Jó Reggelt Mindenkinek!

A Mai ínyencfalatot veterán33 nevű olvasónk ajánlotta a figyelmünkbe, köszönjük szépen,elmondása szerint ez az anime olyan rossz hogy 2-3 résznél tovább nem lehet elviselni, de mi már azért vagyunk olyan edzettek hogy kibírjuk az ilyennek mondott animéket is. Következzék tehát a Hagure Yuusha No Estetica.

Hagure Yuusha no Estetica cover.jpg

A Hagure Yuusha No Estetica először Light Novel formában jelent meg 2010-ben amit Uesu Tetsuto készített majd 2012 óta manga formában is megjelenik eme remekmű amit szintén ő készít és ami a Comic Dangan magazinban jelenik meg.Műfaját tekintve a mű Shounen-Ecchi-Hárem ( vagyis tudjuk mi lesz a vége ) . Az anime pedig szintén 2012-ben készült és eme sorozatot az animevilág pornóstúdiója az Arms készítette akik olyan szerény animékről híresültek el mint a Queens Blade, az Elfen Lied és a 2014-es év Legrosszabb Animéjének kikiáltott Gokukoko No Brynhildr. A Sorozatot pedig Kujou Rion rendezte aki eddig 2 Hentai animét rendezett (micsoda karrier).

Mind ismerünk fantasy-harcolós animéket vagy történeteket. Átlagos srác átkerül egy varázslatos világba valami mágikus idézéssel ahol meg kell mentenie a helyi királyságot valami gonosz szörnytől vagy valami más gonosz entitástól közben beleszeret egy vagy több csajba. Ez tiszta sor ,egyszerű de bevált recept. A Hagure Yuusha viszont csavar egyet a formulán ugyanis itt a történet ott kezdődik hogy a főhős Akatsuki már legyőzte a gonosz démonkirályt és minden tiltakozás ellenére visszatér a világába ,víve magával a démonkirály lányát Miyu-t is.

estetica_of_a_rogue_hero_002.jpg

Mondjuk az már egy kérdés hogy mennyire lehet hatásos egy Maidek-ből álló elfogó csapat?

estetica_of_a_rogue_hero_009.jpg

Na mindegy ez legyen a kisebbik gond. Tehát hősünk a csajjal együtt visszatér a világába ahol azonban hamar kiderül hogy nem ő az egyetlen hős aki ilyen kalandokon ment keresztül és ezentúl ő és Miyu az ilyen embereknek fenntartott iskolába a Bábel-be fog járni ahol fejleszthetik képességeiket ám ha kell akkor háborúzni küldik őket.

estetica_of_a_rogue_hero_066.jpg

A Srác már az első nap jelenetet rendez mire megjelenik a diáktanács akik az egész intézményt igazgatják, köztük is egy Kyouya nevű srác az aki Akatsuki egyik legnagyobb ellensége lesz.

estetica_of_a_rogue_hero_069.jpg

Nem vág ide de most fel kell tennem egy kérdést: MIÉRT VAN AZ HOGY AZ ILYEN TÍPUSÚ ANIMÉKBEN MINDENT A DIÁKTANÁCS IRÁNYÍT, ÉS MIÉRT VANNAK SZINTE MINDIG F@KALAPOKNAK BEÁLLÍTVA? Ugyanezt játsszák el a Horizont-ban és a Towa No Sorában is, talán a mangakáknak valami gyerekkori sérelmeik vannak a volt sulijuk diáktanácsával szemben? Másra nem tudok gondolni,értem én hogy Japánban a diáktanács valami hű de fontos dolog a sulikban de Európai szemmel nézve ez röhejes. Igazgatókról ezek sosem hallottak?

Na mindegy térjünk vissza a műhöz. Tehát miután hőseink beiratkoztak a suliba és összespanoltak pár másik sráccal a sztori a szokványos 12 részes mintát követi, a 9.részig marhára nem történik benne semmi míg az utolsó részekben hirtelen váltunk a másik világra amit eddig sikeresen elfelejtettek és akik mindenáron vissza akarják vinni Miyu-t ezért egy Phil nevű lovagot küldenek át hogy vissza a csajt hogy vele kényszerítsék a volt sötét nagyúr követőit a megadásra de persze neki más tervei vannak.

PhilBarnett.png

Akatsukira vár tehát a feladat hogy megmentse Miyu-t és vele együtt a világukat is. Ennyi volna nagyvonalakban a történet , szerintetek jól hangzik? Jól? Naná hogy jól. Papíron. Ugyanis az alapszitu,vagyis hogy  a mű ott kezdődik ahol a többi ilyen anime befejeződik egy baromi jó alapötlet amiből azért egy egyszer nézős de elfogadható animét lehetett volna csinálni, de semmit ismétlem semmit nem hoznak ki belőle, a megvalósítás ugyanis csapnivaló. Levezetik ugyanazt a sztori amit a több tucat másik hasonló anime is kínál pedig itt elméletileg a mi világunkban játszódik az anime. Ha kihagyják ezt a mágusiskola dolgot és a szereplők csak úgy összetalálkoznak akkor máris több értelme lenne az egésznek. Én valahogy úgy képzeltem hogy a Démonkirály követői átjönnek a mi világunkba és az uralkodójuk nevében akarják ezt elfoglalni hogy itt építsék ki az új Sötét Birodalmat és hőseinknek ezt kéne megakadályozni. Ennek máris több értelme van mint ennek az egész mágusiskola baromságnak.Tehát az anime úszik a kihasználatlan lehetőségekben és az egész abban a pillanatban elvérzik mikor a sulit behozzák, úgy kb 10 perc után. De még csak az elején vagyunk.

A Látványra fogjuk rá hogy hót átlagos de legalább itt a lányok is kinéznek valahogy és nem anorexiás dög mindegyik és nem mellesleg itt már a női nézőkre is gondoltak , a pasik felső teste is eléggé kidolgozott.

Hagure-Yuusha-no-Estetica-episode-4-screenshot-009.jpg

 

Mind a hátterek és az effektek is viszont még az átlagnál is kritikán alulibbak , az effektek ugyanazok mint a legtöbb tucat fantasy animében és a támadások sem árulkodnak nagy agymunkáról mondjuk Akatsuki idézett fegyvere oltári jól néz ki. A Fantasy szál viszont iszonyat kidolgozatlan, az ecchi szál megy ezerrel de a fantasyből szinte semmit nem látunk. Ha már szóba került beszéljünk az ecchi szálról ......

Mit ecchi meg hárem, amit ebben leművelnek az már kimeríti ezeknek a fogalmát, az anime gyakorlatilag átmegy hentai-ba....

hagure-yuusha-1.jpg

51466375.jpg

De az Arms nem hazudtolja meg magát, de nem ám.....

ScreenHunter_1207 Jul. 14 23.50.jpg

Igen itt is kapunk jó kis behugyozós poénokat ráadásul egyszerre 3-at is. Itt volt az a pillanat mikor megértettem hogy sokan miért adják fel 2 rész után az egészet de azon meg se lepődtem hogy még többen ebből még egy évadot akarnak látni. NOOO PLEASE NOOO, NOOO . Már csak az hiányzik, még egy évad ebből.

Inkább nézzük a szereplőket. A Mellékszereplők felejtősek igazából a főszereplő páros az ami mindent visz.Miyu igazából csak csöcslóbálásra van itt, semmi egyéb szerepe ,karakterfejlődése sincs viszont a végén amit főgonosz leoltásként a főgonosz képébe vág azt iskolapélda lehetne, olyan szinten leoltja az agybajos kretént hogy azt öröm nézni. Aztán ott van persze a többi csaj is akik közt van,agybajos tsundere, hallgatag csendes csaj,kisnövésű  loli, leszbikus tomboy stb......

estetica_of_a_rogue_hero_020.jpg

Phil egy szánalmas barom, amit indokként előad attól az átlag nézőt 1 reakció fogja el......

leesett_1.JPG

És ez nem vicc, pusztán féltékenységből csinálja az eszét, ha elpusztítja Akatsukit és elviszi Miyu-t akkor a mágikus világ számára ő lesz az abszolúte és egyetlen hős és mindenki őt fogja ünnepelni.

dafuq.jpeg

Hát igen, csávókánk kicsit figyelemhiányban szenved. Ja és nem mellesleg Uchiha Sasuke adja a hangját. Viszont van 1 valaki aki miatt érdemes ezt megnézni, ez pedig Akatsuki. Hogy miért? Mert ez a gyerek ez igaz arrogáns, beképelt , seggfej ótvar paraszt olyan dumákkal amiket parlamenti tömegoszlatásoknál kellene használni. Ez a srác olyan szinten leolt mindenkit hogy azt öröm nézni és voltaképp ő az amin sokszor el lehet mosolyodni miközben nézzük az animét.Az ő karaktere az anime leges legnagyobb pozitívuma, ha ő nem lenne akkor a színvonal már tényleg a béka valaga alatt lenne.

Pár szót a zenékről. A Háttérzenék felejtősek bár az poén hogy annál a jelentnél mikor Miyu átvágja a sárkánnyá vált Phil torkát akkor a Sailor Moon Openingjéből vágtak be 2 másodpercet és ez nem vicc tényleg így van. Az Openinget Faylan adja elő, őszintén szólva nem rossz a dal, Faylan hozzá a szokásos formáját. Az Endinget Misato Aki énekli akitől azért hallhattunk már sokkal jobb dalt is mint például a Kaibutsu Ojo és a Needless Opening zenéi de összességében ez sem volt rossz.

Így hát ezzel is végeztem. Teljes mértékben állíthatom hogy a Hagure Yuusha az utóbbi évek egyik legrosszabb animéje ami nem csak hogy pofán köpi a fantasy rajongókat de gusztustalan és ecchi helyett nyugodtan nevezhetné magát pornónak is. A Történet ugyanazt nyújtja mint a többi hasonló anime, a jelenetek úsznak a klisétóban, a szereplők közül egyedül a főszereplő érdekes, a harcok unalmasak a befejezés meg kiábrándító. De ha valami jót is kéne mondanom így a végére akkor talán még annyit hogy még így is egy fokkal nézhetőbb mint például az Ichiban Daimaou,itt legalább nem felszíneskednek olyan jelenetekkel mint hogy mindenki az igazság bajnoka akar lenni.De még így is messze kerüljétek el.

Hagure Yuusha No Estetica

 

-Idő: 2012

-Stúdió: Arms

-Rendező:Kujou Rion

- Műfaj: Shounen-Ecchi-Hárem ( ló@t ez hentai)

-Opening: Realization by Faylan

-Ending: Ai No Sei de Nemurenai by Misato Aki

-Hossz: 12 rész ( még ez is sok belőle)

Tetszett:

-Jó az alapötlet

-Akatsuki

-Elfogadható A Látvány

-Zenék

-Opening és Ending

Nem Tetszett:

-Semmit nem hoznak ki az alapból

-A többi szereplő unalmas és klisés

- A Harcok szintúgy unalmasak

-Úszik a kihasználatlan lehetőségekben

- Ugyanazt zavarja le mint a többi tucat fantasy-nek eladott anime

- Ez már inkább pornó mint ecchi meg hárem

-Gusztustalan poénok

-A Befejezés

Értékelés:

-Százalékban: 32%-Rossz

-Pontban : 3/10

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr286723379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2014.09.23. 17:19:58

Azért nekem tetszett az animében a főhős tökössége :) én végig szenvedtem , és akkora csalódás nem volt számomra. A többiben viszont nagyjából egyetértünk. Én is gyakran felteszem a kérdést, hogy miért mindig a diáktanács a főgonosz az iskolás animékben. A másik ,hogy itt a nők végre nőiesedtek picit, bár a lufi cici effektus még mindig áll. Mintha igazi nővel nem háltak volna soha életükben az animátorok és a rendezők, akik ezeken az animéken dolgoztak.

Az oltások tényleg jó az animében. Nagyjából ennyi. Jó volt a kritika , még több ilyet Roland :)

zriff 2014.09.24. 20:15:48

Ilyen iskola, mágia, stb. stílusban ott van a yamada-kun and the 7 witches ami szerintem még normálisnak mondható és érdemes legalább utánanézni, vagy ott van a devils and the ralist is.

zriff 2014.09.24. 20:17:31

Javítás: devils and the realist.

xxroland23 2014.09.24. 22:55:20

@zriff:

A Yamada-kunt valamennyire ismerem,egy ideig olvasgattam-olvasgattam de végül már annyira untam hogy egy ideje már hanyagolom de azt elismerem hogy a témájához képest még tényleg egész elfogadhatónak mondható. Plusz ha jól tudom most készül belőle egy 2 részes OVA is.
süti beállítások módosítása