Sziasztok!

Bocsi hogy már egy ideje nem volt bejegyzés csak az a helyzet hogy most egy nagy mangaolvasási láz lett úrrá rajtam  és már napok óta azt olvasom de hogy mi lesz az még meglepi. Viszont helyette egy olyan stúdióról fogok írni ami nem animéket gyárt hanem agyhalált. Ma tehát a Key stúdióval foglak megismertetni benneteket kicsit részletesebben.

key_logo_wallpaper__clouds__by_drew807-d64pabg.png.jpg

A Key stúdió egy eroge és visualnoveleket gyártó cég amelyet 1998-ban alapított Maeda Jun,Orito Shinji és Hinoue Itaru. Mielőtt megalapították volna ez a 3 emberke ugyanannál a cégnél , a Nexton-nál dolgoztak akik szintén visualnovelekkel foglalkoztak. Azonban ők 3-an úgy gondolták hogy már elég tapasztalatot gyűjtöttek és 1998-ban megalapították a Key-t és nem is lacafacáztak ugyanis alig 1 évvel később ki is adták első eroge játékukat a Kanon-t.

106375.jpg

A játék nagy sikert aratott éppen azért készült belőle egy light novel , egy manga és egy animesorozat is és meg kell hagyni hogy a Kanon még a vállalhatóbb Key adaptációk közé tartozik. Ugyanis fontos megemlíteni hogy a Key mindig ugyanarra a történetre épít vagyis adott egyetlen főszereplő srác akihez hozzácsapódik egy sereg másik sztereotípia csaj akiknek mindig valami hű de szomorú múltja van és ehhez kapcsolnak  2-3 szereplőnként olyan dolgokat amiket ép ésszel nem lehet felfogni de mindenáron belemagyarázzák hogy ezek igenis az anime valóságában történtek meg.És ez vagy bejön a stúdiónak vagy nem. Az első Kanon sorozat viszont nem örvend túl nagy népszerűségnek, sokan azért nem kedvelik mert hogy rövid és nem bontanak ki benne semmit, ezért is csináltak neki egy második adaptációt ami már a rajongók sikerét élvezhette.

Innnetől nem volt megállás a Key számára ezért szintén 1 évvel később kiadták azt a játékot aminek már a neve hallatára is heves késztetést érzek arra hogy magzatpózt vegyek fel. Ez volt az Air.

AIRTV.jpg

Sokan egyébként ezt tartják a legjobb de ugyanakkor a legnehezebben emészthetőbb Key műnek és mondják is hogy ezt kell utoljára megnézni az összes közül. Nem tudom hogy igaz-e mert én ezt néztem meg elsőnek és mind tudjátok mi lett a vége. Mindenesetre ez is sikeres lett és ez is kapott animeadaptációt amiben az egyetlen élvezhető dolog az opening zene volt. Maga  játék ugyan nem lett túl sikeres, mindössze a 42-ik helyig jutott el a legnépszerűbb játékok listáján ugyanakkor eladásilag még így is sikeres mondható a maga a 102.000 eladott példányával.

Az Air után a stúdió kicsit szüneltette a munkákat majd újból visszatértek 2004-ben a Clannad-al ami a másik a Kanon mellet a vállalható kategóriában.

Clannad_game_cover.jpg

A Clannad a Kanon-hoz hasonlóan szintén romantikus dráma és ezen a téren meg kell hagyni egész jó viszont ez is a hozzáadott marhaságokon hasal el, pedig ha csak simán megmaradnak a romantikus szálnál akkor egész jó lehetett volna. Legalábbis az anime. Ugyanis leszögezem hogy az ilyen eroge meg visualnovelek még a leghalványabban sem tudnak érdekelni,meg hagyom az ilyeneket  az olyanoknak akik kibírják őket.Ha valaki esetleg tudja ezeknek a játékoknak az értelmét az kérem szépen írja le kommentben köszönöm.Dráma terén inkább az After story nyújt nagyobbat de annak meg annyira idióta a befejezése hogy az Air-é ahhoz képest egy több hónapos agyalás eredményének néz ki. Ugyanakkor a Clannad kritikai visszhangja igencsak pozitív volt, ugyanis beválasztották minden idők 50 legjobb bishoujo játéka közé.

A Key a sikert meglovagolva még ugyanebben az évben kiadta a Tomoyo After játékot is hozzá, majd szintén 2004-ben kijöttek a Planetarian-nal amiből ugyan még nem készült anime de ahogy az eladásokat nézzük az is csak idő kérdése.

A stúdió ezek után ismét szünetet tartott majd 2007-ben kijöttek a Little Busters-el és a játék a Key legnagyobb sikerei közé került be. Ugyan történetileg ez is ugyanolyan mint a Clannad vagy a Kanon mégis ez kapott eddig a legkésőbb animeadaptációt.

LittleBusters.jpg

A játék a sikert megkoronázta azzal hogy a Clannad-hoz hasonlóan bekerült a legjobb bishoujo játékok listájába és egészen a 14. helyig jutott.

2010-ben kijöttek a Kud Wafter játékkal ami ugyan már nem hozta az eddigi játékok sikerét így anime sem készült belőle és nem is ismerik olyan sokan mint a többit.Hogy ezt ellensúlyozzák 2011-ben kijöttek a Rewrite-al  ami ugyan eltér az eddig megszokott alapoktól egy kicsit eltér, ugyanis ez már akciókat is tartalmaz.

Rewrite_game_cover.jpg

A Rewrite aztán megint a középpontba hozta a Key-t ugyanis nagyon sikeres lett, maga a játék a 9. helyig jutott a toplistákon.A siker ellenére az anime még mindig nem kapott zöld utat pedig sokan sírnak érte.

És igen egy alkotásukat még nem említettem az pedig az Angeal Beats. Ennek az az oka hogy nem tudni pontosan mikor is jött ki maga a játék, az anime viszont 2010-ben került a képernyőre és szerintem csont nélkül az lett a legjobb Key anime.

Angel_Beats!_DVD_Complete_Collection_cover.jpg

Mégpedig azért mert a többivel ellentétben az AB nem a valóságban akar játszódni és nem akar mindenáron hülyeségeket lenyomni az ember torkán.Mondjuk Yuri karakterdizájnján nem agyalhattak valami sokat az szent.

Az utóbbi időben a stúdió nem nagyon hallat magáról játékok terén,talán most is egy újabb játékon ügyködnek ami megint ugyanarról fog szólni mint a Clannad vagy a Kanon? Valószínű. De amit egyáltalán nem értek hogy a Key művek miért kapnak az egészségesnél nagyobb hype-ot? Ugyanis semmi különleges nincs bennük,ha a sok marhaságot kivesszük belőlük akkor marad szimplán a slice-of-life és a hárem ami.... ahahh most már világos. Tehát voltaképp ezért kapják a méltatlan nagy hype-ot az ilyen tomoya8 féle szerencsétlenektől akik nem általlják  kikiáltani ezeket minden idők legvalóságosabb animéinek.

oh-wait-youre-serious-let-me-laugh-even-harder.jpg

Én felőlem szerethetik a Key animéket de azért ne mondják már hogy az valóságos hogy egy csaj csak szimplán elpárolog a halálakor!

Nos ez volna a Key stúdió, a stúdió amely ontja a nagyobbnál nagyobb agykárosodást okozó műveiket. Továbbra sem érdeklődöm különösebben irántuk de izlések és pofonok.

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr916838199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2014.10.27. 21:02:47

szerintem az eroge és egyéb jellegű játékok értelme a következő: A beteg lelkileg és szellemileg sérült emberek ,esetleg azok akik teljesen elszigetelődtek a társadalomtól, vagy egyéb más problémájuk van, kiélhetik a beteges képzelgéseiket :D Esetleg a képzeletbeli világ amit teremt, és ahol sikeresek lehetnek :D eltér attól a szánalmas életviteltől, amibe saját hibájukból kerültek :D vagy valami hasonló :D sálálá

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2014.10.28. 15:50:20

@Palacsintaxx: hát ez erős túlzás... egy visual novell olyan mint egy könyv kb, max a szexjelenetekre hajazó középszerű erogékra igaz amit mondasz, de pl angol nyelvet gyakorolni még az sem olyan rossz.

én pl a Sengoku Rance-ot végigjátszottam és marha jó volt, abba van stratégia is, komolyan ritka az ami ennyire érdekes.
Most meg az Aselia the Eternal-al játszom, az is majdnem olyan jó mint az előbbi.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2014.10.30. 21:27:51

@viktor900: igazd van, a visual novell valóban olyan mint egy könyv, és sajnos a könyvek között is sok a szenny, mint a visual novellek között. Nagyon kevés minőségi darab van (ahhoz viszonyítva amit egy évben kiadnak) töménytelen mennyiség, persze nyugatra ennek minimális százaléka jut el szerencsére.

Eroge meg hát na hát na :) ugyan már most komolyan ? :) bár ízlések és pofonok.

HimuraHun 2014.11.03. 15:48:33

Még mindig nem álomról, hanem egy alternatív világról van szó. :D

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2014.11.04. 18:51:02

az sztem pont jó ha van benne dugás de ne csak az legyen az értelme :D

amúgy pontozás alapján kiszűröm hogy mi a jó-mi rossz, meg pl egy rosszabbnak adok esélyt ha rövidebb fajta.

most átkattantam animékről erre inkább :D
süti beállítások módosítása