Itt most jön a magyarázkodás, mert 3 hónapja és 3 napja készítettem el az Ikkitousen bemutató első részét, de technika ördöge meggyilkolta minden ez irányú törekvésem. Persze a Skeltzer Heaven, a Platonic Heart és a School Days alatt remekül működött minden. Szóval akkor írásos kritika.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Főhősnőnk Hakufu, akinek testi adottságai eszével fordítottan arányosak, és semmit nem tud az egész reinkarnáció dologról, pedig zöld szent gyöngye van, ami azt jelenti, hogy szuperkatona. Társa Koukin, akit asz tesz rettentően fárasztóvá, hogy állandóan főhősnőnk épsége miatt aggódik. Inkább magára kéne vigyáznia, kicsit sokszor összeverik. A kaput azonban Gakushu teszi be, aki tiszta Songoku, de csatát nyerni nem tud. Komolyan, mindig a padlón végzi, és ez nagyon gáz. Megkapjuk még Ryomou-t is, aki valamiért letakarja a fél szemét (amely amúgy teljesen ép), viszont a fojtogatós mozdulatok, meg a cselédruha+bakancs+bilincs harci ruha kombó gondoskodnak arról, hogy ne felejtsük el egyhamar. Ők mind a Nanyo akadémia tagjai, és küzdenek a többi intézmény ellen.

Néhány szó a körítésről. Az OP-t Member kolléga "feka r'n'b rush"-ként jellemezte, és ez teljesül is rá. Heavy és power metal kedvelőként nem is nőtt a szívemhez, de a Platonic Heart/Higurashi/Dokuro-chan openingeknél nagyságrendekkel jobb. Aztán a külcsín. 2003-as darab, úgyhogy nem vártam sokat, így nem is csalódtam. Különösebb bajom nem volt vele.

Érdemes megjegyezni, hogy az Ikkitousen, a ruhaleszaggatós harcokkal vált ismertté, de engem nem zavart. Szóval az ecchi-kedvelők megtalálják a számításuk. Állítólag akció-ecchi-vígjáték. Az utóbbi nem teljesül, még csak el se mosolyodtam. Mert nem volt min. Ugyanis nincsenek benne poénok. Viszont az akció... Ugyan egyedi harcstílusa kizárólag Ryomounak van, az anime zsenijét emeli, hogy ez sem zavart. Sőt, talán jobb is, hogy nem ugyanazokat a mozdulatokat ismételgették.

Vissza a szereplőkhöz. Hakufu és Ryomou jól meg vannak csinálva, meg talán Kakouton is. Saji is ügyesen szövi a maga kis tervét, rá se lehet panasz. Viszont van, akikre lehet. Első körben a Rakuyou vezetője, Toutaku. HOGY NÉZ KI? Nem a link romlott el, ez a ragtapaszozott arcú köcsög a rettegett és kegyetlen fő gonosz! Legalábbis úgy tűnik. Többet nem spoilerkedek el, de a vége rendkívül fordulatos. Csak a szereplők hullanak.

Összességében én nagyon szerettem az Ikkitousent. Nézzétek meg, akinek meg nem jönne be, annak ott van még három évad. Az ecchi/akció kedvelőinek különösen ajánlott.

Ikkitousen

Idő: 2003

Stúdió: JC Staff (Forgalmazó: Media Factory)

Rendező: Takashi Watanabe

Műfaj: Akció, Ecchi, Vígjáték(?)

Hossz: 13 rész

Ami tetszett (pro):

+ Jó történet

+ Jó harcok

+ Ecchi

+ Fordulatos befejezés

+ Néhány jól sikerült karakter

És ami nem (kontra):

- Néhány töketlen karakter (Gakushu, Koukin)

- Toutaku iszonyat szánalmas

- Nincs benne egy poén sem (vígjáték, aha)

Értékelés:             

(Táblázat Értékelés: 15 alatt szar, 15-19 között rossz, 20-24 között közepes, 25-29 között nagyon jó, 30 felett király anime.)

Táblázat szerint: 28/40 (Nagyon jó)
Százalék szerint: 80%


 

 

by: WanGood

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr232008400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbbarniii 2010.05.17. 14:36:29

Postán el tudom neked küldeni az Ikkitousen-t, csak akkor beszéljük meg, mikor.
süti beállítások módosítása