Kezdjük ott, hogy én az InuYasha sorozatot néztem a 167-ik részig, és mikor megtudtam, hogy még 26 rész, feladtam. Készült azonban négy mozifilm is a sorozathoz, ebből az elsőről írok. Kezdjünk is bele!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A történet valahol a negyvenedik rész után játszódik. InuYasha és a csapat ékkőszilánkok után kutatnak, mikor egy óriási skorpió megtámadja őket. A skorpió megmérgezi Kirara-t, így Sango és Miroku utána mennek. Kiderül, hogy két nő bukkant rá, de ez csak csapda, és az egész egy cselszövés InuYasha ellen. Szerintem kissé érdektelen történet, főleg úgy, hogy a sorozatnak meglehetősen jó sztorija volt. De nem baj. Ami még nagyon furcsa, az a rajzolás. A karaktereknek valami eszméletlenül hülyén néz ki az arcuk néha (pl. Miroku arcát nézzétek meg itt a fönti képen, röhej). Mikor ijedt, vagy vicces fejet vágnak, olyanok, mintha egy 6 éves kisgyerek rajzolta volna őket. Ezt komolyan gondolták, vagy csak poénnak akarták beállítani? Nem tudom, de nagyon nem jött át ez az új rajzi stílus.




















Ami még baj a rajzolással: látszik, hogy néha a japán szinkron elcsúszik, szóval még az ajakmozgás sem az igazi: megint csak visszatérve a sorozathoz, ott egész jó volt. Bocsi, hogy mindent a sorozathoz viszonyítok, de mivel ugyanaz a stúdió csinálta, azért kicsit jobban is megrajzolhatták volna (ebből is látszik, hogy az eredeti készítőknek semmi kedvük nem volt egy mozifilmet csinálni a sorozathoz). 

 
 
A zenék és a hangok maradtak a régiek, bár néha más zenék is megszólalnak, de a többségük a sorozatból való. A japán szinkronhangok és a magyar szinkronhangok is maradtak ugyanazok, mint régen, aminek hálás köszönetem. Szóval, lehet hogy rövid kritika, de a történetről semmi érdekeset nem tudok elmondani, a rajzolás egy nagy nulla, és a zenék és hangok maradtak a megszokottak, szóval ennyi.
 
Összegezve: aki InuYasha Fan, az ne nézze meg. Aki Anime Fan, megnézheti, de nem lesz elájulva tőle.
 
Még utólag az InuYasha és Kagome közti rövidke szerelmi szálról: esküszöm, hogy majdnem leestem a székről, mikor megláttam, hogy InuYasha megöleli Kagome-t. Bazzeg, ez hihetetlen. És ami még ennél is jobban leejtett a székről: Kikyo és Sesshomaru beszélgetnek! Azt a rohadt! :O
 
Kinek ajánlom?
- Aki egy 100 perces akcióval és érzelemmel telített Animét meg tud nézni.
- Akit imádja, ha egy jó sorozatot így meg tudnak csúfítani.
- Aki már nem bírja ki, hogy ne lássa Kikyo és Sesshomaru legendás beszélgetését, és Kagome és InuYasha ölelkezését.
 
Kinek nem ajánlom?
- InuYasha Fanoknak.
- Anime Fanoknak. 
- Akik szeretik, ha egy Anime rajzolása kimagaslóan jó.
- Akik imádják a jó történeteket.
 
5,5/10 (és akkor még pozitívan értékeltem ezt...)
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr92288027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása