Szegasztok!

Habár mér egy hete néztük meg Wangood-al az Amerika Kapitány 2 Tél Katonája filmet, úgy gondoltam, illene lenne bepótolni a róla való véleményünket! ;)

captain_america_2__the_winter_soldier_poster_by_littlemissromanoff-d6dgl3m.jpg

Nos, amikor beültünk Wangood-al, újra felidéztük és megvitattuk az első Amerika Kapitány filmet, mely nagyon bejött nekünk, s lehet, hogy egyeseknek "amerikai propaganda" feeling-je volt, ne felejtsük el, hogy Amerika Kapitány története a második VH idején született, valamint abban a korban is játszódott, így természetes volt, hogy az amerikai sereg volt a "jó fiú".

Nos, itt "szerencsére" az új kornak köszönhetően már nincs amerikai sereg propaganda érzést, mivel ugye ma már titkos szervezetek és kémügynökségek uralják a világot, melyek nem félnek Amerika Kapitány arcába mondani, hogy "mi nem azt tesszük, ami a helyes, hanem ami az érdekeinket szolgálja".

Na de inkább menjünk bele a történetben, mely arról szól, hogy Amerika Kapitány és a Bosszúállók filmben is szerepelt Fekete Özvegy megmentenek egy terroristák által megtámadott hajót, amiről később kiderül, hogy a S.H.I.E.L.D. valamelyik belsős embere rendezte meg, ami már csak azért is aggasztó, mert éppen most készült el az esetleges újabb Alien invázió ellen létrehozott szuper fegyver, ami jó lenne, ha nem kerülne rossz kezekbe... pedig rossz kezek mindenkor és mindenhol vannak. Ami még tovább tetézi a dolgokat, hogy Nick Furry-t megtámadta egy kezdetben kemény Darth Maul és Dart Vader kaliberű badass bad guy, akinek a főnökei nem mások, mint Amerika Kapitány múltjából visszatérő sötét árnyak, akikről azt hitte, hogy már meghaltak.

A történet valamivel összetettebb, mint az első, illetve a mostani Avengers filmek (lásd Thor 2 Sötét Világ), viszont sajnos a vége felé egyre jobban bejönnek a soha nem szeretett sablonok. Ami viszont nagyon tetszett, hogy sokszor visszautalnak a legelső Amerika Kapitány filmre, szóval aki látta, az virulni fog - aki meg ne, az még a megnézése előtt pótolja az első filmet!

A zenék és a látvány továbbra is hozzák a Bosszúállók és a köré kialakult filmek hangulatát, valamint a karakterek is nagyon jól játszanak.

Negatívum viszont, hogy ha bár jó sok akció jelenet van, némelyik követhetetlenre sikerült.

 

 Összefoglalva az Amerikai Kapitány 2 A Tél Katonája egy jó kis film, érdemes megnézni, főleg, ha szeretted az elsőt is.

Viszont most szólok, hogy itt is eljátszották, hogy a stáblista közepén és (!) a végén is vannak extra jelenetek! Szóval ha elkezdődik a stáblista és kíváncsi vagy az extra jelenetekre, akkor bizony végig kell ülni - amit marhára nem értek, mert oké, hogy klafák szoktak lenni, de honnan tudja az ember, hogy érdemes-e még ott ülni 6-7 percet?

Jó szórakozást a filmhez! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr536048632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2014.04.21. 22:39:41

" Összefoglalva az Amerikai Kapitány 2 A Tél Katonája egy jó kis film, érdemes megnézni, főleg, ha szeretted az elsőt is."
Nope, annak is érdemes megnéznie, akinek nem nagyon tetszett az első rész, teljesen más volt az egész film hangulata és hangvétele. Az első afféle 2. vh-s akció paródia volt, ez meg egy kicsit komolyabbra vett kémes, akció thriller.

"Viszont most szólok, hogy itt is eljátszották, hogy a stáblista közepén és (!) a végén is vannak extra jelenetek!"
Hány száz Marvel filmnek kell még lemenni, hogy a nézők megértésék, hogy NEM MÉSZ KI MARVEL FILMRŐL ameddig teljesen le nem pörög a stáblista. És ha utána pár másodpercig nem jön semmi, akkor nyugodtan el lehet hagyni a termet.

Számomra a film a legjobb Marvel alkotások közé tartozik A vasember és A bosszúállók mellett. A nem túl erős első rész után nem hittem, hogy képesek ilyen erős folytatást felépíteni eköré a karakter köré.

Érdekes nálam pont a zenék nem maradtak meg, de itthon meghallgatva egészen jók lettek.
süti beállítások módosítása