Sziasztok!


Vannak olyan sorozatok amik már nagyon rég megértek arra hogy videó vagy írás formájában beszámoljunk róluk.

Mai alanyom is egy ilyen sorozat lesz,már korábban is írni akartam róla de valahogy mindig csak halogattam egy másik kedvéért. De ma erről fogok nektek írni!

Jöjjön a Code Geass anime kritika!

2766.jpg

 

A  Code egy 2006-2007-es anime amit a Sunrise és a Clamp stúdió közösen alkotott meg. Műfaját tekintve egy Akció-Mecha sorozat,eddig nem sok Mecha animéról esett szó itt a blogon szóval ezért is különleges számomra ez a sorozat. Természetesen ennek is van mangája de arról majd késöbb.

Inkább lássuk a történetet.

Maga a történet egy MI LETT VOLNA HA.... alapból indul ki. Britannia 2010-ben lerohanta Japánt a Knightomereknek nevezett robotjaikkal és a Japánok bár a végsőkig ellenálltak ,az ellenállás vezetőjének öngyilkossága mégis arra kényszerítette őket hogy megadják magukat. A Brittek tehát megszerezték Japánt,elvették nevét,kultúráját és még a jogaikat is. Japán ezek után a 11-es körzet nevet kapta,így a lakóit is 11-eknek hívják.
Ebben a korban két kisfiú szoros barátságot köt egymással,a háború itán az egyikük el akarja pusztítani Britanniát, másikuk pedig inkább belülről változtatná meg a dolgokat.

Majd ugrunk 7 évet a történetben. Britannia már teljes hatalmat birtokol a 11-es körzet felett, nyomorúságra ítélve ezzel az ott lakókat. A Két fiú is közben felnőtt.

code_geass_lelouch_of_the_rebellion_009.jpg

Az egyikük Lelouch egy brit fiatal bár gyerekkora óta japánban él és egy elit iskolában tanul bár helyette inkább azzal tölti idejét hogy fogadások során kiszedi a gazdag brittektől a pénzüket. Húgával Nunally-val él eggyütt miután édesanyját brutálisan meggyilkolták a szeme láttára kiskorukban.

suzaku.jpg

Suzaku viszont egy Japán de belépett a Brit seregbe hűséget fogadva nekik persze erről senki sem tud. Terve szerint belülről akarja rendbe hozni a dolgokat ezért harcol hogy egyre feljebb juthasson. Mellesleg sötét titkot rejteget a gyermekkorával kapcsolatban.

Ez a két srác a háború óta nem látta egymást ám újra találkoznak mikor is Lelouch véletlenül belekeveredik egy terrorista akcióba,amiben két 11-es ellop egy kamiont amin egy tartályban állítólag mérges gáz van.A Tartályt véletlenül kinyitják és kiderül hogy nem gáz hanem egy kényszerzubbonyba csomagolt lány van akit C.C-nek hívnak.

code_geass_lelouch_of_the_rebellion_045_0001.jpg

Suzakut eközben lelövik és Lelouch-ra is ez várna ha a lány nem mentené meg az életét azzal hogy őt lövik le. De ezek után kiderül hogy nem halt meg és felajánlja Lelouch-nak a szabadulás lehetőségét ehez azonban a srácnak bele kell mennie egy szerződésbe. Nem habozik sokat és elfogadja minek következtében egy misztikus hatalom használója lesz,a Geass-é.

code_geass_lelouch_of_the_rebellion_040_0001.jpg

Ez lényegében annyit tesz hogy akinek belenéz a szemébe az az írányítása alá kerül és mindent megtesz amit parancsol neki. Szóval egyfajta hipnotikus képessége lesz. Miután ezzel az erővel végzett a katonákkal,elhatározza hogy ezt az erőt a céljai eléréséhez fogja használni.

Első lépésként kinyírja Britannia jelenlegi hercegét Clovist,majd pedig megalakítja a Fekete Lovagok Rendjét amibe egyre több 11-es csatlakozik köztük azok is akik azt a bizonyo kamiont vezették. Ők is beszereznek ilyen Knightomere harci robotokat és indulhat is a banzai.

Lelouch felveszi a Zero álnevet és a vezetője lesz ennek a bizonyos rendnek.

code_geass_lelouch_of_the_rebellion_069.jpg

Szüksége is lesz a rendre mivel megjelenik a színen Clovis egyik húga Cornelia aki felesküszik Zero megölésére illetve hogy folytatja azt amit bátyja megkezdett.

code_geass_lelouch_of_the_rebellion_011.jpg

Szóval megindul a harc hatalmas robotokkal,ágyukkal illetve mindennel ami szem-szájnak ingere.

Nos lényegében ennyi a történet ami szerintem nem csak hogy nagyon jó hanem egyenesen király. Tele van fordulatokkal,csavarokkal ráadásul az epizódok is megfelelő sorrendben vannak. És mi a pláne? Hogy nincsenek benn unalmas részek. Igen még azok a részek is érdekes amikben nem megy a hentelés ezerrel hanem inkább a karakterek fejlődésére illetve múltbéli dolgok leleplezésére mennek rá. És akkor mondanék pár szót a mangáról. Ugyanis a Code Geass mangája hasonlóan a Sacred Seven-hez nem a sorozat elött hanem az közben indult szintén a 3. ész után. Ennek valahogy nem látom értelmét de hát ők biztosan jobban tudják.

A Látvánnyal elég vegyesek az érzéseim. Úgy a háttérgrafikával nincs semmi gond, a harcok is nagyon jól meg lettek csinálva illetve az effektek is kiválóak. Akkor mi is az az egy kis bibi ami miatt mégsem 100%-os? A Karakterek megrajzolása miatt. Mivel a Clamp készítette azokat ezért milyen karakterekre kell számítani? Mint a Blood-C esetében,fél méteres karok és lábak, mindenki olyan vékony mintha anorexiás lenne,a fej meg aránytalanul nagy a testhez képest. Bár már Member is megmondta hogy a Clampesek csak ilyeneket tudnak rajzolni. Plusz néhány karaktert más animékból csortak. az egyik csaj Shirley ugyanis tiszta Orihime a Bleach-ből.

Térjünk át a karakterekre. Elméletben a negatív szereplők mind sablonosak, a főszereplőknek viszont van karakterük. Néhány szó a fontosabb szereplőkről. Lelouch-nek nagyon hasonló jelleme van egy másik anime karakterével Yagami Ligh-tal. Lelouch szintén egy eléggé örült jellemfejlődésen megy keresztül ,míg az elején csak a britteket akarja legyőzni addig a végére már teljesen elveszti a fejét és már szinte ő maga sem tudja hogy mit csinál. Suzaku viszont egy eléggé unalmas fazon, a sorozat 25 része alatt szinte semmit sem csinál azon kívül hogy egoizál illetve hatalmas robotokban harcol.

Ja és kell ugyebár női főszereplő is. Na az is megér egy misét.

code_geass_lelouch_of_the_rebellion_003.jpg

Kallen nem csak hogy senkinek nem szimpatikus,a tetejében mindig idegbeteg,idegesítő és még a saját anyját is lenézi csakmert a válásuk után nem hagyta el őt hanem ott maradt a házukban mint cseléd. Komolyan mondom ez a csaj SZÁNALMAS. Jó van pár nem idegbajos picsa pillanata,de azért ennyire rosszul nem kellet volna megcsinálni őt. Illetve itt van még C.C is akiről igazából olyan sok mindent nem tudunk meg a sorozat alatt csak annyit hogy ő nem egészen ember hanem félig meddig valami más is. De ennek hála ő lett az egyik legárnyaltabb karaktere a sorozatnak.

A Szinkron egész jó lett. Bár Kallen hangja időnként dobhártyaszaggató viszonylag nincs vele probléma. Szerintem C.C és Lelouch hangja lett a legjobban eltalálva. C-C-nek Yukana adja a hangját míg Lelouch-nek Jun Fukuyama aki azért nem kispályás a szakmában és még díjat is nyert Lelouch alakításáért.

Beszéljünk a zenékről. A Betétdalok mind gyönyörüek, még azok is amik csak pár másodpercesek (C.C megjelenik pillanat) azokat is jó hallgatni. Az animék 3 openingje van amiből az 1 és a 3. nagyon jók de a 2.az egy katasztrófa. Mit is mondana erre Wangood milyen opening? Ja igen,olcsó. Egyszerüen fogták az első openinget 1-2 képkockát kicseréltek benne és aláraktak egy marha idegesítő dalt. A Srácnak meg aki énekli olyan hangja van mintha nyúznák. A 3.-al csak egy gond van. MINEK KELLET AZ UCCSÓ 2 RÉSZNEK ÚJ OPENING AMIKOR EZT SIMÁN BETEHETTÉK VOLNA A BORZALMAS 2. HELYÉRE.

 

Az endingekkel viszont semmi gond sincs,az első nagyon jó,a második már nem annyira,az uccsó részé felejtős.

Nos részemről ennyi volna a Code Geass. Ugyan vannak hibái de azt mondom hogy aki elkezdi nézni az annyira belemerül hogy idővel fel se fognak tűnni neki. Igazi Harcos-Robotos sorozat,ajánlom mindenkinek. Ja és van 2. évad is bár a vége szinte kötelezővé tett egy újabb szériát. Aki látta az tudja mire gondolok.

Code Geass: Hangyaku No Lelouch


-Év: 2006-2007

-Rendező: Goro Taniguchi

-Stúdió: Sunrise-Clamp

-Műfaj: Akció-Mecha

-Opening(ek) : Flow-Colors

                    Jinn: Kaidoku Funou

                   Access-Hitomi No Tsubasa

-Ending(ek): Ali Project-Yuukyou Seishunka

                  Sunset Wish: Mosaic Kakera

                 Hitomi-Innocent Days

-Hossz: 25 rész + 4 OVA + 2 Special

Tetszett:

-Nagyon Király a történet

-Egyedi főszereplők

-Nagyon szép a látvány

-Lelouch és C.C

-Ütős Harcok

-Zenék

-1. és 3. opening és endingek

Tele van fordulatokkal és csavarokkal

Nem Tetszett:

-Kallen

-Clamp szerű elrajzolt karakterek

-2. opening

-Néhol nagyon hajaz a Death Note-ra

-Sablonos gonoszok

Értékelés:

Százalékban: 94%-Kiváló

Pontban : 9/10

 

Bele fogok nézni a 2. évadba is igérem elötte azonban egy másik sorozatot kell bepótolnom ami már szintén régóta piszkálja  csőrömet. Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr784696766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hanabi97 2012.08.06. 01:03:53

Nagyon régóta vártam már ezt a kritikát. A karakterek külseje nekem sem jött be annyira. Lelouch volt a kedvencem a sorozatban, szerintem olyan hús-vér emberre sikeredett. A szinkronhangját is imádtam, meg azt a jellegzetes, kissé gonosz nevetését. Suzakuval viszont ki lehetne kergetni a világból. Annyira irreálisak a tettei, hogy nincs ember, aki így viselkedne. Egyedül akarja megváltoztatni, megjavítani a bitanniai birodalmat. Igaz, hogy belülről, de ahhoz, hogy eredményt érjen el, társakra is szüksége lenne. Ráadásul ő pont nem az erőszak híve, de mégis a gonosz oldalán áll. A sztori nagyon fordulatos szerintem is. Én már a 2. évadot is láttam: a végét is jól eltalálták. Totál megdöbbentő.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.08.06. 21:16:23

az egyik kedvenc animém, hihetetlen. Halasztottam halasztottam, mikor megnéztem lement 15 rész egy nap alatt. Emlékszem otthon punnyadtam betegen :D Sosem felejtem el ezt a sorozatot, az izgalmas harcokat fordulatokat! áh

DjLinea 2015.01.25. 21:59:07

a második openinget nő énekli :D
süti beállítások módosítása