbbenve látja, hogy szerelme sehol sincs. Utoléri lánykánkat és kérdőre vonja a sebeit (amit útközben szerzett) illetően. Nevenincs leejti a naplóját, amit szépfiú Toma felvesz és megtudja belőle, hogy nem one sided love-ban van része, hanem kölcsönös vonzalomban. Összejönnek tehát és elviszik főszereplőnket a kórházba. Remekül ment minden, amíg egyedül nem hagyták szegénykét.

Ugyanis itt lép be a képbe Ukyo, akiről már volt szó említés szintjén.

nevtelen03.png

Nagyon romantikus módon megpróbálja szerelmét levetni a kórház tetejéről. Mint később kiderül, hasadt személyiséggel rendelkezik, ezért próbálja meg a főhősnőt többször is meggyilkolni.

Ukyo: Hosszú, zöld hajjal megáldott fotós-bishi. Skizofréniában szenved, ezért teljesen kiszámíthatatlanok a cselekedetei.

Zuhanás közben már megint egy másik jelenetben kísérhetjük figyelemmel szerencsétlenkedéseit. Heroine másnap az egyetem felé veszi az irányt. Útközben (mit tesz isten) Ukyo-val találja szemben magát. A fiú óva inti, hogy akár csak egy lépést is tegyen az úti célja, az egyetem fele. Ezt megfogadván tovább áll, és inkább a munkahelyére megy.

A hírekből kiderül, hogy a bishi-nek jó volt a megérzése. Az egyetem kutatási szárnyán robbanás történt. Amikor lejár a munkaidő a hősnőnk hazafele vezető úton is ezen a furcsa dolgon elmélkedik. Egyszer csak a magasból majdnem ráesik egy vasgerenda, de Ukyo (elrontva a szórakozásunkat) megmenti a veszélytől. Jó tanácsokkal látja el megint lánykánkat, aki sorra meg is fogadja azokat és így elkerüli a halált.

Pár nappal később dolgoznia kellene, ám egy csőtörés miatt a főnöke inkább hazaengedi őt. Ukyo, megint csak a semmiből feltűnve, már meg sem lepődik az eseten. Megkérdezi hát elkísérheti-e Miss Amnéziát, aki vonakodva bár, de belegyezik. Egy hídhoz érve Ukyo elkezd mesélni a fotózásról, teljesen önkénytelenül, amit érdektelen élőlényünk szépen, csendben végig is hallgat. Ekkor az anime egy igen nagy kérdését „tárja fel” nekünk, ugyanis elmagyarázza neki, hogy miért eszmél mindig különböző helyeken, más-más fiú „karjaiban” Nevenincs. A válasz igen egyszerű: különböző világokba csöppen, ahol eltérően állnak a dolgok, mint ahogy az előzőben. Avagy: ahány srác, annyi variáció.

nevtelen05.png

Eme hatalmas volumenű kijelentést nagy meglepettség kíséri (a néző kb. a felénél fel vélte fedezni ezt a tényt). Eztán különféle módszerekkel igyekszik megölni szíve választottját (a yandere oldala) mivel, mint az utóbb kiderült, ebbe a világban nem szabad ketten tartózkodniuk, mert az valamelyiküket megpróbálja lekaszabolni… és, hogy miért az az anime végére sem fog kiderülni.

A józanabbik fele zöldikének utoljára felhívja szerelmét. Elbúcsúzik tőle és nyomatékosan megkéri, hogy ne jöjjön a campus közelébe se. Erre mit tesz? Egyértelműen a legnagyobb szélben, esőben, hurrikánban, tsunamiban, árvízben, szökőárban indul el a „tiltott helyre”.

Megkezdődik hát bujdosás Ukyo elől. Süvít a szél, az eső szakad, az egyetem nem sokára felég , de semmi gond ők ketten szépen ellézengenek ott halál lazán. Kiadja magából minden dühét és bánatát, ami eddig nyomta a lelkét. Sokszor kellett meghalnia szegény fiúnak így érthető, miért lett tudathasadása.

Heroine-t elkapja, sarokba szorítja majd lassan emelve a kést… átszúrja saját magán. Váratlanul a jobbik énje visszaszerezte az irányítást, aztán a földre rogyva kisírja magát. A toronyóra éjfélt harangoz. Zöld bishounen hirtelen kinyitja szemét. Kiderül, hogy nem is halt meg, mert Neil-sama-nak, tündérek istenének, (wut?) a varázsereje visszatért és így teljesíteni tudta a fiú kérését.

Az anime végén Orion és Heroine búcsúzkodik egymástól. A tündérkirály felajánlja a lánynak, hogy az emlékit újra birtokba véve utazhat abba a világba, amelyikbe a szíve viszi (akárcsak egy magyar népmesében). Megjelenik előtte a kapu és… jön az ending. Nem derül végül ki, hogy melyik világot választotta, ami ugyebár ennek a borzalomnak a fő kérdése volna.

Összegezve: A karakterek elképesztően unalmasak. A főhősnő rosszabb, mint a Yuuki a Vampire Knight-ból (ő legalább csinált is valamit), történetről nem érdemes beszélni, mert olyan meg nincs is. Csak annyi történik, hogy a világok közt ugrándozva mindegyik sráccal vagy összejön, vagy már eleve a barátja és ez kb. két részig tart, aztán jön a következő. A srácoknak 1-2, maximum 3 személyiségjegye van. Ha akadnak a nézőben kérdések azt megválaszolatlanul hagyják a készítők és inkább még több bishit tolnak az orrunk alá mondván „ne is kérdezz többet, elégedj meg ezzel”.A sorozatnak egyetlen pozitívuma akad:az pedig az animáció. A látvány nagyon szép, hozza a 2013-as színvonalat.

A kritikámat pedig azzal a kijelentéssel zárnám, hogy ez a sorozat nem ad nagyobb élményt, mint amit első ránézésre nyújt. Csak egy újabb látványorientált lányoknak szóló visual novel adaptáció.

Kritikát írta: tejbedara

2015.04.12

"

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr707366514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása