Sziasztok!

Bevallom, nem szándékoztam kritikát írni addig, amíg ki nem jön a Shingeki utolsó része, mert most arra vagyok beprogramozva már egész héten. De most kijött egy másik sorozat utolsó része is amire ha nem is nagyon, de kíváncsi voltam. És most az utolsó részt is megnézvén el is mondanám róla a véleményem!

Ez pedig nem más a Rozen Maiden legújabb szériája, ami Zurückspulen azaz visszatekerve alcímet kapta!

C4e351d5.jpg

A Rozen Maiden eredetileg Peach-Pit fantasy mangája alapján készült. Az első manga 2002-2007-ig futott, ám a mangaka a sikert látva nekiállt a folytatásnak, ami a mai napig fut a Young Jump magazinban. Az 1. széria 2004-ben készült a Nomad stúdió gondozásában és viszonylag követi a manga eseményeit, majd 1 évvel később jött a 2. széria Traumend alcímmel, ami kvázi egy fillerévad volt (akkor már érthető hogy miért lett olyan amilyen), aztán sokáig hallani sem lehetett az egészről. Majd idén 2013-ban bejelentették, hogy a manga folytatását fogják adaptálni. A szériát a Deen stúdió készítette, akiknek a munkássága mostanában kimerül a meleg pornó sorozatokban. A rendezői székben Omata Shinichi ült be, akinek az eddig egyetlen munkája a Sankarea sorozat volt.

Lássunk is neki.

A széria igazából ugyanúgy indít, mint az első évad. Sakurada Jun egy igazi Hikkikomori, aki egy súlyos trauma miatt nem jár iskolába. Éjjel a gépe előtt döglik, nappal pedig alszik.

rozen_maiden_zuruckspulen_024.jpg

Idilli élete akkor ér véget, mikor is egy doboz kerül hozzájuk, amiben egy újraélesztésre váró gótbaba van. Jun fel is húzza a babát, aki életre kel és máris szidni a kezdi a srácot és a környezetet.

rozen_maiden_zuruckspulen_032.jpg

Ez a baba lenne Shinku az 5. Rozen Maiden baba. A csaj a szolgájává teszi Jun-t, akinek persze nem tetszik a helyzet ám nem sokkal ezután megjelenik Sugintou és harcolni kezdenek Shinku-vel.

rozen_maiden_zuruckspulen_038.jpg

És persze szép sorban jelenik meg az összes többi baba is, szóval együtt az egész kompánia és végre behozzák az igazi 7. babát is Kirakishou-t, aki már az 1. részben érezteti hogy milyen karakter is ő.

rozen_maiden_zuruckspulen_088.jpg

És voltaképp a 2. résztől veszi fel a történet a 2. manga szálát, de készüljetek föl, mert amit most fogtok olvasni attól lehidaltok. Szóval vagy 10 évet ugrunk a sztoriban, Jun már egyetemista és egy könyvesboltban robotol miközben egy nap furcsa babakészítő újságokat és SMS-eket kezd el kapni a múltbéli énjétől, amit eleinte ő sem hisz el, ám váratlan és furcsa eseményeket követve el kezd hinni dologban.

Rozen-Maiden-2013-10-a.jpg

Nos ha már itt nem kap facepalme-ot a néző akkor ez az érzés a későbbiekben csak fokozódni fog. Ugyanis meg kell építenie Shinku-t a jövőben, mivel Kirakishou csaknem végzett az összes babával és csak Shinku tudja megállítani. Igen ám, de  Kira-t se kell félteni és megépítteti a saját testét is, mivel neki csak asztrál teste van és miután vele is kész lett a srác a csaj nekiállhat újból garázdálkodni és a babákon a sor, hogy megállítsák.

Nos, pont az ilyen keretsztorikra szokták mondani hogy "MI A F@SZ FOLYIK ITT? " és joggal.  Könyörgöm, attól, hogy valamire rásütik a fantasy bélyeget attól még nem muszáj az egésznek egy drabális ökörségnek lennie. A Dragon Crisis-nál is pont ez van, a nézők mindent képesek bevenni, ha valamit csak azzal akarnak megmagyarázni, hogy fantasy, holott mögötte meg nincs semmi. Igazából ennél is a helyzet. Ugyanis nem elég, hogy a sztori egy nagy agyatlanság, de mind ezek mellet az anime eszméletlenül pofátlan is. Mivel, hogy van benne össz-vissz 5-6 rész, ami ténylegesen azzal foglalkozik, amivel kéne, szóval az Alice játékról a többi rész sima slice-of life, nézhetjük ahogyan Jun dolgozik, iskolába jár a babákkal bíbelődik meg eljár a munkatársnője színházi előadására meg ilyenek. Könyörgöm, ez senkit nem érdekel, jó azért kell bele ilyen is, dehogy a sorozatnak kb a fele a nagy büdös semmiről szól az azért már durva. A maradék részekből meg nagyrészt semmit sem hoztak ki, gyakorlatilag annyi az egész, hogy Sugintou és Shinku kakaskodik egymással, néha megjelenik Suiseiseki és Kanaria is és van kb 4 rész amiben harcolnak is, de ezek is inkább a vége fele vannak. Szóval remélem most már értitek, hogy miért mondtam azt, hogy pofátlan az egész anime.

A látvány szimplán csak semmilyen. A Deen-től megszokhattuk, hogy látványilag nincsenek épp a csúcson, de ami itt van az mindennek a legalja. Igazából olyan az egész látványa, mintha csak egy kezdő rajztanár csinálta volna az egészet. Jó azért van benne pár jól sikerült látványeffekt csak sajnos ezek igencsak ritkák. A szereplők ábrázata szintén semmilyen, legalább a babák gót stílusát meg tudták csinálni rendesen, mindezek mellet Kirakishou kinézete a legjobb. A csaták meg igazából semmi extrák.

rozen_maiden_2013_2.jpg

A szereplők is igazából maradtak a régiek. Szóval Shinku egy pökkhendi és kényes baba, mondjuk Suiseiseki valamivel kevésbé irritáló, mint az első két évadban, Sugintou továbbra is játsza az eszét, Kanaria meg olyan, mint Kanada a Hetaliában, észre se veszik, hogy ott van. Hinaichigo és Soiseiseki meg nem szerepel valami sokat, mivel mindkettőjüket kinyírják már az elején, de amit levágnak az egyenlő egy pofán vágással. És mi a helyzet Kirakishouval? Elmondom: semmi! Egyszerűen ő is olyan, mint ez az egész széria, semmit nem hoztak ki belőle pedig ígéretesnek tűnt, de végül is ő is csak Barasuishou sorsára jutott, össze kell verni azt csá. Ja és feltűnik még Laplace is, aki most cuki nyuszi kinézetet kapott, de ezzel meg pont elvesztette azt a misztikumát ami a 2. évadban jellemezte. A felnőtt Jun meg annyira unalmas, hogy hozzá képest élvezet egy Otaku-val beszélgetni.

Zenék. Ha Rozen Maiden, akkor Ali Project. Nem rossz a dal, de sajnos a közelébe se ér az eddigi évadok dalainak, igazából inkább a Code Geass endingjei-hez tudnám a  dalt hasonlítani. Az endinget pedig Annabel adja elő aki mostanában mindig együtt szerepel a Tracklistán az Ali Project-tel. A háttérzenék viszont nagyon jók lettek, a kedvencem az a dal, mikor Sugintou először megjelenik.

És most lehet, hogy lelövöm az egészet azok számára, akik még nem látták, de ezt muszáj még leírnom. Semmi értelme nem volt ezt megcsinálni, ugyanis megint csak nem derül ki, hogy ki lesz Alice. Szóval ez az egész sorozat csak azért készült, hogy a fanok étvágyát kielégítse. KÖSZÖNJÜK! EZT AKÁR MEG IS SPÓROLHATTÁK VOLNA! Szóval vagy marad a manga vagy pedig ennek is csinálnak egy 2.szériát.

Rozen Maiden Zurückspulen

-Idő: 2013

-Stúdió: Studio Deen

-Rendező: Omata Shinichi

-Műfaj: Fantasy

-Opening: Watashi No Bara Wo Haminasai by Ali Project

-Ending: Alternative by Annabel

-Hossz: 13.rész

Tetszett:

- Jók a látványeffektek

- Sugintou

- Zenék

- Opening és Ending

Nem Tetszett:

- A Keretsztori egy nagy marhaság.

- A Szerelők semmilyenek.

- A Látvány többi része kiábrándító.

- A Harcok semmi extrák.

- Megint csak azzal akarják megmagyarázni az egészet hogy Fantasy.

- A fele hótunalom.

- A Befejezés is sz*r lett.

Értékelés:

-Százalékban: 35%-Rossz

-Pontban : 3.5/10


Tehát ez volna a véleményem erről a szériáról, igazából időt se érdemes pazarolni rá. És akkor most hétvégén figyeljétek a blogot mert amint megnéztem a Shingeki utolsó részét jön róla a kritika.

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr665536468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucy Evans 2013.09.27. 18:58:16

Shingeki kritika lesz? :D Bátor vagy,igazán bátor! Kíváncsi leszek a véleményedre.Rengetegen kommentet olvasok és vagy utálják vagy imádják a sorozatot...már egy ideje gondolkodtam rajta,hogy te vajon melyik csoportba tartozol,mondjuk van egy tippem. :) Már alig várom a kritikát! :D höhö

xxroland23 2013.09.27. 19:54:00

@Lucy Evans:

Lesz ám igen :) Mondjuk eleinte nem szándékoztam írni róla de akkor olvastam hogy agyatlanul osztogatják neki a 10/10-es pontszámokat és kiáltják ki minden idők legjobb animéjának na akkor határoztam el hogy mégis megírom mégha ezzel azt is kockáztatom hogy késsel akarnak majd nekem esni. De hát Mangekyo is bevállalta ezt mikor megírta a Naruto Shippuuden és Manga kritikát.

2015.02.28. 20:12:16

@xxroland23: Én nálam simán megkapta volna a 10-est, ha a 13. részben nem járnak el etikátlanul a készítők.

Mit értek etikátlanság alatt?

A 11. részben teljesen megsemmisül Kirakishou. Maga Shinku is kimondja: Kirakishou haldoklik. Szétrobban a baba a szemünk láttára. Semmi nem marad belőle. Atomjaira bomlik. Hogy a francba tér vissza? Úgy, hogy az alkotókban feléled a pénzéhség, a kapzsiság. Húzzunk le belőle még egy bőrt, dagasszuk tovább a tésztát, keltsük fel a fanok éhségét, vessünk el morzsákat, tömjük még meg egy kicsit a zsebünket! Így Kirakishou visszatér (hogyan?), és két gazdának a lelkét is elrabolja. Hogy lehessen csinálni 4. évadot. Ami négy év alatt valamiért nem készült el. A kérdés: el fog készülni a 4. évad?

Lehet, hogy nem fog elkészülni? - kérdezi remegve a fan, aki 4 év eltelte után is vár... vár... vár...

Bizony, lehet!

Japánban évente 1000 anime jelenik meg a piacon. Mint mindenhol, itt is verseny van. Lecsengenek egyes trendek, jobb és érdekesebb animék utasítják maguk mögé a régieket, megcsappannak a rajongótáborok száma... innentől pedig már pénz sincs az adott animében. És ha az alkotók azt látják, ezzel a produktummal nem tudnak pénztökét felhalmozni, nem készítik el a folytatást. Hagyják pamlagon heverni...

Igen, elképzelhető, hogy a Rosen Maiden egy lecsengett trend!

De azért el kellett húzni a mézesmadzagot a fanok előtt!

UNDORÍTÓ ÉS GERINCTELEN LÉPÉS VOLT! GYŰLÖLŐM AZ ILYET!

A 13. résszel nálam elrontották az élményt.

2015.02.28. 20:23:15

@xxroland23: Most olvasom, 2013-ban készült, nem 2011-ben. Bocs! :) Mindegy, eltelt 2 év, de én nem látok semmi jelet a folytatásra. Az anime-piacon pedig a verseny éles. Nem tudom, mennyire élő még ez a brand...
süti beállítások módosítása